Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-10 / 108. szám
2007. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK 9 HIRDETÉS .REX-HUMANUM" temetkezés Salgótarján, Füleki út 26 ÍT (32)431-544 ü-24 óráig: 06.30/9552.137:06-30/9552.138 „ Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. ” T Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy BOZÓ BARNABÁS életének 66. évében váratlanul elhunyt. Drága halottunk temetése 2007. május 12-én (szombaton) 11.30 órakor lesz az ipolytarnóci temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik tiszteletüket fejezik ki iránta azzal, hogy utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD VINCZE TEMETKEZÉS Kisterenye, Bajcsy-Zsilinszky út 11. Tel.: (32) 350-526,06-20-9549-682 „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BATKI JULIANNA türelemmel viselt betegsége után, 58 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2007. május 11-én (pénteken) 16 órakor lesz a maconkai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD t MIKUSKA TEMETKEZÉS Ügyelet: 0*24 óráig Bátonyterenye, Honvéd út 15. Salgótarján, Füleki út 7. Tel.: 32/350-571. 06-30/384-0967 06-20/216-9980 „Nincs már holnap, ennyi volt a: élet, sirassatok csendben, szivetekben élek. ” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY PÉTER 40 éves korában elhunyt. Temetése 2007. május 12-én (szombaton) 15 órakor lesz a mátraverebélyi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN kereseti lehetőség hosszú távra. Napi hazajárás! 06-20/204-4211. *81978* PR-RATH’S kozmetikumok, bőrápolók, bőrvédők, börtisztítók országos terítéséhez értékesítőket, tanácsadókat, viszonteladókat keresünk - prémium kategória. Információ: www.fito-trade.hu Tel.: 06-20/333-888-1. *82144* KFT. keres targoncásokat és CNC-gépkezelő- ket azonnali kezdéssel. Magas kereseti lehetőség, napi hazajárás! 06-20/2044-211. *82i9o* ______SZOLGÁLTATÁS______ PALATETŐK bontás nélküli felújítása bitumenes lemezekkel, 15 év garancia. 06- 30/494-3713. *81939* TETŐKLINIKA! Palatetök bontás nélküli felújítása mintás bitumenlemezzel. 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06-20/9959-700. www.tetoklinika.hu •81967* ALKOHOL- és szerencsejáték-függőség hatékony kezelése ambuláns és bentlakásos formában. 06-(l)258-6878; www.feluton.hu •82163* __________UTAZÁS__________ HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval, 20 500 Ft/hét. 70/368-4584. www.hajduiroda.hu •sisu* EMASZ Ctuk-magyttowági AramuolgtlMá Nytl. NEMET-0SZTRAK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 *81863* SALGÓTARJÁNBAN, a Salgó út 1.11/6. szám alatt 2 szobás, gázos, parkettás lakás eladó. Érd.: 32/312-573, 32/430-051. *82145* ÉRTÉKES ingatlanok, házak és egyéb, Salgótarján és Nógrád megye területén. 32/520- 310. *82148* JÁRMŰ Partnerünk nagy múlttal rendelkező, papír, írószer és irodaszer-értékesítéssel foglalkozó vállalat. A cég a piaci pozíciójának erősítésére vállalkozói munkatársat keres az alábbi területekre: ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐ Értékesítési tervezés* Partneri kör folyamatos bővítése • Tárgyalások és magállapodások a vevőkkel • A kapcsolat fenntartása és fejlesztése Elvárások: • Legalább érettségi, főiskolai végzettség előny • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek • B kategóriás jogosítvány saját autó előny • 2-3 év B28 értékesítési gyakorlat • FMCGvagy papíripari, irodatechnikai tapasztalat Mit ajánlunk: • Biztos vállalati háttér • Karrierlehetőség • Versenyképes kompenzációs csomag Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, és valóban az értékesítésben rejlő kihívásokat keresi, kérjük, küldje önéletrajzát 2007. május 31-ig a hirdetes@gordiuscsoport.hu címre. NÓGRÁDI HÍRLAP www.nogradmegyeihirtap.hu Minden, ami fontos... Minden, ami érdekes... Minden, ami aktuális... Nógrádi Média Kiadói Kft. 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9. Tel.: 32/416-455 - Fax: 32/423-928. E-mail: nogradweb@axels.hu ÉRTESÍTÉS ÁRAMSZÜNETRŐL Tisztelt Fogyasztóink! Ezúton értesítjük Önöket arról, hogy Salgótarján Baglyasalja területén - üzemzavar-megelőzés miatt - az alábbi időpontban és helyeken áramszünet várható. 2007. május 24-én, csütörtökön 8.00-15.00 óráig ■ Frankel L. út, Dűlő út, Erkel köz, Erkel út, Petőfi út 31/B-43-ig és 38-46/F-ig, Petőfi út 122. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk. Salgótarján, 2007. május Szíves megértésüket és türelmüket kérve, Tisztelettel Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. ‘94-ES évjáratú MTZ ‘82-es, 2 év műszakival, jó állapotban 1,5 M Ft-ért és H5580-as körbálázó 450 E Ft-ért eladó. I: 06- 20/806-1633. *82129* ___________VEGYES___________ UV FÉNYVÉDŐ, szeplöirtó, fehérítő, bőrgyógyászok által is klinikailag tesztelt. 100 ml 3800 Ft. Megrendelhető utánvéttel: Fito- Trade Kft., 9700 Szombathely, Semmelweis U. 28. *82144* 1 db 300 l-es és 1 db 120 l-es akvárium kompletten, teljes felszereléssel, állvánnyal, berendezve eladó. Motorkerékpár-csere érdekel.!: 06-20/569-2100. *82172* TEHÉN eladó, ugyanitt 2 dobos kaszát keresek, lánchajtós előnyben. Tel.: 06-30/416- 0588. *82177* KARANCS gáztűzhely palackkal, Akai és Panasonic színes tévé, teletextesek eladók. Tel.: 06-30/3931-586, 32/445-286. *82181* TERMELŐI kecskesajt és kecsketej kapható. Szügy, József Attila út 12. Tel.: 35/344-230. •82228* ÁLLÁST KÍNÁL CÉGÜNK keres CNC-gépkezelőket és hagyományos esztergályosokat. Kiemelten magas www.emasz.hu A NÓGRÁD VOLÁN Zrt. (3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139.sz.) bérbevételi ajánlatot kér a Salgótarján, Bartók Béla út 6. sz. alatti városközponti autóbusz-pályaudvar épületének földszintjén elhelyezkedő 6,50 m -es, valamint az emeleten lévő két 25 m -es helyiség bérbevételére. A bérbevételi ajánlatok benyújtási határideje: 2007. május 18. Az ajánlattétellel kapcsolatos tájékoztató - az ajánlatok benyújtási határidejéig - a Nógrád Volán Zrt. műszaki igazgatói titkárságán (Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) térítés-mentesen átvehető. Bővebb információ a 32/522-236-os telefonszámon kérhető. HÉT VÉGI UGYELETEK Orvosi készenlét Salgótarján városi és városkörnyéki betegek részére hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig felnőttek és gyermekek ellátására. Hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Ady Endre út 1. Telefon: 32/410-853. GYERMEKSZAKRENDELÉS HÉTVÉGÉN ÉS ÜNNEPNAPON a városi és városkörnyéki gyerekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/422-413. az anyatejgyűjtő állomáson az Ady Endre út 1. szám alatt 8-9 óra között veszik át az anyatejet. fogászati ügyelet: a hét végén és ünnepnapon 8-tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: a Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621. bátonyterenye, RÉTSÁG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, telefon: 06-32/353-344;- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. SZÉCSÉNY: a Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. PÁSZTÓ: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fenti napokon. Telefon: 06-32/561-020, vagy 06-32/561- 000/2191-es mellék. LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT: Salgótarjáni körzet: 06-80/810-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása Salgótarjánban a Bartók B. út 10. szám alatti Szent Benedek gyógyszertár; Balassagyarmaton a Rákóczi út 136. szám alatti Kristály gyógyszertár; bátonyterenyén a Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert gyógyszertár; pásztón a Fő út 54. szám alatti Korona gyógyszertár, szécsényben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób gyógyszertár, rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek: A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési terület): űr. Gál József Cered, Petőfi út 83. Tel/mobil: 06-32/406-058, 06- 30/3838-772. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ÜGYELETI KÖRZET (B. gyarmat, Szécsérty, Szügy, Rimóc, Terény székhelyű állatorvosi működési terület): űr. Perjés Zoltán Balassagyarmat, Béri B. Á. út 13/A. Tel./mobil: 06-35/311187.06- 30/9775-951. rétsági ügyeleti KÖRZET (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk székhelyű állatorvosi működési terület): űr Kása Géza Rétság, Rákóczi út 34. Tel/mobil: 06-35/550-060,06-30/445-3515. PÁSZTÓI ÜGYELEIT KÖRZET (Pásztó, Kálló, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza székhelyű állatorvosi működési terület): űr Baboss Csongor Kálló, Kossuth út 41. Tel/mobil: 06-32/477-033,06-30/900-5568. * * * A Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Hatósági állatorvosi ügyelete: BALASSAGYARMAT,SZÉCSÉNYÉS KÖRNYÉKÉN (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyarnándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva): Dr.PeijésZoUán Balassagyarmat, Jó palócok út 45. Tel/mobil: 06-35/311187.06- 30/9775-951. SALGÓTARJÁN És KÖRNYÉKÉN (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): űr. BétyeiLajos Salgótarján, Béke krt 94. Tel/mobil: 06-30/3707-930. PÁSZTÓ, PALOTÁS És környékén (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): űr. Budik Edit Szarvasgede, Kossuth út 56. Tel/mobil: 06- 30/599-8003. NOGRAD VOLÁN ZRT. BÉRBEADJA A KÉPEN LÁTHATÓ IVECO DAILY, 20 SZEMÉLYES . MIDIBUSZÁT BPNÉRDEKLŐDNI: 06-20-940 5893. ■». ||