Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-12 / 85. szám

4 2007. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Mostantól „másképp” süt a nap (Folytatás az 1. oldalról) Ez év második felében 100-120 dolgozót fognak alkalmazni, ezt terveik szerint 2008 elején 300 főre növelik. A gyár legkésőbb 2009 első hónapjaira eléri teljes kapacitását - az évi ötven mega­wattot - addigra a gyártással ösz- szefüggő egyéb tevékenységekkel együtt 800 fős létszámot foglal­koztatnak majd. A cég a magyar- országi telephelyről a hazai és az európai uniós piacokat szeretné kiváló minőségű és versenyképes árú napelemekkel ellátni.- A hagyományos, drága, kris­tályos szilíciumon alapuló nap­elem helyett a költséghatéko­nyabb vékonyrétegű technológia alkalmazására rendezkedünk be. Ennek köszönhetően végre széles körben elérhetővé válik a napsugárzás energetikai célú fel­használása - fogalmazott Luda Ottó, hozzátéve: jelenleg a keres­let többszöröse a kínálatnak, de a piac erősen árérzékeny. A beru­házás teljes megvalósulása után évi 20-25 milliárd forint árbevé­tellel terveznek, amelynek jelen­tős részét a gyártástechnológia fejlesztésére és a magyarországi tevékenység bővítésére fordítják. Mint megtudtuk, a napelemek gazdasági megtérülését a föld­rajzi környezet, a különböző or­szágok eltérő támogatási rend­szerei és az elektromos áram visszavásárlási árainak jelentős különbségei befolyásolhatják. Általában 7-12 esztendő a meg­térülési idő, a napelemes rend­szerek nem igényelnek jelentős karbantartást, a gyártók mini­mum 20 év garanciát vállalnak a termékeikre. Lehet pályázni Április 10-től lehet pályázni az Energia Központ Kht.-nál energiamegtakarítást és a megújuló energiahordozók felhaszná­lását célzó beruházások támogatására. Utóbbit egyrészt energia­takarékossági célokra, illetve energetikai berendezésre lehet igé­nyelni. A vissza nem térítendő támogatás vagy a kedvezményes hitel kétféle beruházásra igényelhető. Egyrészt hőszigetelésre, illetve energetikai berendezésre, másrészt megújuló energiaforrások használatára, például napkollektor, napelem vagy hőszivattyú beszerzésére. A pályázó költségeinek maximum 15 százalékát kaphatja meg vissza nem térítendő támogatásként. Ez legfeljebb 265 ezer forint lehet: ha valaki többféle energiatakarékossági kor­szerűsítést akar elvégeztetni, akkor is csak egyszeres támogatás jár, nem lehet külön ablakcserére, kazáncserére és hőszigetelés­re is pénzt igényelni. Ha azonban mindkét típusú pályázatra je­lentkezik valaki, akkor a támogatás megduplázódik. Értékvédelem kiállításon Szécsény. Különleges látnivalók­nak ad helyet április 19-től a vá­rosi kapitányság épülete. Itt lesz­nek láthatók a város- és faluvé­dők szövetsége 1991 óta hirde­tett ifjúsági pályázatai legsike­resebb - részben nógrádiak - munkáiból készült válogatás. A kiállítást 19-én 11 órakor Ráday Mihály Kossuth- és Európa Nostra-díjas művészettörténész, a szövetség elnöke nyitja meg. Hogyan is véd? Salgótarján. A kistérségben élő gyermekek számára szervez kü­lönleges programot a Gyermeke­kért Baráti Kör. Április 14-én 9- től 11 óráig, az Apolló Moziban a katasztrófavédelem munkájával ismerkedhetnek az iskolások. Még egy héttel közelebb 31. hét Ezen a héten már a másfél ki­lót is eléri a baba súlya. Néha fáj­dalmas lehet az anya számára, ha mozog. Még gyakori a farfek­vés és a „forgás” is, hiszen a ba­ba keresi a helyét. Ahogy nő, egy­re kevesebb a hely, ezért meg kell találnia a legkényelmesebb pozí­ciót. Ha mindezt megleli, akkor sokkal kevesebbet fog majd mo­zogni. Sőt, érezhetjük úgy is, hogy egyáltalán nem mozog. Ezt mindenképpen jelezzük az