Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-10 / 8. szám
2007. JANUÁR 10., SZERDA SPORTTÜKÖR Jó végjáték, kiváló nyitás sakk Rapid Világkupát nyert Lékó Tavaly év végén Moszkvában nyert tornát legjobb hazai sakknagymesterünk, Lékó Péter, most pedig Odesszában folytatta a sikeres szereplést az első ízben kiírt rapid Világkupa megnyerésével. 16 nagymestert trombitáltak össze a Fekete-tenger partjára a 136 ezer dolláros összdíjazású rapid Világkupára, akik kieséses rendszerben vívtak meg a 40 000 dollárt érő első (és persze az ugyancsak jól fizető további) helyért. Nem volt ott a sakkvilág krémje, de azért a feltörekvőkön és az ambiciózus fiatalokon kívül Lékó mellett olyan nagy neveket is megtalálhattunk, mint Morozevics, Gelfand, Shirov, vagy Ivancsuk. A 20-20 perces rapid játszmákat döntetlen esetén villámpartik követték. Lékó az első fordulóban Szokolovot verte 1,5-0,5-re, majd Rublevszkij volt következő áldozata (2-0). Ezután Gelfand következett, akit már csak a hirtelen halál snellpartikban gyűrt le, így jutott a döntőbe, ahol is a világranglistán 1 ponttal előtte álló hazai - azaz ukrán - Ivancsuk várt rá, méghozzá sötéttel egy ritkán játszott megnyitási érdekességgel (Aljechin védelem). Nagymesterünk szokásához híven óvatosan is kezelte a dolgot, így remi lett, mint ahogy a további két összecsapásuk is, viszont a második villámpartiban az újból elővett Aljechin cserbenhagyta ellenfelét, így magyar sikerrel zárult az év első nagyobb sakkversenye. ■ (satis) A döntő mérkőzés Léké és Ivancsuk között A Jokernek nem volt nagy falat a Budicek TEREMFOCI Balassagyarmat 21. téli bajnoksága a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért mmsr m m ma ■ m iimrhhhpvV Szabadrúgáshoz készül a fehér mezes Budicek a Joker Falatozó elleni rangadón Félidejéhez érkezett Balassagyarmat város teremfoci-bajnoksága. Az öregfiúk megkezdték a második kört, igaz, csak három mérkőzéssel, mert a rangadót elhalasztották. A listavezető Joker Falatozó ezúttal is csupán egy góllal nyert óriási küzdelem után, de a csapat erejét az is mutatja, hogy mindig jól koncentrál. A fiatalok küzdelme a nap rangadójával kezdődött az első és a harmadik helyezett Budicek és Joker Falatozó meccsével, ahol volt minden, ami az izgalmas, jó foci sava-borsa, a hajrában a Budicek hat mezőnyjátékossal próbálta hátrányát kiegyenlíteni, de ismét a kapujukba került a labda Koleszár Krisztián jóvoltából. A következő meccsen a Mazda Liget Büfé számára az élre kerülés volt a tét. Ellenfele a Cserhát Print mindent elkövetett ennek megakadályozására, de a három pont az új éllovasé lett. A következő három mérkőzésen csak az volt a kérdés, hogy az esélyesek milyen gólkülönbséggel nyernek. Az est utolsó előtti összecsapása ismét egy rangadó volt a Babcsán & Rocco és a Joma FC. között. Utóbbiak kétszer is hátrányból álltak talpra, majd az idegölő hetes rúgásoknál a fiatalabbak voltak nyugodtabbak, és nyertek. Az utolsó meccsen az Észak Kapuja nem siettette a győzelmet, végül kétgólos különbséggel nyertek, és ezzel ragadnak az élbolyhoz. Január 13-án, szombaton következik a kilencedik forduló újabb érdekes és sorsdöntő mérkőzésekkel. A 8. forduló részletes eredményei 35 év felettiek Gravs - Építkezők Proflnter 1-3 (0-1) GL: Hegedűs Gy. Illetve Sebján (2), Bódis. Delta Tech - Palóc Űtkaparók 5-2(3-l) GL: Katona L. (3), Pap I. (2) illetve Tóth J., Jakus J. Joker Falatozó - Csitár SE 1-0 (0-0) Gl.: Gyurovics. BSE Öregfiúk - Qvalti 94 Kft S-team: a mérkőzést későbbi időpontra halasztották. Abszolút kategória: Joker Falatozó - Budicek 3-1 (1-0) GL: Pintér I., Virág B., Koleszár K., illetve Balogh J., Mazda Liget Büfé - Cserhát Print 4-2 (3-0) GL: Zöld L, Sándor Sz., Ivitz, Pécsi R., illetve Katona L, Gajdos N. CF. Maier - Hiénák 1-10 (0-6) GL: Németh Z., illetve Fekete Á. (4), Széles G. (2), Nándori R. (2), Puruczki, Nagy Á. Yard - Necseszdel 2 -7 (1-4) GL: Kovács A., Bogdán, illetve Bóta Z. (2), Ocztos (2), Hóvári, Buris, Földvári. Szentgyörgyi Albert VDSE - Rácz Caffé 2-5 (0-2) GL: Vidó, Pásztor, illetve Baranyi T. (2), Juhász I. (2), Kardos K. Babcsán&Rocco - Joma FC 2-2 (1-1) Hétméteresekkel 4-5 GL: Chikán P., Mohácsi, illetve Brezovszki (2). Észak Kapuja - Nyomdász FC 2-0 (0-0) Gl: Benécs, Saár. ■ K.F. Ma már csak régi szép emlék PÁLYASIRATÓ EGY VOLT ÉKSZERDOBOZÉRT Hol pálya állt, mOSt ... Nemzetek Kupáján mostanában sorozatosan dobogós helyen végeztek. Volt hangulata A Dolinka völgye évtizedeken át a megyeszékhely lakosságának kedvelt kirándulóhelye volt. Az emberek szabadnapjaikat, a hétvégék nagy részét ott töltötték el családdal együtt. Délelőtt megnézték az állatkertet, a büfében ettek valami hideget, a gyerekek bambit, a felnőttek egy-két korsó 3,50-es sört ittak, majd lesétáltak a meccsre és jól szórakoztak. Trágár szavak ismeretlenek voltak. Legfeljebb a „szemüveget a bírónak”, amelyen gyerekek jót nevettek. Biztosítéka volt ennek, hogy a Stécé legtöbb mérkőzését Zsolt István ,a neves FIFA-bíró vezette. A nyolcvanas évek közepén indult tarjáni labdarúgás szekere lefelé. Egy meccsen a mellettem ülő Oláh Géza, az SBTC volt válogatott kapusa mondta: „Ebben a csapatban nincs is saját nevelésű játékos, és sorolja a neveket: László, Nagy, Talapa, Zimonyi, Gyimesi, Gyöngyösi Nos, ezeket a máshol kiszuperált játékosokat nem a klubhűség, hanem a pénz imádata hozta ide. Kilátástalan helyzet!? A rendszerváltás ugyan megingatta a sportegyesületeket, azonban voltak fanatikusok, mint pl. a „Sesénél” Horváth Gyula, aki egymaga próbálta életben tartani a fociszakosztályt, s volt egy személyben edző, szertáros, pályagondnok, intéző, amolyan mindenes. Mígnem pár esztendei küzdelem után feladta a kilátástalannak tűnő harcot. A sporttelep hosszú évtizedeken át a Salgótarjáni Kohászati Üzemek tulajdonában volt, mígnem privatizálták a gyárat tartozékaival együtt. Hogy telekkönyvi leg kinek a nevén van, az egy dolog. Ma szó szerint az enyészeté. Ahhoz hogy itt mérkőzéseket lehessen rendezni, százmilliókat kellene költeni felújításra és a fenntartására is évi több tízmillióra lenne szükség. ■ Kukely Mihály Salgótarján Közel másfél évtized után a kíváncsiság vitt el a hajdanvolt rádióriporter, a nyolcvannegyedik életévét taposó Szepesi György által „ékszerdobozá nak nevezett stadionba, ahol egykoron az SKSE és mint albérlő, az SBTC játszotta labdarúgó-mérkőzéseit. Beljebb a pályán a mosdóhelyiségek ugyanolyan állapotban vannak, mint a fent leírt pénztárfülke. Az ülőhelyi oldalon a padok elkorhadtak. Ahol egykoron tízezer ember szorongott, mára egy normális ülőhelyet nem lehetne találni. Az utóbbi évek folyamán karvastagságú akácfák sokasága vette birtokba a szebb napokat látott ülőhelyi lelátót A kispadokról a védőlemezeket leszedték. Azokról a padokról, melyeken olyan nagyságok ültek hajdanán, mint - hogy csak néhányat említsek - TitSztárok jártak Itt Pedig micsoda nagyságok kergették a labdát egykoron, Hidegkúti, Grosics, Buzánszky, Lantos, Palotás, Tichy, Albert, Fenyvesi és a neveket lehetne sorolni oldalakon át. A fővárosiak „oroszlánbarlangnak” nevezték a mostani romhalmazt. No, és a tarjáni labdazsonglőrök, Szojka, Dávid, a két Oláh, Taliga, Vasas, Csáki, Bodon, Csuberda, Jancsik, majd a második stécés „aranykorból” Jeck, Básti, Szalai, Szoó, Kajái, Kovács, a két Horváth, Varga, Kmetty, Ferencz és még vagy tucatnyian. Egykoron több nemzetközi meccset is játszottak a kor viszonyaihoz képest biliárdasztalhoz hasonlító zöld gyepen. Például a Mali válogatottjával, amely tanulni jött hozzánk. A Stécé tartalékjai egy NB I-et megelőző mérkőzésen simán verték a fekete földrészről érkezett focistákat. Ám azok jó tanulóknak bizonyultak. Az Afrika „A közönséget eltávolíljuk” Annak ellenére, hogy így téL időben esik az eső (bő három évtizeden át gyakran előfordult, hogy ez, de volt olyan is, hogy a szurkolók letaposták a havat, hogy alkalmassá tegyék az NB I- es mérkőzés lejátszására a talajt). A táj nagyon szép. A természeti viszonyok nem változtak a dombokkal övezett, közismert nevén a „Sese"-stadion körül. Az állóhelyi bejárónál a terelőkapuk meL lett egy rozsdás fémtábla figyelmeztet: „Rendzavarás, botrányokozás és a játékvezető sértegetése esetén a közönséget eltávolítjuk! ÁISH-MLSZ.” Nos, ettől nem kellett tartani. Az állóhelyi pénztár, ahol évtizedeken át több százezer belépőt adtak el, háború utáni állapotokat tükröz. A vezetékek kitépve, ajtó-ablak lefeszítve, a padozatról nem is beszélve. Az állóhelyi részen, a hajdanvolt szurkolóknak árnyat adó fenyőfák egynémelyike az idők folyamán kidőlt, vagy egy másikon fennakadt. Balesetveszélyesek. Enyészet mindenhol kos Pál, Szűcs György, Kovács Imre, Grosics Gyula, Moór Ede, Bodola Gyula, Marosvári Béla, Mészáros József, Lakat Károly. A helyiekről nem is beszélve. A pálya talaja pillanatnyilag a hegy- és vízrajz térképre emlékeztet, tele vakondtúrásokkal és méteres parlagfű-maradványokkal. Csupán a két kapu emlékeztet, hogy itt hajdanán focimeccseket játszottak. A gyanúüan járókelő erdei ösvénynek nevezné. SPORTTÜRMIX Játékostoborzó karancsaua A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjában szereplő Karancsalja MSE ifjúsági csapatát szeretnék megerősíteni. Az egyesület vezetése Salgótarján és környékéről várja a fiatalokat, 15- 18 éves korig. Jelentkezni a 06-30- 549-4264-es mobüszámon lehet Kettős kiesés RÖPLABDA A 4. helyen végzett a magyar lánycsapat a tíszaújvárosi ifjúsági röplabda Európa-bajnoki selejtezőben. A továbbjutást a győztes olasz, illetve a másodikként záró holland alakulat harcolta ki a hatcsapatos tornáról. A fiúegyüttes Rigában szerepelt és 3. lett az olasz és a lett válogatott mögött, vagyis éppen csak lemaradt a továbblépésről. Grosics gyógyulóban hazamehet Az Aranycsapat legendás kapusa jobban érzi magát és pár nap múlva elhagyhatja a Szent János Kórházat - adta hírül a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). A kapust hétfőn meglátogatta Kisteleki István, az MLSZ elnöke és a magyar futball helyzetéről beszélgetett vele. A 81. születésnapját február 4-én ünneplő Grosicsot agyér- görcssel múlt szerdán vitték kórházba, miután otthonában elesett és elvesztette az eszméletét Hasznos rivalizálás Zöld Lámpa Jean Todt istállófőnök azt szeretné, ha komoly rivalizálás lenne a március 18-án kezdődő Forma-1-es világbajnokságon a Ferrari két püótája, a brazil Felipe Mássá és a finn Kimi Räikkönen között -„Teljes szabadságot élveznek. Nagyon remélem, hogy ez a jó értelemben vett küzdelem hasznos lesz a Ferrari számára és természetesen az eredményekben is megmutatkozik majd” - nyüatkoz- ta Todt. Mint már megírtuk, az olasz istálló 14-én, vasárnap a fioranói pályán mutatja be a 2007- re tervezett új versenyautóját