Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-16 / 113. szám
2007. MÁJUS 16., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE NEMRÉG AVATTAK, MOST ELLOPTÁK... Salgótarján. Mintegy két hónapja, születésé- baton eltűnt. A mintegy harminckilós redes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitánynek 75. évfordulója alkalmából, Rákóczi úti bronzemlék azóta sem került elő. ság sajtószóvivője. utolsó lakhelyének falán állítottak emlék- -A rendőrség két bejelentés is kapott, az Ha valaki bármilyen információval rentáblát Oláh Jolán festőművésznek. Munkás- egyik észrevétel Oláh Jolán lányától érke- delkezik az emléktábla eltulajdonításával ságára, példaértékű életművére emlékez- zett. A salgótarjáni rendőrkapitányság lo- kapcsolatban, kérjük jelezze azt a salgótartető relief-amelyet Kalmár János szobrász- pás bűntette miatt nyomoz az ügyben - jáni rendőrkapitányságon! művész készített a jeles alkalomra - szom- mondta megkeresésünkre Kaszás Ottó alez- P. Zs. Színház az iskolaudvaron Zeneparti Salgótarján. A világ legjobb zenéit ígéri hallgatóságának az ifjúsági információs iroda (SITI) május 18-i, pénteki zenepartija, amely 18-tól 22 óráig szórakoztatja majd a fiatalokat. Az estet Rónai Róbert vezeti. Előadás Batthyányról Pásztó. A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Pásztó Városi Egyesülete május 15-én tudományos programot rendezett a Batthyány-emlékév alkalmából. A Mikszáth Kálmán gimnáziumban Pelyach István, történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára Batthyány Lajos életéről és koráról tartott előadást. Fogadónap Salgótarján. Boldvai László országgyűlési képviselő május 17- én 10 órától fogadónapot tart az MSZP salgótarjáni irodáján. Meseszínház Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Központban május 18- án 10 órától a Szeleburdi nyuszi című mesedarabot láthatják a gyerekek a Hókirálynő Meseszínpad előadásában. Jegyek vásárolhatók a művelődési központban 500 forintos áron. Mozi Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Központ nagytermében május 19-én 20 órától A halott lány című filmdrámát láthatják az érdeklődők. Parkosítanak Mátranovák. Szépítik, virágosít- ják a települést. A Mátrano- vákért Faluvédő és Szépítő Egyesület - sorra véve a közterületeket, utcákat - folyamatosan takarít, parkosít, s gondozza is a növényeket. Túrázók figyelmébe Salgótarján. A Salgótarjáni Petőfi Természetjáró Egyesület nyílt túrát szervez május tizenkilencedikén. A résztvevők reggel a 6 óra 20 perckor induló 11/B jelzésű helyijáratú autóbusszal indulnak. A kirándulás Salgóbányáról indul. Balassagyarmat. Még pár nap és megnyitja képzeletbeli kapuit a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium Szabadtéri színházi napok című, tartalmas szórakozást ígérő rendezvénysorozata az oktatási intézmény udvarán. Pár éve, a művészeti oktatás szervezett keretek között történő elindítása hozta az ötletet a „színház” megteremtésére, s ennek természetesen a város is címzettje volt. A „Szent Imré-sek” ugyanis azt vallják, egy település kulturális életének rangját emeli ennek megléte vagy hiánya. Az idei, sorrendben a harmadik színházi napokon - melyek megtartását a város önkormányzata, valamint a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet támogatja - musicalekre, zenés mesedarabokra is számíthat a közönség. A nyitó előadást május 18-án pénteken 19 órától a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumából, illetve a salgótarjáni Hibó Tamás Művészetoktatási Intézményből érkező vendég diákszínjátszók mutatják be, A rendező Szent Imre iskola gálaműsora 25-én, pénteken lesz, 16 órai kezdettel, s a két utolsó bemutató pedig: június 1., péntek, 19 óra, A helység kalapácsa, illetve 8-án szintén este héttől, a Macska a forró bádogtetőn című darabot játszzák. Régiós kollégium Eger. Az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium tartja alakuló ülését május 16- án. Napirendjén szerepel egyebek mellett a regionális átszervezésből következő feladatok áttekintése, az együttműködéssel kapcsolatos tennivalók meghatározása. A kollégium állandó meghívottjai főjegyzők, jegyzők, bírósági elnökök, ügyészek, mezőgazdasági és vidékfejlesztési kirendeltség-vezetők, illetve az Oktatási Hivatal képviselője. A szervezet harminchat tagot számlál. Mi kerül igazán sokba? Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2007 áprilisi, internetes információi szerint egy év alatt 41 ezer fővel, 10,5 %-kal, 433 ezerre nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma. Megyénkben, sajnos - az arányokat tekintve - még rosszabb a helyzet. A 2007 márciusi adatok alapján Nógrádban 1740fővel, 11,7 %- kai volt magasabb a regisztrált álláskeresők száma (16,5 ezer fő), mint egy évvel korábban. Eközben Heves megyében csak 2,6, Borsod- Abaúj-Zemplén megyében 7,7 % volta növekedés mértéke. Megyénk pozíciója tehát még a rossz munka- er&piaci státusú észak-magyarországi régión belül is romlott Miközben ezen gondolkodom, szinkronban hallom a tévében ismert politikusunk nyilatkozatát, aki a reformok gyorsítását sürgeti, szerinte a költségvetés hiányának oka a túlméretezett államháztartás, benne a méregdrága egészségügy, a kapacitásfelesleggel bíró oktatás és a pazarló közigazgatás. Csak ép pen azt nem tette hozzá, hogy mindez újabb tízezrek munkahelyveszté sével jár. Sekkor jut eszembe, hogy kiszámolta-e márvalaki, hogy mibe kerül az 1930-as évek gazdasági válságának munkanélküliségét közelítő mai állapot? Egyetértek azokkal a közgazdászokkal, akik azt vallják, hogy „nálunkjelenleg többször akkora hiány fakad a munka- nélküliség fényéből, minta túlméretezett államháztartásból”. Azaz nem az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás drága, hanem a munkanélküliség! Elvégezte valaki a reformok hatásvizsgálatát, annak várható következményeit? Kiszámolta már valaki hogy a munkanélküliek ellátására fordított összegekből hány munkahelyet lehetett volna létesíteni? Gondolt-e valaki a munkanélküliség erkölcsi, pszichikai következményeire? A munkanélküliek rossz közérzetére, depressziójára, lelki megrázkódtatására? Ez mibe kerül a társadalomnak? Ez nem drága nekünk? Az egyes kormányoknak először ezt a helyzetet kellett volna humánusan kezelni! Akár egy nagy reformmal is... Elrendelték a nyomozást H. B._______________________________ Salgótarján. Mint ismeretes, Huszár Máté ön- kormányzati képviselő a közelmúltban feljelentést tett a Salgótarjáni Városi Ügyészségen dr. Fenyvesi Gábor alpolgármester diplomaügyében. Az ügyészség akkor feljelentéskiegészítést rendelt el annak tisztázása érdekében, hogy megállapítható-e a bűncselekmény megalapozott gyanúja - tájékoztatta lapunkat dr. Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője. Május 15-én az ügyészség elrendelte a nyomozást, a teljesítéssel pedig a salgótarjáni rendőrkapitányságot bízta meg. A vizsgálat keretében tisztázzák, hogy a megalapozott gyanú megállapítható-e dr. Fenyvesi Gábor ellen. Az alpolgármester a nyomozás során lehetőséget kap arra, hogy ismertesse a névváltoztatás körülményeit. Mint megtudtuk, a nyomozás lezárásának határideje június 25. MÉRSÉKELT ÁRAK, SZÍNES KÍNÁLAT Ezekkel várják a hobbikert-tulaj- donosokat is Salgótarjánban a Kővár úti mezőgazdasági szakboltban. Hatalmas választék van mind az elektromos, mind pedig a robbanómotoros fűnyírókból. Az AL-KO gyártmányú Euro 900-as elektromos típus már 14 700 forintért kapható, az igen közkedvelt 38E modell is elvihető 22 500 forintért. Az igen strapabíró Briggs 3,5 lóerős, fűgyűjtős robbanómotoros gép 46 900 forintba kerül. Az egyszerűségükről és kiváló alkatrész-utánpótlásukról ismert MTD elektromos modellek 1000 W, 1200 W, 1300 W-os változatai is várják új gazdáikat. Hamarosan érkeznek a 4,75 lóerős önjáró fűnyírók, ezek már valóban a burjánzó fű, a gazok rémei. Figyelem, a fű csak egyre nő és ne legyen a szomszéd kertje zöldebb!-ánISMÉT LÁTOGATHATÓ A SALGÓI KÖNYVTÁR Kedden hivatalosan is átadták a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Várkapu idősek klubjában az új fiókkönyvtárat. A Ballasi Bálint Megyei Könyvtár salgóbányai fiókkönyvtára évtizedekig a régi kaszinó épületében működött. Itt id. Pék Antal hosszú éveken keresztül önzetlenül látta el a könyvtárosi feladatokat. Mára az épület gyakorlatilag életveszélyessé vált, a könyvtár része folyamatosan beázott, veszélyeztetve ezzel a 3200 darabos állományt. A megyei könyvtár vezetése ezért úgy döntött hogy ideiglenesen beszállítja a könyveket a városba, ahol egy száraz raktárban kicsit regenerálódhattak a könyvek. Később közel ezer könyvet ismét elhelyeztek Salgóbányán de már a Várkapu idősek klubjában. Egyelőre ez az állomány várja kedden és csütörtökön egy órától négy óráig az olvasni szerető salgóbányaiakat. A beiratkozás ingyenes és Kojnok Attiláné várja a látogatókat. Az új fiókkönyvtár létrejöttéhez hozzájárult a városi önkormányzat és a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ.