Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-11 / 134. szám
6 GAZDASÁG 2007. JÚNIUS 11., HÉTFŐ Jelentés a termőföld védelmében talajvédelem Az adatszolgáltatás az állami támogatásoknak is fontos feltétele Az agrártárca fellép a hazai sertéshúspiac védelmében A nitrátérzékeny területeken gazdálkodókat szer- vestrágya-jelentéstételre kötelezi egy 2001-ben hozott kormányrendelet. A mulasztókat megbírságolhatják, és állami támogatást sem kaphatnak. Miklay Jenő A saját birtokon keletkezett vagy vásárolt szerves trágya mennyiségéről, felhasználásáról minden év elején be kell számolniuk azoknak, akiket a rendelet érint. Bűdi János, a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta: február végéig néhány A rendelet csak bizonyos területekre és a nagy gazdaságokra érvényes ezren küldték be az ilyen adatokat a megyéből. A körülbelül 24 ezer regisztrált termelőhöz képest azért tűnhet kevésnek, mert a kötelezettség csakis a nitrátérzékennyé nyilvánított területek gazdálkodóira vonatkozik, s ott sem mindenkire. Ilyen kivételek azok a kisgazdaságok, ahol az állatlétszám nem haladja meg a családi ellátáshoz szükséges mennyiséget: vegyes állomány esetén az öt, baromfitartásnál a három számosállatot. Bács-Kiskun- ban főleg a Duna vonalában lévő települések, összesen pedig pontosan hatvanegy település környékén mutattak ki a felszín alatti vízben a határérték fölött, azaz literenként 50 milligrammnál több nitrátot. Országosan a termőterületek harmadára - főleg a Dunántúlon, a Tisza felső folyásánál, illetve Békés és Pest megyében - jellemző az ilyen magas nitrátszint. A besorolás évente változhat attól függően, hogyan alakul a talajvízháztartás és azzal összefüggésben a felszín alatti vizek nitráttartalma. A nitrátérzékeny vidékeken fokozottabban felügyelik a talajokat, ugyanis ezekre a területekre szerves trágyával évente maximum 170 kiló nitrogén-hatóanyagot szabad kijuttatni. Ennek nyomon követésére kell a trágyajelentés. ■ A 170 kiló nitrogént 35-40 tonna istállótrágya tartalmazza. hírsáv Fizetik a támogatásokat az ültetvény átalakítására SZŐLŐTERMESZTÉS Az MVH megkezdte a szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatásának kifizetését. Elsőként a fajtaváltási, illetve ültetvényáttelepítési intézkedést végrehajtó termelők jutnak a támogatáshoz. A támogatási kérelmek közel 90 százaléka hiányos, és ez késlelteti a kifizetéseket. Nem vették komolyan a termelés biztosítását kárenyhítés Bács-Kiskun megyében összesen tízezer hektárt érintő fagykárról tettek bejelentést a gazdálkodók. Főként a szőlő-, a szilva-, az őszibarack-termesztőket érte komoly kár. Bács-Kiskunban a regisztrált termelők száma 35 ezer, mégis alig ezer gazdálkodó fizetett be az agrárkár-enyhí- tési alapba, ahová július 15-éig még lehet jelentkezni. Drágulhat a baromfihús a kiskereskedelemben árkalkuláció Jelenleg egész Európában baromfihiány van a piacon, ezért a baromfifeldolgozók hétfőtől átlagosan 5 százalékkal növelik átadási áraikat - közölte pénteken a Baromfi Termék- tanács elnöke. Bárány László jelezte: az átadási árak növekedésével várhatóan emelkednek a kiskereskedelmi árak is. Június 15-éig pályázható pénz a gépbeszerzésekre határidő Az önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzésének állami támogatására június 15-éig lehet beadni az igényléseket A pályázat megjelenése óta enyhítettek a támogatás feltételein. A vonatkozó FVM-rende- let módosítása folyamatban van: a mezőgazdaságból származó árbevétel mértékével kapcsolatos követelmény kikerül a feltételek közül. HIRDETÉS sztárt keres'. Magvarorsza9 Ha tehetséges vagy, és azt akarod, hogy felfedezzenek Téged vagy csapatod, jelentkezz! A tehetség kutató show-műsor legjobbja egy éven át Csillag születik Jelentkezz! Küldd a „csillag születik” szöveget SMS-ben a 06-20-555-2222-es alapdíjas mobilszámra, vagy látogass el a wnMw.rtIklub.hu/csillagszuletik oldalra! A szereplőválogatások Budapesten és 6 vidéki, illetve 4 határon túli nagyvárosban lesznek. A lengyel-orosz húsvita súlyos zavart és áresést okoz a magyar piacon. Az agrártárca arra igyekszik rábírni a húsipari társaságokat, hogy ne vásároljanak külföldi alapanyagot. Napokon belül intervenciós sertéspiaci intézkedéseket kezdeményez Magyarország és Lengyelország Brüsszelben, ha nem enyhül a lengyel húsértékesítési gondok miatt kirobbant uniós belpiaci válság - nyilatkozott Gráf József agrárminiszter. A szaktárca vezetője a kívánatos lépésekről várhatóan ma egyeztet lengyel kollégájával. Moszkva - élelmiszer-biztonsági okokra hivatkozva - hosszú ideje nem engedi be a lengyel sertéseket az orosz piacra. ■ A lengyel hústermelők orosz piacról való kiszorulása okozza a feszültséget. Tavaly 500-600 ezer lengyel élő állat zúdult a magyar piacra. Ágazati források szerint a lengyel importhús 180-200 forintos kilogrammonkénti áron szerezhető be, így lenyomja a magyar árakat. Tóth István, a Mező- gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára elmondta: a hazai állattartó vállalkozások ma már csak kilónként 230-240 forintot kapnak az élő állatokért, szemben a 260-270 forintos önköltséggel. Az agrártárca vezetője a közelmúltban személyesen figyelmeztette a meghatározó húsipari társaságok vezetőit, hogy cégük nem pályázhat eredményesen az uniós és a nemzeti fejlesztési támogatásokra, ha nem magyar alapanyagot dolgoz fel. ■ Európa-szerte csak féltermést ígér a meggy Magyarországon - az előzetes adatok alapján - mintegy 36 ezer tonna meggyterméssel számolnak. Tavaly 58 ezer tonna termett. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint a terméscsökkenés egyértelműen az április végi, május eleji fagyok számlájára írható. Legutóbb 2000-ben termett Uyen kevés meggy. A fagyok kártétele azért is jelentősebb Magyarországon, mert míg például Lengyelországban a fagy a virágzásban érte az ültetvényeket, addig Magyarországon az érzékeny korai vegetációs szakaszban lévő meggyeseket sújtotta. Tavaly a magyar konzervipar közel negyvenezer tonna meggyet dolgozott fel. A szakemberek szerint idén legfeljebb a tavaly feldolgozott mennyiség fele-kétharmada kerül a hazai tartósítóüzemekbe. A piaci zavarok elkerülésére Európa legjelentősebb meggytermelő országainak megbízottjai május végén meggypiaci megbeszélést tartottak magyar kezdeményezésre Drezdában. Ott a szakmai szövetségek képviselői megállapították: egész Európában élénk lesz a meggy kereslete, ugyanis a legnagyobb meggytermesztő országokban összességében féltermést prognosztizálnak. ■