Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-14 / 137. szám

4 PP 96- NOGRAD MEGYE 2007. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK Szlovák nemzetiségi találkozó Hiánycikk a hűség? Rétság. A város térségében az el­múlt háromszáz évben gyakorta hallatszik szlovák szó. A török hódoltságot követően ugyanis teljesen kihalt ez a terület, lakói elpusztultak a megpróbáltatá­sok során vagy elmenekültek. Csak a Börzsöny karéján maradt meg némi magyar lakónépes­ség, akik menedéket találva el­menekülhettek a veszély elől. A török vész elmúltával felvidéki szlovákok népesítették be a tér­ség falvait, ám az asszimiláció - különösen a 20. század folya­mán - erőteljesen megfakította a helyi szlovák kultúra sokszí­nűségét. Ezen a helyzeten kívánt javítani a Rétsági Szlovák Ki­Dorogháza. Az ünnepi könyvhé­ten 2007. június 3-án, ünnepé­lyes keretek között, könyvtárat avattunk Dorogházán. Az ün­nepségen jelen volt a falu apra- ja-nagyja, a helyi intézmények vezetői és sok kedves vendég. Köszöntőt mondott Farkasházi András, Dorogháza polgármes­tere. A vidám hangulatú vasár­nap délutánon Faragó Zoltán újságíró, a Nógrád Megyei Hír­lap főszerkesztő-helyettesének fotóiból nyílt kiállítás és az in­tézményben működő gyermek­szakkörökben készült alkotá­sokat is láthatták az érdeklő­dők. A kulturális program ke­retében nagy sikerrel mutatko­sebbségi Önkormányzat, amely - Glückné Salgai Szilvia vezeté­sével - immár az ötödik alka­lommal szervezte meg az önma­gának is rangot szerzett rétsági nemzetiségi találkozót. A fellé­pők között elsősorban a helyi és térségből érkező csoportok sze­repelnek, de a programot színe­sítendő, mindig hívnak más vi­dékről is vendégegyütteseket. Az idei nemzetiségi ünnep szí­nes forgatagában az ünnepélyes felvonulás és megnyitó után a rétsági, bánki, felsőpetényi, ősagárdi csoportokon túl szere­peltek a szárligeti, rákoskeresz­túri táncosok és énekesek, s olyan jeles vendégeket is fogad­zott be a helyi Nosztalgidák da­lárda, akik a XX. század jelleg­hattak mint a messze földön is­mert révkomáromi Dunaj néptáncegyüttes és Szvorák Ka­zetes dalaiból állították össze műsorukat. A könyvtárat a TEMI Nógrád Megyei Könyvtára segítségével indítottuk újra. A több mint 2000 kötetes könyvállomány­ból 400-at a TEMI-könyvtár biz­tosít, melynek keretében az igények felmérése után bármi­lyen könyvet megkaphat az ol­vasni vágyó könyvtártag. Cél­jaink között szerepel az internet bevezetése, lehetőség ti Kodály- és Liszt-díjas népdal­énekes. VJ. szerint DVD-k és videofilmek kölcsönzése. Ez a kis könyvtár is bizonyíté­ka annak, hogy az olvasás még mindig az emberek kedves idő­töltései közé tartozik, együtt az internet és a televízió nyújtotta információszerző lehetőségek­kel együtt. Éljünk jól velük, mert ablakot nyitnak a világra és legyünk bát­rak kinézni rajta. Danyi Zoltánná A széphalmi Kazinczy-sír- kertben sétálgattam nemrég. Meghatott a kert különös han­gulata, ez a családi temető a ré­gi fák lombkupolája alatt. Kazin­czy, a széphalmi vezér csendes, nőiesen szelíd hangját hallottam a fák leveleinek susogásából. Va­lahogy úgy, mint Olej, a brezinai bácsit meghalt felesége hangját Mikszáth híres elbeszélésében. „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted/Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.” Ezt suttogta. Honnan tudom, milyen han­gon, milyen hangszínnel beszélt a mester? A kérdésre első vála­szom ez: ahhoz, ami természet- feletti, ami csoda, ami lélek, ah­hoz