Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-26 / 147. szám

2007. JÚNIUS 26., KEDD SPORTTÜKÖR Marion Jones tönkrement ATLÉTIKA. Az anyagi csőd szélé­re került Marion Jones, az ameri­kaiak háromszoros olimpiai baj­nok sprintere. Az idei szezont ki­hagyó sztárnak el kellett adnia két és fél millió dolláros - és a ko­sárlegenda Michael Jordánéval szomszédos - villáját az észak- karolinai Chapel Hillben, jelen­leg mindössze kétezer dollár van a bankszámláján, ráadásul egy elvesztett kártérítési per miatt 240 ezret kell fizetnie volt edző­jének. A 31 éves atléta pénze fő­ként a BALCO-ügyben őt védő ügyvédekre ment el, melynek eredményeképpen nem tudták rábizonyítani, hogy a kaliforniai doppinglabor ügyfele lett volna. Amikor tavaly visszatért, június­ban az EPO nevű vérdoppingot mutatták ki a szervezetében, de később a B próba negatív lett, ezért a nemzetközi szövetség fel­mentette a vádak alól. A február­ban Obadele Thompson barbado­si vágtázóhoz férjez ment és leg­utóbb egy éve versenyző Jones karrierje csúcsán sokmilliós szponzori szerződésekkel ren­delkezett és versenyenként 80 ezer dolláros gázsit kapott. Mos­tani edzője szerint azonban még nem adta fel: - Azt hiszem, még egyszer meg fogja próbálni. Na­gyon szeretne ott lenni a pekin­gi olimpián - árulta el Steve Riddick. Hamilton költözik autósport. Lewis Jlamilton, a Forma-1 éllovasa megerősí­tette, hogy nyugalmának meg­őrzése érdekében elköltözik je­lenlegi lakóhelyéről. - A helyzet sajnos egyre rosszabb. Minden­ki felismer az utcán, alig tudok kimenni a lakásból. A helyzet olyan durva, hogy minden bi­zonnyal el kell mennem Angli­ából - mondta a McLaren- Mercedes brit pilótája. Az FI újonca iránt - elképesztő sike­rei nyomán - óriási az érdeklő­dés a szigetországban. Ron Dennis, a wokingi istálló csapat­főnöke már korábban jelezte, hogy Hamilton valószínűleg másik lakóhelyet keres magá­nak. A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso előtt tíz pont előnnyel éllovas, 22 éves Hamilton Londontól észak­ra, Stevenage-ben nőtt fel, s bár hétközben a McLaren wokingi központjának közelében lakik, hét végenként - ha éppen nem versenyez - általában hazaláto­gat. A Forma-1 sztárjai közül sokan - hasonló okok miatt - Monacóban, vagy Svájcban tele­pedtek le. Kanoute marad labdarúgás. Bár távozását re­besgették, Frederic Kanoute nem megy Angliába, hanem marad az FC Sevillában, amely az ő győztes góljával hódította el a spanyol Király Kupát a Getafe el­lenében szombat este. - Még két évem van a szerződésemből, és azt ki is töltöm, nem tervezem el­menetelemet innen - nyilatkoz­ta a csatár közvetlenül az után, hogy a Real Madrid stadionjá­ban, a Santiago Bernabéuban együttesével az idén - az euró­pai Szuperkupa elhódítása és az UEFA-kupa-címvédés után a hazai kupasorozat döntőjében is diadalmaskodott. Mali nemzeti válogatottjának 29 éves támadó­ja ebben a szezonban 21 góllal segítette klubcsapatát - a Real Madrid és a Barcelona mögötti - bajnoki harmadik helyezéshez, s elévülhetetlen érdemeket szer­zett abban is, hogy a Sevilla a második számú európai kupaso­rozatban ismételni tudott. Tud­niillik az UEFA-kupa két finálé­jának mind a négy meccsén eredményes tudott lenni. Az Angliában korábban már meg­fordult Canoute, aki futballozott a Tottenham Hotspurben és a West Ham Unitedben is, leszö­gezte, hogy nem tervezi vissza­térését a szigetországba. Polgár-(sakk)nap Lékó Dortmundban küzd MEGASZIMULTÁN Nagy érdek­lődés közepette rendezték meg az Aquaprofit-Polgár sakknapot vasárnap Budapesten, amelyen végül 115-en mérhették össze tu­dásukat a három Polgár nővér valamelyikével, Judittal, Zsuzsá­val vagy Zsófiával. Az egyszerre 33 játékossal szimultánt játszó, egyformán kétszeres olimpiai bajnok sakkozók közül Judit 41 mérkőzéséiül 29-et nyert meg, hatot vesztett el, s hatszor remi­zett. Zsuzsa 38 partijából 31-szer fogadhatta ellenfele gratuláció­ját, kétszer viszont neki kellett kezet nyújtania, ötször pedig döntetlenben állapodott meg. Ér­dekes módon a sakkberkekben legkevésbé híres, gyakorlatilag már nem aktív játékos Zsófia csak egyszer kapitulált 36 mér­kőzéséből 23 győzelme és 12 re­mije mellett. A szervezők szerint szenzációsra sikerült a rendez­vény, maguk sem számítottak ekkora érdeklődésre, hiszen több mint 150-en jelentkeztek já­tékra, ám idő hiányában csak 115-en próbálhatták ki magukat. A sikeren felbuzdulva arra is ígé­retet tettek, hogy jövőre is meg­rendezik az eseményt. A sakk­nap mellékrendezvényeként a magyar bajnok Aquaprofit Nagy­kanizsa 5,5-4,5-re megnyerte azt a rapidmérkőzést, amelyet Polgár Zsuzsa amerikai csapat­társaival vívott. * * * Lékó Péter újabb döntetlennel folytatta Szereplését a dortmundi sakkszupertornán. A magyar nagymester - aki 1999-ben és 2002-ben is győzött a németországi viadalon - a sö­tét bábukat vezette a világrang­lista-vezető indiai Viswanathan Anand ellen és a felek a 29. lé­pésben egyeztek meg a remi­ben. További eredmények a 2. fordulóból: Kramnyik - Gel- fand, 1 -0, Alekszejev - Mamed- jarov 1 -0, Naiditsch - Carlsen döntetlen. Az állás: Kramnyik, Alekszejev 1,5-1,5 pont, Anand, Lékó, Mamedjarov, Carlsen 1-1, Gelfand, Naiditsch 0,5-0,5 pont. A hétfordulós viadal második körére ma kerül sor, Lékó vilá­gossal Naiditsch ellen ül majd asztalhoz. Szent Iván-éji futás szécsény. A Szécsényi Ama­tőr Futók Társasága június 23- án, szombaton éjszaka második alkalommal rendezte meg a Szent Iván-éji futást Este 19 óra előtt pár perccel, Kolosiné dr. Percze Zsuzsanna, Szécsény vá­ros alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd jó néhány futó társaságában ő is nekivágott a távnak. Ezzel elkezdődött a 12 órás Szent Iván-éji futás. A hely­belieken kívül voltak futók Salgó­tarjánból, Nagybátonyból, Csong- rádról, Rimócról, Nagylócról, Ludányhalásziból és Kazárról is. A szlovákiai Nagykürtösről a fu­tás „szerelmesei” négy személy- gépkocsival érkeztek Rákóczi vá­rosába, hogy részesei legyenek az éjszakai futásnak. Megtisztel­te jelenlétével a rendezvényt Répássy László, a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség ügyveze­tő igazgatója. Nagyon sokan csa­ládostul mentek ki a Kossuth li­getbe, hogy együtt róják a körö­ket Horváth László, aki feleségé­vel, Bendegúz, Eszter és Zsolti gyermekükkel vett részt a futá­son, remek ötletnek tartottá a rendezvényt. Simon-Balázs Ág­nes, a SZAFT elnöke azt mondta, hogy a rendezvénnyel a futás, a sportág népszerűsítése, a barát- kozás, a Szent Iván-éji hagyomá­nyok felelevenítése volt a céljuk. Összesen 119-en vállalkoztak ar­ra, hogy rövidebb vagy hosszabb táv megtételével hozzájáruljanak az éjszakai futás népszerűsítésé­hez, sikeréhez, amellyel egy jó kikapcsolódást, szórakozást sze­reztek maguknak. A jegyző­könyv adatai szerint a 119 futó 1472 kilométert teljesített. A höl­gyek közül a SZAFT tagja Jusztin Csabáné „vitte el a pálmát”, aki 51 kilométert futott. A salgótarjá­ni Józsa Krisztián ezen az éjsza­kán, ha nem a Kossuth ligetbe kijelölt egy kilométeren köröz- get, eljutott volna Szécsényből Budapestre. Ő ugyanis 100 kilo­métert futott le. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, a város polgár- mestere vasárnap reggel, meglá­togatta a futókat és a dobogós he­lyezetteknek átadta az érmet és a díjat.- Látva a jó hangulatot, a futók lelkesedését úgy gondolom, ér­demes volt a szervezésbe energi­át fektetni. Köszönet mindazok­nak, akik rendezvényünket tá­mogatták - mondta Czele János, a Szent Iván-éji futás szervezője, a SZAFT elnökségi tagja. Eredmények. 50 éven felüli höl­gyek: 1. Czele Jánosné (Szécsény) 20 km, 2. Geda Éva (Kazár) 6 km, 3. Schotner Árpádné (Szé­csény) 4 km. Férfiak: 1. Mátrai László (Salgótarján) 32 km, 2. Jusztin Ferenc (Szécsény) 17 km, 3. Gyurász Lajos (Nagykür­tös) 17 km. 14-50 éves hölgyek: 1. Jusztin Csabáné (Szécsény) 51 km, 2. Kovácsné Kozma Ágnes (Szécsény) 42 km, 3. Tóth Kolina (Nagybátony) 31 km. Férfiak: 1. Józsa Krisztián (Salgótarján) 100 km, 2. Molnár Rajmund (Szécsény) 70 km, 3. Tóth Ervin (Nagybátony) 55 km. 7-14 éves lányok: 1. Baranyi Anna (Szécsény) 33 km, 2. Csábi Zsó­fia (Szécsény) 21 km, 3. Szabó Sára (Szécsény) 14 km. Fiúk: 1. Kiss Balázs (Szécsény) 20 km, 2. Lőrincz Balázs (Szécsény) 10 km, 3. Szenográdi Balázs (Szécsény) 8 km. 7 éven aluli le­ánygyermekek: 1. Szenográdi Ju­dit (Szécsény) 8 km, 2. Ádám Gréta (Szécsény) 2 km, 3. Hor­váth Eszter (Szécsény) 1 km. Fi­úk: 1. Horváth Bendegúz (Szécsény) 10 km, 2. Pifka Ben­ce (Szécsény) 6 km, 3. Kanyó Za­kariás (Szécsény) 1 km. ■ Szenográdi Ferenc SPORTTURMIX Kisvárdai focinyár LABDARÚGÁS. Július 6-8. között immár 19. alkalommal rendezik meg Kisvárdán a kisvárdai foci­nyár országos amatőr labdarúgó­tornát A mérkőzéseket felnőtt és old boys (35 éven felüli) kategó­riában rendezik meg. Érdeklődni június 30-ig lehet Mészáros Ká­roly versenyszervezőnél, a 06-20- 555-7346-os mobilszámon. Bükki futófesztivál Miskolc. A férfiaknál etióp, a nők­nél magyar siker született a 15. alkalommal megrendezett, mis­kolci központú bükki hegyi- maraton futóversenyen. A viada­lon - amelyen a hazai sportolók mellett ausztrál, cseh, etióp, oszt­rák és szlovák futók vettek részt - a különböző távokon közel négyszázan álltak rajthoz. Dobo­gós eredmények. Maraton, férfi­ak: 1. Erkolo Ashewafi (etióp) 2:37:29 óra, 2. Zabari János 2:42:33, 3. Persely Norbert 2:44:02. Nők: 1. Gazda Ildikó 3:37:08 2. Németh Mária 3:57:43, 3. Böszörményi Edit 4:18:55. Félmaraton (26,8 km), férfiak: 1. Bogos Tamás 1:34:19, 2. Soltész Roland 1:36:53 3. Nagy Ádám 1:41:12. Nők: 1. Benkó Gabriella 1:58:52, 2. Pásztor Rita 2:12:27, 3. Soós Edit 2:14:33. Kismaraton (11,3 km). Férfiak: 1. Kustos Sza­bolcs 41:48 perc, 2. Török Alfréd 42:37,3. Bán Gergely 42:45. Nők: 1. Irina Kirschler (osztrák) 52:43, 2. Pászti Edina 53:13,3. Benkő Il­dikó 56:01. Talmácsi kiesett MOTORSPORT. Talmácsi Gábor műszaki hiba miatt - hat körrel a zárás előtt - kiesett a gyorsa- ságimotoros-világbajnokság idei nyolcadik futamán, a Brit Nagy­díjon. A viadalt az olasz Mattia Pasini nyerte. Az összetettben ed­dig éllovas magyar visszacsú­szott a második helyre, vezet csa­pattársa, a spanyol Hector Faubel. A 250 kcm-esek között szereplő Tóth Imre a 15. lett, ez­zel egy pontot szerzett. To tó eredmények 1.NK Zagreb-KSVUaznia 1 Ethnikos Adtnas - Makedonija 2-11 1-01 3. Biridikara-Maribor 0-32 4. Cliftonville-Dinaburg 1-1X 5. Honka - TVMK Tallinn 0-0 x 6. Vakir-CorkQty 0-22 7. Aalesund-Valerenga 1-01 8. Lillesträn-Start 1-01 9.0ddGrenbnd-Sandefjord 4-01 10. Strömsgodset - Fredrikstad 2-11 ll.Tromsö-Stabaek 0-12 11 Viking Stavanger-Brann Bergen 3-11 13.Gefle-Halmstad 2-01 14. Getafe-Sevilla 0-12 Totónyeremények A Szerencsejáték Rt tájékozta­tása szerint a 25. fogadási heti to­tó és góltotó nyereményei a jövede­lemadó levonása után a követke­zők: Totó: 13 plusz egy találatos szel­vény 2 darab, nyereményük egyenként 2 294 309 forint 13 ta­lálatos szelvény nem volt 12 talá­latos szelvény 104 darab, nyere­ményük egyenként 14 707 forint 11 találatos szelvény 1331 darab, nyereményük egyenként 1149 fo­rint 10 találatos szelvény 8673 da­rab, nyereményük egyenként 294 forint Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 43 851 forint 4 talá­latos szelvény 5 darab, nyeremé­nyük egyenként 13 155 forint. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Bognár Péter tari lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk: 10 találatot értei Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé nyegét. Minden hét keddjén lapunkban meg­jelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mér­kőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk cí­mére az adott hét péntek déli 12 óráig eljut­tatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények kö­zött. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvé nyék közül minden héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játéko­sok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejá­ték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos ne­vét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a fel­adott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer fo­rint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvé­nyen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! N0GRADJ* HÍRLAP hét Sor szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Makedonija Ethnikos Achnas in tertotó 2. KSVUaznia NK Zagreb 3. Cork City Valur 4. Dinaburg Cliftonville 5. TVMK Tallinn Honka 6. Valerenga Viking Stavanger Norvég 7. Fredrikstad Odd Grenland 8. Sandefjord Lilleström 9 Stabaek Strömsgodset 10 Start Lyn 11 Brommapojkama GAIS ' Svéd 12. Helsinki JK VPS Finn 13. Inter Turku Haka +1 mérkőzés 14. Brann Bergen Tromső Norvég PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Degerfors - Sundsvall 2. Enköping - Hacken 3. Atvidaberg - Falkengerg 4. Maribor - Birkirkara Svéd 2 1016171 A pótmérkőiésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. 64 db Név:. Cím:.

Next

/
Thumbnails
Contents