Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-15 / 138. szám
10 2007. JÚNIUS 15., PÉNTEK SZOLGÁLTATÁS JUNIUS 15. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Jolán, Vid nevű olvasóinkat! jolán. A felvilágosodás korában született név, Dugonics András író alkotása, egyszerre utalva a régi magyar Jóleán, azaz jóleány névre és a görög Jolanthára. Utóbbi jelentése: a viola virága. Virága: a viola. Balázs Jolán sokáig világcsúcsot is tartó magasugró volt, aki román színekben két olimpiát is nyert, még a ma általános Fosbury-flop előtti, hagyományos technikával kivitelezett ugrásokkal. vid. A német Guido délszláv megfelelője, amely a germán Widóból keletkezett. Jelentése: erdőből származó. Kicsinyítő alakja a Vida és a Vidos. Nap kel: 4.46, nyugszik: 20.43 órakor. A Hold kel: 4.19, nyugszik: 21.46. JÖVŐ HÉTEN SZÉLSŐSÉGES MELEG!? ragyán hőmérséklet + déli felhőzet 31 *c 31 *c 16'c 1S<C Szécsény Balassagyarmat Rétság 31 *C 17 *C * Salgótarján Bátonyterenye Pásztó „ EMS 31 *C EWS"' 16 *C Készíttette: © zones Nógrad megyében ma délelőtt napos lesz az idő. Délután mérsékelt felhősödés mellett, nem kizárt egy-egy zivatar. Megélénkül a déli, délnyugati szél. Éjszaka megnövekszik a felhőzet. A jellemző hőmérséklet délutánra 31 fok köré emelkedik, szombat reggelre 17 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétvégén - előreláthatólag - két napra, árnyalatnyit enyhül a nagy meleg, Hétlotél csütörtökig ismét erős, a jövő hét közepére szélsőségesen erős felmelegedés ígérkezik. Orvosmeleorológía: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az erős zivatarfoltok térségében romlik a koncentrációnk, illetve a mozgásunk koordináltsága. Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (hltpy/wap.t-zones.hu). »•C Víz hőmérséklet Duna 20-22 C Tisza 20-24 °C Balaton 25 C Velencei-tó 26 °C Fertő 25 °C Tisza-tó 23 °C Pollen Fűfélék magas Utilü magas Gombák magas HUMOR- Halló! Elnézést, ez a kilenc, három, négy, három, hét, hét, nyolc, öt, négy?- Nem, igen, nem, igen, igen, nem, nem, igen, igen! ★ ★ *- Téged mi zavar jobban, a tudatlanság vagy a közöny?- Nem tudom és nem is érdekel! ■* * *- Mi a különbség a víz és egy ikerpár között?- ???- A vízre azt mondjuk H20, az ikrekre meg azt, hogy ó, hát kettő! Június 13-i 4 7 8 10 13 14 21 24 34 38 Renó nyerőszámok 44 46 47 48 49 52 64 69 79 80 HALLÓ SZÍVPOSTA Timinek Dejtórra! Ma szebben ragyog a nap, és téged köszönt a fény. Köszöntelek én is ez ünnep reggelén. Születésed napja számomra is öröm, hogy így rádtaláltam ezúton köszönöm. Sok-sok boldogságot kívánok Tenéked! Minden jót, mit ember kedvesének kérhet. Lehet ily köszöntőd soha nem is volt tán, őszinte szívemmel köszöntelek: ZOLTÁN TAKAREKSZOVETKEZETI INFORMÁCIÓ! BŐVÍTSE, KORSZERŰSÍTSE, CSALÁDI HÁZÁT, LAKÁSÁT, NYARALÓJÁT TAKARÉKSZÖVETKEZETI JELZÁLOGHITELBŐL. Keresse a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet kirendeltségeit. Igazgatóság ..................................................................De egy órátói nem tat meg semmit arról, !«^y mi történik. ^j ^SBSSSSSSSi www.nogradmegyeihirlap.hu NAPI HOROSZKÓP ikrek (V. 21—vi. 21.) Sikert és fantasztikus lehetőségeket hoz az Újhold. Talán még nagyobb a magabiztossága, mint amennyit környezete kíván. rák (vi.22-vii.22.) Egy, a környezetében kibontakozó viszályt kell lecsillapítania. A békítés során nyerje el mindkét fél bizalmát. c m t#' oroszlán (vii.23-vin.23.) Párja elvesztette az állását és lassan, de úgy tűnik, hogy megállíthataüanul sodródik lefelé. Most mutassa meg ragaszkodását és biztassa, hogy tartson ki. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Most bebizonyíthatja szakmai rátermettségét. A végrehajtás annyi energiát igényel, hogy hajlamos lesz szinte halálra dolgozni magát. mérleg (ix.24-x.23.) Külső befolyásnak engedve harcias nyilatkozatokat tesz, túl hevesen reagál mások eltérő véleményeire. Ne adja fel a békés megoldásba vetett hitét. skorpió (X. 24-XI.22.) Jelentkezik egy rég nem látott barátja, akinek éppen arrafelé van dolga. Meglepetten tapasztalja, mennyit változott a barátja utolsó találkozásuk óta. nyilas (xi. 23—xii. 21.) Szeretne jobban ura lenni az életének, ez pedig annyit jelent, hogy nagyobb rendszerességet kell kialakítania. Ha fogyni akar vagy abba akarja hagyni a dohányzást, itt az idő! bak (Xii. 22-1.20.) Ma hajnalban Újhold keletkezik és Ön sikerre számíthat a munkaterületén. Ereje teljében van, így bármit képes elvégezni. Nagy felelősséget érez párkapcsolati vonalon. vízöntő (i. 21-n. 20.) Újhold van és Ön most mindent szépnek lát. Nem valószínű, hogy a körülmények változtak, hanem az Ön hozzáállása a dolgokhoz. Szervezete feltöltődik új energiákkal. halak (ii. 21-in. 20.) Az Újhold hatására fizikai aktivitása megerősödik. Jó lehetősége adódik arra, hogy életmódjába valami új elemet vigyen bele. kos (in. 21—ív. 20.) Ma Újhold van, s ráadásul a Mars az Ön jegyén vonul keresztül, ami nagy belső energiát ad. Bátran tervezgethet, vágyait, elképzeléseit sorra megoldhatja. bika (ív. 21—v. 20.) Az Újhold kedvező helyzetet teremt mindenféle új kezdetre. Elérkezett a gyarapítás időszaka. Szerelmes hangulattal köszönt Önre a nyár. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Vivát Benyovszky! (magyar sorozat-13/10.) 10.05 Afrika gyöngyszeme (portugál sor. - 52/49.) 11.00 Titokzatos Násztya (orosz-am. romantikus sor.) 11.45 Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Egy óra múlva itt vagyok (magyar sorozat -14/2.) 13.45 Abszolút (ism.) 14.15 Körzeti magazinok 15.05 Kodály 125 15.15 Don Matteo (olasz sorozat-16/10.) 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradók 16.50 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő (jmerikai sorozat -150/96.) 18.00 Álljunk meg egy szóra! 18.15 Kisváros (magyar sorozat-6.) 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este 19.40 Frasier, a dumagép (am. vígjátéksor.-10.) 20.10 Doktor Nagyfőnök (francia sorozat-10/1.) 21.00 Csináljuk a fesztivált! 22.00 Péntek este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.05 Kultúrház extra - POSZT 23.35 Hírek. Időjárás 23.40 Sporthírek 23.50 Szégyenfolt (amerikai-német-francia film) m2 5.22 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Kerekek és lépések 9.45 Az Árpád kor templomai (30/6.) 10.00 Martin György gyűjtéséből 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.05 Bolognai gyors (7/3.) 13.30 Apátságok és kolostorok 14.00 A vadon lelkei (5.) 14.25 AVES 15.50 Világvédett lehetne 16.05 Válaszd a tudást! 17.35 Párok és házaspárok tízezer év mesterművein 17.55 Klikkerek 18.20 Membrán 18.40 Esti mese 18.50 Halló, halló! (angol vígjátéksor. - 83/9.) 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Kultúrház 20.40 Fürkész felügyelő (francia vígjáték, 1980) 22.201200 mérföld hazáig (ausztrál film, 2002) 23.50 Napló 23.55 Záróra tv2 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Szóda 10.15 Teleshop 11.30 Szüléidre ütök (német vígjáték, 2004) Lars és Anett nem túl régóta ismerik egymást, ám mégis, kölcsönösen érzik a másikról, hogy igen, ő az igazi! Elhatározzák hát, hogy összeházasodnak és ezt személyesen is be akarják jelenteni a szüleiknek. Úgy alakul, hogy a hét végét egy fedél,alatt kell tölteniük valamennyiüknek. És persze csak bonyodalom bonyodalmat követ. 13.40 Eszbontó 14.30 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) 17.30 NCIS - Tengerészeti helyszínelők 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Aktív 19.35 Jóban-rosszban 20.15 Fekete nyíl (olasz minisorozat-1.) 