Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-26 / 97. szám

2007. ÁPRILIS 26.. CSÜTÖRTÖK KÖZELET■ Charles Simonyi aki múlt személyisegekkel, ik. Az amerikai magyar !, hétfő délelőtt közéleti és diákokkal talái­i pedig magyart kozik Budapesten, a Magyar Vöröskereszt székházában. MMMHm HÍRSÁV Eddig még nem kereste Kóka János Gyurcsányt hivatalosan még nem kez­deményezett tárgyalásokat Kóka János, az SZDSZ elnö­ke Gyurcsány Ferenccel, az MSZP elnökével - mond­ta Nyakó István MSZP- szóvivő. Kóka János pártel­nökké választása óta több­ször beszélt arról, hogy a koalíció működése meg­újulásra szorul, és „fel kell rázni” azt. Az SZDSZ elnöke korábban többször közölte: egyeztetést kez­deményez az MSZP elnö­kével. Támogatják a határon túli ifjúsági szervezeteket is A határon túli magyar ifjú­sági szervezetek és a kis költségvetésű programok is kaphatnak támogatást a Szülőföld Alapból, reagált a kormányszóvivői iroda a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének ko­rábbi kifogásaira. A Szülő­föld Alap minden régióban pályázatot írt ki szervezetek részére a rendelkezésre álló összeg tíz százalékáig, amely százezer és ötezer fo­rint közötti támogatási lehe­tőséget kínál. Puhul az egészségügyi reform? módosítás Júliustól bővítheti a kormány a vizitdíj-kedvezményezettek körét A tervek szerint júliustól jelentősen bővül azoknak a kedvezményezetteknek a köre, akiknek az orvos­beteg találkozások alkal­mával nem kell megfizet­niük a 300 forintot. Bánky Bea Módosítja a kormány jövő héten a vizitdíjszabályokat - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A kabinet tegnap ugyan tárgyal­ta a kérdést, de az igazságügyi tárcának még időre van szüksé­ge a javaslat jóváhagyására. A tervek szerint nem kell majd leróniuk a vizit- vagy kórházi na­pidíjat a szolgálatteljesítés köz­ben megsérült rendvédelmi dol­gozóknak - például a rendőrök­nek, a tűzoltóknak vagy a határ­őröknek. A szaktárca már a vizit­díj február 15-i bevezetésekor előrebocsátotta: ha úgy alakul, felülvizsgálják a szabályozást. Úgy alakult, mivel a jogalkotók nem gondoltak egy speciális esetre. Gyurcsány Ferenc sem rejtette véka alá felháborodását, amikor az Egis gyógyszergyár ol­tása közben megsérült tűzoltók­tól ellátásuk előtt elkérték a vizit­Tűzoltó, rendőr, határőr nem fizet majd, ha szolgálat közben megsérül díjat, emiatt bírálta is Molnár La­jos volt egészségügyi minisztert. Vélhetően a nagyobbik koalíciós párt nyomására puhult fel a lovasberényi informális egyezte­tésen a kórházreform is: a terve­zett öt helyett csak három kór­ház megszűnését jelentette be az azóta leköszönt szakminiszter. Lapértesülés szerint a vizitdíj alól krónikus betegségük miatt felmentetteknek kórházba kerü­lésük esetén sem kell naponta ápolási díjat fizetniük: azaz a da­ganatos betegeknek, a dialízisre szorulóknak, a véralvadási zava­rokkal küszködőknek, a cukorbe­tegeknek, a szerv- és szövetátül- tetetteknek, Illetve a beavatkozás­ra váróknak, a HlV-fertőzöttek- nek és az AIDS-betegeknek, vala­mint a skizofréniával és a súlyos pszichózissal gondozottaknak. A tervek szerint az is mente­sülne, aki igazolni tudja, hogy legalább 30-szor adott már vért. Valószínűleg ingyenes lesz a tü­dőszűrés is, eddig csak akkor nem kellett fizetni, ha a vizsgá­latot az ÁNTSZ tette kötelezővé. Laborczy Éva, a lombikbébi­programban részt vevők érde­keit képviselő alapítvány kurató­riumi alelnöke megerősítette, hogy a tárca a közeljövőben nem csökkenti a lombikbébiprogram államilag támogatott beavatko­zásainak számát, holott koráb­ban azt tervezte, hogy a házas­párok a jelenlegi öt helyett csak kétszer próbálkozhatnak mes­terséges megtermékenyüléssel az állam kontójára. Rehabilitációs járadék rokkantnyugdíjasoknak átalakítják a rokkantsági nyugdíjrendszert - jelentette be Kiss Péter miniszter. El­mondta: a 60 milliárd forin­tos uniós forrásból létrejövő program célja, hogy 2008-tól évente 5-6 ezer ember dol­gozhasson újra. Legfeljebb 3 évig az érintettek járadékot kapnak, mértéke megegyezik a rokkantsági nyugdíj össze­gével (53-55 ezer forint). A véglegesen rokkantak vá­laszthatják a rehabilitációt, egyéb esetekben az 52 év alatti rokkantnyugdíjasok­nak kötelező lesz belépni a rendszerbe, jelenleg a 800 ezer rokkantsági nyugdíjas közül 460 ezren nyugdíjkor­határ alattiak. HIRDETÉS Az új Üzleti Fix tarifacsomagok április 16-tól érhetők el, kizárólag üzleti előfizetők részére, legfeljebb 20 SIM-kártyával, kétéves hűségnyilatkozat aláírásával. Minden időben és minden hálózatba azonos perc- és SMS díjak. A havidíj normáldíjas hívásokra és SMS-ekre használható fel. További információk, díjak, feltételek és részletek az ÁSzF-ben és annak Díjszabás mellékletében: 1270, vyww.vodafone.hu Az üzleti élet sokszor kiszámíthatatlan. A számlád legyen kiszámítható! Új Üzleti FIX előfizetések. 100%-ban lebeszélhető havidlj. másodperc alapú számlázás, már 1 SIM-kártyától választható, egyszerű, kiszámítható csomagok kétéves hűségnyilatkozattal. vodafone Most élhetsz igazán Korrupció: veszi a kalapját a Siemens-elnök A több hónapja tartó korrupciós botrány nyomán távozik tisztsé­géből Klaus Kleinfeld, a Siemens igazgatóságának (it) elnöke. A vá­ratlan döntést maga Kleinfeld je­lentette be tegnap. Kleinfeld le­mondása annak ellenére megle­petést okozott, hogy olyan értesü­lések láttak napvilágot, amelyek szerint a felügyelőbizottság több tagja ellenzi a hatalmas ipari és elektronikai konszern első szá­mú emberének szerződéshosz- szabbítását. A 49 éves Kleinfeld 2005 óta állt az it élén, szerződé­se idén szeptemberben jár le. ■ Eltemették Borisz Jelcint Végső búcsút vett az orosz nép Moszkvában egykori elnökétől. Ott volt Clinton volt amerikai, Walesa egykori lengyel elnök, Major korábbi brit kormányfő és Medgyessy Péter exkormányfő is. Ön kitalálja mi rábólintunk! Raiffeisen Rugalmas Lakáshitel Tetszés szerinti törlesztőrészletekkel* Igen, jól olvasta! Olyan törlesztőrészletet választ hitelfelvételkor, amilyen leginkább megfelel elképzeléseinek. Mert mi rugalmasan alkalmazkodunk az Ön igényeihez! * A törlesztőrészlet Összege a bank által meghatározott mini­mum és maximum Összeghatáron belül szabadon választható. A Raiffeisen Rugalmas Lakáshitel kondícióit és a rugalmas törlesztésre vonatkozó feltételeket a bank Kondíciós Listája és az egyedi kölcsönszerződés tartalmazza. (£) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK

Next

/
Thumbnails
Contents