Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-02 / 101. szám
Veteránverseny nógrádi utakon Festői környezet várta a mezőnyt Szécsényben Az Oldtimer Szuperkupa első futamát rendezték a hét végén. A versenyzőket Szécsényben kaptuk lencsevégre. Csörgő Balázs Szécsény. A Mátra 600 elnevezésű megmérettetés mezőnye pénteken reggel rajtolt Budapestről és a Hungaroringet, Gödöllőt és Szirákot érintve értek a versenyzők Szécsénybe. A nemrégiben felújított városközpontban csodálhatták meg az érdeklődők az évtizedes autócsodákat. Kicsik és nagyok egyaránt nagy örömmel vették szemügyre a ritkaságszámba menő, ám annál fiatalosabb járgányokat. Ez eddigi leghosszabb ilyen jellegű verseny mezőnyének nem sok pihenőre volt ideje, hiszen a hétvége során meg kellett hódítaniuk a Mátra csúcsait is. Az első versenynap végére egészen Galyatetőig iktattak be gyorsasági szakaszokat a szervezők. A „futam” második napján, szombaton Heves megyei utakon folytatódott a „száguldás”. Két változatos, hosszú versenynap után a szikrázó napsütésben, a tavalyi Oldtimer Szuperkupa-győztes Erdélyi Zoltán és Erdélyi Zoltánné Csilla nyerték a Mátra 600-at egy 1968-as Jaguárral az Ilkovits Ádám, Marosi György (Alfa Romeo -1942) és a Pásztor Tamás, Török Sándor (Alfa Romeo -1970) párosok előtt. A kastélykertbe régen látogatott ennyi híres „vendég' Az Alfa Rómeók jól szerepeltek a hétvégén James Bond korábbi járgánya, egy Jaguár. Sportos és elegáns. A 100-as Skoda versenyváltozata is nagy sikert aratott Egy valamirevaló veterán versenyről nem hiányozhatnak a bogarak sem Egy kis angol és egy nagyobb, avagy Morris kontra Rolls Amerikát mi más, mint egy Cadillac képviselte Egy dicső francia Citroen DS Egy legenda kezdete: az egyik legelső 911-es Porsche főtök: hüvösicsa Nyerjen hét végére egy Yarist! Egy hete elindított kvíz-játékunk nyertese egy teljes hét végén keresztül tesztelheti a Toyota egyik legnépszerűbb modelljét, a Yarist. Önnek csupán helyes választ kell adnia a következő három kérdésre, s a névvel, címmel, telefonszámmal ellátott megfejtést eljuttatni szerkesztőségünkhöz, vagy bedobni a Kakuk Autóház szalonjai egyikében. A kérdések ezen a héten az ünnep miatt a hétfői és a szerdai számunkban jelennek meg, beküldési határidő péntek 16 óra. A szombati Nógrád Megyei Hírlapban közzé tesszük a tesztvezetés nyertesét, s két másik szerencsés megfejtőt is, akik egy eredeti Toyota pólót, illetve egy Toyota sapkát nyernek. AII. fordulókérdései: I. Hányféle motorral kerül forgalomba nálunk a Toyota Yaris? 1 két benzines és egy dízel 2 csak benzines motorokkal x csak dízel motorokkal II. Melyik Toyota-modellben található hybrid (villamos-benzines) hajtás? 1 Avensis 2 Corolla x Prius III. Milyen karosszériával jött ki a Toyota új zászlóshajója, az Auris? 1 sedan (lépcsős) 2 combi (telt hátú) x hatchback (csapott hátú) Ne feledjék, a megfejtéseket legkésőbb pénteken 16 óráig juttassák mp, npr m el szerkesztőségünk címére (ez a beérkezés, nem a postára adás I I határideje!), vagy a Toyota Kakuk márkakereskedéseibe. Játékunkat a Kakuk Autóház Kft. támogatta. Részletek a Bízhat a jelben! márkakereskedésben!