nem kell konkrétság, meg- nevezhetőség. Nem is észlelheti akárki. Egyébként, ha földi léptékkel gondolkodom ugyanerről, akkor nekem Kazinczy hangja Pilinsz­ky Jánosé. Ő alakította a költőt Bódy Gábor szerintem a világon egyedülálló filmjében, a Psychében. Ez az erőtlenül is erőt sugárzó, nőiesen lágy hang. Ez szólt hozzám a sírkertben. Tekintetem az egyik puritán, dísztelen sírra tévedt. Nincs raj­ta teljes név, születési és halálo­zási évszám, csak ez a felirat: „Franz, Kazinczy életének és szenvedéseinek hű társa.” Kell ennél többet felírni egy sírra? Nem ez a legtöbb? Ami a legnagyobb értéke volt ennek az embernek. A hűség. Annyira szerette és tisztelte urát, hogy hajlandó volt őt a bör­tönbe is követni. Hogy ne legyen egyedül, hogy állandóan az ott­honára emlékeztesse a szenve­dések éveiben, hogy táplálja ben­ne a reményt, hogy szolgálja. Méltán lehet ott a sírja a nyelv­újítás apostola mellett. Magisz­ter ő is. A hűség mestere. Német szavakat hallottam a lombok közül: Franz... Franz... hív barátom. Tudod, mi volt a legértékesebb a földön? A hűség... A hűség... Hidd el, ked­ves barátom! És a legrútabb bűn: az árulás. Mindkettőben volt ré­szünk. Bárcsak mások is hallhatnák e túlvilági párbeszédet! Miért fe­ledkezik meg a mai ember az er­kölcsi kategóriákról? Miért gon­dolja úgy, hogy a földi világban a legfontosabb dolog nem a hű­ség, hanem a fogyasztás? Min­den új tárgyat, élmény kipróbál­ni, megvásárolni, magamévá tenni. Ha árulás árán, akkor úgy! Nem számít! Csak megve­hessen!, kiélvezhessem, fo­gyaszthassam. Ezért persze sokszor át kell gázolni másokon, össze kell tör­ni a szívüket, mert ők ezt nem értik. Ők még olyan időszámí­tás előtti kategóriákban gondol­kodnak, mint hűség, szeretet, fe­lelősség a másik emberért, a má­sik élőlényért. Ugyan! így nem lehet érvényesülni ebben a mai világban. Elavult szavakkal mit kezdhetünk? Vajon Franz is így gondolja ott a széphalmi sírkő alatt? A legszomorúbb az, hogy ko­runk embere'- tisztelet a kevés kivételnek - már észre sem ve­szi, hogy mennyire visszataszító, mert „ezt mindenki így csinál­ja.” Ez a trendi (de utálom ezeket az ősmagyar szavakat!). Ez a „ki­rály”: az árulás, a pálfordulás, a csalás, a becsapás. A „tegnap még ezt gondoltam”, de azóta el­telt nyolc év, most már jöhet az ellenkezője. Haladni kell a kor­ral. Olvastam a Kiskegyedben. Visszanéztem Franz sírjára. Felkavarodott, émelygő gyom­rom megnyugodott. Talán még a XXI. században is léteznek Pé­nelopék, akik képesek húsz évig várni Odüsszeuszukra. Mert a hűség náluk nem idő­szakos szlogen, nem reklámfo­gás, hanem mélyről fakadó em­beri lényeg, amely megingatha­tatlan. Rendületlen. Mint Franz a széphalmi sírban. Sóvári László Ablak a világra: könyvtármegnyitó A Hírlap postájából APf. 96 ■ A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Vendégünk volt Dobrev Klára Szecseny. Június 8-án, pénteken délután, az MSZP szécsényi nőszer­vezetének meghívására a városba látogatott, Dobrev Klára egyete­mi tanár, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége. A vendég nap­jaink aktuális kérdéséről váltott gondolatot vendéglátóival. A beszél­getést, Kiss Szilvia szécsényi lakos, egyetemi hallgató vezette. Megújul a művelődési ház Tanulmányút a nyugalom szigetére Igen, kedves olvasó, a nyugalom szigete létezik! Lát­tam, tapasztaltam. Itt, Magyarországon. A térképen azonban ezzel a kifejezéssel hiába keresné. A szépen és tradicionálisan csengő' Gömörszőlős nevet kapta. A település a fenntartható faluprogramról nevezetes, amely ösztönzi a népi kismesterségek és népművésze­ti hagyományok fenntartását. Mihálygerge. a község önkor­mányzata a leghátrányosabb helyzetű települések számára ki­írt pályázaton közel 17,5 millió fo­rintot nyert, az összeget a József Attila Művelődési Ház felújításá­ra fordítják. A 19 milliós beruhá­zás során az épület teljes belső és külső tatarozását elvégzik, kicse­rélik a burkolatokat, renoválják a színpadot, valamint a nyílászáró­kat is kicserélik. A település veze­tése közbeszerzési pályázatot ír ki a munkálatok elvégzésére és a legmegfelelőbb kivitelező kivá­lasztása után július közepén kez­dődhet meg a felújítás, ami októ­ber végére fejeződik be. Ott jártam az elmúlt hétvégén a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) egyik projektjének kö­szönhetően, melynek célja a gondolatébresztés és szemlélet- formálás az ökogondolkodás je­gyében: vajon meddig tarthatja fenn magát az emberiség ezzel az őrült tempóval, ezzel a hatal­mas étvággyal? Már most túlzabáltuk ma­gunkat, mert igazi, XXI. száza­di fogyasztói társadalomhoz méltóan az ökológiai lábnyo­munk egy negyed Földnyivel nagyobb, mint a cipőnk, amibe normális körülmények között bele kellene férnünk. Gömör­szőlős azonban, mintha nem is lenne része ennek a bolygónak, amely egyre gyorsabban gurul­va halad lefelé a morális lejtőn. Mégis a reklámok nap mint nap arra késztetnek, vegyük meg a jobbat és a hatásosabbat, le­gyen bármi áron is! Gömörszőlős maga a csoda, a nyugalom, a béke! Az, aki vendégként megérke­zik ebbe az alig 100 lelket szám­láló kis borsodi ökofaluba, reg­gel a pacsirta hangjára ébred­het, biolekvárt ehet reggelire. A mangalicából készült ebédre a kis református templom harang­szója hívja. Délután kiadós sé­tát tehet a határba és orchideá­kat csodálhat a domboldalakon, elalvás előtt ihat a hűsítő menta­teából, majd betakarózhat a helyben készült gyapjúpaplan­nal, s a búbos banka hangjára ringathatja magát álomba. Az ott élők ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint bár­melyik magyar kisfalu: pl. né- pességszám-csökkenés, mun­kahelyek hiánya, szerves kul­túra elveszítése. Ők azonban tu­dományos segítséget kaptak, amikor 1993-ban a miskolci ökológiai intézet egy lelkes szakmai csoportja, dr. Gyulai Iván vezetésével kezdte el vizs­gálni a helyi viszonyokat. A „Gömörszőlős, egy fenntartható falu” címet viselő falufejlesztő program révén olyan megoldá­sokat találtak, amelyek messze túlnyúlnak a manapság oly el­várható anyagi haszonszerzé­sen, nyereségen. Illetve a nyere­ség fogalma itt is ismert, csak éppen más értelmezést nyert: a tevékenységben minél többen és közösen tudnak részt venni, és eközben nem sérül termé­szetes környezetük sem. Ezekkel a fantasztikusnak tű­nő gondolatokkal a fejemben, ez­zel a nyugalommal a lelkemben indultam hazafelé vasárnap dél­után. Bár az előadáson hallott adatok aggodalommal töltöttek el a jövőt illetően, mégis egyre jobbra fordult a kedvem, amit tö­kéletessé a távolban megjelenő szivárvány tett. Még énekelni sem voltam rest, ezért bekap­csoltam a rádiót, s boldogan du- dorászva haladtam a csodálatos lankás-buckás utakon, a virágos falvakon át, mígnem hírek kö­vetkeztek. Pár percig bírtam csak a le- mondott-felszólította, megsé- rült-összeütközött hírhalmazt, s lekapcsoltam a rádiót. Enélkül is tudtam: hazafelé tartok. Ha­za, abba a világba, amely nem veszi komolyan önmagát. Kékesi Bernadett

Next

/
Thumbnails
Contents