Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-23 / 119. szám

2007. MÁJUS 23., SZERDA SPORTTÜKÖR Negyedszer rendezik meg Salgótarjánban Nemzetközi közszolgálati sportnap Az év egyik legjelentősebb megyei szabadidős-prog­ramjára kerül sor június 2-án Salgótarjánban, ugyan­is ekkor bonyolítják le a XVIII. nemzetközi közszolgá­lati sportnapot. A sportrendezvény múltjáról, előké­születeiről és programjairól Répássy Lászlót, a szer­vezőbizottság titkárát kérdeztük. Répássy László- Mi is ez a közszolgálati sport­nap és mikor, hogyan kezdődött?- A történet a 90-es évek ele­jére nyúlik vissza. Dr. Skultéty Sándor - Nógrád, Pest, Szolnok megyék köztársasági megbízott­ja - gondolta úgy, hogy a három megye közszolgálati dolgozói­nak sporttalálkozói a mozgás örömén túl segítik egymás meg­ismerését, barátságok kialakítá­sát. Az ötletet tett követte. Né­hány egyeztetés után, 1991 nya­rán, Szolnokon találkoztak a há­rom alapító megye közszolgála­ti amatőr sportolói. Ez volt az első: alig 100 résztvevő, két sportág (kispályás labdarúgás, tenisz). Az akkori szervezők és résztvevők sem gondolták, hogy másfél évtized múlva ez a kezde­ményezés Kelet-Magyarország egyik legnagyobb szabadidős­rendezvényévé válik. Önkor­mányzatok, főhatóságok, intéz­mények 33-35 csapata, 650-700 fővel képviseltette ma­gát az elmúlt években ezeken a sportnapokon.- Ez mind szép, de sokan mondhatják, egy évben egy sport- esemény nem éppen az egészség- megőrzés biztosítéka.- Ez igaz. Azonban a központi sportnap mellett számtalan helyi sportprogram van községekben, városokban. A Közszolgálati Dol­gozók Szabadidős Sportegyesüle­te (KRSE) az utóbbi években meg­rendezi az alapító megyék sport- találkozóit is. Egy-két sportágban pedig regionális találkozókat ren­deznek az év különböző idősza­kaiban - Letkés, Budapest, Sal­gótarján, Kóka, Kecskemét, Nyír­egyháza, Valkó, Visegrád stb. Csak rá kell nézni a KRSE éves versenynaptárára és lehet válasz­tani a kínálatokból.- Nógrád megye, mint az alapí­tó megyék egyike, milyen szerepet játszott a közszolgálati sportna­pok szervezésében?- Bátran mondhatom, me­gyénk az egyik legaktívabb résztvevője a közszolgálati sport­napnak. Ez évben már ötödik al­kalommal adunk otthont a nagy találkozónak. Háromszor Salgó­tarján, 1999-ben pedig Balassa­gyarmat volt a rendezvény szín­helye. Ezen kívül 2003-ban Salgóbányán bonyolítottuk le az alapító megyék sportnapját is. Nem kell szégyenkeznünk ak­kor sem, ha a sportnapokon részt vevő intézmények, sporto­lók, számát nézzük.-Volt olyan év, amikor hat szervezet csapatá­nak sportolói álltak rajthoz me­gyénkből: megyei önkormány­zat, Salgótarján, Balassagyar­mat, OTP, határőr-igazgatóság, közigazgatási hivatal. Közülük az idei sportnapon is ott lesznek négyen (Salgótarján, Balassa­gyarmat, megyei önkormányzat és a közigazgatási hivatal). Eredményeinket tekintve a kispályás labdarúgásban, sakk­ban, teniszben és asztalitenisz­ben voltunk többször a dobogó különböző helyén.- Akkor térjünk át a XVIII. sportnapra.- A sportnap rendezője a KRSE, Nógrád megye és Salgótar­ján Megyei Jogú Város Önkor­mányzata. Nyolc sportágban, 21 ismét a kispályás labdarúgásban indulnak (20 csapat), de népes az asztalitenisz, a teke, a tenisz me­zőnye is. A nevezések alapján úgy néz ki, legkönnyebb érmet sze­rezni atlétikában és úszásban.- Mit kell tudnunk a helyszí­nekről és a programokról?- Némi problémát okozott a korábban mindig versenyköz­pontként használt Salgótarjáni Városi Sportcsarnok felújítása, emiatt kénytelenek voltunk a versenyközpontot a Tóstrand tér­ségébe vinni. Jó idő esetén han­gulatos juniálist rendezünk a strand területén. Itt lesz a ver­senyiroda, a megnyitó, az úszás, ce-lakótelepi Általános Iskola ad otthont az asztaliteniszezőknek és a sakkozóknak. Távolabb csak a női kosárlabda (Madách Gim­názium, Pénzügyi Számviteli Fő­iskola) és a teke (Somoskőújfalu, Nádújfalu) lesz. Megnyitó 9.30 órakor lesz, ahol a jelenlévőket Salgótarján megyei jogú város nevében Székyné dr. Sztrémi Me­linda köszönti, majd Becsó Zsolt a megyei közgyűlés elnöke nyit­ja meg a rendezvényt. A verse­nyek 10-15 óra között zajlanak.- Mibe kerül a rendezés?- Nos, a rendezés költségei­nek döntő részét a résztvevők ál­tal befizetett nevezési díjak fe­dezik. A KRSE a díjakkal, a me­gyei önkormányzat a vendéglá­tással és Salgótarján város sport- létesítményeivel segíti a rendezvényt.- Végezetül megkérdezném, mit vára versenynapon?- Elsősorban jó időt. Az előké­születeket már az elmúlt évben megkezdtük. Úgy érzem, hogy a szervezőbizottság országos, me­gyei és városi tagjai - dr. Barta László elnök irányításával - min­den előkészületet megtettek a si­keres lebonyolítás érdekében. A sportágak versenybizottságai­ban a megye legjobb sportszak­emberei fognak dolgozni. Bízom egy sikeresen lebonyolított köz- szolgálati sportnapban, amely­ről minden résztvevő kellemes élményekkel tér haza. ■ Balogh Tibor Nógrád megyében legutóbb 2003-ban volt sportnap. Képünkön megnyitó a salgótarjáni sportcentrumban szervezet, közel 500 fős nevezését a terepfutás. A tatárároki tenisz­regisztráltuk. A sportnap nem- centrumban mérkőznek meg a zetközi jellegét losonci barátaink teniszezők, a focipályán lesz a részvétele biztosítja. Legtöbben kispályás labdarúgás. A Beszter­Bajnokságok, eredmények, táblázatok Labdarúgás n. osztályú ifjúsági bajnokság Közép, C-csoport U19 Balassagyarmati Dózsa DSE - Veresegyház 2-2 (1-1) Balassagyarmat, vezette: Pál L. Bgy. Dózsa DSE: Barna G. - Fekete, Kuris, Nagy Á., Szalánszki - Rózsa, Vereczki, Balga, Kárdási - Horvát, Nagy Z. Cs.: Czibulya, Pincze D., Győri, Szatmári, Márton. Edző: Jelen István. GL: Nagy Á., Nagy Z .Jók: Kuris, Nagy Á., Balga. Te­jen István: - Igazságos ered­mény született, egymás hibái­ból éltek a csapatok, a helyzet kihasználás mindkét fél részé­ről katasztrofális volt. A nagy hőség sem használt a játéknak. További eredmények: Budaka­lász - Soroksár 0-4, BKV Elő­re - Láng SK 2-0, Túra - Bp. Erőmű 3-2, Gyöngyös - Pénz­ügyőr 3-0, Kőbányai ISE - Du­nakeszi Vasutas 9-1, REAC- Sportiskola II. - Bp. Diákok 5-1,111. Kerületi TUE II. - Bu- dafok.4-0. A 19. fordulóból el­halasztott mérkőzés: Budaka­lász - REAC-Sportiskola II. 0-0. A bajnokság állása LEKerületll. 