Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-19 / 91. szám

12 SPORTTÜKÖR 2007. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK Lengyel-ukrán pályázat nyert EURO2012. Az UEFA végre­hajtó bizottsága úgy döntött, hogy 2012-ben Lengyelország és Ukrajna adhat otthont a labdarúgó Európa-bajnokság- nak. A lengyel-ukrán pályá­zat a végső szavazásnál a hor- vát-magyar közös, illetve az olasz kandidálást előzte meg. Az esemény rendezési jogá­ra öt jelentkezés érkezett be, a 2005. november 8-1, máltai szelektálás alkalmával a törö­köké és a görögöké kiesett. A végrehajtó bizottság akkori ál­lásfoglalásakor az olasz kandi- dálás 11, a magyar-horvát ki­lenc, az ukrán-lengyel pedig hét voksot kapott. A törökök hat, a görögök két szavazattal búcsúztak. Michel Piatini UEFA-elnök szerdán a cardiffi városházán jelentette be a végső győztest. Magyarország harmadszor je­lentkezett Eb-rendezésre, a korábbi két alkalommal is a végső körben maradt alul. A 2004-es Eb-re az osztrákokkal közösen, a 2008-asra önálló­an kandidált a magyar szövet­ség. A 2012-es kontinensviadalt - a tornára először kerül sor Kelet-Európábán - június 9. és július 1. között rendezik meg. A viadalon négy négy­csapatos csoportban zajlanak majd az első szakasz küzdel­mei, ezt követően kerül sor a negyeddöntőre, az elődöntőre és a döntőre, vagyis összesen 31 találkozót láthatnak a né­zők. Gyárfás Tamás, a magyar- horvát kandidálást előkészítő magyar szervezőbizottság ve­zetője a 2012-es labdarúgó Eu- rópa-bajnokság helyszínének bejelentését követően nyilatko­zat közben elsírta magát és tá­vozott. „A legjobb nyert, mert mindig a legjobb győz” - mondta. „A magunk részéről úgy érzem, amit lehetett, azt megtettük a győzelemért, a prezentáción mindenki a ma­ximumot nyújtotta.” Amikor megkérdezték tőle, hogy nem fájóbb-e Lengyelországtól és Ukrajnától vereséget szenved­ni, mint Olaszországtól, Gyár­fás elsírta magát és kirohant a teremből. „A sportban a vere­ség is benne van” - mondta az MTI-nek Elbert Gábor, az Ön- kormányzati és Területfejlesz­tési Minisztérium sportszak- államtitkára. Michel Piatini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke úgy véli: Lengyelország és Ukrajna győzelmével jó helyre került a 2012-es Euró- pa-bajnokság. - Ebben a ver­senyben nincs vesztes, csak olyan pályázatok, amelyek ez­úttal nem nyertek. Csak a leg­nagyobb elismeréssel tudok a három kandidáló erőfeszítése­iről és lelkesedéséről beszélni. Mind az öt résztvevő szövet­ségnek köszönjük a munkát, de köszönet illeti a politikuso­kat és a futballszurkolókat is, akik támogatták a pályázato­kat - mondta a francia sportve­zető. prót keres? Nálunk DlítOiM sarJíäs*~ If---------kMénUmtúi ww w. nograúmeg yelhlrlap. hu Nokia 6070 DOininO csomagban 19980 Ft El-Kom Kft Ügyfélszolgálat és szerviz Salgótarján, Rákóczi út 143. (TESCO) Tel.: 32/310-046, 30/297-6812 A megoldás magától értetődik Részvételi csúcs Mátraszelén vadászíjászat Hazai Grand Prix-sorozat, 1. forduló A tavaszkor beköszöntő nyárnál és hőségnél csak a résztvevők hatalmas száma okozott óriási meglepetést Mátrasze­lén, de a rendező Tarján íjász Egyesület jól meg­birkózott ezzel a feladat­tal is, így sikeresen és közmegelégedésre vezé­nyelték le a kétnapos vi­adalt, melyen számos ha­zai siker született. Az idei versenyévad első minő­sítő 3D Grand Prix-versenynek Mátraszele, pontosabban Csibaj- puszta adott otthont elmúlt hét végén, ahol csúcsnevezést re­gisztrálhattak a rendezők, hiszen 27 kategóriában 156 versenyző indult. Ez mindenkit alaposan meglepett, de végül is a házigazdák felké­szültsége és előrelátá­sa miatt nem okozott gondot. Számos világ- és Európa-bajnok ve­tette bele magát a két napon át tartó vérte- len vadászatba a tech­nikás, 24 célállatot fel­vonultató pályán. Sző­kébb hazánkat is szép számmal képviselték az íj mesterei, és mint az alábbi eredménylis­ta mutatja, nem is akárhogy. Vadászreflex, férfi­ak: 2. Szilvássi József (Skorpió SE, Salgótarján), 3. Lajtrik Attila (Tarján íjász Egye­sület), 5. Birkás Gergely, 6. Fülöp Zsolt (mindkettő Skorpió SE). Nők: 1. Bander Zsuzsanna (Skor­pió SE). Ösztönös íj: 6. Major László (Tarján IE), 10. Molnár Gábor (Skorpió SE). Irányzék nélküli csigás (CB): 1. Nagy György, 4. Varga Attila, 5. Manga János, 6. Lipták Attila (mindany- nyian Skorpió SE). Csigás, ifjúsá­gi: 7. Szegedi Szabolcs (Tarján IE). Gyerek: 4. Ifj. Farkas Sándor (Skorpió SE), 7. Lajtrik Gergő, 10. Lajtrik Attila (mindketten Tar­ján IE). Mini: 4. Prém Dorián Bence (Tarján IE). ■ (sts) SPORTTURMIX Nyuszi Kupa teremlabdarúqAs. A Salgótarján és Vidéke Áfész és a Salgó Center Coop Zrt a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban rendezte meg all. Nyuszi Kupát. A viada­lon négy csapat mérte össze erejét Végeredmény: 1. Mibaco-FC-Áfész 9,2. Eyssen Kft 6,3. Csak Úgy 3, 4. Tarjánhő Kft. 0 pont Városvédő futás TÖMGQSTOffr Április 22-én vasár­nap a Föld napján úgy is védhet- jük a természetet, hogy nem ülünk autóba, hanem például te­szünk egy nagy sétát a Margitszi­geten! A szigeti gyaloglás távja 3 kilométer, a nevezők 11.45-kor raj­tolnak a központi útról. A gyalog­lás mellett futótávok is várják résztvevőket a 22. T-Com Vivicittá városvédő futáson. Távok és rajt­időpontok: Midicittá 6,5 km - 10.00, Minicittá 3,6 km - 11.00 és 11.40, Gyaloglás 3 km - 11.45, Vivicittá 12 km - 12.00. Futócsúccsal vasember. Major József, a győriek kiváló triatlonistája 8 óra 42 perc 42 másodperces idővel 5. helyen zárt az arizonai Ironman-verse- nyen (3,6 km úszás - 180 km ke­rékpár - 42 km futás). A triatlon világában kiemelkedő 2:46.45 órás maratoni ideje egyben a ver­seny futószámának pályacsúcsa. A 28 éves versenyző ezzel az ered­ményével kvalifikálta magát az októberi Hawaü Ironman-világbaj- nokságra. A Madách is besegített az éllovasnak futsal Megyei bajnokság, nők, ó. forduló, Salgótarján Bár ahét végi salgótarjáni for­duló slágermeccsén nem bírt egyik legfőbb üldözőjével, a pil­lanatnyilag a tabella második helyén álló Cserhátgyöngyei SE- vel, a két salgótarjáni csapat el­len aratott fölényes győzelmei­nek - no meg a Madách DSE Bu­ják elleni bravúros sikerének - köszönhetően tovább növelte előnyét a régiós női futsal- bajnokság élén az egri Dobó Ka­tica SE. A rendkívül gólerős Ga­zsi Krisztina vezette, immár tíz mérkőzés óta veretlen hevesi együttes magabiztos menetelé­sét elnézve egyre valószínűbb­nek