Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-22 / 118. szám

Perel az ügynökvád miatt az alkotmánybíró Kiss László alkotmánybíró hétfőn közleményben rea­gált arra az Élet és Iroda­lomban megjelent cikkre, ami ügynöki tevékenységgel hozta összefüggésbe a nyolcvanas évekbeli Dialó­gus békemozgalom elleni fellépés kapcsán. Kiss hely­reigazítást kér a hetilaptól, és személyiségi jogi pert in­dít a cikk szerzője, Ungváry Krisztián történész ellen. Újabb nyomozók a Balla-gyilkosságban HÉTTAGÚ FÜGGETLENÍTETT nyomozócsoport dolgozik a debreceni Balla-gyilkosság felderítésén - jelentette be tegnap Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok. Bállá Ir­mát, a debreceni önkor­mányzat fideszes képviselő­jét április 6-án gyilkolták meg lakásában. A függetle­nített csoportba több vidéki kapitányságról vezényeltek nyomozókat, eddig már több száz embert hallgattak ki. Gyorsan ítélkeznek a hazai bíróságok EURÓPAI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN is jó a magyar bíróságok ítélkezési időszerűsége - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A bíró szerint az öt éven túl húzódó ügyek száma mind­össze 0,5 százalék. Magyar- országon a múlt évben több mint 1,3 millió ügy volt a bí­róságok előtt. Lomnici szerint gyors a bíróság Leváltás után: dicséret és bírálat nyomozás Újabb rendőrök kerültek rendőrkézre, most emberrablás gyanújával Helyzetelemzés az MDF-képviselőknél. Napirend előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Dávid Ibolya MDF-elnök külön vitát folytatott. Miközben a parlament­ben a rendőri vezetők és az igazságügyi és rendé­szeti miniszter távozását vitatták, folytatódott a nyomozás a botrányt ki­váltó, nemi erőszakkal vádolt öt rendőr ügyében. Europress-összeállítás A rendőrség tavaly ősszel védte, az elmúlt hetekben azonban sér­tette a rendet, ezért kellett most közbeavatkoznia a kormánynak - mondta Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben, napirend előt­ti felszólalásában. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter lemondása, valamint Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőr- főkapitány vasárnapi menesztése kapcsán a miniszterelnök ki­emelte: a rendőrséget ősszel meg kellett védeni egy méltatlan poli­tikai támadástól, most pedig fel kellett hívni a figyelmet arra a fe­lelősségre, amelyet egy pontig csak a rendőrség képvisel. A Fidesz parlamenti vizsgáló­bizottságok felállítását kezdemé­nyezi a gyanú szerint nemi erő­szakot elkövető rendőrök, illetve az Egymásért Egy-másért Alapít­vány áfacsalással meggyanúsí­tott, valaha a rendőrség köteléké­hez tartozó vezetője, Földesi Sza­bó László ügyével kapcsolatban. Erről Orbán Viktor Fidesz-elnök számolt be tegnap. Közben folytatódott a nemi erő­szak miatt öt rendőr ellen elren­delt nyomozás. Ennek tisztáznia kell, hol történt a 21 éves lánnyal szembeni erőszak Budapesten, amennyiben valóban történt ­A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA nem jogerős döntése szerint hivata­li visszaélésben bűnös Bácskai János, a maffiaellenes köz­pont egykori vezetője. A bíró­ság megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét, és hi­vatalos személyként elkövetett bűnpártolás helyett hivatali visszaélés miatt ítélte eL Az ítélőtábla az egyéves felflg­mondta az ötödrendű gyanúsított védőügyvédje a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Somfainé Vajda Ágnes ügyvéd ar­ra a kérdésre, miért vitték haza a rendőrök az igazoltatott lányt a Múzeum kőrútról Váci úti laká­sáig, kijelentette: az igazoltató rendőrök vigasztalták a lányt, aki sírt a kocsijában. Ezek után vé­dence döntött úgy, hazaviszik őt, még akkor is, ha ezzel elhagyják szolgálati helyüket A gyanúsított rendőrök tagadják, hogy igazak lennének az ellenük felhozott vá­dak; hazugságvizsgálatot kértek. gesztett szabadságvesztés pró­baidejét a korábbi három év­ről két évre csökkentette. A PÉNZÜGYI SZERVEZETEK Álla­mi Felügyelete (PSZÁF) 2003 júniusában vizsgálatot folyta­tott a Pannonplast Rt.-ben tör­tént befolyásszerzéssel kapcso­latban a K and H Equities Rt.- nél. Kulcsár Attila megkereste a Belügyminisztérium Szerve Közben újabb rendőrök kerül­tek gyanúba: Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében cigarettacsem­pészéssel kapcsolatban elkövetett emberrablás vádja merült fel két rendőr ellen. A kisvárdai rend­őrök cigarettát csempésztek, de egy másik társaság átverte őket. Közülük szombaton túszul ejtet­tek egy embert, és szabadon en­gedését káruk, 300 ezer forint megtérítéséhez kötötték. Az em­berrablásról a túsz rokonai érte­sítették a rendőrséget, akik a vált­ságdíj átadásakor fogták el a túsz- ejtőket. zett Bűnözés Elleni Koordiná­ciós Központ élén álló Bácskai Jánost, arra kérte, segítsen az iratokat kivonni a vizsgálat alól. A vádlott Papp Csaba al­ezredest, az Országos Rendőr­főkapitányság Szervezett Bű­nözés Elleni Igazgatóságának akkori munkatársát arról tájé­koztatta: a K and HEqui- tiestől iratok tűnhetnek el Hivatali visszaélésben bűnös a maffiaellenes központ egykori vezetője Távozik Galambos Lajos, az NBH főigazgatója is felmentését kérte a minisz­terelnöknél Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója. Gyurcsány Ferenc május 31-i hatállyal el­fogadta Galambos lemondását. Az 54 éves főigazgató három év után távozik posztjáról. Az új főigazgató kinevezéséig megbí­zottként Labore Sándor, a fő­igazgató műveleti helyettese irá­nyítja a hivatal munkáját. az mti értesülései szerint Ga­lambos Lajos azzal az indokkal kérte felmentését, hogy az utób­bi időben többször érte kritika azNBH-t. A főigazgató neve fel­merült az 1,2 milliárdos adó­csalással meggyanúsított Egy­másért Egy-másért Alapítvány­nyal kapcsolatban is. a magyar nemzet két hónapja azt írta: újságírójuknál az NBH munkatársai jelentek meg azt közvetően, hogy Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriami­niszter építkezésénél járt. Az el­járást törvényesnek, de szaksze­rűtlennek és a hivatal belső szabályzatát sértőnek találta a MeH. A napokban az NBH ille­tékes műveleti igazgatóságának feje, Bői Imre távozott, ám ta­gadták, hogy a távozás és a feltárt sza­bálytalanság között össze függés lenne. Galambos Lajost még Medgyessy Péter nevez­te ki Orbán már kormányozna is fidesz Adócsökkentésre lenne szükség az ellenzék szerint Bíróságon az átminősített tévécsatornák Két áldozatot szedett eddig a kecskeméti kór A Fidesz akár már holnaptól kész a kormányzásra, jelentette ki hétfőn Orbán Viktor a párt- . kongresszus-értékelő sajtótájé­koztatóján. A pártelnök kifejtet­te: ha a Fidesz megkapná a bizal­mat, három azonnali intézkedést tennének: reálértéken befa­gyasztanák a közkiadásokat, adócsökkentést hajtanának vég­re, és megszüntetnék a gazdasá­gi növekedés útjában álló prob­lémákat. Példaként említette a korrupciót, illetve az elviselhe­tetlen mértékű bürokráciát. A közkiadások befagyasztásával kapcsolatban megemlítette: er­re azért van szükség, hogy ne történhessen meg az, ami az egészségügyet fenyegeti, ahon­nan az elkövetkező három évben 250 milliárd forintot vonnak ki. „Nem pártokról beszélünk, ha­nem arról az egyszerű tényről, hogy a politikai osztálynak, az ország vezetésére vállalkozó sze­mélyeknek párthovatartozásra való tekintet nélkül egyetlen hi­vatása van: biztosítani, hogy az országban jól menjenek a dol­gok” - mondta Orbán Viktor pártelnök. Szijjártó Péter szóvivő a Fi­desz hét végén tartott kétnapos kongresszusáról elmondta: több mint 1700 küldött vett részt a ta­nácskozáson, s 15 ezer látogató­ja volt a kongresszust kísérő kö­zösségi és szabadidős progra­moknak. Orbán állítja: kész programja van Bíróságon támadja meg a Film­múzeum, a Sport 1 és a Viasat3 az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azon határoza­tát, amellyel országos tévécsa­tornává minősítették őket. A csa­tornák szerint a döntés ellehe­tetleníti őket: így a filmvásárlá­si jogdíjak 300 százalékkal nő­nek - mondta Prokopp Dóra, a Filmmúzeum vezérigazgatója. Kocsis Attila, a Viasat3 vezér- igazgatója elmondta: a döntés alapján hírműsort is kellene su­gározniuk, ez pedig újra vissza­vetné a nullszaldós működést. A csatornák szerint nem lehetet­len, hogy külföldre települnek át, ha a magyarországi helyzet ellehetetlenítené őket. ■ Z. M. Kecskeméten két hete meghalt hajléktalan nőt hoznak össze­függésbe azzal a rejtélyes vírus­sal, amely miatt karanténba zár­ták egy helyi család 15 tagját a megyei kórházban. Lezárták a kecske­méti kórház hetedik emeletének egy ré­szét. Az intenzív osztályon még két férfit kezel­nek, és van egy halálos áldozata is a kórnak. - Feltételezhető, hogy a két héttel korábban, a vá­rosközpontban, egy bokorban ta­lált, hasonló megbetegedésben elhunyt hajléktalan lehetett a baktériumhordozó - nyilatkozta tegnap Horváth Attiláné, a me­gyei kórház szóvivője. A hajléktalan nő a halálát megelőzően együtt élt egy férfi­val: az egyébként rendezett kö­rülmények között élő család egyik tagjával. Az eddigi vizsgá­latok szerint felte­hetően cseppfertő­zéssel terjedt a tűr dőgyulladást okozó baktérium. A zárt közösséget al­kotó család tagjai egymást fer­tőzték meg, és akinek az im­munrendszere gyengébb volt, annál a tüdőgyulladás súlyosabb foka jelentkezett a lappangási idő után - adott tájékoztatást teg­nap Szajki Károly, a megyei kór­ház orvos igazgatója. ■ Miklós László ■ Elsőként egy hajléktalan nő betegedett meg.

Next

/
Thumbnails
Contents