Nógrád Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-74. szám)

2007-03-03 / 53. szám

FOTÓ: P. TÓT1I LÁSZLÓ 4 KU LTÚRA 2006. MÁRCIUS 3., SZOMBAT Az emlékezet tiikörcserepei Egy iskola múltja elsősorban a volt tanítványok szívében, lelkében él to­vább évekig, évtizedekig, de gyakran megtörténik, hogy az „alma ma­ter”, a „tápláló anya” régebben alapíttatott, mint az átlagos emberi élet­kor, ennélfogva az induláskor, a kezdeteknél senki sem lehetett ott. Ilyenkor a forrásmunkákra, a fellelhető dokumentumokra és a nemzedé­kek által hagyományozott ismeretekre lehet alapozni. S, hogy a kollektív emlékezet mozaikjai, tükörcserepei megőrződjenek, érdemes azokat rög­zíteni, például egy maradandó kiadványban megörökíteni. A jubileumi évkönyv címlapja Ezt tette a karancslapujtői Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskola kollek­tívája is, amikor 2006-ban, a jelenlegi isko­la főépülete fennállásának 75. évfordulója tiszteletére megjelentette az „Érték és fejlő­dés” című jubileumi évkönyvet. A faluköz­pont arculatát mindmáig meghatározó épü­letet 1931. január 25-én avatták, il­letve szentelték fel. Persze az elemi oktatás ennél jóval korábban meg­kezdődött Lapujtőn is, sokáig fele­kezeti, majd 1912-től államosított keretek között. Az akkoriban igen­csak korszerűnek számító, városi színvonalú új iskola - amelybe mintegy 300-350 tanuló járt Fedák Béla kántortanító, igazgató vezeté­sével - azonban minőségi változást jelentett az intézmény életében, munkájában. Ezt - mint a történe­ti visszatekintésből is kiderül - to­vábbi jelentős állomások követték. Ilyen volt - többek között - 1948- ban a népiskolából általános iskolá­vá válás, 1950-ben a dolgozók isko­lája, 1964 és 1969 között a középis­kolai, gimnáziumi képzés és ilyen az 1970-től érvényesülő körzeti jel­leg is. A 1989/90-es tanévtől a dr. Zsolnai József neve által fémjelzett „Értékközvetítő és képességfejlesz­tő pedagógiai program” szerint fo­lyik az oktató-nevelő munka. 1993- ban épült meg a nagyon várt torna- csarnok, 1998-ban kialakították az iskolagalériát. Az iskola 1999-ben vette fel az egykoron a községben élt, s az ottani temetőben nyugvó Mocsáry Antal, a Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Geographiai, Statistikai Esmertetése című, 1826-os monográfia szer­zőjének a nevét és tudatosan ápolja szellemi örökségét. Napjainkban az iskolában - amelynek jelenét is számba veszi a kötet ­18 tanteremben mintegy 500 diák tanul. A környék 8 településéről 169 tanuló jár be. A dolgozók száma negyven körül van. A 2001/2002-es tanévtől az intézmény művé­szeti alapiskolaként is működik. Ugyanak­kor indult újra a gimnáziumi oktatás felnőt­tek számára. 2005-ben elnyerték az Ökoiskola címet is. Nemzetközi kapcsolato­kat ápolnak a szlovákiai Ragyolccal, az olasz- országi Bastia Umbrával, s jártak Dániában is. Az iskola jövőjével kapcsolatban Morgenstern Ferenc polgármester ehelyütt is elmondja, hogy pályázati úton szeretné­nek forrást teremteni emeletráépítésre és egy új épületszárny létrehozására, újabb szaktantermek kialakítására. A kiadvány második része visszatér a múltba, bemutat­ja az arany:, gyémánt, és vasdiplomás peda­gógusokat, majd „Emlékképek” címmel egy­kori diákok visszaemlékezéseit