27204 3116- 4164 2. Pénzügyőr 26202 4 83- 4162 3. Soroksár 2517 4 4100- 3755 4. Budafok 25164 5 90- 4452 5. Gyöngyös 2515 2 8 82- 49 47 6. BKV Előre 2614210 76- 60 44 7. Kőbányai ISE 25134 8 81- 4743 8. REACH 26117 8 68- 3840 9.IingSK 2610313 57- 6333 10. Veresegyház 26 9 611 54- 6433 11. Bp. Diákok 24 8 214 49- 7026 12. Dunakeszi V. 26 7217 45- 9523 13. Bgy. Dózsa 26 6416 49- 8622 14. Túra 25 5 416 42-10619 15. Budakalász 26 3 518 31- 8614 16. Bp. Erőmű 26 3122 31-12710 U17 Balassagyarmati Dózsa DSE - Veresegyház 1-1 (1-0) Balassagyarmat, vezette: Godó S. Bgy. Dózsa DSE: Barna G. - Kovács Á., Csábi, Máthé, Cseke - Kanyó, Pifka, Varga T., Taskó - Cserni, Tóth. Cs.: Szternárcsik, Rafael, Szemerédi. Edző: Taskó András. Gl.: Cserni. Jók: Varga T., Cserni. Taskó András: - Ez volt az a mérkőzés, amelyen ha csak adódó helyzeteink felét ki­használjuk több gólos győzel­met aratunk. Ehelyett a végén még örülnünk kellett hogy az egy pontot sikerült itthon tarta­nunk. További eredmények: Budaka­lász - Soroksár 0-2, BKV Előre - Láng SK 2-3, Túra - Bp. Erőmű-Budatétény 1-11, Gyön­gyös - Pénzügyőr 4-0, KISE- MAC Népstadion - Dunakeszi Vasutas 5-0, REAC-Sportiskola II. - Bp. Diákok-Olimpiakosz 2-5, III. Kerületi TUE II. - Buda­fok 1-1. A 19. fordulóból elha­lasztott mérkőzés: Budakalász - REAC-Sportiskola II. 3-2. A 23. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Bp. Erőmű-Budatétény - Balas­sagyarmati Dózsa DSE 3-0 (ver­senybizottsági határozat alap­ján). A bajnokság állása 1. Bp. Erőmű 2620 3 3163-30 63 2. Dl. Kerület B. 2719 5 3108-24 62 3. ling SK 26173 6111-5854 4. Gyöngyös 2617 3 6 88-3754 5. K1SE-MAC 25 153 7 81-3648 6. Soroksár 25 153 7 78-3348 7. Budakalász 2615 1 10 76-5246 8. Pénzügyőr 2612311 69- 6739 9. Budafok 25113 11 84-6936 10. REACH 25112 12 59-9635 11. Veresegyház 25 7 215 49-7724 12. Bgy. Dózsa 26 7316 44-7624 13. BKV Hőre 26 7 317 63-11423 14. Bp. Diákok 25 65 14 53-5923 15. Dunakeszi V. 26 2 2 22 39-1638 16. Túra 25 2 0 23 21-1956 Kiemelt korosztályos serdülőbajnokság Közép, BÁsoport Budakalász - Balassagyarmati Dózsa DSE 0-3 (0-2) Bgy. Dózsa DSE: Bérezi - Re- gényi, Hegedűs, Béres, Strichó - Pásztor, Mezei, Varga T., Tát­rai - Bódis, Sipos. Cs.: Kalmár, Kovács, Sinkovics. Edző: Cserni István. Gl.: Bódis (2), Varga T. Jók: Bódis, Mezei, Varga T. Cserni István: - Nagyon nehéz mérkőzés volt. Az ellenfelünk a tavaszra nagyon megerősödött, az éllovasok mumusa lett. Azonban ma újra együtt volt a csapatom és ez kitűnő egyéni teljesítményekkel is párosult. Gratulálok a gyerekeknek! 26. forduló: Bp. Diákok - So­roksár ó-l, REAC-Sportiskola II. - Budaörs 0-12, Felcsút - BKV Előre 9-0, Vecsés - Kecs­kemét II. 0-10, Budafok - Bp. Honvéd II. 1 -2. Az Esztergom - Kalocsa-Kaloméh és a Nagykőrös-Kőrisfa - Csepel mérkőzéseket elhalasztották. A 19. fordulóból elhalasztott mér­kőzés: Csepel - Budakalász 1-2. A 25. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Bp. Vecsés 9-1. Honvéd II. ­A bajnokság állása 1. Esztergom 24212 1 126-2665 2. Bgy. Dózsa 2519 2 4121-3259 3. Kecskemán. 4. Kalocsa-K 2618 2 6 96-2856 2518 1 6103-2355 5. Bp. Honvéd D. 6. Felcsút 2616 1 9 77-4849 2615 4 7125-3749 7. Budaörs 8. Budafok 2614 5 7102-2047 2510510 87-4735 9. Soroksár 10. Bp. Diákok 2511 113 67-6734 26 9413 52-7031 11. Nagykőrös-K 12. Budakalász 23 9311 41-8330 25 9 214 49-7529 13. REACH 14. Csepel 25 6 217 43-12120 25 3319 42-111 12 15. BKV Hőre 16. Vecsés 26 3 3 20 42-11412 24 0 0 24 10-281 0 U13 Budakalász - Balassagyarmati Dózsa DSE 2-9 (1-5) Bgy. Dózsa DSE: Csányi - Farkas, Ponyi, Tarniczki, Katulin - Kucsera, Szalánszki, Rados, Oláh - Litavszki, Rónási. Cs.: Gordos, Széles. Edző: Bérezési József. Gl.: Litavszki ^(3), Rónási (2), Rados, Cseke, Szalánszki, Oláh. lók: Litavszki, Rónási, Rados, Cseke, Szalánszki, Oláh. Bérezési József: - Ma is fél csapatra való játékos hiány­zott, de még így is biztosan nyertünk. Az igazság azonban az, hogy ebben az összeállítás­ban is kötelező volt a három pont megszerzése. 26. forduló: Bp. Diákok-Gödöl- lő - Soroksár 5-1, REAC- Sportiskola II. - Budaörs 2-10, Felcsút - BKV Előre 1-2, Vecsés- Kecskemét II. 1 -4, Budafok - Bp. Honvéd II. 6-2. Nagykőrös- Kőrisfa - Csepel 0-5. Az Eszter­gom - Kalocsa-Kaloméh mérkő­zést elhalasztották. A 19. forduló­ból elhalasztott mérkőzés: Csepel- Budakalász 2-0. A bajnokság állása LBp.Diákok 25202 3131- 3462 2.Esztergom 2419 0 5122- 2957 3. BKV Elfte 4. Bgy. Dózsa 2617 3 6129- 4354 2517 3 5101- 39 54 5. Kabcsa-K. 6. Budaörs 25157 3102- 1952 2615 3 8 92- 2948 7. Felcsút 2614 6 6101- 3648 8. Bp. Honvéd H 2515 1 9 83- 4546 9. Kecskemán. 10. Csepel 2612311 75- 5239 2612113 50- 5237 11. Budafok 12. Vecsés 2512112 64- 7537 22 6115 37- 6819 B. Nagykőrös-K. 14. Soroksár 24 2 2 20 25-126 8 25 2221 40-156 8 15. Budakalász 16. REACH 25 2 1 22 28-172 7 25 2023 16-221 6 Északkeleti csoport U15 24. forduló Diósgyőri VTK II.- Salgótarjánl Sportiskola Egyesület 1-2 (0-0) SASÉ: Tóth K. - Vaskor, Vá­mos, Ráduly, Bobál - Tóth M. (Germuska), Angyal, Simon B. (Kálmán), Szilágyi - Lenkó, Bonivárt (Taliga). Edző: ifj. Si­mon Imre. Gl.: Lenkó, Taliga (11-esből). Ifj. Simon Imre: - Túlságosan is tartott a két gár­da egymástól. A szünet után biztos voltam benne, hogy a türelmesebb csapat fog nyer­ni. További eredmények: Bocs - Debreceni VSCII. 2-3, Nyíregy­háza Nyírsuli II. Baktalórántháza 14-2, Debrece­ni USE II. - Jászapáti 3-2, Eger - Mezőkövesd 1-1, Jászberény - Tuzsér 9-2. Szabadnapos: Diós­győri VTKIII. A bajnokság állása 1.DVSCH 2015 2 3 71- 1947 2. Salgótarján 21 15 1 5 62- 22 46 3. Mezőkövesd 2114 2 5 69- 2044 4.DVTKH 20134 376- 2543 5. Bocs 2012 0 8 71- 3936 HNyírsuKH 20111 884- 3134 7. Eger 19 9 5 5 58- 3532 8. Jászberény 19101 867- 4131 9.DVTKE 211011055- 4831 10. Baktalóránth. 20 511437- 8516 ILDIBE H 20 411525-10313 12.Tuzsá 20 301732- 90 9 13. Jászapáti 21 012016-165 1 U13 24. forduló: Diósgyőri VTK II.- Salgótarjáni Sportiskola Egye­sület 4-1, Bocs - Debreceni VSC II. 1-8, Nyíregyháza Nyírsuli II.- Baktalórántháza 6-0, Debre­ceni USE II. - Jászapáti 0-3, Eger - Mezőkövesd 4-1, Jászbe­rény - Túzsér 16-1. Szabadna­pos: Diósgyőri VTK III. A bajnokság állása 1- Eger 2. Jászapáti 3. Jászberény 4. Nyírsuli 0. 5. Salgótarján 6. uvscn. 7. Mezőkövesd 8. DVTKIL 9. DUSEIL ÍO.DVTKID. 11. Bocs 12. Tuzsér 13. Baktalóránth. 1918 1 0122- 1055 21171 3110-1752 1915 1 3103- 1546 1915 0 4 96- 2245 2113 1 7127- 3740 20111 8 93-3234 2111010 78-3833 20 9011 62-4527 18 81 9 67- 5025 21 3117 19-14410 20 2117 22-166 7 19 2017 19-189 6 20 1 019 20-173 3

Next

/
Thumbnails
Contents