Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-30 / 100. szám

+ - ” Itt ragadhat az illegális német szemét fele nem jött létre megállapo­dás a felelősség kérdésében a magyar és a német ható­ságok között a Németor­szágból behozott, illegálisan lerakott hulladék ügyében - mondta Filotás Ildikó, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Víz­ügyi Főfelügyelőség főigaz­gatója. A németek csak a szemét felét vinnék vissza, mert szerintük a magyar cé­gek is csaltak. Négy barlangásszal végzett a metángáz barlangászás közben meg­fulladt tegnap négy belgrádi egyetemista Szerbia közép­ső részén. A fiatalok a bar­lang egy feltáratlan részébe ereszkedtek le, ahol metán­gáz végzett velük. Meghalt Ivica Rácán volt horvát kormányfő hatvannégy éves korában elhunyt Ivica Rácán volt horvát kormányfő tegnap Zágrábban. A Szociálde­mokrata Párt képviselője az 1991-95-ös délszláv há­borúk idején az alternatívát jelentette Franjo Tudjman államfő nacionalista rend­szerével szemben. Ivan Rácán 64 éves volt Enyhült a feszültség Észtországban vasárnapra helyreállt a rend Észtország több váro­sában, ahol a helyi orosz ki­sebbség a fővárosi szovjet emlékmű elköltöztetése miatt csapott össze a rend­őrökkel. Eddig több mint 600 embert vettek őrizetbe, egy 20 éves orosz állampol­gár tisztázatlan körülmé­nyek között meghalt. Köz­ben Lengyelországban is felvetették azt, hogy el kelle­ne távolítani a szovjet em­lékműveket. Gyurcsány Ferenc az egy évvel ezelőtti budapesti majálison. A kormányfő a balatonőszödi beszéd óta nem vállalt nyilvános beszédet, de most felszólal. ünneplők és tiltakozók május í-jE Nyilvános beszédet mond Gyurcsány Ferenc kormányfő Eddig és ne tovább! - cí­mű kiáltványban foglal­ták össze tiltakozásaikat a szakszervezetek, ame­lyek a kormány politikája ellen demonstrálnak. Közben az MSZP a fővá­rosban ünnepel, ahol fel­szólal a kormányfő is. Europress-összeállítás Négy szakszervezeti szövetség a tavalyihoz hasonlóan idén is közösen ünnepli május elsejét, és a munka ünnepén tiltakoz­nak a terhek további növelése, illetve a magánbiztosítók létre­hozása ellen jelentette be Borsik lános, az Autonóm Szak- szervezetek Szövetségének el­nöke. A szakszervezeti vezető az InfoRádióban bejelentette: az ér­dekképviseletek az Eddig és ne tovább! című kiáltványban fog­lalták össze tiltako­zásaikat. A szerve­zetek tisztes mun­kajövedelmet, biz­tonságos és egész­séges munkakörülményeket akarnak - közölte Borsik lános. Hozzátette: a munkavállalók több terhet nem hajlandók elvi­selni, tiltakoznak minden újabb adó- és járulékemelés, valamint a magánbiztosítók megjelenése ellen. A budapesti Városligetben tartott rendezvény mellett a vi­déki helyszíneken is felolvassák a kiáltványt. Borsik János hang­súlyozta: nem lehet nem meg­hallani azt az elégedetlenséget, amely a munkavállalók között kialakult, és amelyet a kiáltvány is kifejez. Közben hosszú idő óta első nyilvá­nos megszólalásá­ra készül Gyur­csány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő az MSZP május 1-jei budapesti majálisán beszél szimpatizánsaihoz a városlige­ti Nagyréten. A pártelnök mel­lett Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke szólal fel még. Rajtuk kívül ott lesz még Lend- vai Ildikó frakcióvezető, vala­mint Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, honvédelmi miniszter is. Az SZDSZ kedden a Hajógyá­ri-szigeten ünnepli május else­jét. Ezen részt vesz Lakos Imre, a párt fővárosi frakcióvezetője. Szintén a Hajógyári-szigeten rendezi meg majálisát a lobbik. A párt rendezvénye kétnapos lesz, már április harmincadikán elkezdődik. Majális helyett Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége. Az Orbán Viktor vezette delegáció találkozik lacques Barrot-val, az Európai Bizottság alelnökével, közlekedési biztossal, valamint Wilfried Martens-szel az Euró­pai Néppárt elnökével is. Orbán Viktor: támogatni kell a vidéki életformát A falu jövőképe nem a város, ha­nem a portáit, utcáit és határait szeretettel gondozó és rendben tartó közösség, ezért ezt kell tá­mogatni - hangsúlyozta hét vé­gén Orbán Viktor, a Kisgazda Polgári Szövetség (KPSZ) első nagygyűlésén. Hozzátette: a nincs más út hirdetői egyre nyíl­tabban hangoztatják: a falvakra és a mezőgazdaságra nincs szük­ség. Ezt ugyanaz az öntelt tudat­lanság mondatja velük, mint amely az ötvenes-hatvanas évek­ben elődeik szájából azt harsog­ta: legyünk a vas és acél országa - mondta. Mindenki éljen beton­rengetegben, rideg üvegpaloták­ban, zajban és rohanásban, ezt az erőszakos, durva és kímélet­len uniformizációt kínálja ma a szocialista-liberális kormány az embereknek - tette hozzá. A kisgazdák a jobboldal egysé­gét nem megbontani, hanem erősíteni akarják - hangsúlyoz­ta Túri-Kovács Béla, a KPSZ elnö­ke. Ha olyan programot tudunk felmutatni, amely az ország ér­dekét szolgálja, akkor mögöt­tünk lesznek azok is, akik ma még kételkednek - mondta Túri. Varjú László, az MSZP frakció- vezetőTielyettese Orbán szavaira reagálva kijelentette: tévedés és hazugság azt állítani, hogy a kor­mánynak nincs külön elképzelé­se a vidékfejlesztésre. A hagyo­mányos agrárközpontú megkö­zelítés helyett egy komplett és integrált vidékfejlesztésről kell beszélni, ami magában hordoz­za az ipar, a környezetvédelem vagy akár a szociálpolitika terü­letét - fejtette ki. ■ ■ Majális helyett Brüsszelben ülé­sezik a Fidesz. Vita a hároméves uniós tagság eredményeiről Két gyerek halhat meg, de az OEP nem fizet Két nappal uniós csatlakozá­sunk harmadik évfordulója előtt Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese fontos­nak tartotta felszólítani a Fideszt arra, térjen vissza a nemzeti konszenzuson ala­puló Európa-politi­kához, mert ez Ma­gyarország érdeke. Szerinte az EU elis- * meri Magyarország eddigi ered­ményeit, és jó példának tartja az újonnan csatlakozott országok között. Az uniós országok verse­nyeznek a forrásokért, de az Új Magyarország Fejlesztési Terv­nek „csak egy ádáz ellensége van, maga a Fidesz”. Emlékezte­tett arra: azok az országok sike­resek az EU-ban, ahol a pártok összefogtak, mint például Íror­szágban. A Fidesz viszont úgy véli: Ma­gyarország az EU-csatlakozása előtt még a térség éllovasának számított, az elmúlt években azonban a különböző adatok és mutatók szerint az utolsók közé ke­rült, és rosszabb lett a nemzetkö­zi megítélése is. „Európa szé­gyenpadjára kerültünk” - han­goztatta tegnap Bállá Mihály. A fideszes politikus azt mondta, a kormányzat politikáját az unió megbízhatatlannak tartja, mert „trükkök százaival próbálta megtéveszteni”. ■ B. B. Több-biztosító: elutasítja az MSZP egyik platformja Elutasítja a több-biztosítós mo­dell bevezetését az MSZP leglibe- rálisabbnak tartott, az Ésszerű­ség és felelősség elnevezésű plat­formja - jelentette be Kertész Krisztián, a tömörülés elnöke. Ezzel a platform látványosan csatlakozott a Magyar Szociális Fórum Kerekasztal állásfoglalá­sához. A kiáltvány - amelyhez több tucat orvos, közgazdász és társadalomtudós csatlakozott - szakmailag, társadalmüag és po­litikailag előkészítetlennek, el­képzelésében tévesnek minősíti a biztosítási piac megnyitására, és a magánbiztosítókon alapuló több-biztosítós rendszer beveze­tésére vonatkozó javaslatot. ■ B. B. Megígérte, mégsem támogatja az Országos Egészségügyi Pénz­tár (OEP) a Hunter-szindróma, egy rendkívül ritka, korábban gyógyíthatatlan anyagcsere-be­tegség új gyógyszerét, amely nél­kül két magyar kis­gyermek korai ha­lálra van ítélve - ír­ja az Index hírpor- tál. Egyiküknél, a hatéves Karai Istvánnál négy év­vel ezelőtt diagnosztizált a Heim Pál kórház orvosa Hunter- szindrómát. Ennél a kórnál egy enzim hiánya miatt a salakanyag lerakódik a kötőszövetekben, ez okozza a betegek fokozatos le­épülését. A felnőttkort csak ke­vesen érik meg, a betegség több­nyire 15 éves kor előtt halálhoz vezet. Azonban már létezik gyógyszer, az Országos Gyógy­szerészeti Intézet tavaly ősszel engedélyezte is az új szer forga­lomba hozatalát. A Karai család méltányossági ké­relmét arra hivat­kozva utasította el az OEP, hogy az en­zimpótló szer Euró­pában még nem forgalmazható, januártól itt is törzskönyvezték, a terápia azonban csak elvi lehe­tőség, mivel évente nyolcvan- kilencven millió forintba kerül. A Hunter-szindrómában szenve­dő magyar gyerekek közül kettőt meg lehetne menteni ezzel a gyógyszerrel. ■ Bánky B. ■ Az MSZP sikert, a Fidesz szégyen­padot emleget. ■ A terápia 80 millióba is kerülhet évente. HIRDETÉS AJÁNDÉK Április 24-től ajándék nyaklánccal! NYAKLÁNC Keresse májusban is GYÖNGY Ami igazán számít

Next

/
Thumbnails
Contents