Nógrád Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-24 / 47. szám

2007. FEBRUAR 24., SZOMBAT SPORTTUKOR 11 Elmaradt kérdések ____ Czene Gyul a bizonyara emlékeznek a tisztelt olvasók, hogy a magyar labdarúgás szakemberei számára nemrég előadást tartott a fővá­rosban Sir Alex Ferguson a Manchester United sikeredzője. Azért is emlékezhetünk erre, mert a média napokig tárgyalta, hogy a résztvevők (Bicskei Bertalan két próbálkozását kivéve) nem tettek fel kérdéseket a tekintélyes szakembereknek. Ez alaposan meglepte őt és az újságírókat egyaránt - Nem kér­deztek, hát nem kérdeztek! Ettől még nem dől össze a világ, s egyébként is a magyar edzők nem rosszabbak, mint a külföldi­ek, hiszen egyfolytában továbbképzik őket! - mondhatják... Nyil­ván lehetséges ilyen megközelítés is, de többen vélekednek úgy, hogy a kérdések igenis fontosak... Hogy miért? Erre a konkrét problémától kicsit eltávolodva, mintegy hátteret rajzolva találha­tunk választ TAPASZTALATI TÉNYEK IS BIZONYÍTJÁK, HOGY A KÉRDÉSEK életünk nélkülözhetetlen részei: az emberi lét meghatározó elemei. Raj­tuk keresztül mutatkozik meg a természethez, társadalomhoz, mindennapjainkhoz való viszonyunk. Nem mindegy, hogy mi­kor, milyen kérdések köré csoportosítjuk tennivalóinkat A kér­déseinkből ismereteinkre, gondolkodásunk, tudásunk müyensé- gére, tartalmára és mélységére lehet következtetni. KÉRDEZNI TEHÁT AZ TUD, AKI A TÉMAKÖRBEN FELKÉSZÜLT, aki keresi a dolgok, folyamatok közötti összefüggéseket Nem vélet­len, hogy a modern pszichológiában jártas tanítók, tanárok nem haragszanak a sokat kérdező diákra. Tudják, hogy rájuk érde­mes figyelni... Talán többen emlékeznek még arra, hogy a több, mint tíz évvel ezelőtt feltűnt szerencsi csodagyerek, Szász Marci folyamatos kérdéseivel szinte az „őrületbe” kergette környezetét. Nyolcévesen már a tudományos kérdések is foglalkoztatták. Visszatérve a focihoz: labdarúgóedzőink nem kérdeztek a sike­res angol edzőtől... Akik ismerik a hazai viszonyokat, ezen bizo­nyára nem csodálkoznak. A MAGYAR foci eredményei alapíAn talán túlzás feltételezni, hogy azért hallgattak, mert úgy érezték, hogy Ferguson semmi újat nem tud számukra mondani. SPOBTTDBMIX Tájfutás nemzetközi verseny: A hazai deb­receni országos rangsoroló idény­nyitó tájfutóverseny elmaradása miatt a HUFEZE SK-Pásztó három szeniorkorú tájfutója, Hugyecz Zoltán, Reviczki Zsolt és Zentai József gyors változtatásra kény­szerülve az utolsó pillanatban dr. Zentai László segítségével beje­lentkezett a március 10-11-én Szlovéniában lebonyolításra kerü­lő kétfutamos Lipica Kupára. A nagyszabású európai nyitó tájfu­tóviadalra eddig öt nemzet három­száz tájfutója nevezett. A HUFEZE SK-Pásztó három tájfutója az M21B felnőtt kategória verseny­számába áll majd rajthoz. Grúz ellenfél ÖKÖLVÍVÁS. Matolcsi József, a Boksz Világalapítvány (WBF) nagyváltó­súlyú világbajnoka grúz öklöző­vei küzd meg március 2-án a walesi Glamorganben, címmérkő­zésen. A monokli.hu internetes szaklap információja szerint a ma­gyar bokszoló ellenfele, Koba Karkasadze 13 eddigi profi mérkő­zését megnyerte, ezek közül né­gyet kiütéssel. Négy korcsoportban küzdöttek asztalitenisz Nógrád megye 2007. évi egyéni bajnoksága A Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség az elmúlt szombaton a Salgótarjáni Városi Sport­csarnokban rendezte meg Nóg­rád megye 2007. évi egyéni asztalitenisz-bajnokságát Ez­úttal négy korcsoport 16 ver­senyszámában 124 induló mé­rettette meg magát A megyei szövetség vezetősége nagy vá­rakozással tekintett a verseny elé, miközben