Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-10 / 84. szám
2007. ÁPRILIS 11, SZERDA SPORTTÜKÖR Ezüstérem Várgesztesről tájfutás. Közös rendezésben bonyolította le a Hegyisport Szentendre és az OSC tájfutószakosztálya a hagyományos nemzetközi részvételű országos rangsoroló versenyét a Hegyisport, illetve a Semmelweis Kupát. A két normál távú futamon megyénkből négyen álltak rajthoz. Az első futam komoly rendezéstechnikai problémákat hozott magával, de másnap is akadtak gondok. Az első napi küzdelmek során kissé nevetségesnek tűnt, hogy az elrajtoló versenyzők a rajtkordon végén hirtelen megfordultak és a rajtba vezető szalagozás mentén jó kilométernyi holt futást követően mindenféle tájékozódás nélkül közelítették meg, az amúgy szokatlan távolságra - 2,5 km légvonaltáv - lévő első ellenőrző állomást, mely egyben már frissítő pont is volt. Ezzel együtt az elektronikus időmérésre szolgáló dobozkákat és a jelzőbójákat állványok nélkül helyezték ki a terepre. Másnap, főként a fővárosi versenyzők tömeges új helyszíni nevezése okozott a rendezőknek komoly gondot, miközben elfogytak a pontmegnevezések. Ilyen körülményeket követően a HUFEZE- Bauton Pásztó szenior versenyzője, Zentai József kategóriájában mindkét nap az élmezőnyben végzett A befejező napon sokáig vezetett, majd a cél előtt egy kilométerrel egy szikláról lecsúszva megsérült, lelassult, de még így is másodikként ért célba. Reviczki Zsolt a felnőtteknél a középmezőnyben végzett Fővárosi egyesületet képviselve a vanyarci Babka Miklós az első versenynapon bronzérmes lett, míg másnap megnyerte a felnőttek C versenyszámát. A másik nógrádi, a béri Gmnt Julianna a szenior nőknél ezüstérmet nyert Eredmények. Hegyisport kupa. F50B kategória: 1. Harkányi Csaba (Havas Szabadidő Klub Budapest) 53:01 ... 4. Zentai József (HUFEZE-Bauton Pásztó) 59:11 perc. Semmelweis Kupa: 1. Kürti István (Paks) 48:35 perc, 2. Zentai József 48:44. F21BR kategória: 1. Szabó Attila (Veszprémi TC) 38:54... 16. Reviczki Zsolt (HUFZE-Bauton Pásztó) 50:54. Harmadik az Újpest LABDARÚGÁS Borsodi Liga A labdarúgó Borsodi Figa 23. fordulójának eredményei: Újpest FC - Paks 3-2, MTK Budapest - Vác 3-0, Győri ETO FC - Vasas 0- 2, REAC - PMFC-Pécs Plaza 1 -0, Budapest Honvéd - FC Tatabánya Vértes Center 2-0, Diósgyőri VTK - Kaposvári Rákóczi 1- 1, ZTE FC - FC Sopron 1-3, FC Fehérvár - DVSC-TEVA 0-4. A bajnokság állása 1. Debrecen 2316 3 4 45-1651 2. MTK Budapest 23 15 4 4 43-1849 3. Újpest FC 2313 3 732-21 42 4. Zalaegerszeg 23133 739-3142 5. Vasás 23105 827-2935 6. Diósgyőr _____23104 931-3134 7. FC Fehérvár 2310310 30-3133 8. Bp. Honvéd 23 9 41039-3431 9. REAC 23 8 510 30-38 29 10. PMFC_______23 7 8 8 22-2729 11 . Győri ETO 23 7 7 9 27-32 28 12. Kaposvár 23 8 31227-28 27 13. Paks 23 761025-2727 14. FC Sopron 23 8 21322-38 26 15. FC Tatabánya 23 721431-4223 16. Vác 23 2 6 15 15-42 12 A 24. forduló műsora. Április 13., péntek: Vasas - Újpest FC 19 ó. Április 14., szombat: DVSC- TEVA - MTK Budapest 15 ó, FC Tatabánya Vértes Center - FC Fehérvár 17 ó, Paks - REAC 17 ó, Kaposvári Rákóczi - Győri ETO FC 17 ó, Dunakanyar-Vác - Diósgyőri VTK 17 ó, PMFC-Pécs Plaza - ZTE FC 17 ó, FC Sopron - Budapest Honvéd 17 ó. A kapuk idén is tárva, tessék befáradni Megyénkben számos helyen ingyen is igénybe lehet venni a sportlétesítményeket Tavaly nagy siker volt, így természetes, hogy idén újra meghirdette az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport-szakállamtitkársága hazánkban a „Tárt kapus létesítmények” programot. A tavalyi 311 helyszín helyett idén 350 létesítménytulajdonos jelentkezett és kapott támogatást országosan, ebből 10 Nógrád megyéből és egy (Létesítmény és Sport Kht.) Salgótarján megyei jogú városból - igaz utóbbi négy helyszínnel is. A megyei létesítmények minap írták alá a szerződést a projekt nógrádi koordinátorával, Répássy Lászlóval, a sportági szakszövetségek megyei ügyvezető igazgatójával, és a valamivel több mint 4 milliós össztámogatás felét már át is utalták az érintetteknek. Az érintett létesitményvezetők egy része aláírj a „tárt kapus” szerződést- Mivel tavaly kölcsönösen korrekt és megbízható partnerei voltunk egymásnak, meg sem vártuk a formális döntést, és már év eleje óta szervezzük és tartjuk az ingyenes eseményeket - újságolta az aláírási ceremónia után lapunknak Beszkid Andor Rimóc polgármestere, akik félmilliós (plusz) támogatással gazdálkodhatnak idén látványos sportcsarnokukban. De a többi érintett létesítmény képviselője is azonnal jelezte, hogy ők is megelőlegezték a bizalmat a szakállamtitkárságnak, és kitárták a testmozgás, sportolás lehetőségét, kapuit. Abban is ösz- szecsengett az összes érintett elmondása, hogy a heti kötelező négy ingyenes óra náluk bizony sokkal több, hiszen ha a kijelölt napon nem esik egybe valamilyen rendezvénnyel vagy előre lekötött „fizetős” eseménnyel a „tárt kapu”, akkor bizony alaposan ráhúzhatnak a mozogni, játszani vágyók, hisz nem tessékelik ki őket a teremből, csarnokból amiatt, hogy lejárt az „ajándékidő”. A Pásztói Szabadidő Sportegyesület minden bizonynyal élen jár a „korlátlan” nyitva tartásban, hiszen mint Illés Rudolf, a klub elnöke elmondotta, az asztalitenisz, birkózás, erőemelés, különböző küzdő- és tömegsportok mellett az óvodák, iskolák és a családoknak ajánl programokat, szinte a hét minden napján és így elérik a maximális helykihasználtságot. Persze „állhatnak rendelkezésre” az edzőtermek, csarnokok, pályák, ha nem tud róla mindenki, aki igénybe is szeretné venni! A kisebb településeken persze köny- nyebben és jobban - akár szájról szájra - terjed a hír, de még ott is szórólapokon plakátokon és helyi kiadványokban adják közre a lehetőségeket. Pásztón, Balassagyarmaton és Rimócon - igaz utóbbiaknál egyelőre csak kísérleti jelleggel - mindezeken kívül még a helyi (kábel)tv-ben is „nyomatják” a hirdetéseket. Nem véletlen, hogy a hagyományosan népszerű sportágak (például teremfoci, asztalitenisz, aerobik, tenisz) mellett az előbb említett Rimócon például a tollaslabda és a kosárlabda is kezd hódítani, és már olyanok is űzik, akik korábban keveset mozogtak. Náluk a napokban ért véget egy tenisztorna is, melyet már a tárt kapuk jegyében rendeztek. Az alkalom tehát sok helyen adott, kedves mozogni vágyók tessenek kihasználni az adódó (ingyenes) alkalmat! A programban részt vevő létesítmények és a kapott támogatás összege: Mocsáry Antal Ált. és Művészeti Iskola, Karancslapujtő (500 000 forint), Balassagyarmati Városi Sportlétesítmények (600 000), Dózsa Gy. Ált. Isk, Bgy. (450 000), Pásztói Szabadidős SE (500 000), Rimóc önkormányzata (450 000), Héhalom önkormányzata (350 000), Palotás ön- kormányzata (400 000), Mátra- nováki Ált. Isk. és Művelődési Központ (250 000), Diósjenői Ált Isk. (250 000), Aba Sámuel Ált. és Alapfokú Művészeti Isk., Kazár (349 000). ■ (satis) Baku is megpályázza az olimpiát Azerbajdzsán köztársasági elnöke bejelentette, hogy az ország fővárosa, Baku megpályázza a 2016-os nyári olimpia rendezési jogát. „Évek óta álmodunk az ötkarikás játékokról és mostanra sportszakmáiig és gazdaságilag is eljött az idő, hogy ezt valóra váltsuk” - jelentette ki az államfő, aki szerint 2000 óta 11, olimpiai esemény megrendezésére is alkalmas létesítmény épült fel a kaukázusi országban és további 14 szerepel a tervek között. A Kasz- pi-tenger partján fekvő Azerbajdzsán az egyik legnagyobb kőolajtartalékkal rendelkező ország, amely évek óta a legnagyobb gazdasági növekedést (30 százalék) produkálja az egész világon. A kilenc év múlva sorra kerülő ötkarikás eseményre eddig Madrid, Rio de Janeiro, Tokió, Doha és Prága jelentkezett, illetve az Egyesült Államokból Chicago vagy Los Angeles fog kandidálni. Eredetileg Budapest is úgy tervezte, hogy pályázik a 2016-os rendezési jogra, de a megvalósíthatósági tanulmány szerint csak 2020-ra teremthetők meg a szükséges feltételek. A 2016-os helyszínt 2009-ben jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Öldöklő küzdelem várható KOSÁRLABDA NB II, Közép-magyarországi régió A-csoport, férfiak VSTR Hungária (3.) - Salgótarjáni Beszterce KK (5.) Budapest, Maglód! út, szerda, 18.30 óra. Dávid Krisztián, a Beszterce KK elnöke: - Az évad egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzésére készülünk. Siker esetén jó esélyünk lesz céljaink elérésére, ha viszont elbukunk eddigi munkánk veszhet kárba. Nagyon jól ismerjük a VSTR csapatát: idősebb, rutinos, esetenként több százszoros válogatott játékosokból álló gárda. Egyelőre el sem tudjuk képzelni, hogyan veszik majd fel a harcot gyors kinti embereinkkel, így mindenre, még a nem éppen sportszerű dolgokra is fel kell készülnünk. Ráadásul nekik is hasonlóan fontos az összecsapás, vagyis öldöklő küzdelem lesz az biztos. Sajnos Murányit egy korábbi esés következtében meg kellett műteni, így rá valószínűleg a szezon hátralévő részében már nem számíthatunk. Helyét a VSTR ellen Klug Péter tölti majd be. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, ahol a győzelem mellett a kosárarányra is figyelnünk kell. Majdnem legerősebb csapatunkkal utazunk, nagy a harci kedv, így szerintem minden adott egy elsöprő vendégsikerhez. Ehhez azonban nyilván a budapesti csapatnak is lesz egy két szava. To tónyer emények A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a 14. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3 342 721 forint 12 találatos szelvény 41 darab, nyereményük egyenként 61147 forint 11 találatos szelvény 519 darab, nyereményük egyenként 4 831 forint 10 találatos szelvény 4 815 darab, nyereményük egyenként 868 forint Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 40 401 forint 4 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 6 733 forint Menesztették LABDARÚGÁS. A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Celta Vigo csapatának elöljárói menesztették Fernando Vazquez vezetőedzőt. Az 52 éves szakembernek azután köszönték meg a munkáját, hogy az együttes vasárnap 4-2-re kikapott a Recreativo Helvától, ezzel sorozatban hatodik bajnoki meccsén nem tudott nyerni. A csapat edzéseit 2004 óta irányító Vazquez utódát még nem nevezték meg. Korrekorder golfozó Egyesült Államok, a 102 éves hölgy először azt gondolta, hogy elvesztette a labdáját a Bidwell Park-i golfpálya négyes, 91,44 méteres lyukánál, kisvártatva azonban kiderült: ő a sportág legidősebb képviselője, aki úgynevezett ászt (hole-in-one) ütött, azaz a kiindulási pontról egyből a célba juttatta a labdát. - Ámi- kor kiderült, mit értem el, olyan izgatott lettem, hogy el sem akartam hinni - mondta történelmi tettéről a kaliforniai Chicóban élő Elsie McLean, aki korábban még soha nem ütött ászt, bár nagyon vágyott rá és mint elmondta: egyszer csak centimétereken múlt a bravúr. - Egy öregasszonyhoz képest még most is elég jól megütöm a labdát - tette még hozzá. A hölgy egy 2001-es csúcsot adott át a múltnak: akkor a 101 esztendős floridai Harold Stilson lett az ászkorrekorder. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Angyal Péter salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGI 15. IÁD J,, HÍRLAP hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat l. Bielefeld Frankfurt Bundesliga 2. Bochum Hertha BSC 3. Cottbus Wolfsburg 4. Mainz Schalke 5. Nürnberg Aachen 6. VfB Stuttgart Hannover 7. Bayern München Leverkusen 8 Ascoli Lazio Olasz A 9 Fiorentina Siena I0. Internazionale Palermo II. Messina Milan 12. Roma Sampdoria 13. Torino Atalanta +1 mérkőzés 14 Dortmund Bremen Bundesliga 1 PÓTf 1. Capliari 2. Livorno 3. Udinese 4. Parma Név: ............ MÉ RKŐZÉSEK Empoli Olasz A Reggina Chievo Catania A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. | 01 6 1 7 | Ind™»«: 64. db Ojlójíii