Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-21 / 93. szám
4 2006. ÁPRILIS 21., SZOMBAT KULTÚRA Terjedelmi korlátok, tartalmi értékek Hallani ezt-azt, beszélnek sok mindent az 53.(!) évfolyamában járó Palócföld jövőjéről, várható átalakításáról. Az esetenként egymásnak is ellentmondó híresztelésekre nem érdemes odafigyelni, a konkrét tény, a teljesítmény a mérvadó a folyóirat idei második számának megítélésében is. Ez pedig azt mutatja, hogy ez a lapszám nagyjából nyolcvan oldalt tesz ki, mintegy hússzal kevesebb az első szám terjedelménél. Mégis igaz tehát: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél... Paiócföld A TARTALOMBÓL Krtllrí Gktz Ofúár Mibzsttfc Kálmánná khzilett gráfiájából Glatz Oszkár Mikszáth-portréja a Palócföld 2007/2- es számának címlapján A kiadónak - jelen esetben a Balassi Bálint Megyei Könyvtárnak és a fenntartónak a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének - szíve joga, hogy csökkentse akár abszolút értelemben, akár viszonylagosan a költségeket, bizonyára oka is van rá,- minden bizonnyal a pénzügyi korlátokra, költség- vetési megszorításokra vezethető vissza ez az intézkedés (is) - az azonban nem várható el, hogy ennek a recenzens, az olvasó örüljön, s e kényszerű változást, változtatást sikerként, előrelépésként könyvelje el. Miután azonban kiszomorkodta magát, nem tehet mást, mint nekikezd áttekinteni, hogy végül is mi került be a vékonyabb lapszámba, milyen tartalommal sikerült - ha sikerült? - ellensúlyozni a karcsúsítást Mindenesetre az első és a hátsó borítón látható Mikszáth-portré - nem kisebb művész mint Glatz Oszkár alkotása - és a százhatvan évvel ezelőü született klasszikus Jókai Mór vagy komáromi fiú” című kézirattöredéke biztató „ajánlást” jelent az elmélyedéshez. Mind a grafika, mind a kézirat a Nógrádi Történeti Múzeum gyűjteményéből való. Mikszáth Kálmán, valamint Madách Imre neve fémjelzi azt a történeti-szociográfiai illetve szépirodalmi pályázatot is, amelyeket a Paiócföld az elmúlt évben újfent meghirdetett és amelyek eredményhirdetése a 2007. január 19-i balassagyarmati Madách-ünnepségen történt. Az akkor és ott elhangzott köszöntő - Petrőczi Éva költő, irodalom- történész tollából - az esemény után nem sokkal immár nyomtatásban is olvasható. A Nógrád iránt elkötelezett írás hangulatára jellemző, hogy noha a zsűri nevében, de nem szenvtelen tárgyilagossággal fogant és alapvetően nem kritikát, hanem elismerést, biztatást jelent a pályázók és a pályáztatók számára: „...a szellemi-lelki otthonteremtést, honosodásért vívott köznapi harcainkat segíti az olyan, minden egyéni teljesítményen és sikeren túlmutató, nemes és fészekbélelő kezdeményezés, amilyen a Paiócföld ikerpályázata. Köszönet illeti Mindazokat, akik megmaradását folyamatosan, már-már megszállott makacssággal biztosítják, s nem kevésbé Azokat is, akik műveikkel értelmet adnak e pályázatnak. ” Utóbbiak közül az egyik Máté Zsuzsanna szegedi esztéta, főiskolai oktató, akik „Madách Imre elfelejtett verseiről” írott és e helyütt közölt tanulmányával a Madách-pályázat második díját szerezte meg. „Úgy vélem, a madáchi líra éppúgy hozzátartozik Madách Imre életművéhez, önálló értékű gondolati önkifejezéséhez és ugyanúgy hozzátartozik irodalomtörténeti múltunkhoz is, ahogy a nagy mű, Az ember tragédiája” - írja és bizonyítja is vélekedését. „íme, hát megleltem