Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-13 / 86. szám

2007. ÁPRILIS 13.. PENTEK KOZELET I Brüsszelben úgy nyilatkozott, hogy Magyarország a beteg ember az Európai Unióban. Azt állította a többi közt, hogy Moszkva közvetlen befolyással van a magyar politikára. HS3333H Az elnök kijavítja az országképet sólyom László szerint azért is fontosak a külföldi ta­nácskozások, mert „ilyenkor alkalmam van a Magyaror- szág-képet helyretenni”. Az államfő az uniós elnökök kétnapos rigai fóruma után kiemelte: megdöbbentő, mi­lyen keveset tudnak a Ma­gyarországon történtekről. Kötélhúzás Kijevben nagy incidensek nélkül egyidejű előrehozott parla­menti és elnökválasztást Ja­vasolt kompromisszumként Viktor Janukovics ukrán kormányfő Viktor Juscsenko államfőnek, de a válság megoldásáról egyik fél sem nyilatkozott. Megnyílt Budapesten a könyvek fesztiválja A KONGRESSZUSI KÖPONTBAN a díszvendég, Umberto Eco a magyarországi premier előtt álló regényéről, a Loana ki­rálynő titokzatos tüzéről azt mondta: „minden, ami nem erőszakos, az számomra ter­mészetes”. A világhírű olasz író 84 évesen meghalt KurtVonnegut agysérülést követően elhunyt New Yorkban a mo­dern amerikai regény mes­tere. Szatirikus műveiben a háború abszurditását fogalmazta meg, és meg­kérdőjelezte a technikai haladást. A Fidesz szerint az OVB hadat üzent a taláros haláleset Cáfolják, hogy hibázott volna a kórház vagy az orvos testületnek Politikai vétkest keresnek A hódmezővásárhelyi pol­gármester szerint nem hi­bás a kórház a mentőben elhunyt mindszenti beteg halálában: az ellenzék és a kormányoldal egymást vádolja az ügyben. Tibay Gábor Nincs összefüggés az április 6-án elhunyt mindszenti beteg halála és a hódmezővásárhelyi kórházban kapott ellátás között - közölte az intézményben felvett boncolási jegyzőkönyv adataira hivatkozva Lázár János (Fidesz), a város polgármestere. A politi­kus a halál pontos okát személyi­ségi jogokra hivatkozva nem kö­zölte, mindössze annyit: nem szívrohamban hunyt el a beteg. Mint ismert, a 67 éves, mellkasi panaszokkal érkező pácienst a hódmezővásárhelyi kórházból a szentesi intézménybe irányítot­ták át, esetét nem életveszélyes­nek minősítve, ezzel egyúttal a sürgősségi ellátást elutasítva. A beteg a mentőben meghalt. Az ügyben azonban koránt­sem az egyéni felelősség kérdé­se a hangsúlyos, hanem - szinte az első perctől - annak politikai vetülete. Lázár ugyanis alig né­hány órával a haláleset után a férfit az egészségügyi reform el­ső áldozatának nevezte. Álláspontja mit sem változott, holott szerdán az Egészségbizto­sítási Felügyelet és a tisztiorvo­si szolgálat olyan, a mentősök és a hódmezővásárhelyi kórház beteget ellátó orvosa között zaj­ló hangfelvételt tett közzé, mely azt vetette fel, hogy nem a beteg­irányítási rendszer rossz, ha­nem a kórház hibázhatott az el­látás során. Kallai Árpád hód­mezővásárhelyi kórházigazgató hangsúlyozta: senki nem adott olyan utasítást, amely egy beteg ellátásának megtagadására irá­nyulna. Kallai tegnap arról is beszá­molt, a kórházban időrendi sor­rendbe állították az eseménye­ket, ez pedig nem egyezik meg az Egészségbiztosítási Felügyelet Az egyik történet szerint egy baleset is akadályozta a mentőket abban, hogy eljussanak Szentesre és az ÁNTSZ vizsgálatával. Több kérdést tettek fel, így azt, hogy a Hódmezővásárhelyről érkező mentő miért vitte vissza a bete­get, amikor Szentesre kellett vol­na a saját szabályzata alapján. Az az emlegetett baleset, amely miatt állítólag nem jutottak el Szentesre, később, 5 óra 53 perc­kor történt a rendőrségi bejelen­tés szerint, és másik út is vezet Szentesre. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt kö­vetelte: Lázár János fejezze be a „politikai nyereségvágyból elkö­vetett kegyeletsértést”. Horváth Ágnes, az egészségügyi tárcát ideiglenesen irányító SZDSZ-es államtitkár tegnap - vélhetően a beteg továbbirányításának poli- { tikai szervezettségére célozva - azt mondta: „(...) beszélnünk kell a kórházigazgató vagy akár­csak az osztályvezető főorvos fe­lelősségéről, vagy mindkettő­jükéről. Azt a kérdést is fel szok­tam tenni magamnak, hogy va­jon a kórházigazgató magától döntött-e így, vagy utasításra”. „Hozzá se nyúljak a beteghez” - magnófelvétel a mentőszolgálattól AZ ALÁBBI SZÓ SZERINTI beszél- getésrészletet rögzítette a men­tőszolgálat az eset kapcsán (a vonatkozó idézet tegnapi szá­munkban pontatlanul jelent meg). Ezen a kezelőorvos így magyarázza a mindszenti be­teg eltanácsolását: „Nő: (...) nekem reggel a fő­nök kiadta utasításba, hogy... Férfi: ...jó, hát egyértelmű... Nő: ...de nem írta le. Érti? Férfi: aha. Értem. Nő: na most, akkor én nem vettem át, mert nekem ezt mondta, hogy még hozzá se nyúljak a beteghez, másrészt mindszenti, akihez meg még azért se szabad hozzányúl­nom... Férfi: hát igen, csak itt egyet­lenegy baj van, hogy igen kö­zel Vásárhelyhez, és sürgőssé­gi ellátás, meg itt van az or­szágos tiszti főorvos által ki­adott papír, ami mindenkire érvényes, hogy sürgősségi ellá­tást még az átalakulóban lévő intézeteknek az orvosai is kö­telesek ellátni ” „Az Országos Választási Bizott­ság (OVB) hadat üzent az alkot­mányosságnak, az Alkotmánybí­róságnak (Ab) és a népakarat­nak azzal, hogy elutasította a Fi­desz és a KDNP vizitdíjról és kór­házi napidíjról szóló népszava­zási kérdéseit” - jelentette ki tegnap Répássy Róbert A Fidesz frakcióigazgatója szerint Gyur- csány Ferenc tavaly tavasszal el­vette a szabad döntés lehetősé­gét az emberektől, most pedig „az ő embere" - Szigeti Péter, az OVB elnöke - tette ugyanezt, az általa vezetett testületben. Ré­pássy kifogásolta, hogy az Ab el­ső döntése után újrafogalmazták és a következő évi büdzsére vo­natkozóan nyújtották be a vizit­díjról, illetve a kórházi napidíjról szóló kérdéseket. Az OVB azon­ban annak ellenére újra elutasí­totta kezdeményezésüket, hogy az Ab egy korábbi határozatá­ban azt is kimondta, önmagában nem tesz tiltottá egy népszava­zást, ha annak eredménye érin­ti a következő költségvetési tör­vény megalkotását. ■ A népszavazás nem azonos az országgyűlési választásokkal. A Fidesz a jövő héten a vizit­díjjal és a kórházi napidíjjal kap­csolatos két kérdés ügyében, ezen a héten pedig a korábban szintén elutasított tandíjról szó­ló kérdés ügyében is az Ab-hoz fordul. Az ellenzéki párt abban bízik, hogy még tavasszal elbí­rálják beadványaikat, és így si­kerül egy népszavazást tartani az összes elfogadott kérdésben, bár „az OVB pont a kérdések szétválasztásán mesterkedik”. „A parlamenten kívülről nem sikerült megdönteni a demokra­tikusan választott kormányt, próbálnak keresni egy másik eszközt, ami az alkotmányban népszavazásként van definiál­va” - reagált Répássy szávaira Nyakó István. Az MSZP szóvivő­je szerint azonban a referendu­mot a radikális ellenzék ország- gyűlési választásként interpre­tálja a szavazóknak. ■ E. S. Pornográf fényképek az önkormányzatnál Nem privatizálják a főiskolát törvény Közalkalmazottak maradnak a felsőoktatásban A nagyvarsányi polgármesteri hivatalban használt egyik szá­mítógépen pornográf fényké­pekre bukkantak a rendőrök. A megyei rendőr-főkapitányság közölte: a nyomozást a nagyhar- sányi polgármester még februárban kelt feljelentése után rendelték el isme­retlen tettes ellen, ugyanis nem kizárt, hogy a ké­peken kiskorúak láthatók. A do­kumentumban szerepel, hogy az ügyben jelenleg szakértő is vizs­gálódik. Utóbbi minden bizonnyal azt próbálja tisztázni, hogy a felvéte­leken fiatal- vagy gyermekkorú személyek láthatók-e. Ha ez a fel­tevés beigazolódik, akkor tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés gyanúja miatt folyhat nyomozás - ellenben, ha nem, akkor feltehetően nem lesz rend­őrségi vonatkozása az ügynek. Lapunk megkereste Nagyharsány pol­gármesterét, Balas­sa Gyulát, de ő nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, „nincs tudomása fejleményekről”. Információink szerint a szó­ban forgó számítógépet több sze­mély is használhatta a hivatal­ban, így egyelőre pontosan nem tudható, ki töltötte fel arra a fény­képeket Az elkövető börtönbün­tetésre is számíthat. ■ M. B. Magyar újjáépítési programok Afganisztánban Több magyar fejlesztési projekt, munkahelyteremtő és oktatást fejlesztő program indul az afga­nisztáni Baglán tartományban a Külügyminisztérium és a Ma­gyar Ökumenikus Segélyszerve­zet között létrejött támogatási szerződés alapján, 180 millió fo­rintos kerettel. A segélyszerve­zet fejlesztési és koordinációs iro­dát nyit Pul i Kumriban, a ma­gyar vezetésű Tartományi Újjá­építési Csoport mellett. Az iroda fő feladata az újjáépítést segítő programok szervezése és meg­valósítása, a fejlesztési projektek kedvezményezettjeivel való fo­lyamatos kapcsolattartás. A má­sik fontos terület az oktatási inf­rastruktúra fejlesztése. mZ.M. „A felsőoktatási törvény módo­sításában nincs szó az állami fel­sőoktatási intézmények privati­zációjáról, vagy arról, hogy az ál­lam kivonulna a felsőoktatásból” - jelentette ki tegnap Manherz Károly. A felsőoktatási szakál­lamtitkár sajtóértesüléseket cá­folt; ezek szerint Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár a Felsőoktatási és Tudományos Ta­nács szerdai ülésén olyan beje­lentést tett volna, mely szerint az állami felsőoktatási intézmé­nyeket kiemelnék a költségveté­si szervekre vonatkozó szabá­lyok alól, hogy utat nyissanak a felsőoktatás privatizációjának. Manherz leszögezte: nem fenye­get a magánosítás veszélye, szó sincs arról, hogy kht.-vá alakíta­nák a felsőoktatási intézménye­ket. Részfeladatok, tudásközpon­tok kiszervezése elképzelhető kht.-vá, de nem az egyetemeké. Sem a tárca, sem a kormány nem tervezi a felsőoktatási dol­gozók kiemelését a közalkalma­zotti körből, azaz státusuk meg­változtatását. Manherz megis­mételte Hiller István, oktatási miniszter február 27-i, a Felső- oktatási Kerékasztalon tett kije­lentését, mely szerint a felsőok­tatási intézmények gazdasági társasági formában történő mű­ködtetésének lehetőségét a tárca nem vizsgálja, és a felsőoktatási törvény módosításának nem lesz témája e kérdéskör. ■ Éber ■ Több ezer tUtott felvétel ről lehet szó.

Next

/
Thumbnails
Contents