Nógrád Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-27 / 49. szám

2007. FEBRUAR 27., KEDD 3 SZÉCSÉNYI NAPLÓ Nem lesz fogadóiroda Szécsény. A Pénzügymi­nisztérium nyilvános pá­lyázat kiírását tervezte, mely szerint a városban lóversenyfogadás és bukmékeres fogadás szervezésére iroda léte­sülne. A képviselő-testü­let nem ért egyet a foga­dóiroda kialakításával, ezért a minisztérium ké­relmét elutasította. Delegáltak Szécsény. A képviselő- testület, Kolosiné dr. Percze Zsuzsanna alpol­gármestert és Antal Fe­rencet, az oktatási, mű­velődési és ifjúsági bi­zottság elnökét delegálta a „Salgótarján és von­záskörzetének szakkép­zés-fejlesztési terv és be­ruházási koncepciója” című pályázathoz kap­csolódó konzorcium kon­zorciumi tanácsába. Döntés kérelmekről Szécsény. A képviselő- testület három benyúj­tott támogatási kérelem­ről döntött. A múzeum­baráti kör idén ünnepli megalakulásnak 30. év­fordulóját. Ez alkalom­ból rendezett kiállítás szervezéséhez, kiadvány megjelentetéséhez az önkormányzat 50 ezer forinttal járul hozzá. Megszavazták a képvise­lők, az Iglice Közhasznú Egyesület országos ifjú­sági néptánc-antológián való részvétel utazási költségére benyújtott 50 ezer forintos kérelmét. Az egyesület a pénzt uta­zási számla ellenében kí­vánja felvenni. A szerve­zők kérésre a testület a Zrínyi Ilona matematika- versenyen résztvevő szécsényi diákok ajándé­kozására 20 ezer forint­tal járul hozzá. Csak emlékezünk és hálát adunk Hatszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1332. március 9-én Avignonban kelt XXII. János pápa oklevele, melyben Szécsényi Tamás erdélyi vajdának engedélyezi, hogy Szécsényben kolostort alapítson és építsen, hozzá tar­tozó templommal együtt, melyet a „Kisebb Testvérek­nek”, vagyis a ferenceseknek adott. így kerültek majd 675 éve Szécsénybe a ferencesek, ahol jelenlétük a tö­rök kor két szakaszának és a kommunista diktatúra időszakának kivételével folyamatos volt. Varga Kapisztrán Szécsény. Ma Magyarországon nem a felhőtlen ünnepelés ideje van, ezért csak emlékezünk és hálát adunk. Elsősorban Isten­nek tartozunk köszönettel, azu­tán a 675 év alatt valaha is itt élt ferences testvéreknek, végül mindazoknak a hívő, vagy nem hívő, de jó szándékú emberek­nek, akik támogatták és segítet­ték a ferences közösséget. Remé­lem, hogy a templom és a kolos­tor idők múlásával dacoló épüle­te és amit megjelenít, sokaknak erőt ad a mindennapok gondjai­nak elviselésében. Hálával emlékezzünk a múlt­ra, szenvedéllyel éljük a jelent, és bizalommal nyíljunk meg a jövő felé - írta II. János Pál pápa a 2000. jubileumi évről. így te­szünk mi is. „Hálával emlékezünk a múlt­ra,” ami leginkább a látható, épí­tett, kulturális örökségben válik foghatóvá számunkra. Azt gon­doljuk, mindez nem személy szerint a miénk. Mindazok a kulturális javak, amiket az itt élő ferencesek, vagy jótevőik vala­ha létrehoztak, Szécsényi gazda­gítják. Nem kell ahhoz velünk szimpatizálni, csupán elfogult­ság és elvakultság nélkül a rea­litást kell elismerni ahhoz, hogy valaki kimondja: Szécsény or­szágosan is kiemelkedő látniva­lója - Pannonhalma, Tihany, Bakonybél és Zirc után - hazánk ötödik legrégibb ma is működő kolostora. A templom és rend­ház nélkül szegényebb lenne Szécsény, míg a város életébe - értékének megfelelő módon - történő bevonása, gazdagítaná (még anyagilag is). A múlt látható emlékein túl van olyan is, ami nem látható. Ilyen a gazdag hagyományú, nem egyszer hősies szerzetesi élet, mely e falak között virág­zott. A Szécsényt újraalapító Bár- kányi Jánosra gondolok, (akinek még emléktáblája sincs a város­ban, csak azért, mert ferences pap volt), a XVIII. századi pestis- járványok idején a betegek ápo­lásában meghalt három paptest­vérre gondolok, meg a háztörté­netet író Nagy