látva a magas a pergő csatákat gyorsan kide­rült bizony érdemes ezzel a sportággal Nógrád megyében is foglalkozni. Egyébként a me­gyei bajnokságot jelenlétével és játékával megtisztelte a Sal­gótarjáni Petőfi DSE NB I-es női csapatának két budapesti kivá­lósága, Jónyer Mária és Barsai Emese is. A bajnoki címek el­nyerése mellett idén először a versenyzők ranglistapontokért is küzdöttek. Eredmények. Újoncok. II. kor­csoport. Leányok■ 1. Bach Bianka (Szendehely), 2. Mórocz Virág (Salgótarjáni Uzoni), 3. Szegner Éva és Ménich Alexandra (mind­kettő Szendehely). Újoncok II. korcsoport Fiúk-1. Pópigy Bálint (Salgótarjáni Petőfi), 2. Venyer- csán Bence (Salgótarjáni Petőfi), 3. Venyercsán András (Salgótar­jáni Petőfi) és Badacsonyi And­rás (Pásztói AC). Újoncok. Leá­nyok Összevont: 1. Szikszai Nó­ra (Rétság), 2. Bodonyi Boglárka (Szendehely), 3. Jámbor Sára és Zagyvái Dorina (mindkettő Szendehely). Újoncok Fiúk Ösz- szevont: 1. Vankó Máté (Balassa­gyarmati Dózsa DSE), 2. Gyetvai Máté (Salgótarjáni Uzoni), 3. Vass Dániel és Pópigy Bálint (mindkettő Salgótarjáni Petőfi). Serdülő leányok-1. Szikszai Nó­ra (Rétság), 2. Vass Dóra (Rétság), 3. Ménich Éva és Bodonyi Boglárka (mindkettő Szendehely). Serdülő leányok. Páros: 1. Szikszai-Vass (Rétság), 2. Ménich-Bodonyi (Szende­hely), 3. Jámbor-Zagyvai és Kosdi-Merlák (mindkettő Szen­dehely). Serdülő fiúk 1. Szőllősi Milán (Bátonyterenye VASK), 2. Dudás Balázs (Pásztói AC), 3. Sótér Sándor (Bátonyterenye VASK) és Maczali Dániel (Rétság). Serdülő fiúk Páros: 1. Szőllősi-Sótér (Bátonyterenye VASK), 2. Dudás-Vankó (Pász­tói AC-Bgy. Dózsa DSE), 3. Maczali-Gálik (Rétság) és Tolmácsi-Gyetvai Á. (St. Petőfi). Ifjúsági leányok 1. Juhász Nóra (Rétság), 2. Vass Dóra (Rétság), 3. Majnik Anita és Záhorszki Re­náta (mindkettő Szendehely). If­júsági leányok. Páros: 1. Vass-Szikszai (Rétság), 2. Bodonyi-Juhász (Szendehely- Rétság), 3. Ménich-Schlenk és Záhorszki-Majnik (mindkettő Szendehely). Ifjúsági fiúk 1. Sa­lamon Péter (Bátonyterenye VASK), 2. Dudás Balázs (Pásztói AC), 3. Sótér Sándor és Szőllősi Milán (mindkettő Bátonyterenye VASK). Ifjúsági fiúk Páros: 1. Sa­lamon P.-Dudás (Bátonyterenye VASK-Pásztói AC), 2. Szőllő­si-Sótér (Bátonyterenye VASK), 3. Fodor-Tóth és Selmeczi- Ildzsa (mindkettő St. Bolyai). Nők 1. Jónyer Mária (Salgótarjá­ni Petőfi DSE), 2. Barsai Emese (Salgótarjáni Petőfi DSE), 3. dr. Kádárkuti Enikő (Pásztói AC) és Juhász Nóra (Rétság). Női páros: 1. Jónyer-Barsai (Salgótarjáni Petőfi DSE), 2. Juhász-dr. Kádárkuti (Rétság-Pásztói AC), 3. Müller-Schlenk és Zá- horszky-Majnik (mindkettő Szendehely). Férfi: 1. Salamon István (Pásztói AC), 2. Jónyer M. (Salgótarjáni Petőfi DSE), 3. Barsai E. (Salgótarjáni Petőfi DSE) és Bulla Norbert (Bátonyterenyei VASK). Férfi pá­ros: 1. Salamon I.-Berkes (Bátonyterenye VASK-Pásztói AC), 2. Nagy I.-Bulla (Bátonyterenye VASK), 3. Kövendi-Nagy B. (Mátraszelei ASE) és Babják-Szabó F. (Mátraszelei ASE-Pásztói AC). Pásztói érmek Miskolcról A miskolci Egyetemvárosban rendezték meg a MEAFC-kupát, ahol ezúttal az NB III, vagy annál alacsonyabb osztályban szerelő játékosok küzdöttek meg egy­mással. A végig egyenes kiesési rendszerben lezajlott kupaver­senyen ott voltak a pásztóiak, akik ezúttal is érmes helyezé­sekkel gazdagították egyesüle­tüket. Eredmények Ifjúsági fiú egyé­ni- 3. Bencsik Gergely. Felnőtt fér­fi egyéni: 3. Salamon István. Sa­lamon a párosban harmadik, míg a vegyes párosban első he­lyen végzett miskolci társával. ■ Zentai Közgyűlést tartottak a kerékpárosok Salgótarján. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület a kö­zelmúltban tartotta éves közgyű­lését. A Tarján vendéglőben megrendezett összejövetelen Me- lihercsik János elnök köszöntője után elsőként a tavalyi év pénz­ügyi beszámolóját hallgathatták meg a klub titkárától. Ezután a szakmai beszámolók következ­tek, ahol mindhárom szakág (hegyikerékpáros, túrakerékpár, országúti kerékpáros) vezetője eredményes és sikeres évről ad­hatott számot, majd ismertetés­re került az idei év hegyikerék- páros-versenynaptára, áttekint­ve az egyesület számára kiemel­ten fontos versenyeket. A beszá­molók után díjazásokra került sor, ahol a vezetőség értékelte azon kerékpárosok teljesítmé­nyét, akik az év folyamán a há­rom szakág valamelyikében eredményesek, vagy kiemelke­dően eredményesek voltak. Előb­biek könyv-, míg utóbbiak pénz­jutalomban részesültek. Kiemel­kedő eredményeket ért el az or­szágúti szakág két versenyzője, Csontos László és Tóth Gábor, va­lamint a hegyikerékpáros szak­ág öt versenyzője, Bakos Gergő, Kovács Norbert és Simon Roland mellett, Vertich Tamás és Bene Zoltán, akik mindketten a közel­múltban nyerték el Salgótarján város jó sportolója címet. Az egyesület elnöksége a ta­gokkal egyeztetve arra a döntés­re jutott, hogy arculatváltást ve­zetnek be. Ennek fő eleme ter­mészetesen a kerékpárosok hi­vatalos meze, melyben leggyak­rabban láthatják a kerekeseket a salgótarjániak. Az elnökség pá­lyázatot írt ki az új mez megter­vezésére, melyre rengeteg pályamű érkezett. Ezen tervek­ből négyet terjesztettek a köz­gyűlés elé, melyek közül - pon­tosítások után - nagy többséggel lett megválasztva a Salgótarjáni HKE új meze. Az egyesület tag­jait áprilistól lehet majd látni az új felszerelésben, mely nem lesz teljesen felismerhetetlen, mivel a jól megszokott zöld-fehér-kék színkombináció megmaradt ugyan, de teljesen más összeál­lításban jelenik majd meg, me­lyet a kerékpárosnadrág színei is követnek majd. A mez kiválasztása után az egyesület által idén kiemelten kezelt osztrák versenyről, a Salzkammergut maratonról lát­hattak videót a tagok, miközben vacsora és jó hangulatú beszél­getés vette kezdetét. A hegyikerekesek letudták tehát „hivatalos” dolgaikat, innentől teljes egészében az április elején rajtoló szezonra koncentrálhat­nak. ■ Kéri István Két szakágukban is sikeresek voltak évértékelés Mérlegen a Vitalitás SE atlétaszakosztálya A Balassagyarmati Vitalitás SE atlétái - csakúgy, mint a többi szakág képviselői (összesen nyolc szakosztály 300 sportolóval) - remek évet zártak. A három nógrádi atlétikai egyesület közül a legelőkelőbb helyen végez­tek a szövetségi (MASZ) pontversenyben, és fiatal spor­tolói többször is dobogóra állhatták 2006 több jeles ver­senyén. Két vonal él a szakosztályon belül: cikkünkben Schneiderné Dinea Emese futóinak és Fábián Gábor do­bóinak tavalyi eredményeit vesszük górcső alá. MASZ-pontverseny 2006 Abszolút (93 egyesület): 51. Vitalitás SE 178 pont Utánpótlás (82): 42. Vitalitás SE 178 pont Serdülő (73): 32. Vitalitás SE 106 pont Közép-hosszútávtutás szakág (68): 40. Vitalitás SE 41 pont Dobó szakág (58): 22. Vitalitás SE 137 pont Vitalitás Egészségvédő Szabadidő Szervező SE Elnök: Komoróczy Csaba Cím: Balassagyarmat, Rákóczi u. 50. Levelezési cím: 2660 Balassagyarmat, Szabó püspök u. 31. Telefonszám: 06/20 9703668. Web: www.vitalitas-se.hu A régóta „vitalitásos” siker­sportágnak számító kalapácsve­tésben 2006-ban igazán kima­gasló eredményeket ért el az A tavalyi év (egyik) „vitalitásos” sikerpárosa, Schneiderné Dinea Emese és Egri Balázs egyesület, egy országos bajnoki címet illetve több második és harmadik helyet is szereztek. Az erőemelésben is szép sikereket elérő GömörMarianna az ifjúsá­gi országos bajnokságon állha­tott fel a dobogó legalacsonyabb fokára (8 induló, 43,53 méter). A nagy ígérteknek számító serdü­lőknél a Budapest-bajnokság több első és megannyi dobogós helyezése után a magyar bajnok­ságon is brillíroztak Fábián Gá­bor tanítványai, a 14 éves Tömön Gergely bajnoki címet szerzett (8 induló, 53,13 méter), míg a lá­nyoknál Nagy Brigitta (13 éves, 7 induló, 28,21 méter) és Kovács Aliz (14 éves, 10 induló, 36,26 méter) ezüstérmet, Posta Enikő (13 éves, 24,93 méter) és Gazsó Noémi (14 éves, 27,81 méter) bronzérmet érő helyen végzett. A junior és serdülő gátfutó és ügyességi csapatbajnokságon a lányok (3 kg, 8 csapat) ezüstér­met (átlag: 33,6150 méter, Ko­vács Aliz 36,60, Kalácska Rená­ta 34,84, Nagy Brigitta 31,64, Gazsó Noémi 31,38, Rosta Enikő 29,68, Pistyúr Szandra 26,55, Koplányi Anna 15,94), míg a fi­úk (4 kg, 6 csapat) bronzérmet (átlag: 43,9625, Tömön Gergely 52,18, Vetró Gergely 44,61, Sza­bó János 42,66, Solti Richárd 36,40, Gál Bence 33,53) szerez­tek. Az eredmények önmaguk­ért beszélnek. A dobókon kívül az elmúlt esz­tendőben olvasóink a „vitalitá­sos” futókról is sokat olvashattak lapunk oldalain. Hajdúszobosz­lón, a mezei országos bajnoksá­gon a 15 éves serdülők (53 indu­ló) 4,5 kilométeres távján a Béla Attila (aki mellesleg triatlonista és kerékpáros is, egyéniben 12.) -Szalai Gergő (2 \.)-Kovács Do­monkos (tájfutó is, 29.) alkotta csapat a 12 egyesület közül az elő­kelő negyedik helyet szerezte meg (62 pont). A juniorkorú Egri Balázs több versenyen is egyedül képviselte Nógrád megyét, és fejlődésével sokak elismerését vívta ki. A korosztályos bajnokságon két távon is értékes pontokat gyűj­tött egyesületének, 800 méteren (13 induló) az ötödik (2:01,79), 1500 méteren (12 induló) pedig hato­dik lett (4:06,95). A - januártól salgó­tarjáni színekben versenyző - atléta a korosztályos Buda- pest-bajnokságon 15 induló közt lett első 800 méteren (2:00,15). A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) tavalyi ranglistáján Eg­ri a juniorok mezőnyében több számban is a legjobb tíz ver­senyző között végzett. Mellette több ígéretes fiatalt (a duat- lonista Béla Attila, Csányi János, Szalai Gergő és a kettősigazolá- sú tájfutók) is fel tud sorakoztat­ni a futó szakosztály, a legkiseb­bekről nem is beszélve. A futószakág tagjai szinte az összes nógrádi atlétikai egyesü­lettel jó viszonyt ápolnak, több nógrádi rendezvényen is képvi­selték egyesületüket. A Bátony­terenye Város Sportegyesülete (BVSÉ) által rendezett versenye­ken is elindultak Szorospatakon, illetve Maconkán, valamint a Szécsényi Amatőr Futók Társa­ságának (SZAFT) viadalain is rendre megjelentek. Sárváron, a májusi 12 (és 24) órás bajnoksá­gon két váltót is kiállítottak, egyet a Salgótarjáni Atlé­tikai Club (SAC) futóival közösen. Az Egri Ba- lázs-Csányi János-Kiss Tamás-Paulovits Richárd négyes végül bronzérmet érő helyen végzett (31 csapat, 179,37 kilomé­ter). Az öregebb korosz­tály képviselőiből álló színtiszta „vitalitásos” csapat (Borda Gyula, Siket Norbert, Csábi Szilárd, Medve Ba­lázs) all. helyen végzett 145,85 megtett kilométerrel. Ugyanitt Szabó Sándor, az extrémszakosz­tály képviseletében az egyéni in­dulók között a hatodik lett. Telje­sítményével az atlétaszakosztály magasra tette a mércét a 2007-es esztendőre. ■ Bakos László Komoróczy Csaba, a Vitalitás SE elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents