Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-25 / 146. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2007. JÚNIUS 25., HÉTFŐ Fesztivál a várak alatt Kiváló hét végi programot nyújtott az érdeklődők számára az immár negyedik alkalommal megrendezett várfesztivál, amelynek mindhárom napját színvonalas műsorok töltötték ki. Gulyás E. Salgótarján/Somoskőújfalu. a programsorozat péntek délután a Somosi fogadóban nyitotta meg kapuit. A térzenét követően az Ektár együttes koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a somoskőújalui római katolikus templomban. A negyedik alkalommal megrendezett várfesztivál talán legismertebb fellépője Snétberger Ferenc világklasszis jazzgitáros volt, aki csodálatos játékával tette feledhetetlenné a nyitónapot mindazoknak, akik hallották a somoskői Bazalt panzióban tartott gitárestjét. A muzsikus Sal: gótarjánban született, azonban közel húsz éve Berlinben él. Hangszerével a családi hagyományt folytatta, hiszen édesapja is ismert és elismert muzsikus volt a megyeszékhelyen. A rendezvénysorozat második napján Szvorák Katalin, a magyar népzene egyik jeles képviselője adott nagy sikerű koncertet a salgóbányai katolikus templomban Jelenti magát Jézus címmel. A losonci származású, Kodály- és Liszt-díjjal is elismert énekművész nagy örömmel fogadta el a meghívást, hiszen szeretett szülőföldjén, Palócországban léphetett fel. A szombati napon nemcsak a várfesztivál, hanem a salgóbányai juniális programjai is várták a rendezvényre érkezőket. A délelőtt folyamán a felnőtteknek Fennsík Kupát rendeztek, melyen Somoskő, Rónafalu, Rónabánya és Salgóbánya lakosai mérkőztek meg. A kupát Somoskő csapata vitte el. A gyermekeket különböző ifjúsági programok - kötélhúzás, ügyességi versenyek - várták a parkban. A résztvevők kipróbálhatták magukat az íjászatban is, valamint megkóstolhatták a salgói gulyást. A városban ritkán megjelenő műfaj, a szavak nélküli színház volt látható június 24-én a Somoskőújfalui iskola tornatermében. Az Európa-szerte népszerű Dvorák Gábor pantomimszínházának társulata szórakoztató és látványos előadásokkal készült a fesztiválra. Vasárnap két darabbal is felléptek, délelőtt „A békakirály” című, Grimm-mesék alapján óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló darabot, délután Snétberger Ferenc személyében világklasszis gitáros tisztelte meg a várfesztivált és Bazalt fogadót pedig Murphy törvényeinek humoros megjelenítését láthatták az érdeklődők. Este kilenc órától a Vujicsics együttes lépett fel a somoskői Pe- tőfi-emlékparkban. Előadásuk különlegessége volt, hogy Szent Iván éjjelén léptek fel, és az év leghosszabb éjszakáján nemcsak balkáni népzenével, hanem szerb táncházzal is megörvendeztették az jelenlévőket. A várfesztivál ideje alatt a Somoskőújfalui iskolában Kalocsai Enikő képeit, míg a salgóbányai „Erdészházban”, az állandó erdészeti kiállítás mellett, Gócs Éva fényképeit is meg lehetett tekinteni. A Nógrádi Történeti Múzeum és a bányamúzeum pedig a 29. tavaszi tárlat alkotásaival és a múzeumok éjszakájához kapcsolódó rendezvényekkel várta a látogatókat. •Az Ektár együttes a Somoskőújfalui római katolikus templomban lépett fel fotó: gtorián tibor Szvorák Katalin a salgóbányai templomban Jelenti magát Jézus címmel tartott előadást Családi nap a gyerekek örömére Időskorúak, figyelem! G. E. Szalmatercs. Vakációköszöntő gyerek- és családi napot szervezett a Szalmatercsért Baráti Egyesület június 23-án, a település központjában. Az egyesület tavaly alakult, és ez volt az első nagyszabású rendezvénye. Azért dolgoznak, hogy községüket pályázatok segítségével sikeresebbé tegyék, településfejlesztési programjukat - amelynek összeállítása során a lakók véleményét is kikérték - az önkormányzat beépítette ciklusprogramjába. Már az alakuló ülésükön felmerült az a gondolat, hogy olyan rendezvényeket fognak szervezni, amelyek összetartják és közelebb hozzák egymáshoz a falusiakat, továbbá a szomszédos településekről is vonzzák az érdeklődőket. A napot Szentes Dezső, a település polgármestere nyitotta meg, majd Takács Tamás, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A gyerekek rendőrségi és tűzoltóbemutatót láthattak, légvár is várta az ugrálni vágyókat, amit a polgármesteri hivatal finanszírozott, így egész nap ingyen használhatták azt. A Def Jam Dance School modern táncot mutatott be, míg a karancsaljai hagyományőrző csoport népdalokkal színesítette a műsort. Teplán Sándor magyar- nóta-énekes is fellépett, őt Deák Béla tárogatón, Lantos Sándor pedig harmonikaszóval kísérte. Egész nap élőzene szólt, amivel a DA-LA duó biztosította a jó hangulatot. A terület tulajdonosa, Csecsődi Sándor biztosította a helyszínt, a padokat és a sátrakat. A sztárvendég Győzike volt, aki ingyen vállalta a fellépést. »fis A programok mellett vásárosok és édességárusok is várták a vakációzó gyerekeket A salgótarjáni rendőrkapitányságra egyre több bejelentés érkezik, mely szerint az illetékességi területen idős, magányosan élő emberek sérelmére követnek el különféle bűncselekményeket. E korosztály hiszékenységét, vagy kellő óvatosságuk hiányát kihasználva esnek vagyon elleni bűncselekmények áldozatául. Legtöbb esetben lopás, betöréses lopás sértettjévé váltak az időskorúak, de előfordult rablás bűncselekmény elkövetése is sérelmükre. Jelenleg elterjedt, hogy idős emberek hiszékenységére, jóindulatára alapozva leszólítják őket az utcán és arra hivatkoznak, hogy beteg rokonuk van a kórházban ezért szükségük van sürgősen magyar forintra, melyért zálogba hagynak nála nagyobb összegnyi eurót. Az idős emberek a „zálogot” látva nem is kételkednek a velük szóba elegyedő szavaiban, hanem azonnal segítenek ezeken az embereken és az őket lakásukra kísérő személyeknek adnak át néha több százezer forintot. Természetesen a nekik átadott táska vagy teljesen üres, vagy értéktelen papírt tartalmaz. Kérünk minden időskorú személyt, hogy az anyagi ellenszolgáltatásért segítséget kérő idegenekkel az utcán ne álljanak szóba, mert hiszékenységüket kihasználva nagy anyagi veszteség érheti önöket! Nagy veszélyt jelentenek még e korcsoportra azon elkövetők, akik különféle ürügy alkalmazásával jutnak be az idős ember lakásába és ezt követően a lakásba szétnéznek. Nagyon gyakori, hogy valamilyen indokkal pénzt kérnek, kifigyelik annak tárolási helyét, tekintetükkel a különféle értékeket figyelik, ha tehetik ezeket észrevétlenül meg is szerzik. A leggyakoribb legenda, hogy egészségügyi-szociális központra hivatkozva nyugdíjukról és napirendjükről érdeklődnek az idősektől. Megkérdezik, hogy mikor látogatják őket? Gondozónők mely időpontban járnak hozzájuk? Nyugdíjemelést ígérnek. E- közben szétnéznek a lakásban. Tisztelt olvasók, legyenek óvatosak, senkit ne engedjenek be a lakásba, akit nem ismernek! A hatóság képviselőitől, közüzemi megbízottaktól kérjenek igazolványt! Legyenek gyanakvóak és bizalmatlanok, nem szabad bedőlni minden trükknek. Sokszor akiről nem is gondolnák, mivel annyira megnyerő modorral, megjelenéssel, fellépéssel rendelkezik, keresi következő idős korú áldozatát és önben meg is találhatja, ha nem eléggé körültekintő és óvatos. Salgótarjáni rendőrkapitányság bűnmegelőzési szolgálata Mindenki ellenőrizze az útlevelét! Sokan röviddel az utazás előtt veszik észre, hogy lejárt az útlevelük. Ennek köszönhetően az elmúlt napokban megnőtt az okmányirodákban a kérelmek száma. Salgótarján. Szikoráné Sebestyén Katalin, az okmányiroda vezetőhelyettese lapunknak elmondta, hogy a megyeszékhelyen is jelentősen megnövekedett az útlevélkérők száma. Naponta 30-40 darab igénylés érkezik az irodába, többnyire gyermekek részéről. A négy év alatti gyermekek két évre, míg a 18 évnél fiatalabbak öt évre érvényes fényképes útlevelet kapnak. A kiskorúak úti okmánya, illetve az eljárási illeték 1500 forintba kerül, a felnőttek esetében ez az összeg 6000 forint. Információink szerint a hivatalok arra kérnek mindenkit, hogy lehetőleg még a külföldi nyaralás lekötése előtt ellenőrizzék a család útlevelének érvényességét. Kérelmünket bármely okmányirodában beadhatjuk, lakóhelytől függetlenül. Az úüevél kiállításának határideje harminc nap. Sürgősségi, azaz soron kívüli esetben az okmányt öt munkanapon bélül kiállítják, ekkor azonban a szokásos összeg dupláját kell kifizetni.