Andrásra. A XX. század nagyjaira emlékezem: az egykori káplánra, Szedő Dénes- re, akinek annak idején a Nyu­gatban jelentek meg versei; Szántó Konrádra, a kitűnő egy­háztörténészre, akit azzal az ürüggyel fogtak perbe, hogy le- piszkolta a szovjet emlékművet; vértanúhalált szenvedett testvé­reinkre gondolok, és az egykori szécsényi novíciusokra, köztük Paskai László bíboros úrra, vagy Kákonyi Asztrikra, a festőmű­vészre. Úgy vélem, a múlt nem látha­tó, de bennünk élő része az is, ami ennyi év alatt a templom­ban történt. Miután ugyanis 1793-ban lebontották a város plébániatemplomát, a kolostor temploma fogadta be a szécsényi katolikus közösség híveit. így már hosszú idő óta sok szécsényinek, és sok környék­belinek a rendház temploma „a templom”. „Hálával emlékezünk a múlt­ra,” amikor március 11-én püs­pöki misével nyitjuk meg emlék­évünket, és Bárkányi-emléktáb- lát avatunk a rendházban. Ta­vasszal a Hadtörténeti Múzeum Kapisztrán- és Hunyadi-emlék­helyeket bemutató tablóit állít­juk ki. Augusztus 4-én, a Porciunkula búcsún Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk születésének 800. évfordulóján: egykor használt botját hozzuk el templomunkba. Ősszel a kolos­tor történetét bemutató kiállítást nyitunk meg, tudományos kon­ferenciát rendezünk és tervez­zük egy kis ismertető kiadását a templomról és a kolostorról. Re­ményünk szerint ugyancsak az ősz folyamán kerül sor az új or­gona szentelésére és az ahhoz kapcsolódó hangversenyre, mely zárja, és talán jó időre em­lékezetessé is teszi jubileumi évünket. Úgy gondoljuk, megemlékezé­sünk nem saját magunk ünnep­lése, hanem a ferences közösség és az egyházközség öröme. Ép­pen ezért tisztelettel és szeretet­tel hívunk a jubileumi rendezvé­nyekre minden jó szándékú em­bert, aki örömünkben és hála­adásunkban jó szívvel osztozik. RÓLUNK SZÓL SZENOGRÁDI FERENC Egy tucat gondolat az ifjúságnak- Az igazi szerelem az, ami többé tesz, mint ami addig voltál.- A szerelemben nem az a fon­tos, hogy te mit kapsz, hanem az, hogy mit adsz.- Minden nagy cselekedet, előbb vagy utóbb emlékké szelídül.- Az indulatból, gyűlöletből táp­lálkozó cselekedetünkkel ön­magunkba dőljük a tőrt- Az ember nem attól gerinces, hogy a gerincesek törzsébe tar­tozik.- Van olyan hely, ahol az élenjá­rókat orrba verik, a lemaradó­kat fenékbe rúgják. Hidd el, az orrba verés is jobb, a szürke kö­zépszerűségtől.- Az ember nagysága a gyengéd­ségében mutatkozik meg.- Aki sokat sír és panaszkodik, vagy dicsekszik, olyan, mintha nem mondana semmit, egy idő után az emberek nem veszik komolyan.- Csak az marad titok, amit csak te tudsz.- Lehet, hogy vannak csodák, de egy biztos: az sohasem veled fog megtörténi.- A szépség a lélek és a test har­móniája.- Az ember akkor beszél a legtöb­bet, ha nincs mondanivalója. Kiállítás a rendőrségen Szécsény. A városi rendőrkapi­tányság galériájában február 28- án 14 órakor lesz Szenográdiné Végh Erzsébetnek, a helyi gimná­zium rajztanárának alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitója. A vendégeket Sebestyén Szilárd alezredes, a városi rendőrkapi­tányság vezetője köszönti. A tár­latot megnyitja dr. Ármós Sán­dor dandártábornok, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Evet értékeltek a horgászok is Szenográdi Ferenc Szécsény. A város legnagyobb civil szerve­zete, a Petőfi Horgászegyesület, a hagyo­mányokhoz híven február utolsó vasár­napján tartotta az elmúlt évet értékelő, az idei esztendő feladatait meghatározó köz­gyűlését A tagság egyperces néma felál­lással emlékezett meg arról az 5 társuk­ról, akik az elmúlt évben az örök vizekre távoztak. Vidu Pál, az egyesület elnöke beszámo­lójában azt mondta, hogy a sóderbányata- von nemcsak az egyesület 273 tagja hor­gászik, az egyre népszerűbb a távoli tája­kon élők körében is. Tavaly 503 napijegyet adtak ki, melynek értéke 802 ezer forint. Az egyesület vezetősége nagy figyelmet fordít a jó fogási lehetőségek biztosításá­ra. Az elmúlt évben 8 mázsa 568 kilo­gramm pontyot, melynek értéke 4,6 mil­lió forint, telepítettek a tóba. Fennállása óta, ilyen jelentős haltelepítésre nem ke­rült sor. Az idei esztendőben 9 ezer 7 száz kilogramm hal telepítését tervezik. Mérésekkel rendszeresen ellenőrzik a víz minőségét, oxigéntartalmát. Szükség esetén a megfelelő intézkedéseket megte­szik. Vásároltak egy vízszellőztető beren­dezést, amit üzembe helyeztek. Az elnök részletesen ismertette az elmúlt év fogás eredményeit A fogási naplók alapján a horgászok egy év alatt 12 mázsa 387 ki­logramm halat fogtak ki. Ennek piaci ér­téke, több mint 7 millió forint. Az egy fő­re jutó fogási átlag 51,4 kilogramm. Ezzel az eredménnyel, a Horgászegyesületek Nógrád Megyei Szövetségéhez tartozó 37 egyesület közül a 3. helyen végeztek. A legeredményesebb horgászuk: Hegedűs Sándor (488 kilogramm), Tóth Jenő (354 kilogramm), Pásztor Győző (322 kilo­gramm). Augusztus 12-én, az egyesület háziver­senyén a felnőttek mezőnyében Ha\aJ Já­nos, az ifjúságiak körében Márton Péter, a gyermekeknél Illés Márton bizonyult a legjobbnak. Szeptember 9-én, a II. Rákó czi Ferenc Vezérlő fejedelem Kupa és Bagdal-emlékversenyen a legtöbb kesze- get Novák János, pontyot Havaj János fog­ta ki. Az ifjúságiaknál első Ocsovai Ba­lázs, a gyermekeknél Czunyi Dávid. Az egyesület az NCA-pályázaton 325 ezer forint vissza nem térítő támogatást nyert. Az elmúlt évben Várszögi Attila, Kovács Gyula, Pásztor Győző, Kővári Pé­ter személyében négy fővel növekedett a társadalmi ellenőrök száma. Az ellen­őrzések célja, hogy kiszűrjék azokat, akik nem tartják be a horgászok írott és íratlan szabályait. Az egyesület, mint minden évben, így tavaly is megrendez­te a környezetvédelmi napokat. Az idén március 9-én, április 14-én és 21-én tar­tanak környezetvédelmi munkanapot. Azok, akik nem vesznek részt ezen a munkán, 2000 forintot kötelesek befi­zetni az egyesület pénztárásba. Vidu Pál felhívta a figyelmet a fogási napló pon­tos vezetésére, annak határidőre történő leadására. Zsíros Lajosné gazdasági vezető, részle- teses tájékoztatást adott az elmúlt év gaz­dálkodásáról. Az összes kiadásuk 8,6 mil­lió forint volt. Az ez évi bevételi tervük 8,6 millió forint, a kiadásra 8,56 millió forin­tot irányoztak elő. Dr. Benkó Balázs a fe­gyelmi bizottság elnöke, arról adott szá­mot, hogy a bíróság évek óta húzódó ügy végére tett pontot Helyben hagyta a bi­zottságuk korábbi döntését. Tavaly fegyel­mi eljárás miatt nem kellett ülésezniük. Gonda Pál, a felügyelőbizottság elnöke el­mondta, hogy egyesületük törvényes ke­retek között működik. Az ülésen részt vett és szót kért dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármes­ter, aki az önkormányzat és az egyesület jó kapcsolatáról szólt. Tájékoztatta a je­lenlévőket, hogy az Ipolytarnóc-Szé- csény-Hollókő turisztikai fejlesztési prog­ramban kiemelt szerepet kap a horgászá- si lehetőség. Arra a kérdésre, hogy a csa­torna melletti területet az egyesület meg­vásárolná, azt válaszolta: ezt a földtörvény nem teszi lehetővé, viszont a kezelési jog megszerzésére van lehetőség. Szabó Ferenc, a Horgászegyesületek Nógrád Megyei Szövetségének elnökségi tagja elismerően szólt az egyesület mun­kájáról, közösségi életéről, szervezettségé­ről, a közgyűlés előkészítéséről, lebonyo­lításáról. Átadta Vidu Pálnak az elnöksé­gük „Tiszta víz, rendezett park” elismeré­séről tanúskodó oklevelet Az ülésen többen kértek szót Ezekből a szakmai tényezők mellett egyértelműen kicsengett a közösségéért érzet felelősség, a figyeljünk oda egymásra, ápoljuk, véd­jük értékeinket gondolat.

Next

/
Thumbnails
Contents