adja közre. A leghosszabban - bő ötven oldalon - dr. Bozó Gyula középiskolai tanár - aki 1943-tól 1951-ig volt az iskola tanulója - meséli el hajdani élményeit, az iskolához fűződő gon­dolatait, érzelmeit. Élvezetes, sok konkrétu­mot felidéző írása több mint iskolatörténeti adalék, egy sajátos korszak hangulatáról nyújt személyes ihletettségű körképet. Dr. Szondi Béla - aki az „Érték és fejlődés" című bevezetőt is írta - tizennegyedik igaz­gatója az intézménynek, 1997 óta tölti be ezt a funkciót. Az igazgató a kötet végén köszö­netét mond az emlékkönyv életre hívásában közreműködőknek. Külön is kiemeli Novák Sándomé, Fodor Sándorné és Susán Katalin kollegiális segítségét, Hives Adrienn és CsontosáéHavran Éva szerkesztői munkáját, továbbá Pálné Lipták Anett és Fábián Diána „Csak a múltat őrző jövő boldog...” című for­rásanyagát. A könyvet színes rajzok, festmé­nyek, fotók illusztrálják, többen verssel is köszöntik a jubiláns intézményt. A kötet gra­fikai tervezése, ízléses, esztétikus külleme Lipták György - aki Orosz István tanítványa­ként maga is tanulója volt az iskolának - művészi munkáját dicséri. ■ Csongrády Béla Püski-tárlat: volt és lesz PüskiSándor grafikusművész. Állandó lakcíme Békés városhoz köti ugyan, de gyakran időzik szülővárosában Budapesten. Ta­nulmányainak egy részét Szege­den végezte, s dolgozott a bé­késcsabai Kner Nyomda tervező grafikusaként is. Képei, kiállítá­sai, referenciamunkái ré­vén bejárta már szinte az egész országot és külföl­dön is megfordult számos városban Münchentől New Yorkig, Berntől Hel­sinkiig és Oslóig. Nógrád megyében 2002 már­ciusában, a sajtónapi ünnepség keretében mutatkozott be Szirákon, a Kastélyszálló galéri­ájában, s lapunk hasábjain azóta is többször írtunk művészetéről. Annál is inkább, mert gyakran rendez karitatív jellegű, jóté­kony célú kiállításokat. Ilyen volt a közelmúltban Budapesten a XVI. kerületi Kia autószalon­ban, a Maconkai Orosz László Galériában megrendezett tárlata is, amelyen árverésre bocsátotta „Az én Mona Lisám” című alko­tását. A kép elkelt, Szunai Miklós (Ökoház Centrum) ígért a leg­többet érte. Az árverési összeget Püski Sándor - a név kötelez ala­pon - a szigetközi Püski község megszüntetésre ítélt általános iskolája javára ajánlotta fel, s ez­zel legalább egy évre meghosz­szabbította az intézmény műkö­dését. A nagy sikerű kiállítás megnyitóján csaknem három­százan vettek részt a művész ba­rátai közül. Olyan jeles szemé­lyiségek tisztelték meg, mint például Bakáts Tibor Settenkedő kritikus, Horváth Charlie éne­kes, Sugár András, a befektetői tanács elnöke, Somogyi Ferenc diplomata, volt külügyminiszter, Turczi István költő, író, akivel együtt készítette Püski Sándor, a „Zöld Rabbi” című kötetet. La­punkat Kopka Miklós felelős ki­adó, főszerkesztő képviselte. Az est védnöke a kerület polgár- mestere Kovács Péter volt, de megjelent Zsoldos Ferenc Püski község első embere is. A kultu­rális programban közreműkö­dött Kárpáti Péter színművész és a Stringendo vonószenekar Vígh Lajos vezetésével (Rácz Aladár zeneiskola). A tervek szerint Püski Sán­dor művészetét a közeli hetek­ben Salgótarjánban is megis­merheti a közönség a megye- székhelyen rendezendő kiállí­tása keretében. ■ Cs. B. Szemet szemért, csókot csókért Semmi kétség: a salgótarjániak szeretik a színházat. Ezt bizonyítja a legutóbbi - bérleten kívüli(!) - előadás is, amelyet telt ház előtt mutatott be a Csonka Zsuzsanna Művészeti Társaság. A sikeres fogadtatásban persze el­évülhetetlen érdeme van Ábráhám Pál „Bál a Savoyban” című revüoperettjének is, amely sok évtized távlatából sem vesztett népszerűségéből, vonzerejéből a könnyed szórakozást, a felhőtlen kikapcsolódást kedvelők körében. A közönség tudja, hogy a szö­vegkönyv, a cselekmény jóvoltá­ból vidám percekre, jó poénokra számíthat Henry (Urbán-Nagy Ró­bert) és Madleine (Csonka Zsu­zsanna) házassága a tengerentúli mézeshetekből visszatérve válasz­út elé kerül. Ugyanis a felesége hí­rét veszi, hogy férje egy tempera­mentumos spanyol táncosnőnek, Tangolitának (Csenged Ottilia) egy pásztorórára tett ígéretét betartan­dó a Savoy báljára igyekszik, ezért inkognitóban, álarcban ő maga is elmegy a mulatóba. Sőt - Pomerol főpincér (Matoricz József) közvetí­tésével - a szomszédos szeparé- ban ugyanezt teszi egy ismeret­len, szimpatikus fiatalemberrel, amit a férj a dívával. Mivel azon­ban mindketten csak a koccintá­sig, az ölelésig és a csókig jutnak el, jöhet a kibékülés és az újabb nászút A szálakat bogozó egyszer­smind gubancoló táncos komikust ezúttal a soknejű török, Musztafa (Csere László) képviseli, szubrett partnere, a feleség amerikai barát­nője, Daisy (Szász Kati), aki - fér­fi zeneszerzőnek álcázva magát - szintén alaposan megkavarja a sztorit. A másik színházba csalo­gató motívum az operett esetében a fülbemászó zene, az ismert da­lok (a „La bella Tangolita”, a „Kicsi­ke vigyázzon, egyszer nagymama lesz”, a „My golden baby” stb.) fel- csendülése. Ehhez persze jó ének­tudású szereplők kellenek. Ezzel nem is volt baj - Csonka Zsuzsan­na és Csengeni Ottilia különösen szépen, kulturáltan énekelt - a túl­zottan hangos gépzene - ami ele­ve nem szerencsés egy zenés mű­fajban - azonban tompította az énekszámok élvezetét. Jól érvé­nyesült viszont Szamosi Judit kore­ográfiája, valamennyi tánc remek­re sikerült Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy a darab rende­zője és egyik főszereplője az egyik legkiválóbb hazai revütáncos, a Já­szai Mari-díjas Csere László. Jó volt látni, hogy a tánckar tagjai is tudnak táncolni. (Ez sajnos nincs mindig így!) Ez esetben külön is szólni kell a szemet gyönyörködte­tő, ízléses és stílusos ruhákról. A jelmeztervezőnek ugyancsak ki­válóan bevált Csonka Zsuzsanna még arra is vigyázott, hogy a főhő­sök által viselt ruhák szinkronban legyenek a táncosok öltözetével. A színpadképről azonban nem mondható el ugyanez. Valószínű­leg nem Keszi József díszlettervező fantáziája bizonyult szűknek, in­kább a társulat pénztárcája, ame­lyik nem engedte meg elegán­sabb, díszesebb orfeum kiképzé­sét és „elspórolta” az élőzenei kí­séretet is.- csébé ­Musztafa (Csere László) a „háremhölgyeiver... JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „En már másodikban mondtam magának tanár úr, hogy érett vagyok” Szerencsés nyertesünk: Pásztor Károlyné Magyarnándor, Iskola út 19/B. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését március 8-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents