Nógrád Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-74. szám)
2007-03-06 / 55. szám
SPORTTÜKÖR 2007. MÁRCIUS 5., HÉTFŐ Blatter sokallja a jegyárakat euro-2008. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint túl sokba kerülnek a jegyek a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű Európa-baj nokságra.- Nagyon fontos lenne, hogy ne csak a kifejezetten jó anyagi körülmények között élők nézhessék végig a helyszínen egy- egy nagy torna mérkőzéseit - mondta Blatter a Sonntagsblick című svájci lapnak adott interjúban. „A legolcsóbb jegy 45 euróba kerül az Eb-n, ez drágább, mint a németországi vb hasonló kategóriájú belépője. A 2010-es dél-afrikai világbajnokságra a FIFA szabja meg az árakat, melyek kedvezőbbek lesznek a mostaniaknál.” Martin Kálién, a szervezőbizottság ügyvezetője nem ért egyet a svájci sportvezetővel. „A belépők átlagos ára alacsonyabb, mint a tavalyi világbajnokságon volt Olcsóbb jegyeket nem tudunk forgalomba hozni, mert a stadionok kisebbek, mint Németországban voltak, ugyanakkor a FIFA és az UEFA is milliós bevételeket vár tőlünk” - érvelt Kálién. Jubileumi díszközgyűlés osc. Megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából ünnepi díszközgyűlést tartott az OSC. Frenkl Róbert - aki megalakulása óta ügyvezető elnöke az OSC-nek és ezzel a maga nemében világcsúcstartó - felelevenítette az elmúlt öt évtized szép és szomorú élményeit, majd a leghűségesebb tagok közül többet megjutalmazott. A háromszáz egykori és mai sportoló hét végi találkozóján megjelent Elbert Gábor sport- szakállamtitkár is, aki a klub egykori sportolói, később edzői, illetve vezetői közül a sportot felügyelő miniszter díszoklevelét nyújtotta át Máthéné Szűcs Márta vívónak, Gyerőné Fritsch Zsuzsa ritmikus gimnasztikázónak és Kon- rád Sándor vízilabda Európa- bajnoknak. Az ünnepi eseményen az OSC olimpiai bajnokai közül részt vett Kausz István, Kulcsár Győző, Bodnár András, Konrád Ferenc és Szívós István. Az ünnepi esemény a klub ritmikus gimnasztika szakosztályának bemutatójával ért véget. Nem szivárog a mobilmedence úszO-vb. Nem szivárog az úszók melbourne-i világbajnoki vetélkedésének színhelyéül szolgáló ideiglenes, 50 m-es medence. Ezt az ausztráliai verseny szervezői jelentették be hétfőn, cáfolva a felröppent híreket, amelyek szerint ereszti a vizet az amúgy a tenisz Australian Opennek helyet adó Rod Laver arénába telepített mobilmedence, amelyben március 25-én rajtolnak az úszóviadalok. „Hozzánk is eljutott a szóbeszéd, hogy baj van, de csak üres pletyka az egész, búvárokkal is ellenőriztettük, s a medence nem ereszt” - jelentette ki Tony Beddison, a vb szervezőbizottságának elnöke. Hozzátette: rendben vannak az alkalmi létesítmény méretei, hossza és mélysége is, egyúttal közölte, hogy folyamatosan kontrollálják a munkálatokat egészen a vizes sportok világbajnokságának március 17-i, hivatalos nyitónapjáig. A mobilmedence különben a világ legnagyobb ilyen jellegű építménye, a hozzávaló alkatrészeket, elemeket, beépítendő darabokat hajón 54 óriás konténerben szállították át Spanyolországból Melbourne-be. Egy félidőnyi helytállás FUTSAL NB I, nők, 13. forduló - szünet után hengerelt a vendéglátó Szentesi FSC - Skorpió SE Salgótarján 10-0 (2-0) Szentesi Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Fülöp, dr. Szeles. Szentes: Magyar Mónika - Kiss Etelka, Csonka