Nógrád Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-10 / 35. szám

2007. FEBRUÁR 10., SZOMBAT 11 SPORTTÜKÖR Fejben volt a pálya FUTAPEST „Cross 5” téli sorozat Bár az időjárás már in­kább tavaszias, a Futapest Futóklub csak most kezdte el a telet, legalább is ami a hagyományos terepfutó­versenyeket illeti. Pomáz felett a Pilisben Csikó­váralján rendezték meg ugyan­is az évszakonkénti ötös soroza­tok első „havas”, de a valóság­ban sáros versenyét. Még az erős szél sem tette meg szárító hatását, így a kavicsos, sziklás terepet néhol szó szerint boká­ig érő sár váltotta fel a szakadé­kokkal, siratófalakkal nehezített 10,5 kilométeres pályán. Me­gyénket szokás szerint a salgó­tarjáni Langer Olivér (SAC- Wink) képviselte, aki elég szép „pedigrével” rendelkezik ezen a versenyen, számtalanszor nyert már itt és mint elmondotta, „fej­ben volt” a pálya. Ennek megfe­lelően taktikázott, csak úgy 3 ki­lométer után, a neki fekvő ke­mény emelkedőkön állt az élre és húzott el fokozatosan a mint­egy 80-90 fős mezőnytől. Ké­sőbb több mint egy percre növel­te előnyét a közvetlen üldözők előtt és ezt tartva 42 perc 26 má­sodperccel elsőnek szakította át a kifeszített célszalagot. ■ (sts) Sporttörténelmi esemény jéglabda-világbajnokság. Va­sárnaptól jövő szombatig sport­történelmi jelentőségű női bandy, azaz jéglabda-világbajnokságot rendeznek Budapesten, a Város­ligeti Műjégpályán hét ország részvételével. A viadal színhe­lyén tartott sajtótájékoztatón el­hangzott, hogy a sportágban ez lesz a harmadik női vb, s egyben az első, amelyen a magyar együt­tes is részt vesz. A hét induló vá­logatott pedig létszámrekord. A 16 saját nevelésű, csak bandysekből álló magyar váloga­tott vasárnap 21 órától játssza el­ső mérkőzését Kanada ellen, a hi­vatalos megnyitót pedig hétfőn 20.30 órától rendezik. A döntőt jövő szombaton 14.30-tól bonyo­lítják le.- Sportdiplomáciai sikernek köszönhető, hogy Magyarország rendezheti a harmadik női világ­bajnokságot - nyüatkozta Árvái Dániel, a Magyar Bandy Szövet­ség alelnöke. - Ádámfi Attila, a magyar szövetség elnöke ugyanis a Nemzetközi Bandy Szövetség (FIB) alelnöke, míg jómagam a FIB fejlesztési bizottságának vagyok elnöke, így megvolt a megfelelő nemzetközi háttér. Szövetségi ka­pitányként a tisztes helytállást vá­rom a magyar csapattól. A belépés valamennyire talál­kozóra ingyenes, további informá­ciók a www.bandy.hu-n, a világ- bajnokság saját weboldalán olvas­hatók. A magyar válogatott: Árvái Kata, Asztalos Fanni, Gaál Renáta, Gazdag Tímea, Gecse Dóra, Halász Cecília, Korpás Edina, Kotrebai Zsuzsanna, Mészáros Boglárka, Mutz Ágnes, Oláh Marina, Rácz Beatrix, Taigiszer Dóra, Tanka Eni­kő, Tarsoly Zita, Völgyesi Márta, szövetségi kapitány: Árvái Dániel. Állampolgári felajánlások olimpia. A 2008-as pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) összesítése alapján mostanáig 730 millió jüannyi (19,6 milliárd forint) felajánlás érkezett a játékokra épülő uszo­dai komplexum költségeihez va­ló hozzájárulásként. Á 17 ezer néző befogadására alkalmas vízicentrumban rendezik majd az úszó-, a műugró- és a szink­ronúszó versenyeket, valamint a vízilabdatorna mérkőzéseit. Az építkezés 2003 augusztusában kezdődött, átadását 2007 őszére tervezik. A Salgótarján és környéke Közbiztonságáért Alapítvány 2005. évi közhasznúsági jelentése! Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának mérlege 2005. év Tétel megnevezése Előző év Tárgyév Befektetett eszközök 10 118 8 666 Forgóeszközök 3 728 5 288 Követelések 1 298 1 793 Pénzeszközök 2 430 3 495 Eszközök (AKTÍVÁK) összesen 13 846 13 954 Saját tőke 12 944 12 187 Induló tőke/jegyzett tőke 150 150 Tőkeváltozás/eredmény 12 501 12 794 Tárgyévi eredmény alaptevékenységből 293-757 Kötelezettségek 902 1 767 Rövid lejáratú kötelezettségek 902 1 767 Források (PASSZÍVÁK) összesen 13 846 13 954 Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának eredménykimutatása 2005. év Tétel megnevezése Előző év Tárgyév Összes közhasznú tevékenység bevételé 7 814 5 532 Közhasznú célú működésre kapott támogatás 855 114- központi költségvetéstől 35- helyi önkormányzattól 500- egyéb, ebből 1% ......... 355 7 9 Közhasznú tevékenységből származó bevétel 5 168 5 041 Egyéb bevétel 1 791 377 Összes bevétele 7 814 5 532 Közhasznú tevékenység ráfordításai 7 521 6 289 Összes ráfordítás 7 521 6 289 Tárgyévi közhasznú eredmény 293-757 Tájékoztató adatok Személyi jellegű ráfordítások 1 164 á A szervezet által nyújtott támogatások 1 347 1 A gondok ellenére előbbre lépne a Skorpió futsal NB I, nők, 10. forduló - „hatpontos” rangadóval kezdenek Közel két hónapos szünet után a hét végén folytatja bajnoki szereplését a női futsal NB I őszi szezonját he­tedikként záró Skorpió SE Salgótarján együttese. Az elmúlt esztendő legeredményesebb Nógrád megyei csapatának választott hölgykoszorú idei első mérkőzé­sén szombaton délután fél négytől a nagy rivális Mis­kolci Vénusz SE-t látja vendégül a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A gárda háza táján a holtszezonban történt változásokról, illetve a csapat bajnoki remé­nyeiről Pusnik Zoltán edzőt kérdeztük.- A tavaszi szezonra január 3- án kezdtük meg a felkészülést, a programban heti három edzés és néhány előkészületi mérkő­zés szerepelt - tudtuk meg Pusnik Zoltántól. - Részt vet­tünk egy hagyományos kispá­lyás szabályok szerint rende­zett hétcsapatos tornán is, ahol ugyan az élvonalbeli nagypá­lyás együttesek és bajnoki rivá­lisaink alkotta mezőny második felében végeztünk, játékunk­ban olykor már felfedezhetőek voltak biztató jelek. Sajnos a fel­nőttkeret meghatározó játéko­sai közül Gáspár Mónika, Far­kas Zsanett és Gál Veronika Szandra különböző elfoglaltsá­gok miatt csupán elvétve tud­tak részt venni a tréningeken, ráadásul utóbbiak esetében az egyéni edzések sem mindig vol­tak megoldhatóak, így nagy kérdés milyen állapotban áll­hatnak majd a csapat rendelke­zésére. Összességében a sok hi­ányzás miatt a felkészülési idő­szakban elvégzett munkát kö­zepesnek ítélem.- Milyen változások történtek a csapat keretében a holtszezon­ban?- Nagy érvágást jelent szá­munkra, hogy januári térdmű­téte miatt az idén már nem szá­míthatunk az őszi szezon végén kimagasló formában játszó Magda Gabriellára, akinek ki­esésével az egyetlen vérbeli tá­madónkat veszítettük el. A szin­tén térdsérüléssel bajlódó Rezsnyák Natália és Szklenár Kitti sincs még százszázalékos állapotban, ám utóbbi már rendszeresen edz, így elvben nincs akadálya a szereplésé­nek. A kiesettek pótlására sze­rettük volna leigazolni a rima- szombatiak két tehetséges fia­tal játékosát, ám ezen tervünk a szlovák labdarúgó-szövetség akadékoskodása miatt végül meghiúsult. így csupán egy új játékos van keretünkben, az Olimpia NFK nagypályás csa­patától a felkészülés hajrájában érkező salgótarjáni származá­sú Somoskői Dalma személyé­ben. Bár ő is sérülten érkezett, mostanra már közel teljes érté­kű munkát tud végezni.- Csapata két győzelemmel és hat vereséggel a hetedik helyen zárta a pontvadászat első körét Mire számít a tavaszi szezonban?- Együttesünk a napokban megrendezett sportbálon vehet­te át a város legeredményesebb csapata címet, ami amellett, hogy nagy öröm és elismerés, kötelezettséggel is jár. A már említett okok miatt ugyanakkor nem szeretnék jóslásokba bo­csátkozni, annál is inkább, mi­vel pillanatnyilag előttem is rej­tély, hogy megtizedelt csapa­tunk milyen teljesítményre le­het képes. Azt azonban meg­ígérhetem, hogy a lányok mindent meg fognak tenni azért, hogy a tavaszi szezonban is méltón képviseljék városun­kat, megyénket. A riválisok já­tékerejét figyelembe véve azt gondolom, hogy az első hat kö­zé kerülés jelenlegi helyzetünk­ben már bravúr lenne.- Idei első mérkőzésükön ép­pen azt a miskolci együttest fo­gadják, amelynek megelőzésére az eddigiek alapján reális esély mutatkozik.- A Vénusz SE elleni találko­zónk valóban sorsdöntő lehet, hiszen a végelszámolásnál elő­reláthatólag e két együttes kö­zött dőlhet majd el a hatodik hely sorsa. Az őszi idénynyitón gyenge játékkal, súlyos veresé­I get szenvedtünk a miskolciak ? otthonában, így most a vissza­ír vágás vágya is fűt minket. Rivá­lisunk védekezése ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, azonban támadói gyorsak és erőszakosak, s egy kifejezetten jó képességű kapussal rendel­keznek. Nem tudjuk, hogy a té­len milyen változások történ­tek keretükben, de híreink sze­rint - többek között egy ott ta­nuló dorogházai játékos leiga­zolásával - erősödtek. így nem számítunk könnyű mérkőzés­re, ám bízom benne, hogy a vá­rosi sportcsarnokba remélhető­leg minél nagyobb számban ki­látogató szurkolóink segítségé­vel képesek leszünk itthon tar­tani a létfontosságú három pontot. A készülő keretet Varga Gyuláné, Rusz Bianka (kapu­sok), Gáspár Mónika, Farkas Zsanett, Tóth Friderika, Szklenár Kitti, Farkas Diána, Szakács Krisztina, Gazsi Ramó­na és Gál Veronika Szandra al­kotják - zárta szavait a Skor­pió szakvezetője. ■ H.P. A Skorpió SE Salgótarján menetrendje a 2006/2007. évi NB l-es női futsalbajnokság tavaszi szezonjában 10. forduló: Skorpió SE Salgótarján - Miskolci Vénusz SE, Sal­gótarjáni Városi Sportcsarnok, február 10., szombat, 15.30 óra. 11. forduló: Vesta-City Line - Skorpió SE Salgótarján, Budapest, Fáy u., február 18., vasárnap, 13 óra. 12. forduló: Skorpió SE Sal­gótarján - NF-AndrewTV-Gödöllő, Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, február 24., szombat, 12.30 óra. 13. forduló: Szentesi FSC - Skorpió SE Salgótarján, Szentesi Városi Sportcsarnok, március 4., vasárnap, 15 óra. leforduló: Skorpió SE Salgótarján - Univer­zum NFC, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, március 17., szom­bat, 12.30 óra. 15. forduló: Tolna-Mözsi NLSE - Skorpió SE Salgó­tarján, Tolna Városi Sportcsarnok, március 24., szombat, 15 óra. 16. forduló: Skorpió SE Salgótarján szabadnapos. 17. forduló: Dévaványai SE - Skorpió SE Salgótarján, Gyomaendrőd Városi Sportcsarnok, április 14., szombat, 12 óra. 18. forduló: Skorpió SE Salgótarján szabadnapos. Az őszi szezonban a Skorpió egyik legjobbjának bizonyuló Magda Gabriellára (fekete mezben) térdműtéte mi­att a mostani idényben már nem számíthatnak a tarjániak A Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Ptkólár Kihelyezett Osztályára pénzbeli ellátási feladatok elvégzésére azonnali belépéssel ügyintézőt keres. Munkakör: az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak (táppénz, baleseti táppénz, utazási költségtérítés) megállapításával és folyósításával kapcsolatos ügyintézői és ügyviteli feladatok ellátása. Elvárások:- legalább középfokú (gimnáziumi vagy szakközépiskolai) végzettség és legalább középfokú társadalombiztosítási, vagy pénzügyi, számviteli, és/vagy számítástechnikai, informatikai szakképesítés (OKJ)- a köztisztviselői jogviszony létesítéséhez előírt jogszabályi feltételeknek való megfelelés A munkavégzés helve: 2660 Balassagyarmat. 16-os Honvéd út. 4-6. Jelentkezési határidő: 2007. február 20. A hirdetésre jelentkezni a Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Igazgatójához (3100 Salgótarján, Zemlinszky Rezső út 9.) benyújtott, kézzel írott, fényképes önéletrajzzal és az iskolai végzettséget és szakképesítést igazoló dokumentumok másolatainak csatolásával lehet. SPORTTURMIX Sítájfutás SZLOVÁKIA. A Magyar Tájfutó Szövetség sítájfutó-bizottsága az enyhe hazai időjárás miatt, hét végén Szlovákiában, Sachticka térségében rendezi meg az idei magyar sítájfutó országos baj­nokságot. A húsz életkori kate­góriában kiírt bajnokság első versenynapján, szombaton dél­ben rajtoltatják el mezőnyt, majd másnap a 2x2 fős váltócsa­patok fognak megküzdeni a baj­noki címekért. Ha nyerünk - felezünk Játékunkban pénteken Kovács János salgótarjáni olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tipp­jei: lx, lx, 1,1, lx, 12,2, lx, x2, 2, 2,1,1,1.

Next

/
Thumbnails
Contents