hazámat../' „a földet, ahol nevemet / hibátlanul írják fölébem, / ha eltemet ki eltemet” - írta a költő József Attila és lassan-lassan - születése után egy évszázadnyira, halála után hetven évvel - csak beteljesedik látomása. Megannyi viszontagság - amely már életének szűkre szabott harmincöt évében érte - és a sok értetlenség, ami a költészetének megítélését kísérte, csak-csak nyugvópontra jut és érdemei szerint bíráltatik el világirodalmi szintű és rangú munkássága. Ebben kétségkívül kiemelkedő szerep jutott a 2005-ös centenáriumi évnek, amely sokoldalúan mutatta be és értékelte felmérhetetlenül gazdag költészetét, zsenialitással megáldott és megvert személyiségét. Joggal fogalmazta meg Tverdota György, a József At- tila-kutatások hazai szaktekintélye, hogy „...aki az újabb publikációkban megjelenik, már olyan modem klasszikus, aki kiszabadult a purgatóriumból, melybe a rendszerváltáskor belekerülni látszott A proletár, a kései, a posztmodern és a többi alakváltozat helyét az ezerarcú költő foglalja el. Hangjának tiszta csengésére, „arany szavára” ma nagyobb szükségünk van, mint bármikor valaha.’’Jelentőségének felismertetésében, népszerűségének fokozásában az olyan költészet napi kezdeményezéseknek is volt, van szerepük, mint a Nógrád megyében tanuló középiskolások számára az MSZP és a Fiatal Baloldal megyei és városi szervezetei által immár tizenhatodik alkalommal meghirdetett József Attila-versmondóverseny. A fiatalok - évente eltérő létszámban ugyan - de eleddig még mindig pozitívan reagáltak a hívó szóra és pódiumra álltak, mert a költő előtti tisztelgés lehetőségét, a magyar líra ügyének szolgálatát látták a mindenkori meghívásban. Az idén a balassagyarmati és a salgótarjáni válogatót követően tizennégy versmondó került a döntőbe, ahol kötelező volt József At- tila-verset mondani. A zsűri szerint kiegyensúlyozott, az alkalomhoz és a megidézett személyhez méltó versengés alakult ki, ebben az életkorban már rutinosnak tekinthető versmondók mérték össze tudásukat, ennélfogva egymáshoz közeli színvonalú produkciók születtek. A versválasztás változatosnak bizonyult nem volt egyetlen ismétlés sem - az előadásban azonban adódott egy általánosnak tetsző hiba. Többen ugyanis túlságosan lazára, könnyedre, olykor játékosra értelmeztek fájdalmasan kemény, tragikus hangvételű és mondandójú verseket. Végül is a győztes Varga Bese (Szécsény, Lipthay szakközépiskola) lett. A második helyet Nagy Judit (Salgótarján, Bolyai gimnázium), a harmadikat Tóth Viktor (Balassagyarmat, Balassi gimnázium) szerezte meg. A negyedik helyen Demus Péter (St., kereskedelmi szakközépiskola), az ötödiken Horváth Lili (Bolyai), a hatodikon pedig Pap Dávid (St., Madách gimnázium) végzett. Kü- löndíjat kapott Baló Emese (Bolyai) és Petrovics László (St. Borbély Lajos szakmunkásképző). A díjakat az MSZP, a Fiatal Baloldal és a Gyermekbarát Egyesület egy- egy tisztségviselője, a megyei könyvtár igazgatója és a zsűri elnöke adta át. A „Palóc tükör" című hagyományos rovatot Diósi Pál budapesti szociológus „Tarjáni tavasz” című terjedelmes tanulmányának második része tölti ki. A dolgozat a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ hat programjának - helyi szimfonikusok koncertje, a Nógrád táncegyüttes fellépése, két dixielandgála és két színházi előadás - háromszázharminc látogatója körében végzett felmérés további tapasztalatait