Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-25 / 96. szám

2 2007. ÁPRILIS 25., SZERD/ NÓGRÁD MEGYE Kreatívan anyák napján Rétság. A művelődési köz­pont kiállítótermében április 26-án 17 órakor a kreatív hobbiműhely keretén belül anyák napjára készülődhet­nek a kicsik és nagyok Miklián Enikő vezetésével. Rímes világnéző Magyamándor. Verses előadá­son vehettek részt a helyi ál­talános iskola 7-8. osztályos tanulói a napokban. A „Rí­mes világnéző Faludy Györggyel” című rendhagyó irodalomórát Turek Miklós lebilincselő előadásában lát­hatták. Előadás Szokolyi Alajosról Rétság. A művelődési köz­pont kiállítótermében a hon­ismereti akadémia keretén belül április 25-én 17.30 óra­kor Végh József helytörté­nész tart előadást Szokolyi Alajosról, Hont vármegye le­véltárosáról, az első újkori olimpia hőséről. Gyermek-néptáncfesztivál Salgótarján. 200ó-tól új feszti­válrendszert indított el az Örökség Egyesület, mely fel­menő rendszerben megyei, re­gionális és országos szinten zajlik. Idén az Észak-magyar­országi Regionális Kollégium vállalta a fesztivál megrende­zését Ennek keretén belül áp­rilis 28-án a József Attila Mű­velődési és Konferencia Köz­pontban regionális gyermek- néptáncfesztivált rendeznek. Iskolából központ Szilaspogony. Négyéves gaz­dasági tervét fogadta el leg­utóbbi ülésén a helyi képvi­selő-testület A faluvezetés egyebek mellett a volt iskola- épület szolgáltató központtá alakítására mondott igent, s ezt szeretné a legkorábban megoldani. Az elképzelés szerint ebben kap majd he­lyet például a leendő nyugdí­jasklub, s a kisebbségi ön- kormányzat irodája is. Előze­tesen azonban szükséges lesz a forráskeresés, pályáza­ti támogatás elnyerése az át­alakításhoz, illetve az ehhez kapcsolódó felújításhoz. Ter­vezik a pogonyiak a belterü­leti vízrendezést árkok bur­kolásával, valamint világhá­borús emlékhellyel közpark létesítését. KERÉKPÁR A RAJZOKÉRT Húsvétra hirdetett rajzpályázatunkról már több ízben is beszámoltunk. Az óvodások, az általános iskolák első-második, valamint harmadik-negyedik osztályos diákjai összesen 222 művet készítettek és juttattak el szerkesztőségünkbe, nehéz döntés elé állítva ez­zel a zsűrit. A rengeteg szép, színes kép közül komoly fejtörést okozott a legjobbak kiválasztása. Hosszú tanakodás után a bírák, élü­kön Kele Szabó Ágnes tanárnővel, kihirdették az eredményeket. A kategóriák első helyezettjei Lukács Györgynek, a Lookács Kerékpár- szaküzlet tulajdonosának köszönhetően biciklit kaptak a szép képekért. A kétkerekűeket tegnap vehette át Tomka Róza, aki az óvodá­sok közül állhatott a dobogó legfelső fokára, Román Klára, az első-második osztályosok győztese és Tövisi Kinga, aki a harmadikos-ne­gyedikes diákok között bizonyult a legjobbnak. Az ajándékokat Matuszka Gábor, az üzlet munkatársa és Plachy Péter, a Nógrád Megyei Hírlap kiadóvezető-helyettese adták át. Új vezetők, félórás viták (Folytatás az 1. oldalról) A Létesítmény és Sport Kht. igazgatójának Telek Andrást vá­lasztották meg. A tarjánhőt, a csatornaművet és a VGÜ-t a régi vezető irányítja tovább. A Salgó­tarján és Környéke Vízmű új ügyvezető igazgatójáról a válla­lati taggyűlés dönt április 27-én. A televízió igazgatói állására több pályázat is érkezett, ezek közül a bizottság Benkő Mihály kinevezését javasolta, a közgyű­lés azonban 10 igen, 1 nem sza­vazat és 12 tartózkodás mellett a pályázót elutasította. ErcsényiFe­renc hozzászólásában jelezte, hogy ezzel a döntéssel kellemet­len helyzetbe hozták a sikeres pályázót, a leváltani szándéko­zott igazgatót, valamint magát a közgyűlést is. Székynédr. Sztrémi Melinda, polgármester a problé­ma megoldásaként az eddigi igazgató, László István megbízá­sának hosszabbítását javasolta, azaz december 31-éig ő marad a salgótarjáni televízió vezetője. A Nógrád Megye Önkormány­zatával együtt bérlakások kiala­kítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások mó­dosításáról szóló napirendi pont tárgyalásakor Bercsényi Lajos hozzászólásában megjegyezte, a városnak többet kellene tenni az értelmiségi emberek elvándorlá­sa ellen. Ebben nagy szerepe van az önkormányzati bérlakások­nak, hiszen más városokban ép­pen ezekkel a lakhatási kedvez­ményekkel tartják meg az orvo­sokat, szakembereket. Több mint félórás vita alakult ki a februári közgyűlésen hozott határozat végrehajtásáról, mely a megyeszékhely óvodáiról, ál­talános és középiskoláiról szólt. A döntés értelmében a város ön- kormányzata átszervezi a köz­oktatási intézeteket, módosítja az óvodaigazgatóság, illetve bő­víti az Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának (01GSZ) jogkörét. A tegnapi köz­gyűlésen a vita tárgya a Salgó­tarjáni Központi Általános Isko­la és Diákotthon volt. Czene Gyu­la szerint a többi immár tagin­tézményhez hasonlóan meg kel­lene tartani a Gagarin nevet, azaz a központi intézet neve Gagarin Központi Általános Is­kola legyen. Emellett a képvise­lő a közoktatási törvény megsér­tésével „vádolta meg” a város ve­zetését. Szerinte a névváltozta­tásról nem kérték ki az intézmé­nyekben működő alkalmazotti közösségek, iskolai szülői mun­kaközösségek, iskolaszék és a di­ákönkormányzatok véleményét. Székyné dr. Sztrémi Melinda hangsúlyozta jó gazda módjára jártak el, ugyanis kikérték az említett szervek álláspontját. Az iskolák közül a Gagarin alkalma­zottjai jelezték, hogy szeretnék megtartani az intézmény erede­ti nevét. Ugyancsak többen jelezték vé­leményüket az önkormányzat könyvvizsgálója megbízásának meghosszabbításával kapcsolat­ban, aki egyébként az előző vá­rosvezetésnek is dolgozott. Dóra Ottó hozzászólásában nem értet­te, hogy miért nem írtak ki pá­lyázatot az állás betöltésére. A polgármester szerint jogszabá­lyok teszik lehetővé, hogy pályá­zati kiírás nélkül meghosszab­bítsák a volt könyvvizsgáló meg­bízatását. Szalai Erika Dóra Ottó felszólalására reagálva megje­gyezte, hogy annak idején 12 évig nem írtak ki pályázatot a feladatkör elvégzésére, annyi éven keresztül egy ember látta el ezt a feladatot. Színvonalas, de érthetetlen Salgótarján. Az MSZP salgótar jáni városi frakciója szerint szín­vonalas és érdekes a közgyűlés által elfogadott, 2018-ig szólc gazdasági program, de úgy gon dolják, több szakember vélemé­nyét is ki kellett volna kérni, Czene Gyula frakcióvezető-he­lyettes furcsának tartja, hogy a város vezetése olyan beruházá­sokat tervez, amelyek nem meg­valósíthatóak. Sajtótájékoztató­ján a képviselő kiemelte: sajnál­ja, hogy a több éves gazdasági programban nem kapott kellő hangsúlyt az idegenforgalom, a síelés, a felsőfokú oktatás, ellen­ben a tervek között szerepel eg)' sport-, kulturális és szabadidő- központ kialakítása.- Utóbbinak nagyon örül­nénk, de inkább azokkal a sport­pályákkal, illetve létesítmények­kel kellene foglalkozni, amelyek a rendszerváltás miatt meg­szűntek - hangsúlyozta Czene Gyula. A sajtótájékoztatón Bakos Sándor önkormányzati képvise­lő a gázmotoros erőművel kap­csolatban fejtette ki véleményét. Mint ismeretes, a Tarjánhő Kft. energiát fog vásárolni egy másik kft.-től, amely gázmotoros kis- erőművet létesít a tarjáni távhőrendszer közelében. A be­ruházásnak köszönhetően 10-15 százalékkal csökkenne a szol­gáltatás ára. A képviselő azon­ban kiemelte, a pénzügyi bizott­ság ülésén elhangzott, hogy a csökkenés várhatóan nem érin­ti a fogyasztókat, hiszen valami­ből fizetni kell a beruházás költ­ségeit. Huszár Máté frakcióvezető­helyettes az OIGSZ intézmény- vezetői posztjára beérkezett pá­lyázatokat bírálta. Véleménye szerint a márciusi közgyűlésen a Fidesz-frakció egy olyan höl­gyet akart megválasztani, aki még soha nem járt az intézet­ben és elképzeléseit négy sor­ban fogalmazta meg. Munka után kirándulás Galgaguta. a helyi József Attila Általános Iskola növendékei lomtalanítási akcióba kezdtek a héten: lelkes munkával papírt és vasat gyűjtenek a helyiektől. A hulladék leadásából származó összeget kirándulásra fordítják. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. A világörökségi címhez munkával érhetünk közelebb Lapunk április 5-ei számában jelent meg Varga Bélá­nak, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnökének nyilat­kozata „Távolabb a világörökségi címtől?” címmel, melyben az Ipolytarnóccal kapcsolatos kormányzati megszorító intézkedéseket bírálja - miszerint több természetvédelmi őr elbocsátásával indokolatlanul zárják ki a területről a turistákat. Borenszki Ervin or­szággyűlési képviselő, az előző megyei önkormányzat alelnöke ezzel kapcsolatban fejtette ki álláspontját. Szabó Andrea- Jóleső érzéssel tölt el, hogy Varga Béla örül a megkezdett ipolytarnóci beruházásoknak. Megütközéssel olvastam ugyan­akkor a továbbiakban, hogy né­hány jól hangzó, a kormányt bí­ráló mondat kedvéért képes ár­tani az őslábnyomos terület jó hírének - mondta a képviselő, aki felettébb érdekesnek tartot­ta azt is, hogy az utazás kiállí­táson nem megyénk vezetői, ha­nem dr. Nagy Imre, Eger ország- gyűlési képviselője, RIB-elnök népszerűsítette a Hollókő- Szécsény-Ipolytarnóc turiszti­kai tengelyt.- Míg az előző önkormány­zat vezetőivel - Dóra Ottóval, dr. Balázs Ottóval - sokat tet­tünk azért, hogy ennek a ma­ga nemében páratlan útvonal­nak a vonzereje növekedjen, addig alelnök urat csak a poli­tikai logika irányítja. A rendel­kezésünkre álló eszközökkel eredményesen segítettük Hol­lókő ófalu 300 milliós rekonst­rukcióját, Szécsény történelmi belvárosának 1,2 milliárdos fejlesztését és az ipolytarnóci őslábnyomos terület 500 milli­ós látogatóbarát beruházását. Ebben az időben újították fel az idevezető utakat is 350-350 millióból - tette hozzá Borenszki Ervin, aki leszögez­te: - Aggódás helyett tetteket várnánk a megyei önkormány­zat vezetésétől és némi kreati­vitást. Az állam és a közigazga­tás reformja nem arról szól, hogy az állam helyettünk min­dent megold. „Őskövületi szűklátókörűség”, ha ezt nem látjuk be. Ha az önkormányzat nem fo­gadja el a Bükki Nemzeti Park ideiglenes korlátozó intézkedé­seit, és valóban csak három em­ber néhány havi bére a problé­ma, az idegenforgalomból élők és Nógrád jó híre érdekében vá­laszthatna más utat is, mint a sajtóban való kesergést. Példá­ul azt, amit a szécsényi polgár- mester, dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet a megye által fenntar­tott Kubinyi Ferenc Múzeum fo­lyamatos nyitva tartásáért tesz: két embert alkalmaz a helyi ön­kormányzat. A megyei költség- vetésben marketingre, kommu­nikációra tervezett tízmilliók­ból talán jutna három ember né­hány havi bérére. Egyébként in­formációim szerint - ezt alel­nök úr is jól tudja - a második félévtől hat fővel bővül az Ipolytarnóci Természetvédelmi Terület dolgozói létszáma. Felelős vezetőktől tetteket, a problémák megoldását várják a választók. Ezáltal többet tehe­tünk szűkebb hazánkért, mint a folyamatos egymásnak feszü­léssel^ fogalmazott Borenszki Ervin.

Next

/
Thumbnails
Contents