Nógrád Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-13 / 37. szám
2 2007. FEBRUÁR 13., KE NÓGRÁD MEGYE Lesz kiút a kiúttalanságból...? Schveiczer K. Salgótarján. A kormány 600 millió forintot vett el szűkebb hazánk idei költségvetéséből, amelyet ráadásul attól a lehetőségtől is megfosztott, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően részesüljön az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásából. A Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Barna János elmondta: a kormányzat esztelen megszorításokat próbál reformként eladni. Szeretné elhitetni, hogy az egészségügy tönkretétele a betegek érdekében megy végbe, s igazolni, hogy iskolák és óvodák megszüntetésére a gyerekek miatt van szükség. Nincs olyan terület, ahol a megszorító intézkedések ne okoznának visszalépést, illetve érdeksérelmet - A kormány az állami finanszírozás megváltoztatásával 600 millió forintot vett el Nógrád megye költségvetéséből, amely több mint 90 százalékban központi forrásokra épül. Példátlan, hogy a jelentős intézményhálózatot működtető megyei önkormányzatoktól még az önhiki- pályázaton való indulás jogát is megvonták. Vagyis esély sincs arra, hogy kormányzati segítséget kapjon a megye feladatainak ellátására, kizárólag önmagunk erejére támaszkodhatunk - fejtette ki Barna János. Az alelnök emlékeztetett arra, hogy a megyei közgyűlés törvény adta jogával élve decemberben felterjesztéssel fordult a miniszterelnökhöz: párthovatartozás nélkül arra kérték Gyurcsány Ferencet, tegye lehetővé, hogy a megyei önkormányzatok továbbra is igényelhessenek önhiki-támogatást. A megkeresésre a kormányfő azóta sem válaszolt.- A nem várt nehézségek hatására a Nógrád Megyei Közgyűlés még elszántabban munkálkodik céljai megvalósításán. Továbbra is kiemelten kezeljük a turizmust, erősítenünk kell a nógrádi identitást, s új utakat és lehetőségeket keresünk a befektetés ösztönzésének segítésére - hangsúlyozta Barna János, példaként említve egy gazdasági kerekasztal létrehozását megyénkben, ahol vállalkozók, önkormányzatok, gazdasági szereplők kialakítják a követendő stratégiát. Bevallották: gazdagok és szegények... Képviselői vagyonnyilatkozatok, 2006 (Folytatás az 1. oldalról) fele részben tudhatja magáénak. Személyautó már nincs a nevén, Volkswagen Passat- ját tavaly eladta. Befektetési jegyben 4,17 millió forintja, pénzpiaci alapban pedig 2,6 millió forintja fekszik. Takarékbetétben 2,1 millió forintot helyezett el megtakarításként, s 3,5 millió forint készpénzzel is rendelkezik. A Nógrád Megyei Közgyűlés elnökeként havi bruttó 574 ezer forintot keres, s 165 ezer forint költségtérítésben is részesül e tisztségében. Továbbra is fennáll gazdasági érdekeltsége: ötven százalékban tulajdonosa egy korlátlan felelősségű társaságnak. BOLDVAi László (Magyar Szocialista Párt): H Salgótarjánban ötvenszázalékos tulajdonosa egy 800 négyzetméteres ingatlannak, s rajta egy 1992-ben épült, 176 négyzetméteres családi háznak. A szocialisták Nógrád megyei elnöke szintén felerészben tudhat magáénak egy 1999-ben vásárolt, 1831 négyzetméteres szentendrei telket. Haszonélvezője egy 130 négyzetméteres balatonkenesei üdülőnek is, melyet négy esztendeje kapott ajándékba. Ötven százalékban tulajdonosa továbbá egy tavaly vásárolt, 3000 négyzetméteres salgótarjáni ingatlannak. Gépjármű, vagy más nagy értékű ingóság nincs a nevén. Van viszont 39,4 millió forintja állampapírban, s 2,5 millió forint készpénzzel is rendelkezik. Pénzintézeti számlakövetelése 14,5 millió forint. Bevallása szerint nincs fennálló érdekeltsége, vagy tisztsége gazdasági társaságban. BORENSZKI ERVIN (MSZP):------------— A szécsényi körzet képviselője két balassagyarmati ingatlanban rendelkezik ötvenszázalékos tulajdonhányaddal. Húsz éve építtette 147 négyzetméter alapterületű kertes családi házát egy 688 négyzetméteres telken, s nem sokkal később létesült egy 53,4 négyzetméteres nyitott szín és garázs is. Két autója van: a Skoda Fabia Sedant 2003-ban, a VW Jettát pedig tavaly vásárolta. Életbiztosításai 980 ezer forint, illetve 1 millió 200 ezer forint névértékűek, emellett 8 millió forintot invesztált befektetési jegybe. Pénzintézettel szemben másfél millió forintos tartozása van. Parlamenti tiszteletdíján túl nincsen jövedelme, s gazdasági társaságban sem rendelkezik érdekeltséggel. gusztos Péter (Szabad Demokraták Szövetsége): B A liberális honatya 2002 óta száz százalékban tulajdonosa Kutasón egy 993 négyzetméteres teleknek, s vele egy-egy hétvégi vályogháznak és kőgarázsnak. Ugyanebben a községben található egy 1721 négyzetméteres ingatlan, s rajta egy vályogház, ezt ötnyolcad arányban örökölte meg a képviselő. Három autó tulajdonosa: saját tulajdonú Renault 19-ese és lízingelt Cliója mellé az elmúlt évben egy 1986-os Volgát is vásárolt Tavaly januárban egy harmadik életbiztosítást is kötött, melynek névértéke jelenleg 150 ezer forint, biztosítási összege pedig kétmillió forint. Pénzintézetnek 2,7 millió forinttal tartozik, s adóstárs egy 8,4 millió forintos lakáshitelben is. Magánszeméllyel szemben 300 ezer forintos tartozása van. Többségi tulajdonosa - 90 százalékban - és ügyvezetője egy betéti társaságnak. JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): S k~i A honatya százszázalékos Hy tulajdonát képezi egy 1287 W négyzetméteres ingatlanon Nf fekvő 135 négyzetméter alap- |9 területű mátraszőlősi családi JBj ház, s e8V romos ház Mátra- flgj novák-Cserpusztán. Mátra- SHL szőlősön osztatlan erdőrészek, fenyvesek után tavaly 1,1 hektár szántórész is a tulajdonába került. Ugyancsak az elmúlt esztendőben vásárolt magának Ráckevén egy 79 négyzetméter alapterületű kertes üdülőt. Motorkerékpárja és robogója mellé 2006-ban korábbi autóját egy Volvo S60-asra cserélte. Jelenleg három védett műalkotás, kép van a birtokában (legutóbbi bevallásában még öt szerepelt). Életbiztosítása egymillió forint névértékű, értékpapírban 4,3 millió forint megtakarítása fekszik, s 4,6 millió forint készpénze van. Pénzintézetnek 4,8 millió forinttal tartozik. Két esztendeje még meglévő gazdasági érdekeltsége megszűnt. LOMBOS ISTVÁN (MSZP): A képviselő 1982 óta fele részben tulajdonol egy 65 négyzetméter alapterületű balassagyarmati lakást, a nyolc évvel később vett 20 négyzetméteres garázs pedig teljes egészében az övé. Két személygépkocsi van a nevén, mind---------a— kettőt részletre vásárolta: az \ O pel Corsát 2004-ben, a Volks- gJí wagen Jettát az elmúlt esztendőben. Takarékbetétben 3 mil- lió forint megtakarítása van, s pl 800 ezer forint készpénzzel k I rendelkezik. Pénzintézetekkel szemben 2,8 millió forintos, 720 ezer forintos, illetve 440 ezer forintos tartozásai vannak. Országgyűlési képviselői tiszteletdíján kívül nem rendelkezik adóköteles jövedelemmel, mert szünetelteti foglalkozását (civilben egy biztosítótársaság balassagyarmati fiókjának igazgatója), s gazdasági társaságokban sincsenek érdekeltségei. dr. NAGY ANDOR (Fidesz-MPSZ): H A szécsényi honatya 2002- től egy 151 négyzetméteres budapesti, XII. kerületi társasházi öröklakás tulajdonosa ötven százalékban (két éve még két fővárosi lakással rendelkezett). Hasonló részesedéssel bír Fenyőfőn, egy 841 négyzetméteres ingatlanban, s a rajta fekvő kertes lakóházban is. Bakonygyimróton közel 1500 négyzetméternyi szőlő, valamint 550 négyzetméternyi gyümölcsös - s vele egy-egy pince és présház - tulajdonosa, fele arányban. Két személygépkocsija van: a Volvo V70-est 2003- ban, a Toyota Land Cruisert egy év elteltével vásárolta. Értékpapírban 8,1 millió forint, részvényben 6,2 millió forint megtakarítása fekszik. Pénzintézettel szemben 25 millió forintos tartozása van. Egy betéti társaságban beltagként ötvenszázalékos tulajdoni érdekeltsége van, s húszszázaléknyi arányban részvényes egy zártkörű részvénytársaságban is. RÁCZ ISTVÁN (Fidesz-MPSZ):--------------t» A képviselő 1994 óta fele arányban tulajdonosa egy 2100 négyzetméteres magyar- géci ingatlannak, s a rajta fekvő 100 négyzetméteres családi háznak. A községben a tulajdonát képezi egy 2003-ban épített büfé és sportöltöző, valamint egy 50 ezer négyzetméteres belterületi szántóföld is. Személygépkocsi és egyéb nagy értékű ingóság nincs a nevén, rendelkezik azonban 10 millió forint készpénzzel, s van ötmillió forint fennálló pénzkövetelése is. Pénzintézetnek közel félmillió forinttal tartozik. Bevallása szerint gazdasági társaságban nincs érdekeltsége. Honatyáink jelenlegi tisztségei BÁLLÁ MIHÁLY (Fidesz-MPSZ) parlamenti képviselő, a kü ügyi és határon túli magyaro bizottságának tagja BECSÓ ZSOLT (Fidesz-MPSZ) parlamenti képviselő; sport- és turisztikai bizottsá tagja BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP) parlamenti képviselő; a köli ségvetési, pénzügyi és szán vevőszéki bizottság tagja; a európai ügyek albiztosságá nak tagja; a számvevőszéki al bizottság tagja BORENSZKI ERVIN (MSZP) parlamenti képviselő; a me zőgazdasági bizottság tagja;; közös agrárpolitika változásá figyelemmel kísérő albizottsá; tagja; az erdészeti albizottsáj tagja GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) parlamenti képviselő; a: emberi jogok, kisebbségi, civi és vallásügyi bizottság tagja; í környezetvédelmi bizottsá; tagja JUHÁSZ GÁBOR (MSZP) parlamenti képviselő; a hon védelmi és rendészeti bízott ság tagja LOMBOS ISTVÁN (MSZP) parlamenti képviselő; az if júsági, szociális és családügy bizottság tagja dr. nagy andor (Fidesz MPSZ) parlamenti képviselő; a kör nyezetvédelmi bizottság alel nőké; a környezetvédelmi bi zottság hatáskörébe tartozc törvények végrehajtását, társa dalmi és gazdasági hatását fi gyelemmel kísérő albizottság (ellenőrző bizottság) tagja rácz istván (Fidesz-MPSZ) parlamenti képviselő; a fog lalkoztatási és munkaügyi bi zottság tagja megjegyzés: A parlamenti képviselők alaptiszteletdí- ja 220 800 forint. A bizottsági tagságért tavaly júniustól 154 560 forint jár (de csak az állandóakért, az ideiglenes és az albizottságokért nem!), a második bizottsági tagság után pedig 55 200forint. Egy honatya legfeljebb két állandó bizottsági tagság után vehet fel tiszteletdíjat. A bizottság alelnöke 220 800 forintot kap. Azok a képviselők, akik nem rendelkeznek Budapesten állandó lakhellyel 110 400 forint szállás- költségre jogosultak. Utazási költségeik enyhítésére a fővárostól számított ötven-száz kilométer között havt 220 800 forint támogatást vehetnek fel, míg azok, akik 100-150 kilométert tesznek meg, csaknem 254 ezer forintot. Forrás: www.parlament.hu F Évzáró-évnyitó, kitüntetésekkel Salgótarján. Hagyományteremtő szándékkel rende- lőbizotfcágának elnöke elismeréseket adott át. El- részt vett Juhász Tibor, Salgótarján alpolgármestí zett koncerttel, állófogadással egybekötött évzáró- sóként Vanya Gábor, Bátonyterenye polgármestere re is. Ezt követően Szentpéteri Csilla klasszikus mi évnyitó műsort pénteken a SVT-Wamsler Zrt. veze- vette át a vállalat emlékplakettjét, majd tizenhat vekre épülő koncertje szórakoztatta a közel hal tése Salgótarjánban. Antali Károly elnök-vezéngaz- dolgozót szólítottak a József Attila Művelődési és száz vendéget. gató évértékelése után, Pintér Zoltán, a cég felügye- Konferenciaközpont színpadára. A rendezvényen -ái