Nógrád Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-74. szám)
2007-03-26 / 71. szám
2007. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Szemléletváltás szükséges Szécsény. Borenszki Ervin országgyűlési képviselő meghívására az egészségügyi reformról tartott nyílt fórumot dr. Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter, az országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke a művelődési házban március 23-án. A fórumon részt vett dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester és Lombos István országgyűlési képviselő is. Szabó Andrea Kökény Mihály (középen) pénteken járt Szécsényben- Az elmúlt 17 esztendőben valamennyi kormány csak apró lépéseket tett az egészségügy területén, ahol még mindig az 1970- es, 1980-as évek államszocialista viszonyai uralkodnak - kezdte mondandóját a szakpolitikus. - A 2002-es ötvenszázalékos béremelés sem hozott elégedettséget az egészségügyi dolgozók körében. Minden évben 200-300 milliárd forintot dob ki az állam feleslegesen a rendszerbe, melyet már régen át kellett volna alakítani. Ehhez persze szemléletváltás szükséges. A fővárosban például ötven kórház található, de alacsony hatásfokkal és kihasználtsággal működnek az intézmények. Ha csak a szülészet területét vesszük: megengedhetetlenül nagy, húsz-harminc százalékos a császármetszések aránya, mindez annak érdekében, hogy az orvosok megtöltsék az osztályokat. Területi, szakmai egyenlőtlenségekkel küzdünk, a gyógyszergyárak részvényei csúcsokat döngetnek a tőzsdén. Ha mindenki befizeti a tb-járulékot, az államnak még akkor is ki kell pótolnia az egészségbiztosítási költségvetés húsz százalékát Tudatos, felkészült fogyasztókká kell válniuk az állampolgároknak az egészségügy területén, hiszen az egészségügy nem csak szolgálat, hanem szolgáltatás is - szögezte le dr. Kökény Mihály, hozzátéve: maximum egy év alatt végre kell hajtani a változtatásokat - Egy ilyen bonyolult rendszer reformjában minden hatást előre bemérni szinte lehetetlen, de fontos, hogy meglegyen a készségünk a változtatásra, mely sok-sok feszültséggel is jár. A járóbeteg-ellátás és az egynapos sebészet irányába kell elmozdulnunk. A kistérségi járóbeteg-ellátásra, a mentésre és a sürgősségi ellátásra még ez évben kiírják a pályázatokat. A járóbeteg- ellátás finanszírozásában a teljesítményvolumen hat százalékkal nő. A háziorvoslás finanszírozásának áttekintése szintén szükséges a teljesítmény elismerésének figyelembevételével. Az uniós fejlesztési források rendelkezésre állnak majd, de semmiképpen nem a jelenlegi struktúra konzerválására kapjuk a pénzt - mondta az egészségpolitikus, aki kérdésekre is válaszolt. Bállá Tibornak, a Magyar Véradók Szövetsége elnökének felvetésére felelve dr. Kökény Mihály kifejtette: támogatható javaslatnak tartja, hogy a véradók mint életmentők, mentesüljenek a vizitdíj alól. A balassagyarmati kórházról szólva Kökény Mihály hangsúlyozta: - Az intézmény 329 aktív ágy- gyal területi kórházként működik majd, az ágyszám szakmai elemzés után, bizonyos indikátorok figyelembevételével alakult ki. Semmi sincs azonban kőbe vésve, évente felülvizsgálják a rendszert. A fenntartók pedig megállapodhatnak egymás között bizonyos kapacitások átadásában. A pásztói kórház húsz belgyógyászati ágyat kap, s a krónikus rehabilitációs ellátást kell biztosítania. Az egészségügyi bizottság elnöke azt is elmondta: Szécsény lesz egyike azon településeknek, melyek rendelőintézethez jutnak a jövőben. Dr. Szabó Géza, a balassagyarmati kórház igazgatója beszámolt arról: intézménye jól és zökkenő- mentesen vezette be a vizitdíj beszedését. A főorvos- tekintettel arra, hogy az agyér- betegség következtében bekövetkező Nógrád megyei férfihalálozás pontosan duplája az országos átlagnak - a 22 neurológiai aktív ágyat kevesellte, s kiemelte a szemészeti osztály a régióban egyedülálló tevékenységét is, aggályát fejezve ki a szemészeti aktív ágyak megszüntetésével kapcsolatban. Dr. Kökény Mihály elismerte az osztály kiváló szakmai tevékenységét, a kihasználtságot azonban nem találta megfelelőnek. Hangsúlyozta azonban: a ret-javasla- tok alapján a tárca visszatér e kérdésre. ígéretet tett a kórház- igazgatónak arra is: az intézmény kérésére az emlő- és méhnyak-rákszűrést a balassagyarmati kórházban rövid időn belül lehetővé teszik. A város nem „hősöket" választott! Lombos István és Borenszki Ervin MSZP-s országgyűlési képviselők a személyes érintettség okán reagálni kívántak lapunk március 23-i számában olvasható „Kormánypárti diktátum kórházügyben” című cikkre, melyben Medvácz Lajos polgármester mondta el véleményét a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézettel kapcsolatban kialakult helyzetről. Szabó Andrea Balassagyarmat „Szocialista képviselőink többször is cserben hagytak minket Aljasság és álnokság kell ahhoz, hogy a kormánypártok most a fideszes városvezetésre próbálják áttolni annak felelősségét, hogy az MSZP-SZDSZ- kormány egyszerűen milliárdokat akar kivonni az egészségügyből is. Ráadásul szemen szedett hazugság az MSZP-SZDSZ szórólapokon is terjesztett állítása a 417 ágy el nem fogadásáról. A nyugatnógrádi szocialisták érdekérvényesítő képessége a miskolci, gyöngyösi, egri vagy salgótarjáni baloldali lobbival szemben a nullával egyenlő. Hazugságokkal és az emberek félrevezetésével nem lehet országot építeni” - emeltek ki a honatyák néhány mondatot az interjúból. A cikket illusztráló fotón jól látható, hogy a demonstrálok a „Népirtó Gyurcsótány! Takarodj a bandáddal! A magyar nép élni akar, nem meghalni!!!” feliratú tábla alatt menetelnek a második sorban.- A városvezető a kormányra, az egészségügyi tárcára, a baloldali politikusok alkalmatlanságára hivatkozik, csak éppen önkritikát nem gyakorol. Pedig őt választották a város első emberének, neki kellene Balassagyarmat érdekében tárgyalni, lobbizni, eredményt felmutatni. Hogy ki kit csap be, kit vezet félre, azt az tudja igazolni, aki a megbeszéléseken részt vett. Az emlékezetkiesés rövid, öthónapos polgármesteri munka után egészségromlást feltételez. Aggódunk a polgármester egészségi állapota miatt - kezdte nyilatkozatát Lombos István, aki egy mondatban célzott az évi negyvenmilliós költségvonzatú uszoda felépítésének meghiúsítására, s az elő- : h ző önkormányzat j által 36 milliós ] éves költséggel ki- j dolgozott, minden Ä|r / j igényt kielégítő 34x17 méteres, hivatalos kézilabdameccsek lejátszására alkalmatlan tornaterem megépítésére is, mely évi 28 milliós költségvállalást von maga után. - Ami a kórházat illeti: politikusnak az menjen, aki képes kompromisszumokra is. Medvácz Lajos szembe ment a szakma által is elfogadott ágyszámmal, melyet a szocialista politikusok kilobbiztak a térség érdekében. Nem fogadta el a 417 aktív ágyat, mert nem állt ellen politikai felettesei döntésének. Nem állt ellen a Fidesz városi elnökének, aki történetesen Balassagyarmat alpolgármestere. Mindez azért történt, mert ha megállapodás születik kórházügyben, okafogyottá válik a tüntetés, aláírásgyűjtés. S úgy tűnik, a város vezetője szeret a „városmentő hős" pózában tetszelegni. Baloldali politikusok azért nem vettek részt a demonstráción, mert az politikai tüntetés volt kor- mányellenes transzparensekkel és koporsóval, melyről az utolsó pillanatban vették le az MSZP-SZDSZ feliratot - mondta Lombos István. Borenszki Ervin hozzátette: - Ma már 350 aktív ággyal is kiegyezne a kórház vezetése. A megoldás a polgármester kezében van, aki azonban most is azon fáradozik, hogy bírósághoz fordul, s nem köt szerződést az OEP-pel. A kórházak teljesítményalapú finanszírozása megállapodások sorozatából áll. Az OEP szakmai szempontok alapján finanszíroz meghatározott ágyszámot a fenntartóval kötött megállapodások alapján. Egyébként pedig nem szól bele, hogy milyen szakmákat tart fenn az önkormányzat, mint tulajdonos, ha tudja finanszírozni azokat. Elrontani valamit köny- nyebb, mint rendbe tenni. A kórházzal kapcsolatos egyeztetéseket már elrontotta a város vezetése. Be kellene látni. Talán még nem késő - fogalmazott Borenszki Ervin. Mindkét képviselő kifogásolta a polgármester szóhasználatát is. - „Aljasságnak” és „ álnokságnak” titulálni a politikai ellenfelek magatartását - az okos, kompromisszumot kereső megállapodások helyett - olyan történelmi zsákutca, mely nem vezet sehová egy parlamentáris demokráciában. E súlyos, becsületsértő szavak egy hatalomvágytól fűtött, uszító, gyűlöletkeltő politika szóhasználatának részei. Ez a fajta politizálás útjában áll minden racionális változtatásnak, reformelképzelésnek, s igen messze visz minket Európától - szögezték le a képviselők. Pályázatok és tervek Karancskeszi. A helyi önkormányzat pályázatot nyújt be az orvosi rendelő akadálymentesítésére, új központi buszmegálló kialakítására, valamint a volt községháza előtti vízelvezető árok és járda felújítására. Terveik között szerepel még oktatási, művelődési és sportcentrum létrehozása, illetve a vásártér helyén közlekedési park kialakítása a gyermekek számára. Babavizet osztottak-ánSalgótarjáil. A Szent Lázár Lovagrend salgótarjáni szervezete másfél millió forint értékű különleges minőségű szénsavmentes ásványvizet, babavizet kapott a napokban Angyal Jánostól, a Picur Bau Kft. ügyvezető igazgatójától. A hatalmas meny- nyiségű babavizet, tizennégy Nógrád megyei település óvodája, bölcsődéje, családi otthona, szociális otthona, anyaotthona, kórháza kapta meg a lovagrend aktivistáinak segítségével. A cég a nagylelkű felajánlással hozzájárult a gyermekek és időskorúak egészségéhez is. A nagyon kedvező élettani paraméterekkel rendelkező szénsavmentes forrásvíz, táplálkozás tudományi szakértők szerint is a gyermekek és időskorúak számára az egyik legoptimálisabb folyadék. Kiállítás a SITI-ben Salgótarján. A József Attila Művelődési és Konferencia-központ ifjúsági információs és tanácsadó irodájában (SITI) március 29-én 17 órakor nyílik meg a Made in England című kiállítás. Felújítanák Orhalom. A település önkormányzata pályázatot nyújt be a művelődési ház felújítására. Az épület 1970 óta ugyanabban az állapotban van, a hivatal reméli, hogy most sikerül támogatást szerezniük a kultúrház külső és belső rekonstrukciójára. lehetőséget keresnek Ecseg. A község pályázati források bevonásával szeretné megvalósítani a polgármesteri hivatal és a Dankó út felújítását. Mindezek mellett belvíz-elvezetési rendszer és árvízcsúcs-csökken- tő tározó kiépítését is tervezik európai uniós forrásokból. Salgótarján. Speciális nevelési igényű gyermekek komplex megyei tanulmányi versenye kezdődött pénteken az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központban. MEGKEZDTÉK A VERSENYT Elnököt választottak Pádár Zs. Salgótarján. A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat március 19-én, a megyeháza nagytermében tartotta alakuló ülését. A megyei testület elnöke Rácz Dezső, alelnöke Oláh Viktor lett, a pénzügyi bizottság élére Csikós Árpádot választották. Az elnök feladatot kapott a szervezeti és működési szabályzat, a 2007. évi munkaterv és költségvetés, illetve az önkormányzat 2007-2010. évekre szóló programtervezet elkészítésére. A megválasztott képviselők megbízóleveleit dr. Adamkó István, a Nógrád Megyei Választási Bizottság elnöke adta át. Aki telket venne... M. J.___________________ Pásztó. Lakásépítési igények kielégítését házhelyek eladásával segíti a város önkormányzata, amely erre a célra jelölt ki ön- kormányzati tulajdonú területeket. Részben erről hozott döntést tegnapi, rendkívüli ülésén a képviselő-testület. A napirendet előterjesztő Sisák Imre polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt időszakban több tucat társasház épült Pásztón, s a mostani határozat kaput nyit arra, hogy további, mintegy 50-60 létesüljön a város különböző részein. A testület zárt ülésen, közbeszerzési eljárás eredményéről is tárgyalt. Egyesület és munkacsoport Szalmatercs. A településen a közelmúltban alakult meg a Szalmatercsért Baráti Egyesület. A 35 fős civil szervezet legfontosabb céljai között szerepel a község fejlesztése. Az egyesület kezdeményezésére Gréczi-Zsoldos Miklós, a tűzoltó-egyesület elnöke, Gácsi Mihályné, a népdalkor vezetője, Illés Ferenc, a polgárőregyesület elnöke, Baranyi SzaÚj játékok Szilaspogony. Négyszázötvenezer forint értékben új udvari játékokkal gyarapszik a közeljövőben a helyi óvoda. Az önkormányzat bolcsné, a cigány kisebbségi ön- kormányzat elnöke, Csecsődi Sándor, az MSZP helyi szervezetének elnöke és Takács Tamás, a baráti egyesület elnöke megalakította a Közakarat Szalmatercsért Munkacsoportot. Elhatározták, hogy egy faluújság keretében bemutatják az elért eredményeket és beszámolnak a településen történt aktualitásokról. már megrendelte a felszereléseket, melyek fából készülnek, s várhatóan április első felétől vehetik birtokukba az apróságok.