Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-24 / 20. szám
12 2007. JANUAR 24., SZERI SPORTTÜKÖR Hasznos erőfelmérő fuísal. A február 10-i Miskolc elleni hazai idénynyitóra készülő Skorpió SE együttese a napokban Monoron vett részt egy nyolccsapatos, hagyományos kispályás szabályok szerint megrendezett felkészülési tornán, ahol az NB I-es női futsal- bajnokság őszi idényét hetedikként záró Pusnik-tanítványok bajnoki riválisaik mellett élvonalbeli és másodosztályú nagypályás együttesekkel szemben gyakorolhattak. A három szlovák vendégjátékost is bevető tarjániak első csoportmérkőzésükön ugyan vereséget szenvedtek a viadal meglepetéscsapatának bizonyuló Vesta Juniortól (1-2), ezt követően azonban a nemrégiben Brazíliában tornagyőzelmet szerző Olimpiával (1-1) és a szintén jó erőkből álló Univerzummal (O-OJ szemben is pontot raboltak. így Gáspár Mónikáék a folytatásban az ötödik helyért mérkőzhettek a Hegyvidék csapata ellen, amely 1-1-es rendes játékidőt követően büntetőkkel kerekedett a mezőnyben olykor ügyesen adogató, ám a góllövéssel mindvégig hadilábon álló Skorpió fölé.- Ezúttal nem annyira az eredmény, mint inkább a játék volt a fontos, s bár rendkívül tartalékos csapatattal szerepeltünk Monoron, ebből a szempontból mindenképpen hasznosnak ítélem a tornát. Sok hasonló mérkőzésre lenne még szükségünk a közelgő bajnoki rajtig ahhoz, hogy megfelelő formában fogadhassuk a nagy rivális miskolciakat - értékelt Pusnik Zoltán, a tarjániak edzője. Még lehet nevezni MAXBALLOON JÉGKORONG KUPA. Amatőr (minimum 5, max. 8 fős) hokicsapatok részére rendeznek tornát január 28-án, vasárnap 14 órától Salgótarjánban a sportcentrum műjégpályáján. A 2x7 (vagy csapatok számától függően 10) perces meccseken egy csapatból egyszerre 4 játékos lehet a pályán, a kapus csak lábbal védhet. Kapusszerelés, kapusbot használata nem megengedett. Nevezni előzetesen a mail.kpsport@profinter.hu címen vagy a helyszínen lehet 13 órától, csak az első 12 csapat nevezését fogadják el. Az eddigi nevezések alapján a következő csapatok jelezték részvételüket: Oroszlány, Telep Team (Budapest), Balassagyarmat, Hu- gyag, Kishartyán, Salgótarjáni Sarki Rókák. A nézőknek a belépés ingyenes. Beszterce KK: (Köz)gázos első félidei KOSÁRLABDA NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak ZSUZSA NÉNIT KÖSZÖNTÖTTEK Stílszerűen kosárlabdával ünnepelte hetvenedik születésnapját Szarvas Józsefné, akit az elmúlt szombaton egykori játékostársai és tanítványai köszöntöttek korábbi munkahelyén a Salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. A mindig fiatalos Zsuzsa néni természetesen személyesen vezényelte le a bemelegítést, majd a tiszteletére rendezett nosztalgiamérkőzésen is pályára lépett. A remek hangulatú összejövetelt baráti beszélgetéssel egybekötött fogadás zárta. Képünkön az összejövetel résztvevői, középen a megjelentek fényképével díszített labdával az ünnepelt. A-csoport Salgótarjáni Beszterce KK - Közgáz 77-84 (19-25,11-28,26-16,21-15) Salgótarjáni Városi Sport-csarnok, 100 néző, vezette: Szilas, Józsa. St Beszterce KK: Ughy 30/3, Kovács P, Siska 22/15, Moravszki 4, Murányi. Csere: Lő- rincz, SZABÓ Z. 18/12, Papp 3. Edző: Dániel Tamás. Az eredményalakulása. 4. perc: 7-11,8. perc: 17-20,14. perc: 21-35,18. perc: 28-43,24. perc: 39-55,28. perc: 51 -64,34. perc: 66-73,38. perc: 74-80. Kipontozódott: Murányi a 39., Ughy a 40. percben. A legjobb négy közé kerülés szempontjából sorsdöntő mérkőzésen a besztercések a visz- szavágás reményében fogadták az őszi bajnoki rajton őket alaposan megtréfáló fővárosi gárdát, ám a találkozó első félideje egyáltalán nem igazolta a mieink várakozásait. A rendkívül vérszegény produkcióval kirukkoló tarjániak az első negyedben ugyan még úgy- ahogy tartották a lépést az elsősorban palánk alatti erőfölényükre alapozó látogatókkal, a kisszünet után azonban az addig is meglehetősen akadozva működő hazai gépezet teljesen felmondta a szolgálatot. A Közgáz fiataljai többnyire játszi könnyedséggel törték rést riválisuk meglehetősen szel- lős védőfalán, a túloldalon ugyanakkor még olyan alapvető feladatok megoldása is gondot okozott, mint a ziccerdobás. A látottak alapján egyáltalán nem volt meglepő, hogy a hitehagyottan és különösebb elképzelés nélkül játszó BKK a félidő végére szinte behozha- tatlannak tűnő hátrányba került (30-53). A térfélcserét követően azután egy jóval motiváltabb tarjáni együttes lépett pályára, s a lényegesebben agresszívab- bá váló hazai védekezés mellett a Közgáz játékosai sem fickán- doztak már úgy mint az első játékrészben. A támadójáték ugyan továbbra is hagyott némi kívánni valót maga után, ennek ellenére Szabó és Siska kosaraival a vendéglátóknak a záró felvonás kezdetére sikerült megfelezniük a különbséget. Sőt, másfél perccel a lefújás előtt már csupán négy pont választotta el a feleket egymástól. Ekkor azonban a játékvezetők előbb Ughy ellen fújtak egy meglehetősen „véleményes” támadóhibát, majd a kipontozódó Murányinak osztottak ki egy technikait, ami el is döntötte az inkább küzdelmes, mint magas Színvonalú rangadót. Dániel Tamás: - Az első húsz perc gyenge védekezése és kritikán aluli támadójátéka megpecsételte a sorsunkat. A szünetben sikerült egy kis „vért inni”, aminek köszönhetően bravúros második félidőt produkáltunk, s így legalább szépen haltunk meg. Ha előrébb akarunk lépni, akkor centerposzton még mindenképpen erősítenünk kell. További eredmények: Malév Humán Rent KS - Corvinus 76-58,12 Karátos Iskola - Budafoki KK/A 69-82, Bp. Honvéd - VSTR Hungária 94-92. A bajnokság állása 1. BEAC 1312 11075-8630.96 2. MAFC Martos 1513 21352-11060.93. Közgáz 1513 21158- 9710.9! 4. VSTR Hungária 1512 31340-1198 0.9( 5. St Beszterce KK 14 9 51312-12180.82 6. Bp. Homed 16 9 71207-11980.78 7. BCCsepel 13 7 61M9-1Q280.7Í 8. MAPCKS/A 14 6 81042-10580.71 9. MonoriSE 12 5 7 991-10960.7« 10. Corvinus 15 6 91167-12350.70 1L Ceglédi KE 14 6 8933- 9890.67« 12. Malév HR KS 16 5111198-12550.65 13. ÁFD5E 15 411 1098-11740.63. 14. Budafoki KK/A 15 4111131-1220 0.63 15. Gödi SE-Old B. 13 3101003-1123057 16.12 Karátos Isk. 13 013 699-10350.46 Megjegyzés: a Ceglédi KE, a G< di SE-Old Boys és a 12 Karátos Is kola csapataitól egy-egy bünteti pont levonva. «H. P. Mátranovák, SNKK: ver(het)etlen címvédők kosárlabda Megyei bajnokság - remek formában a gyarmati férfiak és a szécsényi nők A közelmúltban befejeződött a Nógrád megyei kosárlabda bajnokság 2006-2007. évi pontvadászatának őszi szezonja, amely mindkét nem esetében a tavalyi bajnok remekélését hozta. A férfiaknál a legszorosabb mérkőzésüket is tizenöt pontos különbséggel megnyerő mátranovákiak továbbra is az aranyérem legfőbb várományosának tűnnek, ugyanakkor az eddig látottak alapján mindenképpen számolni kell a zsinórban hatszor diadalmaskodó balassagyarmatiakkal, valamint a két esztendővel ezelőtti győztes szécsényiekkel is. A hölgyeknél a csaknem egy éves veretlenségi sorozatát újabb öt magabiztos sikerrel megtoldó Salgótarjáni NKK látszólag megingathatatlanul halad három éven belül harmadik bajnoki elsősége felé, de mindenképpen dicséret illeti őszi szerepléséért a listavezetőn kívül valamennyi riválisát móres- re tanító szécsényi együttest is. Eredmények Férfiak 2. forduló Balassagyarmati Justitia IL - Pásztói SZSE-Green Devils IL 93-85 (24-17,24-28,19-14,26-26) Balassagyarmat, vezette: Kiss G., Tóth P. Bgy. Justitia IL: Kenyeres 24/15, Koncsek, Fenyőházi 12, Zólyomi 31/6, Csábi 2. Csere: Simon 6, Szabados 5, dr. Tatár- Kis 4, dr. Gyöngyösi 4, Major M. 5. Játékos-edző: Kenyeres Róbert. Pásztó: Pataki 2, Szeles P. 22/3, Zeke 3, Mohácsik 10, Schaffer 7. Csere: Markó I. 25/6, Lukács 5, Kocsis, Reviczki 11/3. Játékosedző: Markó István. Az „NB Il-es” rangadót, szoros mérkőzésen a Balassagyarmat nyerte. 5. forduló PSZF SE-VAC - Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola 79-62 (21-18,26-9,14-9,18-24) Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, vezette: Grosch, Orbay. PSZF SE: Szabó Z. 20/3, Wejwár 6, Kaspár 13/6, Ispán 17/3, Kovács P. 11/3. Csere: Sári M. 3, Kisbali A., Volzovár 9, Kántor. Edző: Kis Zoltán. GYKRF: Varga G. 11/3, Szabó A., Juhász 11/3, Varga M. 6, Szűk 14/6. Csere: Gróf 5, Fecske 2, Nagy K. 13. Edző: Pál József. A nyeretlen csapatok rangadóját megérdemelten nyerte a több poszton megerősített PSZF. 8. forduló Hatvan - Balassagyarmati Justitia SE 57-104 (17-31,7-26,13-22,20-25) Hatvan, vezette: Kiss G., Bán. Hatvan: Jávorszki 23/12, Szabó B. 4, Czák 3, Szekeres 2, Tóthpál 6. Csere: Müller 6, Becsei, Robotka, Gálvölgyi 2, Mészáros, Petlánovics, Bartha 11. Csapat- vezető: Litkovics Gábor. Bgy. Justitia DL: Kenyeres 23/3, Simon 8, Zólyomi 32, dr. Gyöngyösi 11, Major M. 8. Csere: Koncsek 8, dr. Tatár-Kis 6, dr. Major Á. 4, Csábi 4. Játékos-edző: Kenyeres Róbert Kidomborodott a két csapat közti tudásbeli különbség. A bajnokság állása 1. MátranovákiVSE 660576-415LOOO 2. Bgy. Justitia IL 76 1 609-453 0.929 3. Szécsényi TK 54 1 420-3060.900 4. Kisterenye BC 5 2 3 363-3570.700 5. Hatvan 624376-5090.667 6. Pásztói SZSEB. 413379-3580.625 7. PSZF SE-VAC 6 1 5 404-594 0.583 8. Gyöngyösi KRF 5 0 5 262-3970.500 9. Gyöngyösi KK 000 0- 0 0.000* Megjegyzés: a Gyöngyösi KK visszalépett, eredményeit törölték. Az elmaradt mérkőzéseket a tavaszi rajt előtt pótolják a csapatok. A legjobb pontszerzők. 164 pont: Zólyomi Zoltán (Bgy. Justitia IL), 123 pont: Pancsovai Gergely (Szécsény), 121 pont: Mede Szabolcs (Mátranovák), 102 pont: Bakos Krisztián (Kisterenye), 95 pont: Kenyeres Róbert (Bgy. Justitia IL), 94 pont: Mede Sándor (Mátranovák), 91 pont: dr. Kalmár Zsolt (Kisterenye), 81 pont: Horváth Tamás (Mátranovák), Kurucz Gergely (Hatvan), 80 pont: Patrick Schaffer (Pásztó II.), 78 pont: Volzovár Tamás (PSZF SE- VAC), 73 pont: Ispán Ádám (PSZF SE-VAC), 71 pont: Tóth Attila (Szécsény), 69 pont: dr. Gyöngyösi Péter (Bgy. Justitia IL). Nők 3. forduló Gyöngyösi DSE - Szécsényi TK 58-82 (18-23,14-21,12-22,14-16) Gyöngyös, vezette: Kiss G., Orbay. Gyöngyös: Medve 6, Zaveczky 19, Szabó R. 8, Czivinger 9, Csornij 16. Csere: Szabó T., Kiss Zs. Edző: Pál József. Szécsény: Balázs 2, Babinszki B. 21, Varga T. 12, Sági 20, Vince A. 6. Csere: Domszky 2, Vince N. 19. Edző: Fábián Péter. A szécsényiek könnyed játékkal győztek a legjobbját nélkülöző gyöngyösi gárda ellen. 5. forduló PSZF SE - Szécsényi TK 39-71 (9-12,8-24,6-16,16-19) Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, vezette: Deák, Tóth P. PSZF: Hiesz, Kollár 23/15, Deme 9, Nagy E. 3/3, Szolnoki 2. Csere: Dunai, Torda, Sipos J. 2. Játékos-edző: Dunai Katalin. Szécsény: Babinszki B. 20, Varga T. 14/3, Vince A. 6, Babinszki A. 8, Vince N. 17. Csere: Balázs 4, Sági 2. Edző: Fábián Péter. Súlyos vereséget szenvedett a csapatkapitánya nélkül gyenge teljesítményt nyújtó főiskolás gárda. 7. forduló Salgótarjáni NKK - PSZF SE 83-58 (24-15,18-13,19-16,22-14) Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, vezette: Kiss G., Deák. SNKK Sipos H. 30/3, Miskolczy 2, Hóvári 19, Kurucz 16, Fazekas 8. Csere: Manyasz, Hegedűs 8. Játékos-edző: Miskolczy Katalin. PSZF SE: Szentiványi B. 35/9, Dunai, Kollár 8/6, Hiesz 4, Deme 9/3. Csere: Torda, Nagy E. 2, Szolnoki Cs. Játékos-edző: Dunai Katalin. A valamennyi negyedet megnyerő címvédő megérdemelten gyűjtötte be a két pontot a fáradtnak tűnő főiskolásokkal szemben. Gyöngyösi DSE - Pásztói SZSE 57-45 (15-12,14-12,14-8,14-13) Gyöngyös, vezette: Kiss G., Orbay. Gyöngyös: Medve 4, Szabó R. 4, Balázs 15, Czivinge 10/6, Csornij 23. Csere: Szabó T Kiss Zs. 1, Csek. Edző: Pál Józsel Pásztó: Czirbusz 6, Sárik 14 Kecskés, Bálint 4, Mikula 7/3 Csere: Pusztai 10, Scheili 2, Sze les T. 2, dr. Dobrovoczky, Murá nyi. Edző: Markó István. Jó iram: mérkőzésen a hazai csapat j harmadik negyedben biztosítót ta be győzelmét. Az őszi végeredmény 1. Salgótarjáni NKK 5 5 0 424-2311.00C 2. Szécsényi TK 5 4 1 349-226 0.9« 3. Gyöngyösi DSE 5 2 3 360-300 0.70C 4. PSZF SE 5 2 3 259-277 0.70C 5. Pásztó SZSE 5 2 3 220-2610.7« 6. Bgy. Vitalitás 5 0 5147-464 0.500 A legjobb pontszerzők. 13L pont: Csornij Polett (Gyöngyös) 127 pont: Sipos Henriett: (SNKK), 102 pont: Novák Ágne: (SNKK), 87pont: Babinszki Bar bara (Szécsény), 79 pont: Ság Adrienn (Szécsény), 76 pont Kollár Katalin (PSZF), 74 pont Vincze Nikolett (Szécsény), 64 pont: Deme Csilla (PSZF) Klagyvik Klaudia (Bgy. Vitait tás), 57 pont: Czivinger Lilit (Gyöngyös), 56 pont: Kurucs Mendi (SNKK), Sárik Krisztim (Pásztó), 55 pont: Szentivány Brigitta (PSZF), 54 pont: Vargt Tímea (Szécsény). ■ Horváth P