adja közzé. Érdekesek a konklúziók mind a megkérdezettek informáltsága mind az elégedettsége tekintetében. Ugyancsak tanulságos vélemények fogalmazódtak meg a programokról szöveges megjegyzések formájában. A jeles palócok, pa- lócfóldiek sorában két volt salgótarjáni alkotó kapott helyet. „Beszédes” szemeihez címmel a hetvenöt évvel ezelőtt született és 2005 októberében elhunyt Oláh Jolánról emlékezik meg a lap egyrészt egy vele készült felvétel részletével, másrészt a művészetéről szóló méltatások válogatott „csokrával”. Dicséretes, hogy a festő emléktáblájának közelmúltban lezajlott avatóünnepségéről is bekerültek képek a szövegek közé. Szepesi József (1948-2001) költőről Bmnda Gusztáv írt „emlékbeszédet”. „Aki számba veszi egyszer Salgótarján művészi-szellemi életét, döbbenten fog szembesülni azzal a ténnyel, hogyan termett a helyi cigány társadalomban csuprostól ennyi kivételes tehetség, figyelemre méltó kvalitás. Mi ad magyarázatot arra, hogy a ‘cigányhegy’putrivilágából olyan országos léptékű tehetségek robbannak ki, mint Balázs János, Oláh Jolán, Balogh Balázs András, Szepesi József. És mellettük még ott van a Dicki család. Tehetséges fiuk, Snétberger Ferenc, európai léptékű gitárművész” - veti fel teljes joggal Brunda Gusztáv. A „Képi beszédben K Peák Ildikó művészettörténész a salgótarjáni múzeumban rendezett XIII. országos rajzbiennáléról mondja el gondolatait, megállapítván, hogy „egy egységesen magas színvonalú kiállítási anyagot tudott válogatni a zsűri, mely sokféleségéből fakadóan átfogó képet nyújt a kortárs hazai egyedi rajzról. ” Nem mellesleg a Palócföld ezen számát a biennálén szerepelt művészek alkotásaival illusztrálta. Mint a címe - „Felvidéki kötődés” - is jelzi a lap újabb keletű - az előző számban indított - rovata túlmutat az országos horizonton is. Két anyaországi szerző - a magyarnándori Konczek József és a váci, vámosmikolai Németh Péter Mikola, egyébként mindketten költők, publicisták - a tervezett Ipoly-hidakról és az Ipoly menti helyzetAz idén Madách-díjat kapott szécsényi Bakos Ferenc műve - Malom-múlt II. - az országos grafikai bienná- léról ről, a folyó nevét viselő eurorégió tevékenységéről értekezik. A költészet napja táján megjelent lapszám ezúttal is gazdag jó versekben, amely döntő részben a Nógrádban élő - Ketykó István, Kiscsen Mihály, Kupcsulik Ágnes, Madár János, Paróczai Csaba, Zsibói Gergely - lírikusok érdeme. A Könyvszemle rovat mindkét recenzióját fiatal salgótarjáni kulturális antropológus - Bedegi Beáll és Debreceni Boglárka - írta. Előbbi Baráthi Ottó „Ember és környezete” című kötetét mutatja be, utóbbi pedig azt az emlékkönyvet, amelyet a Balassi Bálint Megyei Könyvtár adott ki egykori igazgatója és a Palócföld hajdani főszerkesztője személye és tevékenysége iránti tiszteletből. A számot a szintén idei kezdeményezés, s „Palócvidék eseménynaptára” zárja. Kell ennél több érték egy lapszámban? Nyolcvan oldalon nem, de a százon nyilván még több lenne... ■ Csongrády Béla Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Örüljön asszonyom, hogy a puhábbik felére esett.” Szerencsés nyertesünk: Ihracska Fruzsina Kishartyán, Dózsa Gy. út 27. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését április 26-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! Jem volt vesztes, minden versmondó gazdagodott József Attila költészi ének élményével
