Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-26 / 147. szám

2 2007. JÚNIUS 26., KED NÓGRÁD MEGYE Az aratásnak még ma is megvan a varázsa Szenográdi F. Szécsény. A magyar földművelő ember számára a legnehezebb mezőgazdasági munka, az aratás ünnep volt, a minden­napi kenyér megteremtésének az ün­nepe. Tiszteletet érdemeltek a búzatáb­lán, a cséplőgép mellett a nyári hőség­ben naponta 15-16 órát keményen dol­gozó emberek. Ma a gépesített vilá­gunkban, még mindig megvan az ara­tásnak a varázsa. A készülődés, a mun­kaszervezés és maga a betakarítás. Ma is embert próbára tevő munka a kalá­szosok betakarítása. Az idén több té­nyező együttes eredőjének köszönhető­en korábban elkezdődött az aratás. Szécsényben gazdáknál érdeklődtünk a munkák megszervezéséről, a várható termés mennyiségéről, minőségéről, az értékesítésről. LŐRINCZ JÁNOS június 20-án megkezdte, s már be is fejezte az őszi árpa betakarítását. Ahogy el­mondta, az aszályos tél, a júliusi hőség miatt 10 nappal korábban beéret a kalászban a szem. A termésátlaggal, ami hektáronként 2,5 tonna, nincs megelégedve, de a szélsőséges időjárás miatt nem is számított jobbra. Különö­sen a homokos területre panaszkodott, ahol fejlődésben igencsak visszama­radt a növény. A termés egy részét az állatállományának a takarmányozásá­ra raktározta, a többit eladta a keverő­üzemnek, ahol ő volt az idei nyár első értékesítője.- A búza a szélsőséges időjárás elle­nére reménykeltő. Nyílván nem lesz re­kordtermés, véleményem szerint hektá­ronként 4 tonna termésátlag várható. Az őszi foszfortartalmú alapműtrágyá­zás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az aszályos telet a növény könnyebben átvészelje, két héttel ezelőtti csapadé­kos napok, még akkor is, ha az vihar­szerű volt, jót tett a búzának. Június vé­gén elkezdjük a kenyérgabona aratását. A testvérem is mezőgazdasági vállalko­zó. Neki két kombájnja van, nekem egy. Mint a többi idényjellegű munkában, most is összefogunk. Ami az értékesí­tést illeti, az a meglátásom, hogy az idén nem lesz probléma a búzát eladni. A felvásárlók már most érdeklődnek. Ed­dig, az aratást követően mindig a szécsényi malomban értékesítettem a termést így nem kell a tárolással foglal­koznom, az sem mindegy, hogy azonnal hozzájutok a pénzemhez - mondta. PERCZE BERTALAN a Pöstényi Gabonaszövet- , kezet elnöke is a búza te- nyészideje alatti kedve- ; zőtlen időjárásra panasz- i kodott. A kevés csapadék I miatt a növény nem tu­dott megfelelően elbokrosodni, a szára alacsonyabb, a kalász mérete is kisebb. Az előzetes felmérések, becslések sze­rint a várható termésátlag az előző évé­inél 20%-kal alacsonyabb lesz. Ami az értékesítést illeti, szövetkezetüknek évek óta integrátori szerződése van, egy felvásárló céggel. A felvásárlótól meg­kapják a vetőmagot, növényvédő szere­ket, műtrágyát, ezek értékét az elszá­moláskor levonják a kifizetendő összeg­ből. A szerződésben nem szerepel a bú­za ára, de minden jel arra utal, hogy az előző évinél magasabb lesz az ára. Ami a minőséget illet, arról csak a bevizsgá­lás után tud pontos információt adni. Az idén korábban beérett a termés, ezért a búza aratását június utolsó napjaiban, a repce aratását követően elkezdi.- A repce több oknál fogva is ugyan­azon a táblán nem egyszerre érik. Ezért az aratás előtt desszikálós, azaz érés­gyorsító permetezést végzünk. A repü­lőgépről kijutatott vegyszer az éretlen becők érését felgyorsítja, az érettek szét nyílását megakadályozza, így a benne lévő mag nem pereg ki. A repce aratá­sát a hét második napján elkezdjük, h különösebb probléma nem jön közbe, 60 hektárral 4 nap alatt végzünk - mt gyarázta, közben hozzánk csatlakoz Pásztor László, a szövetkezet növénytei mesztője. Ami a repce értékesítést illeti a gazda szövetkezet elnöke optimista. Úgy látja hogy a növény felfutóágban van, s elfc gadható árat kínálnak a termésért. Ami kor végeznek az aratással, bérmunká vállalnak, hiszen több olyan kistermeli van, akinek nincs kombájnja. 1; Az 50 hektáron gazdái ' kodó BABINSZKY LÁSZK ■jP?* nem tartozik a nagy gaz dák közé. A búzaterületi ' 18 hektár. Nincs sajá J kombájnja, így bérmun kában végezteti el az ara tást. Meglátása szerint a termésátlag hektáronként 40 mázsa alatti lesz. A; ő véleménye is az, hogy az idéi könnyebb lesz az értékesítés. Olyar megbízható leinformált felvásárlónál adja el a gabonát, aki többet ad érte, í azonnal, vagy 1-2 héten belül fizet. ■ RÁCZ BEATRIX az Agn Help Kht. műszaki veze tője is a kedvezőtlen idő járásra panaszkodott Megítélése szerint búzá ból a hektáronként mennyiséget a 40 mázsí megálh'tja. A kht.-nek a búza és egyél növénykultúra termesztéséhez a szűk séges géppark rendelkezésükre áll. Ai aratást június végén, július elején kéz dik el. Az évek óta megbízható, közép érésű magdaléna fajtát termesztik. A korábbi évekhez hasonlóan most is vál lalnak aratást bérmunkában. Az idén s felvásárlás iránt élénkebb az érdeklő dés. Mint eddig mindig, most is nagy té telben fogják a gabonát értékesíteni. Palóc nők az egyéni vállalkozás útján Palóc nők az egyéni vállalko­zás útján című projektjük meg­valósításához a salgótarjáni Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete HEFOP- pályázaton nyert anyagi forrást. A projekthez csatlakozott a Szécsényi Kistérség Önkor­mányzatainak Többcélú Társu­lása is. A projekt célja az álláske­reső nők vállalkozóvá válásának támogatása, a női vállalkozók se­gítése. Ezzel kapcsolatosan Falu- helyi László, a szécsényi projekt­mentor a következőket mondta:- Első lépésként meg kell is­merjük, kik azok, akik mezőgaz­dasági, vagy falusi vendéglátó őstermelők, ipari vagy szolgálta­tó vállalkozók szeretnének len­ni. Meg kell erősíteni elhatáro­zásukat, fél kell oldani a munka- nélküliségből adódó esetleges lelki problémáikat. A jelentke­zők ezután ismereteket szerez­nek a vállalkozás indításához szükséges anyagi forrás meg­szerzésének lehetőségeiről és leghatékonyabb felhasználásuk­ról. A képzés ingyenes, az úti­költség jelentős részét térítjük. A képzés és a tréning után a megvalósításhoz emelt szintű, személyre szabott jogi, pénz­ügyi, adóügyi, könyvelési és pá­lyázatírási tanácsadásban része­sülnek. Azok a női vállalkozók is bekapcsolódhatnak a projektbe, akik már önálló vállalkozással rendelkeznek, de szeretnék üz­leti ismereteiket, képességeiket fejleszteni. Szeretnénk elérni, hogy a vállalkozó nők egy magu­kat menedzselő, támogató civil szervezetet hoznának létre. További információ: Szécsény, Kossuth út 3. (teleház). Sz. F. Szécsény. Mint arról korábban már hírt adtunk, annak ellenére, hogy a Szécsényi Elektrotech­nikai és Mechanikai Kft.-ben nem volt ráfizetéses a termelés, mégis a felszámolás sorsára ju­tott. Ugyanis a tulajdonosnak több üzeme veszteséget halmo­zott fel. A tulajdonosi váltás meg­mentette a szécsényi gyárat. Az elmúlt év márciusában a Tommy Invest Elektronikai Kft. megvá­sárolta a gyárat, a berendezése­ket jogfolytonosságukkal együtt. A tulajdonosváltás óta több mint egy év telt el. Mi a helyzet ma a város több mint 300 személyt foglalkoztató üzemében? Kérdésünkre Horváth Ferenc műszaki igazgató a következőket mondta. - Sokat gondolkodtunk, hogy milyen úton lehet a cég jö­vőjét elképzelni. Egyet tudomá­sul kell venni, a sok emberi mun­kát, befektetést igénylő áru ter­melését nem szabad hosszú táv­ra tervezni. Több olyan ország van (Románia, Kína, India stb.), ahol olcsóbb az élő munkaerő, s a megrendelők, a termelők oda mennek. Ez minket is érzéke­nyen érintett. Épp ezért, úgy gon dőltük, hogy a korszerű techno­lógiára kell alapoznunk. Nem szabad sok minden gyártásával foglalkozni, viszont abban, ami­vel foglalkozunk, profinak kell lenni, nagyon kell hozzá érteni. A hozzáértés alatt, nem csak az emberi képességeket értem, ha­nem a világszínvonalú technikai felszerelésnek a jelenlétét is. Ezt az utat gondoljuk mi célravezető­nek. Továbbra is az elektroniká­ban gondolkodunk. Egyfelől, azért, mert az eszközeink ilyen jellegűek, másfelől, ennek meg­felelő a szakembergárdánk, s a dolgozóink ezen a területen sze­reztek megfelelő jártasságot. Úgy látjuk, hogy az elektronikai áramkörök szerelésének a leg­korszerűbb formája az, amivel érdemes foglalkoznunk. Világcé­gekkel nem akarunk, nem is tu­dunk versenyezni. Viszont, azok­nak a termékeknek a gyártását, amit a nagyok már nem vállal­nak el, mi elvégezzük. Természe­tesen, mint általában a magyar tulajdonú vállaltok, mi sem va­gyunk tőkével ellátva. Márpedig a korszerű technológiához pénz kell. Több mint 100 millió forint értékben lízingelünk, egy kor­szerű gyártósort. Természetesen az önerőt kifizettük. A gépsor egy része már itt van nálunk. Pár nap és megérkezik a másik része is, júliusban pedig üzemünkben lesz a teljes gyártósor. Úgy ter­vezzük, hogy augusztusban már üzemelni fog a modem új techni­ka. Ezzel párhuzamosan egy inf­rastruktúra-fejlesztésre is sor ke­rül. Annak a csarnoknak, ahol a gépet elhelyezzük, a klimati- zálását is megoldjuk. Ugyanis a gépsoron csak megfelelő hőmér­séklet és páratartalom mellett le­het világszínvonalú, jó minősé­gű terméket elő állítni. Szécsény. A képviselő-testület a legutóbbi ülésén 8-6 aranyban döntött arról, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát, Óvodát és Bölcsődét, valamint a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskolát összevonja. Az összetett formában működő in­tézményben az általános iskola és a 8. évfolyamos gimnázium, valamint a szakközépiskola szer­kezete továbbra is megmarad. Az óvoda tagintézményként műkö­dik. Az új intézmény II. Rákóczi Ferenc nevét viseli. Az összevont intézményt egy igazgató és há­rom helyettese vezeti. A testület Gyarmati Attilát, a gimnázium igazgatóját bízta meg az új intéz­mény vezetésével. A tagintéz­ményként működő óvodát to­vábbra is Havasiné Földi Zsuzsan­na vezeti. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsé­bet polgármester az önkormány­zat döntéséről a következőket mondta: - Az iskola vezetése a csökkenő gyermek létszám mel­lett, így jobban tudja a pedagógu­sokat foglalkoztatni. Nem arról van szó, hogy az egyik vagy a másik intézmény munkájával elégedetlenek lennénk. Mindkét iskolánkban jó színvonalú mun­ka folyt. Meggyőzősédem, hogy ebben a formában egységes ta­nári karral egy jó működő haté­kony, gyermekcentrikus oktatá­si intézménye lesz a városunk­nak. Olyan iskola, ahol 4. osztály után a gyermek és a szülő eldönt­heti, hogy a tanuló tovább megy a 8 évfolyamos gimnáziumba, vagy marad az általános iskola felső tagozatán. Nyolcadik évfo­lyam után ismét dönthet a gyer­mek, természetesen a szülőkkel együtt, hogy tanulmányait hol folytatja tovább. Ez a döntés a gimnázium 8. osztályában is le­hetséges. Szülői gondolaton ala­pul az az igény, hogy ne csak a tudás egyre magasabb színvona­lú közvetítését biztosítjuk, ha­nem a hátránnyal indult gyerme­keknek is adjuk meg a felzárkóz­tatást lehetőségét Városunkban, szintén a szülői igények szerint fontos, hogy a tehetséges tanulók képesség kibontakoztatására a 8 évfolyamos gimnázium megma­radjon. Az összetett iskola formá­ban, az általános iskolában és a gimnáziumban külön tanterv szerint folyik a tanítás. A gimná­zium számára megmarad a más iskolákból való beiskolázás. A vá­ros azzal, hogy 1994-ben létre­hozta a 8 évfolyamos gimnáziu­mot, új intézményben kínálta fel a jobb, érdeklődőbb tanulóknak a tanítást. A gimnázium létével a magam részéről egyet értek. Vi­szont köztudott, hogy a két in­tézmény között egyfajta feszült­ség alakult ki. Most a tehetség- gondozást, egy intézményen be­lül valósítjuk meg abban a re­ményben, hogy csökken a feszültség, s az megszűnik. Azt akarjuk, hogy ne iskola és isko­la között legyen Jkimenetbeli kü­lönbség”, hanem egy intézmé­nyen belül legyen képes az új szervezeti egységet biztosítani, hogy minden szécsényi és bejá­ró tanuló a képességeihez mér­ten a legoptimálisabb szintű kép­zésben részesüljön. Azt is őszin­tén el kell mondanom, hogy szá­mításaink szerint, mintegy 30 millió forinttal lesz így olcsóbb a városban az oktatás. Az sem egy elhanyagolható szempont, hogy a kormány ezt az iskolaszerke­zetet részesíti előnyben. Összevont intézmények Korszerű technikára alapoznak

Next

/
Thumbnails
Contents