21.15 Az elveszett Jézusvideó nyomában (német kalandfilm, 2002) A német Steffen Vogt archeológiái ásatásokon vesz részt Izraelben, ahol a régészek mellett kisegítőként dolgozik. Egyik nap egy 2000 évesnek tűnő csontvázra bukkannak, ami nem is lenne olyan meglepő, ám a csontváz közelében egy útmutatót is találnak, benne pedig utalást egy 2003-as évjáratú videokamerára. Amikor Steffen azzal áll elő, hogy a lelet talán egy időutazó létezését jelentheti, aki akár Jézusról is készíthetett felvételeket, persze mindenki csak nevet rajta. Csak akkor kezdenek hinni a szavaiban, amikor már a német nagykövetség és a titkosszolgálat is a nyomában van. Közben: Kenósorsolás 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.15 Vakszerencse (amerikai krimivígj., 2001) Kelly Jordan az államügyesz ügynöke nyomoz. A politikus jelentős összeget sikkasztott az általa irányított vállalat számlájáról. A lyukat egy lottósorsolás 29 millió dollárjának elcsalásával igyekszik betömni. Kelly barátja lemásolja a csaláshoz felhasznált adatokat, amelyet menekülés közben a randijára igyekvő Steve Hitchcock táskájába rejt. Kelly is a helyszínen tartózkodik és a késésben lévő randitárs helyére lép, hogy Mitchell embereit megelőzve próbálja meszerezni a leleplezéshez szükséges bizonyítékokat. 13.50 06-91-334-334 15.40 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 Sue Thomas - FBI (amerikai krimisorozat) 17.30 Tru Calling - Az őrangyal (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz 20.30 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 Magma - Fellázad a Föld (am. katasztrófafilm, 2006) Peter Shepard a vulkánokra specializálódott geológus minden idejét az Exodus-elmélet bizonyításának szenteli. A feltételezés szerint a megnö- vekedett káros emberi tevékenység következtében a Föld magjában többlethő keletkezett, amelynek felszínre okozhat. Az elmélet akkor kezd valósággá válni, amikor sorban törnek ki a világ különböző pontjain rég kialudt- nak hitt vulkánok, sok ezer ember életét követelve. Shepardnak nem csak a természet hatalmas erőivel kell megküzdenie az emberiség és szerettei megmentéséért, hanem irigy, gán- csoskodó tudóstársaival is. 23.00 Négyen résen (amerikai vígjáték, 2002) i3i 8.00 Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai (am. sorozat) 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ism.) 11.05 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 12.10 Az osztag (ism.) 13.10 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch (amerikai sorozat) 17.25 Az osztag (német akciófilm-sorozat) 18.30 Zsaruk 19.00 Sokkoló videók 20.00 Nevess tovább! 21.05 CSI - New York i helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Las Vegas (amerikai krimisorozat) 23.05 A halottkém (kanadai krimisorozat) 5.20 Váltó (ism.) ^5^ DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - Reggel 8.00 Duna tér 8.10 Kultóra (ism.) 8.25 Heuréka! Megtaláltam! 8.55 Magyarország kincsei 9.05 A Guldenburgok öröksége (német sorozat, ism.) 9.55 Derrick (német krimisorozat) 11.00 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 13.45 Duna tér 14.00 Szalon (ism.) 14.40 Egy év a Királyi Botanikus Kertben (angol sorozat-24/2.) 15.15 Bioritmus 15.30 Talpalatnyi zöld 16.00 Világunk 16.55 A Guldenburgok öröksége (német sorozat-40/6.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 19.05 Mese 19.20 Maigret (francia sorozat - 24/15.) 20.55 Kikötő - Magazin 21.50 Hírek. Sport 22.05 A kísérlet (német film, 2001) A kutatólaborban egy valódi börtönt modelleznek, cellákkal, rácsokkal és megfigyelő kamerákkal felszerelve. Két héten keresztül 20 férfi játssza el a börtönőrök és a rabok szerepét, miközben a tudósok az agresszív viselkedést vizsgálják. A rabok el vannak zárva, és látszólag enyhe megkötések vonatkoznak rájuk, az őrök pedig azt az utasítást kapják, hogy fizikai erőszak nélkül próbáljanak meg rendet tartani. A résztvevők közül bárki bármikor kiléphet, de a szereplőknek fizetett díjat ebben az esetben nem veheti fel. 24.00 Sztárok a jégen SPORT 1 14.15 H20 vízisportmagazin 14.45 Formula-1 15.45 Kosárlabda NBA nagydöntő Negyedik mérkőzés 18.45 Kosárlabda-magazin 19.15 Férfi vízilabda-bajnokság Döntő, 3. mérkőzés (élő közvetítés) 21.15 Motorshowl 22.00 MKB Heti helyzet 23.00 Atlétika Golden League-verseny, Oslo (Norvégia) && ~ 6.00 Szeszről szeszre 6.30 A 20. század nagy pillanatai 7.25 Úton, útfélen 8.00 Világkiállítás 1904 9.05 Háztartástan zöld nkxba 10.25 Talpatávaló városok 11.20 Jóban, rosszban, hatalomban 12.15 A rablás művészete 13.20 Kikelet 13.50 Tiszavirág 14.30 Szeszről szeszre (18.) 15.00 Telefortuna 16.05 Úton, útfélen (13.) 16.40 Richard, a világjáró 17.35 Jamie vidéki konyhája 18.45 Ássuk ki a csatabárdot! 19.50 Gyermekkórház, Glasgow (11-12.) 20.50 Egészségünk - Tények és tévhitek 21.45 Fegyvertár gazdagoknak 22.45 Jégkorszaki felfedezők 23.50 A nagy óceán peremén 1.00 Háborúk és módszerek HALLMARK 6.00 Barnum cirkusz (amerikai film, 1999 - 2/2.) 8.00 Jelen és múlt (amerikai sorozat) 9.00 Ä csend börtönében (amerikai film, 1999) 11.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 12.00 A kis hableány (amerikai film, 2000) 14.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 15.00 A csend börtönében (amerikai film, ism.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 18.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 19.00 Végrendelet (amerikai vígjáték, 2006) 21.00 A néma szemtanú (angol krimisorozat) 23.00 Soha ne nézz le! (amerikai thriller, 1998) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 11.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat, 70.) 12.00 Info Tv 15.00 Különjárat - rockshow 15.30 Biztonsági zóna 16.00 Info Tv 17.00 Brill 20 magazin 17.30 Csacska angyal (argentin filmsorozat, 75.) 18.30 Hírfüzér 19.00 Pásztó műemlékei 19.55 Tövisszúró gébics 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló az ország hírei 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! Főzőcske műsor 21.00 Bátorságpróba (amerikai kalandfilm) Az igaz történeten alapuló alkotás főhőse, egy New Vork-i reklámügynökséget vezető Dan Cutler, aki a maximumot várja el munkatársaitól. Beosztottjainak mindig és minden formában meg kell felelniük a szinte teljesíthetetlen elvárásoknak. Ennek érdekében még egy vízi expedíciót is szervez... X a tv A TTynT ,Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postaitok: 96., kiadó: \j| || D \ || AI I 1A I \ 13 Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: 11 V/ V J 1\/A 13 megyei 1A A AVA„/ 3 Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, ... Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. , ai újság a ^ az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springei Mag var ország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. I „“..“A,,,. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ^ siodrasnőségi randáimra! késiül. Blaine Mitchell kormanyzoielolt után törése globális ökológiai katasztrófát KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 8.20 Merítés. 9.00 Napközben. 11.10 Fejtámasz. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? 13.04 A Pál utcai fiúk. 13.26 Aranyalap - Szent-Györgyi Albert és Cs. Szabó László beszél. 13.30 A hetednapi adventista egyház félórája. 14.05 Péntek kávéház. 15.05 Rádióélet 16.00 Délután, 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Sportvilág. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Válogatás a Napközben délelőtti műsorából. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 20.56 Zene. 21.04 ítélet. 22.00 Krónika. 22.20 Fórum - az idő tükrében. 22.50 Budai Ilona énekel. 23.00 Kenő. 23.04 Péntek kávéház. 9.02 Sporthírek - Napi sportszerkesztő: Lantos Gábor, 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 11.02,13.02,15.02 Sporthírek. 16.03 Zene tanuláshoz. Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17,02,19.02 Sporthírek - Összefoglaló a napi eseményekről. 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés. Humán DJ: Horváth Gergely. Klubedzők: Czégé Anikó, Miké Róbert, Milosevics Enikő, Nagy Rami. 20.00 Hírek. Időjárás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz. 22.00 DJ- szett (ism.). 0.02 Zenei válogatás. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise 08.15 Játék. 9.05 Nektek adom a földet! 10.05 Közélet. 11.05 Irodalom. 12.00 Harangszó, 13.05 Évezredek asztalánál. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Kérem a következőt! 14.35 Anyanyelvűnk. 15.00 Az irgalmasság rózsafüzére. 15.15Tegyen valami jót! 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Könyvszemle. 19.35 Esti mese. 20.10 Heti tükör. 21.05 Katedrális. 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima.