Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-09 / 83. szám

4 2007. ÁPRILIS 10., KEDD NÓGRÁD MEGYE GVEfiEKEK A PARKETTEN Salgótarján. Táncos lábú csemeték mutatták meg tudásukat szüleiknek az elmúlt szerdán a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereske­delmi Szakközépiskola tornatermében. A gyerekek egymással „ropták”, majd szüleiket is megtáncoltatták. A legjobbak és aki kedvet is érez hozzá, eztán a Főnix Táncklub foglalkozásain fejleszthetik tovább tudásukat. Számítástechnikai felajánlások A környező települések felajánlásainak köszönhetően - összesen közel 360 ezer forint értékű - korszerű számítástechnikai eszközökkel gyarapodott a pásztói rendőrkapitányság. S.K. Stromfeldes sikerek Salgótarján. Eredményesen sze­repeltek az országos szakmái ta­nulmányi versenyeken a stromfeldes diákok. Pontjaik alapján tízen kerültek a tizenket- tedikes és a szakképző évfolya­mos tanulók közül az országos döntőkbe. Az országos szakmai tanul­mányi versenyen, a gépipari számítástechnikai technikusok középdöntőjéből Kiss Tibor 14. C osztályos tanuló szép teljesít­ménnyel az első helyen jutott a döntőbe. A szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tárgyak verse­nyén gépészeti alapismeretekből ParádiPatrik az ötödik, SulyokZol- tán a tizenharmadik, Kádár Atti­la a huszonnegyedik és Busái Ro­berta harmincadik helyen került döntőbe. Mindnyájan a 12. A gé­pész szakmacsoportos osztály ta­nulói. Felkészítő tanáraik: Bartha György és Szentpéteri Ferenc. Eredményesek voltak a stromfeldes diákok az AutoCad-es tervezésben is. A Charles Babbages AutoCad országos dön­tőben Kiss Tibor és Sulyok Tamás 14. C osztályos tanuló képviseli az iskolát Kiss Tibor másodikként, Sulyok Tamás nyolcadikként ke­rült a legjobbak közé. Felkészítő tanáruk: Máté Gábor. Az országos rendészeti tanul­mányi verseny országos döntőjé­be Simonyi Zsolt és Erdélyi Ádám 12. C osztályos diákok jutottak be. Erdélyi Ádám immár második al­kalommal került a legjobb 32 di­ák közé. E versenynek már a dön­tője is lezajlott. A Püspökladány­ban megrendezett versenyen Er­délyi Ádám a 18. helyet szerezte meg. Felkészítő tanárai: Baranyi Krisztina, Czene Gábor, Vincze Bé­la, Máté Gábor. Gratulálunk az iskolának, a to­vábbjutott tanulóknak és a felké­szítő tanároknak! Bízunk abban, hogy a jövőben is hasonló ered­ményességgel szerepelnek a stromfeldes diákok, s viszik jó hí­rét a megye szakképzésének. Pásztó. A jobb szolgálatellátás érdekében a Pásztói Többcélú Kistérségi Társulás egy teljes konfigurációt - sík képernyős monitort, számítógépet és nyomtatót - adományozott a ka­pitányságnak, míg Tar önkor­mányzata ugyanezen megfon­tolásból két nyomtatót és hozzá négy darab patront ajánlott fel a rendőrségnek. A kedvezményezettek a na­pokban vették át a számítás- technikai eszközöket Pásztó polgármesterétől, a társulás el­nökétől, Sisák Imrétől, valamint Tar első emberétől, Román Ist­vántól. Nógrád megye rendőr- főkapitánya, dr. Ármós Sándor dandártábornok köszönetét fe­jezte ki a felajánlásokért. Mint mondta, a pásztói rend­őrkapitányság azon kevesek közé tartozik, amelynek már megtörtént a teljes felújítása, s nemrég a rendőrség jármű­parkjában is jelentős fejleszté­seket hajtottak végre. Az infor­matikára azonban eddig kevés figyelem jutott, ezért különö­sen örül a felajánlásoknak, amelyek jelentősen csökkent- hetik a kötelező adminisztrá­ció idejét. VIda Ottó Kolozs alezredes, megbízott kapitányságvezető elmondta, hogy a kistérségi társulás felajánlása, a számí­tógép és a monitor a bűnügyi-, sekhez, míg a nyomtató a köz- rendvédelmi osztályra kerül. A tari képviselő-testület által adományozott nyomtatókat pe­dig ezentúl a segédhivatalban és az ügyrendi osztályon hasz­nálják. Rendeletmódosítás, pályázatok esla Pásztó. A város önkormányzati képviselő-testülete a közelmúlt­ban tartotta soron következő ülé­sét, melyen több mint tíz napi­rendi pontot tárgyalt meg. Sisák Imre polgármester előter­jesztésében megválasztották- a városi bíróság ülnökeit. Bottyán Zoltán, a Magyarok Világszövet­sége pásztói szervezetének elnö­ke javaslatot tett a Magyarok Vi­lágszövetsége nemzeti minimu­mára, amelyet elfogadtak. A képviselők több feladat miatt módosították a 2007. évi költség- vetési rendeletet, többek között pályázatokhoz szükséges dönté­sek meghozatalára, így az Alfa program keretében benyújtandó pályázat, a Régi vásártér úti csa­padékvíz-elvezetés megvalósítá­sához, a Baross Gábor úti útbur­kolat felújítására benyújtandó pá­lyázathoz, a testvérvárosi kap­csolatok lebonyolítására EU-pá- lyázat benyújtásához. Az ülésen felülvizsgálták a ön- kormányzat gazdasági program­ját, módosították a városgazdál­kodási kft. alapító okiratát. Sor került a Gárdonyi Gáza Ál­talános Iskola igazgatói állására a pályázat kiírására. Ugyancsak az ülésen került sor a Pásztói Hírlap felelős kiadói és felelős szerkesztői tisztének betöltésére történő pályázat ki­írására. Palócország­Meseország Balassagyarmat. A helyi Mik­száth Kálmán Művelődési Köz­pont, a szalóci „Gombaszög Fej­lesztéséért” Alapítvány és a Pa­lóc Társaság hatodik alkalom­mal hirdeti meg országhatártól függetlenül a magyar tannyelvű óvodák, általános iskolák tanu­lói, középiskolák diákjai és fel­nőttek részére a „Palócország- Meseország” palóc mesemondó­versenyt. Idén április 13-14-15- én versengenek kicsik és na­gyok a művelődési központban. A megmérettetés célja újra felfe­dezni, megismerni és megis­mertetni a palóc vidék népmesé­it, történeteit, továbbvinni a ha­gyományos mesemondó stílust és lehetőséget adni a palóc-ma­gyar táj nyelvet beszélő gyere­keknek, hogy bemutassák elő­adói tehetségüket. Közgyűlés a tűzoltóknál Az egyesületi törvény, valamint az alapszabályuk elő­írja, hogy a vezetőség évente beszámol a közgyűlésnek a végzett munkáról, az egyesület gazdálkodásáról. En­nek megfelelően az elmúlt hét végén tartotta éves köz­gyűlését a diósjenői önkéntes tűzoltó-egyesület. Murányi Ilona DiÓSjenŐ. A beszámolón megje­lent Körmendy Norbert pv. ezre­des, a Nógrád Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság igazgató­ja, Fábián János tű. alezredes a rétsági hivatásos önkormányza­ti tűzoltóság parancsnoka. A tagságot Tóth János polgár- mester - aki egyben az önkéntes tűzoltó egyesület titkára - kö­szöntötte. Kábái Lajos nyá. tű. ftőrm. ön­kéntes tűzoltóparancsnok fel­kérte Valyé József egyesületi el­nököt az eves beszámoló meg­tartására. Az egyesület az elmúlt évben új vezetőséget választott, akik nagy lelkesedéssel fogtak mun­kához. Az üléseken értékelték az aktuális feladatokat, döntöt­tek a pályázatok benyújtásáról, valamint a pályázatokon elnyert pénzek felhasználásáról. Figye­lemmel kisérték a költségveté­sük terv szerinti felhasználását. A téli időszakban a szertár klubhelyiségében megbeszélték az aktuális feladatokat, a pa­rancsnok szakmai előadásokat tartott, ezzel is tovább bővítve a tagság tűzvédelemmel kapcsola­tos szakmai tudását. Egyesületük 1888-ban alakult, jelenlegi taglétszáma 34 fő, a tagság évről évre bővül, jelenleg is vannak felvételüket kérők az egyesületbe. A kor összetételét tekintve zö­mében fiatal tűzoltókból áll az egyesület, személyi feltételei biz­tosítottak Kábái Lajos önkéntes parancsnokkal az élén. Feladata­ikat legjobb tudásuk szerint igyekeznek megoldani. Az egyesület tárgyi feltételei jónak értékelhetők. Az elmúl év­ben pályázati pénzeszközökből sikerült tovább bővíteni tűzvé­delmi felszereléseiket, így tűz esetén hathatósan be tudnak avatkozni a tűz oltásába. Az elmúlt évben négy pályá­zatot nyújtottak be, az első kettőt az illetékes minisztériumhoz, melyen a szertár felújítására 350 ezer forintot, felszerelés vásárlá­sára 500 ezer forintot nyertek el. A Nemzeti Alap programhoz be­nyújtott pályázatuk még nem ke­rült elbírálásra. Területükön az elmúlt évben tizenkét esethez voltak riasztva, melyből három tűzeset, nyolc műszaki mentés valamint egy téves jelzés volt. Az elmúlt évekhez viszonyítva térségükben nem nőtt a tűzesetek száma, bár ebben része van a pro­pagandamunkájuknak, valamint megelőző tevékenységüknek. Egyesületük a nyár folyamán, egy szombati napon társadalmi munkában a szertár környékét tette rendbe, valamint eszközeik karbantartását is elvégezték. A szertár felújítására nyert pénzből a raktárhelyiség belső szigetelését, valamint a világí­tást oldották meg, melyhez helyi vállalkozók nyújtottak segítsé­get társadalmi munka felajánlá­sával. (Freistag János és Czerman József.) Ez évi kiemelt feladatként a köztestületi tűzoltóság létreho­zásának előkészítésén fáradoz­nak. A község önkormányzatának képviselő-testülete elvi hozzájá­rulását adta, támogató szándé­káról biztosította a kezdeménye­zést. Célkitűzéseiket a megyei vezetés is támogatja. Idén is részt vesznek a me­gyei és körzeti tűzoltóversenye­ken, amelyben az elmúlt évben a 4. helyezést sikerült elérni­ük. (A gyermekraj 2. helyezést ért el).

Next

/
Thumbnails
Contents