Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-24 / 120. szám

2 2007. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Megfőzték, majd mind megették Salgótarján. A napokban ért véget a Nógrád Me­gyei Kereskedelmi és Vendéglátók Érdekvédel­mi Szervezetének (a régi KISOSZ) féléves szakács­képzése. A tizenkét vizs­gázó a salgótarjáni Tar­ján vendéglő konyhájá­ban mutatta meg, ho­gyan is kell a magyaros ízeket elővarázsolni. A gyakorlati vizsgát ké­sőbb még egy szóbeli is követte, de mint megtud­tuk, ott is könnyedén vet­ték az akadályokat a nóg­rádi szakácsok. Fotó: Gyurién Tibor Papírsárkány-röptetés Salgótarján-Rónafalu, a Rónafalu­ért Baráti Társaság május 26-án gyermeknapi programot rendez a Medves-laposon, a „Réti kereszt” környékén. 10 és 13 óra között pa- pírsárkány-röptető versennyel, lo­vas kocsizással és ügyességi játé­kokkal várják a gyerekeket Fia vitte Fiatját Buják. Jármű önkényes elvétele gyanúja miatt tett feljelentést nemrégiben egy hatvani nő. El­mondta, hogy fia az ő tudta és be­leegyezése nélkül, a lakásuk ud­varáról eltulajdonította Fiat Cin­quecento típusú személygépko­csiját A férfit Bujákon igazoltatták és fogták el a pásztói rendőrök. Rommentő akció Nógrád megye. A közelmúltban megalakult Magyar Műemlék és Épületgondozó (Mamég) Hálózat Alapítvány főbb célja, hogy egy orszá­gos hálózatba kapcsolja a műemlékfenntartó technikusokat Az alapítványt négy műemléki technikumot végzett diák alapította; GerieiMár- ta, Heiter Róbert, Kerpács Elemér és Szabó Péter. Mára hat megyében működik a szervezet: Veszprém a főközpont, valamint Nógrád, Győr- Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Csongrád, Komá- rom-Esztergom és Pest megye az alközpontok. Szűkebb hazánkban az alapítvány vezetői Verebélyi Krisztina és Almási Mária. Mint megtudtuk, a Mamég hálózat tagjai nyáron „Rommentő” elnevezéssel akcióprog­ramot indítanak. Ennek keretén belül kisebb templom-, illetve várromokat keresnek, melyek környezetét megtisztítják, kigazolják, esetleg, ha a rom állapota megkívánja, megerősítik. A takarítás mellett programokat szerveznek a rom köré, hogy azok ne merüljenek feledésbe, hiszen tapasztalták, hogy sok rom létezéséről maguk a környékbeliek, illetve helybeliek sem tudnak. A Nógrád megyei helyszínt még nem választották ki, habár már több romot is meg­vizsgáltak, a „rom megmentése” függ attól, hogy milyen támogatókat, milyen szerszámo­kat tudnak szerezni. Verebélyi Krisztina, a he­lyi alközpont vezetője hangsúlyozta az alapít­vány még csak másfél éve működik, emiatt ke­vés anyagi fedezettel és eszközzel rendelkezik.- Első ízben támogatókat szeretnének sze­rezni és bekerülni a köztudatba, ezért örülünk mindennemű támogatásnak, és várjuk civil szervezetek jelentkezését is, a sikeres együtt­működés céljából - mondta Verebélyi Kriszti­na. Majd hozzátette: egy műemlékvédelmi is­meretterjesztő programot akarnak kidolgozni fiatalok számára, általános iskolák, illetve kö­zépiskolák bevonásával. A diákokat az épített természeti és kulturális örökség védelmében szólítanák meg, környezetük megóvására és tisztán tartására buzdítanák őket Ez a terve­zet őszre tolódik, mivel a tanítási idő hamaro­san véget ér. A programok konkrét helyszínei még azért nem alakultak ki, mivel nagyon ke­vés fővel és még kevesebb anyagi fedezettel dol­gozik az alapítvány. Gyermeknap a központban Balassagyarmat A Mikszáth Kál­mán Művelődési Központban május 27-én, a gyermeknap al­kalmából egész nap aszfaltrajz­versennyel, zenés mesejáték­kal, kézműves-foglalkozással, bemutatókkal, játékokkal, uta­zó vidámparkkal és könyvvá­sárral várják a kicsiket és a na­gyokat. Megemlékezés Rétság. a templomkertben má­jus 27-én ló órakor megemléke­zést rendeznek a világháború­ban elesett magyar honvédek emlékére. Hordóguritás helyett dolgoznak a tarján! hídépítők (Folytatás az 1. oldalról) A 240 méter hosszú, S alakú, monolitbetonból készülő híd egyedül­álló a maga nemében. Egyediségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy bizonyos eljárások alkalmazása, illetve az adottságok miatt egy átmeneti íven fekszik, s ezért szabvány alóli felmen­tést is kértek és kaptak rá. Ennek a be­tonozása helyi és a losonci betonkeverő üzem közreműködésével június 4-én és 5-én kezdődik, a két nap összesen 900 köbméter betont építenek be a vasbe­ton hídba. Folyamatos szállítást kell biz­tosítaniuk, sőt, úgynevezett „havária- tervet” is kidolgoztak arra az esetre, ha a betonkeverők valamelyike leállna, hisz a megkezdett betonozással akkor már nem lehet leállni. A salgótarjáni építkezések műszaki megoldásainak a sokféleségét jellemzi, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a Kos­suth úti - Meszes úti átjárójában, vala­mint a Móricz Zs. útnál egy francia sza­badalomnak Magyarországon elsőkénti alkalmazásával egy vasalttalaj-támfalat építenek. Az építés helyigénye miatt most azt mérik, meg lehet azt úgy épí­teni, hogy ne kelljen emiatt a forgalmat lezárni. Hapák Attila azt mondja, min­dig előre kalkulálnak, így a várható problémákat próbálják már jó előre fel­mérni. Most, amikor a földmunkák 90 százalékán is túlvannak, s a munkála­tok végéhez közelednek, már nem szá­mítanak komoly műszaki problémát je­lentő meglepetésre. Az útépítésben érintett lakókkal folyamatosan egyez­tetnek, próbálnak a legkevesebb kelle­metlenséget okozni számukra. A forga- lomirányítást ezek szerint oldják meg a különböző munkálatok során. Eddig ezeket a helyzeteket megfelelően tudták kezelni, főleg annak tükrében, hogy a patakok, a vasút és a völgyek szorításá­ban az építőktől - más munkálathoz ké­pest - sokkal nagyobb szervezést igé­nyel ez az építkezés. Az út házakat, területeket értékel fel, ám vesz is el mások értékéből. Ennek a kezelése nem az építő, hanem a beruhá­zó, vagyis a magyar állam feladata, az építőnek arra kell figyelni, hogy a mun­káját a lehető legnagyobb gondosság­gal végezze, szerződés szerint. Ha elké­szülnek, akkor ezen az útpályán nem lesznek olyan keresztező útvonalak, amelyeknek elsőbbséget kell adni. Aki nem Salgótarjánba jön, annak átszelhe­tő lesz a város megállító táblák, jelzőbe­rendezések nélkül. S mindez úgy, hogy az átutazó kamionok, teherautók a me­gyeszékhelyen jelentős gyaiogosforgal-H mat sem veszélyeztetik. Vágjuk a cen-| tit, már csak valamivel több mint fél évi van az átadásig. A tegnapi napon is húzták a feszítőkábeleket

Next

/
Thumbnails
Contents