Szilvia, Milovanovics Lívia, Üveges Katalin. Csere: Hurton Zsuzsanna (kapus), Heidt Edina, Kiss Ágnes, Béres Edit, Baksa Katalin, Bacsa Anna. Edző: Tóth Antal. Skorpió SE: Rusz Bianka - Tóth Friderika, Rezes Beáta, Gáspár Mónika, Gál Veronika Szandra. Csere: Hangonyi Anna, Farkas Diána, Árvái Adrienn, Bérezési Erika, Merdzik Szandra, Hornyák Klaudia. Edző: Pusnik Zoltán. Gi: Kiss E. (11, 19.), Héidt (22.), Milovanovics (25.), Üveges (27., 27., 38., 38.), Baksa (35., 36.). lók: Béres, Üveges, Kiss E., Heidt, Bacsa, ill. Rusz. Bár minden korábbinál tartalékosabb csapattal, s ennek megfelelően igen szerény győzelmi reményekkel érkezett az idei szezonban kiválóan szereplő Szentesi FSC otthonába a tavasz- szal még „ponttalan” Skorpió együttese, az első komolyabb lehetőség a tarjániak előtt adódott: alig fél perc elteltével Gál egy jól eltalált távoli szabadrúgással riogatta a hazaiakat A folytatásban főként a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, s bár a vendéglátók támadásai valamivel több veszélyt rejtettek magukban, a vendégvédelem ekkor még könnyedén verte vissza a kevés váratlan megoldással előrukkoló rivális próbálkozásait A félidő derekán azután Heidt sistergés kapufája adta meg a jelet a hazai rohamra, s az őrzőjét könnyedén lerázó Kiss Etelka kisvártatva a vezetést is megszerezte együttesének. A gól után is támadásban maradtak a szentesiek, ám ötletesen felépített akcióik befejezésébe rendre hiba csúszott, s ha mégis eljutottak lövésig Üvegesék, akkor az ismét remek napot kifogó Rusz védett bravúrral. A mienknek csak az utolsó öt percben sikerült valamelyest kiszabadulniuk a szorításból, s Gáspárék előtt ebben az időszakban több egyenlítési lehetőség is adódott. A helyzetek azonban sorra kimaradtak, sőt a lefújás előtt Kiss Etelka éles szögből szerzett találatával a szünetre kétgólosra nőtt a különbség. Fordulás után gyakorlatilag az első valamirevaló támadásukat góllal zárták a hazaiak, akik az egyre inkább fáradni látszó tarjáni gárda visz- szaesését kihasználva Heidt, Milovanovics, illetve az egy percen belül kétszer is eredményes Üveges találataival pillanatok alatt eldöntötték a három pont sorsát. A hátralévő időt Pusnik Zoltán elsősorban kísérletezésre használta, s a fiatalok - köztük az NB I-ben ezúttal debütáló Merdzik Szandra - pályára küldésével igyekezett némi életet lehelni a felezővonalat csupán elvétve átlépő csapatába. Bár a szentesiek a folytatásban is fölényben játszottak, az újabb hazai gólok egészen a hajráig várattak magukra. Ekkor azonban alaposan belehúztak Üvegesék, s a sípcsontjára rúgást kapó Tóth Fride- rika kiválása után szinte már csak elméletben létező vendégvédelem romjain könnyedén átrobogva újabb négy találattal terhelték meg a szekérderéknyi kapott gól ellenére is együttese legjobbjának bizonyuló Rusz Bianka hálóját Ráadásul, hogy a mienk szájíze még keserűbb legyen, egyetlen másodperccel a lefújás előtt a hazaiak túlbuzgó támadójának belépője nyomán a remeklő tarjáni kapuvédő súlyosnak tűnő kézsérülést szenvedett... A kényszerből alaposan megfiatalított Skorpió az első félidőben még többé kevésbé méltó partnere tudott lenni a helyenként kifejezetten tetszetősen játszó szenté si gárdának, mivel azonban a mi eink támadásban gyakorlatilag értékelhetetlen teljesítményt nyúf tottak a mérkőzés folyamán, csupán idő kérdése volt, hogy a folyamatosan hatalmas nyomás alatt tartott védelmük mikor roppan össze. Miután a második játékrész elején ez megtörtént, a jó hi rét igazoló hazai csapat könnyedén „darálta be" az erejével teljesen elkészülő riválisát. Tóth Antal: - A találkozó elején meglepett bennünket a Salgótarján, amely az első negyedórában nagyon jól tartotta magát. A második félidőben azután már sikerült sok gólhelyzetet kidolgoznunk, s ezek egy részét értékesítve végeredményben biztos győzelmet arattunk. Pusnik Zoltán: - Az első félidő java részében kimondottan jól játszott a csapat, s ekkor még erővel is bírtuk. Szünet után azonban kiütközött az edzéshiány és visszaesésünket kihasználva a szentesiek gyorsan eldöntötték a mérkőzést. A hajrában már a fiatalok is lehetőséget kaptak, azonban nekik még nagyon sokat kell erősödniük ahhoz, hogy helyt tudjanak állni ebben a mezőnyben. További eredmények: NF- AndrewTV-Gödöllő - Miskolci Vénusz SE 6-4 (0-1), Univerzum NFC - Dévaványai SE 9-2 (6-0), Tolna-Mözsi NLSE - Tatabányai Amazonok 5-0 (játék nélkül). Szabadnapos: Vesta- City Line Székesfehérvár. A bajnokság állása 1. Vesta 11100 1116- 2830 2. Gödöllő 12 81 3 73- 4525 3. Szentes 12 8 1 3 67- 4625 4.Tolna-Mözs 11 8 0 3 69- 3924 5. Univeraim 11 9 0 2 79- 22 23* 6. Miskolci V. 11 5 0 6 47- 5715 7. Skorpió SE 12 2010 31- 81 6 8. Dévaványa 12 0012 40-139 0 9. Tatabányai A 12 1011 21- 86 0* Megjegyzés: az Univerzum NFC-től négy büntetőpont levonva. A Tatabánya visszalépett, soros ellenfelei játék nélkül kapják meg a három pontot 5-0-s gólkülönbséggel. Következik: Skorpió SE Salgótarján Univerzum NFC, Salgótarján Városi Sportcsarnok, március 17., szombat, 12.30 óra. ■ H.P. Rusz Bianka a tíz kapott gól ellenére is a tarjániak legjobbja volt SPORTTDRMIX Labdarúgás Előkészületi mérkőzés Balassagyarmat SE KarancslapujtD 6-0 (4-0) Balassagyarmat, műfüves pálya, 100 néző, vezette: Szádvári. Balassagyarmati SE: Geregai - Gaál, Schuchmann, Földvári, Szenográdi - Lovász, Mohácsi, Miklián, Zolnyánszki, Széles - Gyimesi. Cs.: Benécs, Aigner, Csemi, Balga, Nagy Á. GL: Mohácsi (2, mindkettőt tizenegyesből), Széles (2), Lovász, Csemi. Kitűnő első félidőt produkált a hazai csapat, a vendégeknél nem vált be a lestaktika, így a gólkülönbség akár nagyobb is lehetett volna VÍVÁS Szász Emese aranyérmet szerzett a Tauberbischofsheimben rendezett női párbajtőr Világkupán, a szülés után visszatért két kismama közül Mincza-Nébald D- dikó 7., Nagy Tímea 17. lett. A férfiaknál Rédli András a berni párbajtőr Világkupán állhatott a győzelmi emelvény második fokára. Lékó mélyrepülése sakk A nyolc résztvevő között utolsó helyen áll Lékó Péter a linaresi szupemagymester-versenyen, miután eddigi összes döntetlenje mellett kétszer is kikapott. Anandtól még a torna első, mexikói „kirándulásának” zárómeccsén, majd Morozevicstől már Spanyolországban a visszavágók második fordulóban. Ugyanitt legutóbb a harmadikban nehéz, gyaloghátrányos állást több mint 80 lépés után mentett remire Topalov ellen, aki ugyancsak nem villog ezen a versenyen. Vezet az indiai Anand, aki pont elsőhelyes-holt- versenyes társát, a norvég csodagyereket, Carisent verte. labdarúgás. Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, hogy még műidig Ronaldo a legjobb brazil játékos. - Minden kritikával és ellenkező híreszteléssel szemben biztos vagyok abban, hogy Ronaldo újra válogatott lesz. Még nagyon sok örömet okoz majd a hazai szurkolóknak” - nyilatkozta az 0 Globo című na- püapnak a tréner. Otthon kezd az SBTC és a Magyargéc labdarúgás megyei I. osztály 2006-2007. évi alapszakaszának tavaszi menetrendje Keleti csoport 16. forduló Március 17., szombat, 15 óra: Pásztó - Somosi SE, Nagybátony - Mátra- szőlős, Nógrád Volán-Baglyasalja - Ka- rancslapujtő, SBTC - Zagyvaróna, Ka- rancsberény - Mátranovák. Március 18., vasárnap, 15 óra: Tar - Kistere- nye. 17. forduló Március 24., szombat, 15 óra: Somosi SE - Nógrád Volán-Baglyasalja, Ka- rancsberény - SBTC. Március 25, vasárnap, 15 óra: Mátraszőlős - Pásztó, Nagybátony - Kisterenye, Mátranovák - Karancslapujtő, Zagyvaróna - Tar. 18. forduló Március 31, szombat, 15.30 óra: Pásztó - Kisterenye, Nógrád Volán-Baglyasalja - Mátraszőlős, Nagybátony - Zagyvaróna, SBTC - Mátranovák. Április 1, vasárnap, 15.30 óra: Karancslapujtő - Somosi SE, Tar - Karancsbe- rény. 19. forduló Április 7, szombat, 15.30 óra: Karancsberény Nagybátony, SBTC - Tar. Április 8, vasárnap, 15.30 óra: Mátranovák - Somosi SE, Kisterenye - Nógrád Volán-Baglyasalja, Zagyvaróna - Pásztó, Mátraszőlős - Karancslapujtő. 20. forduló Április 14, szombat, 15.30 óra: Nagybátony - SBTC, Pásztó - Karancsbe- rény, Somosi SE - Mátraszőlős, Nógrád Volán-Baglyasalja Zagyvaróna. Április 15, vasárnap, 15.30 óra: Karancslapujtő - Kisterenye, Tar - Mátranovák. 21. forduló Április 21, szombat, 16 óra: Karancs- berény - Nógrád Volán-Baglyasalja, SBTC - Pásztó. Április 22, vasárnap, 16 óra: Kisterenye - Somosi SE, Tar Nagybátony, Mátranovák - MátraszO lős, Zagyvaróna - Karancslapujtő. 22. forduló Április 28, szombat, 16 óra: Nógrád Volán-Baglyasalja - SBTC, Pásztó - Tar, Somosi SE - Zagyvaróna, Nagybátony - Mátranovák. Április 29, vasárnap, 16 óra: Karancslapujtő - Karancsberény, Mátraszőlős - Kisterenye. Nyugati csoport ló. forduló Március 17, szombat, 15 óra: Szécsény - Romhány, Magyargéc Rétság, Kisbágyon - Rimóc, Szügy - Érsekvad- kert. Március 18, vasárnap, 15 óra: Nógrádmegyer - Palotás, Héhalom - Berkenye. 17. forduló Március 24, szombat, 15 óra: Romhány - Kisbágyon, Rétság - Szécsény. Március 25, vasárnap, 15 óra: Héhalom - Magyargéc, Rimóc - Szügy, Berkenye - Palotás, Érsekvadkert - Nógrádmegyer. 18. forduló Március 31, szombat, 15.30 óra: Szügy - Romhány, Kisbágyon - Rétság, Szécsény - Héhalom, Magyargéc - Berkenye. Április 1, vasárnap, 15.30 óra: Nógrádmegyer - Rimóc, Palotás - Érsekvadkert. 19. forduló Április 7, szombat, 15.30 óra: Rétság - Szügy, Magyargéc - Szécsény, Romhány Nógrádmegyer. Április 8, vasárnap, 15.30 óra: Héhalom Kisbágyon, Berkenye - Érsekvadkert, Rimóc - Palotás. 20. forduló Április 14, szombat, 15.30 óra: Kisbágyon - Magyargéc, Szügy - Héhalom, Szécsény - Berkenye. Április 15, vasárnap, 15.30 fon: Palotás - Romhány, Nógrádmegyer - Rétság, Érsekvadkert - Rimóc. 21. forduló Április 21, szombat, ló óra: Szécsény - Kisbágyon, Romhány - Érsekvadkert, Rétság - Palotás, Magyargéc - Szügy. Április 22, vasárnap, 16 óra: Berkenye Rimóc, Héhalom - Nógrádmegyer. 22. forduló Április 28, szombat, 16 óra: Szügy Szécsény, Kisbágyon - Berkenye. Április 29, vasárnap, 16 óra: Rimóc - Romhány, Nógrádmegyer - Magyargéc, Érsekvadkert - Rétság, Palotás - Héhalom. Megjegyzés: A rájátszás első fordulóját a tervek szerint május 4-5-én rendezik, míg a bajnokság június 10-én fejeződik be.