tűnik, hogy két-két dorogházai, illetve mátraszőlősi, valamint egy salgótarjáni siker után az idén - a pontvadászat történetében először - megyén kívüli bajnokot avatnak majd. Eredmények Skorpió SE Salgótarján Junior - Madách DSE Salgótarján 0-5 (0-3) Skorpió SE Junior: Csorna Nó­ra - Godó Vivien, Kovács Enikő, Géczi Barbara, Baranyi Ramóna, Merdzik Szandra, Vámos Réka, Gazsi Ramóna, Bérezési Erika, Somoskői Dalma, Rusz Boglár­ka, Németh Kinga. Edző: Hornyák János. Madách DSE: Kazinczi Orsolya - Hrecska Vik­tória, Schneiker Lilla, Farkas Di­ána, Ács Noémi, Paragi Imola Kitti, Hrecska Nóra, Zupkó Diá­na, Tolmácsi Csenge, Somoskői Adrienn. Edző: Oláh Sándor. Gl: Hrecska V. (2., 11.), Farkas D. (4., 24.), Somoskői A. (27.). Sárga lap: Gazsi R. Cserhátgyöngyei SE Buják - Dobó Katica SE Eger 1-1 (0-0) Cserhátgyöngyei SE Buják: Molnár Ninetta - Brunda Cintia, Pásztor Sándorné, Borbély Kitti, Laczik Mariann, Kontra Noémi, Illés Nikolett, Csontos Mária, Váradi Angelika, Kusnyár Krisz­tina, Hlavacska Luca. Edző: Imre László. Dobó Katica SE Eger: Tóthpál Zsanett, Balogh Éva - Tóthpál Szilvia, Gazsi Krisztina, Surányi Kitti, Hegedűs Ágnes, Bocsi Dóra, Kovács Nikolett. Edző: Őrsi János. Gl.: Kontra (26.), ill. Gazsi K. (34.). Cserhátgyöngyei SE Buják - Skorpió SE Salgótarján Junior 5-3 (3-1) GL: Kontra (5., 6., 30.), Borbély (11.), Laczik (38.), ill. Kovács E. (3.), Merdzik (24.), Bérezési (28.). Dobó Katica SE Eger - Madách DSE Salgótarján 6-1 (3-1) Gl.: Gazsi K. (3., 6.), Surányi (12., 22.), Hegedűs (38.), Kovács N. (39.), ill. Schneiker (3.). Cserhátgyöngyei SE Buják - Madách DSE Salgótarján 1-2 (1-1) Gl.: Csontos (7.), ill. Farkas D. (1.), Schneiker (34.). Dobó Katica SE Eger - Skorpió SE Salgótaiján Junior 4-0 (1-0) GL: Tóthpál Sz. (19., 22.), Gazsi K. (27.), Hegedűs (31.). Szabadnapos: Toldi DSZSE Dorogháza. A bajnokság állása 1. Eger 15113 148-1136 2. Buják 15 7 4 4 34-18 25 3. Dorogháza 12 71 431-2222 4. Madách DSE 15 61 826-3616* 5. Skorpió SE 15 01 1412-641 Megjegyzés: a Madách DSE csapatától három büntetőpont levonva. A góllövőlista állása. 23 gólos: Gazsi Krisztina (Eger), 10 gólos: Nágel Krisztina (Dorogháza), Hrecska Viktória (Madách DSE), Kontra Noémi (Buják), 8 gólos: Farkas Diána (Madách DSE), He­gedűs Ágnes (Eger), 7 gólos: Végh Eszter (Dorogháza), Tóthpál Szilvia (Eger), 6 gólos: Laczik Mariann (Buják), 5gólos: Tóth Friderika (Skorpió SE Juni­or), Szűcs Helga (Dorogháza), Brunda Cintia (Buják), 4 gólos: Szklenár Kitti (Madách DSE), Borbély Kitti (Buják), Surányi Kitti (Eger), 3 gólos: Csépe Sándorné (Dorogháza), Bérezési Erika (Skorpió SE Junior), 2 gó­los: Balog .Éva (Eger), Kusnyár Krisztina, Pásztor Sándorné (mindketten Buják), Rezes Beá­ta (Dorogháza), Schneiker Lilla (Madách DSE), Merdzik Szand­ra (Skorpió SE Junior), 1 gólos: Hrecska Nóra, Somoskői Adri­enn (mindketten Madách DSE), Illés Nikoletta, Csontos Mária (Buják), Szakács Krisztina, Ko­vács Enikő (Skorpió SE Junior), Gyurcsák Zsuzsa (Dorogháza), Kovács Nikolett (Eger). Következik: 7. forduló, Eger, április 22., vasárnap, 10 óra. azaz egymilliérd-nyolcszaztlzanötmlllló forint SZERENCSEITEK ZRT www szerencseialuk hu

Next

/
Thumbnails
Contents