orvo­sunknak! A 31. hétre a baba bőre kezd ki­simulni és a magzatmáz egy ré­sze is eltűnik róla. Folyamatosan nő az agya, érzi és megkülönböz­teti az ízeket. Fejlődik a hallása és valószínű, hogy gyakran nyitva van már a szeme is. Ez utóbbit je­lezte kismamánk is. Azt mondja, ha ruha vagy takaró borítja a ha­sát, akkor nagyon intenzíven mo­zog a babája, viszont ha lerántja róla, akkor azonnal abbahagyja a mocorgást. Vannak édesanyák, akik már ilyenkor életet adnak gyerme­küknek. A babák többsége élet­ben marad a 30. hét után, vi­szont vigyázzunk magunkra, hogy minél tovább tartson a ter­hesség. A 37. hét előtt, vagyis a 25-36. hét között született ba­bák számítanak koraszülöttnek. Ha valaki ikreket hord a szíve alatt, akkor nagyobb az esélye a koraszülésre. Sok pihenéssel, gyógyszerekkel és megfelelő táplálkozással mindez az esetek többségében elkerülhető. Fura, de igaz, hogy sokkal kockázato­sabb, ha nyolc hónapra születik a baba, mintha a „hetedikre”. Ennek pontos magyarázatát a szakemberek sem ismerik, de valószínű, hogy kapcsolatban van a baba tüdejének fejlődésé­vel is. A 30. hét után úgy tűnhet, hogy rohan az idő és semmire sem elég az a pár hét, ami még hátravan a baba megszületéséig. Sok teendő van még - össze kell állítani a kelengyét, be kell ren­dezni a baba szobáját és egyre több vizsgálat következik. Mind­emellett a legtöbb fejtörést a ba­ba nevének kiválasztása okozza. Rengeteg név szóba kerül még akkor is, ha úgy gondol­juk: mi már évekkel ez­előtt kivá­lasztottuk születendő babánk ne­vét. Akik tudják a nemét, azok­nak könnyebb a választás, hi­szen vagy csak fiú vagy csak lányneveken kell gondolkodni­uk. Néha elég nehéz közös neve­zőre jutni, hiszen ami az egyik szülőnek tetszik, az a másiknak nem annyira. Vannak szerencsés helyzetek és olyanok, amelyeket jobb kikerülni. Ilyen utóbbi pél­dául az is, ha a vezetéknév utol­só betűje és a keresztnév első be­tűje megegyezik (például Sza­kács Csaba). Ez okozhat némi nyelvtörést. Ha valakinek a ve­zetékneve is egy keresztnév (pél­dául Sándor), akkor nem szeren­csés ugyanazt adni. Minden kor­ban vannak „divatnevek”, vi­szont élnek még a családi hagyo­mányok is, amelyekről a következő héten lesz szó. Emel­lett kiderül majd az is, hogy mit jelentenek az ultrahangon el­hangzó rövidítések. „Ez az én igazi hazám” Sz. A. Balassagyarmat. Szép hagyományt folytatott a Mik­száth Kálmán Gimnázium Szakközépiskola és Szak­iskola, amikor a 2005-ös pásztói rendezvény után megszervezte idén a Mikszáth nevét viselő iskolák második országos találkozóját LavajÁrpád, az intéz­mény igazgatója köszöntőszavaiban arról szólt: tíz éve vette fél az író nevét az iskola, mely tavaly szer­kezeti átalakuláson ment keresztül, s valójában az ünnep az új intézmény megszületésének első évfor­dulóját is jelzi. - Az országban hat iskola viseli Mik­száth Kálmán nevét Jó, ha ez a kis csapat összefog, s partnerségi kapcsolatait ezúton is kiépíti - fogalma­zott az igazgató. Medvácz Lajos polgármester kiemel­te azt: „a nagy palóc” elevenen él szülőföldjén, Szklabonyán, Balassagyarmaton, Mohorán és Horpácson, máig élő és az olvasóra nagy hatást gya­korló írásművészetével. Dr. Praznovszky Mihály, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke a hely szentségé­ről is megemlékezett - Mikszáth életre szóló élmé­nyeket vitt magával Balassagyarmatról: avármegyei, hivatali lét meghatározó élményét, az újságírói szak­ma szabadságát és csodáját, valamint a szerelmet Egyik nélkül sem lett volna belőle az az író, akire ma emlékezünk, s akire írói jubileumán, 1910-ben a pa­lóc főváros is méltón megemlékezett - hangsúlyoz­ta az irodalomtörténész. Az elhangzott gondolatok után Réti Zoltán festőművész Mikszáth iI lusztrációi ból nyüt pompás kiállítás. Népi táncosok és népviseletek színes kavalkádja is feltűnt a gazdag programsorozatban, amely hamisí­tatlan palóc vendéglátással zárult - stílusosan Mik­száth kedvenc étkeiből válogathattak résztvevők. Megtévesztő adatok vízügyben! A salgótarjáni közgyűlés szocialista frakcióvezetője, Dóra Ottó a napokban különböző médiaszereplései során, majd a Nógrád Megyei Hírlapban is, erősen támadta a vá­ros fideszes vezetését, amiért egy, a városi vízdíj csök­kentését lehetővé tevő szerződéstervezettel véleménye szerint nem a súlyának megfelelően foglalkoznak. A szer­ződési ajánlattal, miután tartalmi elemeit nem ismerjük, érdemben nem kívánunk foglalkozni. Ugyanakkor szük­ségesnek látjuk a kérdésnek, egy olyan oldalát megvilágí­tani, amelyet egy felelősséggel politizáló várospolitikus nem hagyhat figyelmen kívül. Hogyan és mikor lehet olcsóbb? Az ÉRV Zrt ajánlatának elfoga­dása esetén a szolgáltatást a lakó soknak közvetlenül a kazincbarci­kai székhelyű szolgáltató végez­né. Az egyik oldalon nyilvánvaló díjcsökkenést jelente a fogyasztók számára a szolgáltatóváltás. A je­lenlegi fogyasztási adatokból (70 liter/fő naponta) kiindulva kiszá­molható, hogy minden fogyasztó zsebében megmarad évente 2284 forint. A közületi fogyasztók ettől valamivel jobban járnának. Az új szolgáltató átvenné a köz­művek üzemeltetését, s a felesle­gessé váló jelenlegi szolgáltató szervezet szükségszerűen a felszá­molás sorsára jutna. A felszámolá­si eljárás valószínűleg felemészte­né a társaság működtető vagyonát, tehát a tulajdonos önkormányza­tok számára közvetlen vagyon­vesztéssel járna. Az ÉRV ZrL egy korábbi ajánlatából tudjuk, hogy a szolgáltató az üzemeltetéshez a je­lenlegi 190 fős személyi állomány­ból 70 főt foglalkoztatna tovább. Az elbocsátott 120 fő munkanélküli viszont az önkormányzat nehéz­ségeit fokozná. Ezek közül az em­berek közül valószínűleg többen elhagynák jelenlegi lakóhelyüket, a kevésbé mobilizálhatók közül, pedig sokan tartósan segélyezésre szorulnának. A jelenlegi szolgáltató működé­se során évi 7,5 millió forint helyi adót fizet az önkormányzatnak, to­vábbá évi 5-6 millió forinttal tá­mogat helyi intézményeket, szer­vezeteket, és 3 millió forint szak­képzési hozzájárulással támogat­ja a helyi oktatási intézményeket. A Borsod megyei szolgáltatótól is elvárás ez? A jelenlegi alkalmazotti állo­mány személyijövedelemadó-be- fizetése meghaladja a 60 millió fo­rintot, amelynek 40 százaléka közvetlenül visszajut az önkor­mányzathoz. A leépítés után ez­zel a 24 millió forinttal is csökken a város bevétele. Ismerjük a gáz- és az elektro­mos szolgáltatók hibaelhárítási rendszerét. A vízelfolyások kijaví­tására Kazincbarcikáról fog elin­dulni a szerelőbrigád? Érvként említi a frakcióvezető, hogy az ÉRV évi 60 millió forint használati díjat fizetne az önkor­mányzatnak. Csakhogy a haszná­lati díjat fejlesztési forrásként kell felhasználni, és nem csodálkoz­nánk, ha a szerződésben ki lenne kötve, hogy a fejlesztéseket kizáró­lag az ÉRV végezheti, és erre a cél­ra az összeget vissza kell utalni számára. Amennyiben a fejleszté­si igény meghaladja ezt a haszná­lati díjat, az önkormányzatnak kell majd a zsebébe nyúlnia. Összeha­sonlítás végett: a jelenlegi szolgál­tató éves szinten 80-90 millió fo­rint fejlesztést végez az általa üze­meltetett rendszeren, ami másfél- szerese az ajánlott összegnek. Felhívjuk a tisztelt frakcióveze­tő figyelmét arra, hogy ha nyilvá­nos szereplései során számadato­kat használ fel, előtte győződjön meg azok helyességéről, és egy­mással való összevethetőségéről. Ugyanis megjelent egy nyüatko- zat, melyben 210-220 forint/m3 összeget jelölt meg az ÉRV Zrt-től a helyi szolgáltató által átvett ivó­víz árára. Ez az adat valótlan, an­nak ellenére, hogy akár a vízáta­dónál, akár a vízátvevőnél, akár a díjat meghatározó rendeletben utána lehetett volna nézni. A tény­leges vízátadási ár 273 formám3 + 20 százalék áfa. Ugyanakkor ál­lítása szerint az ÉRV Zrt. állítóla­gos ajánlati ára 410 forint/m3, amelyről nem tudjuk, hogy nettó, vagy áfával növelt díjról van-e szó. A helyi szolgáltató díjtételét 494 forint/m3-ben jelöli meg, amely a valóságban jelenleg 416,5 forint/m3 + 20 százalék áfa. Dóra Ottó kijelentette, hogy a vízszolgáltatásért a térségben kell a legtöbbet fizetni. Figyelmébe ajánljuk a Magyar Víziközmű Szö­vetség nyilvános adatait, melyből érdekes megállapításra juthat Va­lóban a legmagasabbak a közüle­ti szolgáltatási díjak azoknál a szolgáltatóknál, amelyek az ÉRV Zrt.-től vásárolják a vizet. Költői a kérdés: vajon hogyan tud az ÉRV Zrt. olyan kedvező áron szolgál­tatni a lakosoknak, amikor a leg­drágább az országban az általa megtermelt ivóvíz? Megkérjük Dóra Ottót, mint fe­lelősséggel bíró várospolitikust, hogy gondolja át a fenti észrevéte­leinket és bizonyítsa be, hogy va­lóban „nem a regionális vízmű ki­járó embere”, hanem a salgótarjá­ni köz érdekében szolgálatot telje­sítő salgótarjáni képviselő. Salgótarján és Környéke Vízmű Kft vezetősége nevében Varga László igazgató A Salgótarjánban kiala­kult, valóban magas vízdíj csökkentése, versenyké­pessé tétele elemi érdeke a lakosságnak, az intéz­ményeknek és a vállalko­zóknak egyaránt, ezért az önkormányzat mindent megtesz ennek megvalósí­tása érdekében - közölte dr. Fenyvesi Gábor a Dóra Ottó MSZP-frakcióvezető által „Mikor lesz olcsóbb az ivóvíz Salgótarjánban?” címmel elhangzott kérdés felvetésére. Salgótarján. Ne feledkezzünk meg azonban arról - folytatta az alpolgármester - hogy a vízszol­gáltatás területén kialakult és valóban tovább már nem tartha­tó, helyenként áldatlan állapot az elmúlt 12 év szocialista vá­rosvezetésének „terméke”. A feladat az új városvezetés számára az volt, hogy átfogóan elemezze a vízmű és az egész szolgáltatás átalakításának lehe­tőségeit és találja meg azt a konstrukciót, struktúrát, ami a legoptimálisabb megoldás. A munka hónapok óta, szakértők bevonásával zajlik, melynek so­rán természetesen figyelembe vesszük az ÉRV szerepét és be­nyújtott indikativ jellegű ajánla­tát is. Az ajánlat elsősorban egy jelzés, szándéknyilvánítás volt, és mint ilyen, számos rendkívül fontos kérdést nyitva hagyott, melyek későbbi korrigálásának súlyos ára lenne. A vízszolgálta­tás döntő kérdése a díj, mely mellett figyelembe kell azonban venni a szolgáltatás biztonságát, minőségét, a rekonstrukciós for­rásokat, a beruházási szükségle­teket, a várható több milliárdos hálózatfelújítás hatásait, a víz­mű anyagi biztonságát és még számos egyéb szempontot. A fe­lelős, vállalható döntéshez ala­pos háttérelemzés, jó prognózis és ezekre építve helyes stratégia megalkotása szükséges. Ezen dolgozunk. A javasolt szakmai, jogi és gazdasági konstrukciót egy hónapon belül bocsátjuk minden, a döntés során érintett rendelkezésére Salgótarjánban és a vízszolgáltatásban érintett többi önkormányzatnál. Reméljük konszenzusra ju­tunk egy hosszú távon is bizton­ságos, megfizethető, versenyké­pes, minőségi szolgáltatás meg­teremtése érdekében. Ehhez fog­juk kérni a bizottságok és a köz­gyűlés építő jellegű javaslatait és támogatását is - zárta szava­it az alpolgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents