Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-27 / 23. szám

FOTÓ: GÓCS ÉVA 4 KU LTÚRA 2006. JANUAR 27., SZOMBAT „Kell-e nekünk Kassák?" Ezzel a címmel jelent már meg írás a megyei napilap­ban, méghozzá 1987. november 16-án, idézve Horpácsi Sándor miskolci kritikus előadását, amelyik a Kassák Lajos születésének századik évfordulója tiszteletére Salgótarjánban tartott tudományos ülésszakon hang­zott el. A címismétlésnek több oka is van. Mindenek­előtt az, hogy érzékeltesse a kérdés változatlan idő­szerűségét és tudatosítsa az érvelő, meggyőző válasz szükségességét, annak tudatában is, hogy azért tör­tént egy s más Kassák szellemi örökségének megis­mertetése, reális értékelése érdekében. Az életmű ta­nulságainak számba vételét a minap megalakult Tarjáni Kassák Kör is megfogalmazta céljai között. datosabb munkával készíti elő a salgótarjáni születésű Nagy Pál költő, irodalmár, a Párizsi Magyar Műhely szerkesztője hazaérkezé­sét, az általa is képviselt új iroda­lom és vizuális művészet befoga­dását. A kör nyitott a Salgótarján modern építészete mellé helyez­hető helyi művészeti értékek megismertetésére, felmutatására, s törekszik a város hiteles kultu­rális hagyományainak megőrzé­sére, ápolására is. Mindezt - Kas­sák Lajoshoz méltón - nemcsak tervezi a kör tagsága, de példát Középen Csapiár Ferenc, a Kassák Múzeum igazgatója, a háttérben a Tarjáni Kassák Kör alapítói Kassák Lajos költő, író, festő, szerkesztő, tipográfus, az avant­gárd művészet magyarországi meghonosítója, egyik jelentős képviselője 1887. március 21-én látta meg a napvilágot és 1967. jú­lius 22-én hunyt el. Az idén van tehát születésének százhuszadik, halálának pedig negyvenedik év­fordulója. Ez is motiválta, hogy éppen 2007-ben, a kettős jubile­um évében jött létre a nevével fémjelzett szellemi műhely, amelynek gondolata már a koráb­biakban is érlelődött, a kezdemé­nyezés azonban most öltött testet tíz alapító tag - Bódi Tóth Elemér, Brunda Gusztáv, Földi Péter, Ge­lencsér János, dr. Gréczi Zsoldos Enikő, Kovács Bodor Sándor, Pál József, Sándor Zoltán, T. Pataki lászló és e sorok írója - közremű­ködésével. Az úgynevezett „célki­jelölés és program(vázlat)” sze­rint - amelyet T. Pataki László is­mertetett - a kör az eddiginél tu­mutat a cselekvésben, az aktivi­tásban is. Ezt igazolta a január 22-én - szó szerint - a magyar kultúra napján Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, a József Attila Művelődési és Konferen­ciaközpont, valamint a Tarjáni Kassák Kör együttműködésében megvalósult irodalmi est is. Az intézmény klubhelyiségébe be­lépőket a budapesti Kassák Mú­zeum kölcsönkiállítása jóvoltá­Hazahívott mester és tanítvány A Szent Korona, a címer és a zászló mellett a „Hymnus” is egyike a legbecsesebb nemzeti jelképe­inknek. Dicséretes, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban írt, érzelem- és gondolatgazdag költeményének szü­letési dátuma - január 22-e - 1989 óta a magyar kultúra napja rangjára emelkedett. Mi sem termé­szetesebb tehát, hogy a néhány év óta már újra szü­lőfalujában, Nógrádmegyerben élő Radics István ki­állításának minapi megnyitója Bátonyterenyén, a Vá­rosi Közművelődési Központ és Könyvtár Iványi Ödön Művészeti Kisgalériájában a kulturális érté­kekről való megemlékezéssel kezdődött. Ezt követően kapott szót Ki­csiny Balázs Munkácsy-díjas fes­tőművész, a Magyar Képzőmű­vészeti Egyetem tanára. Az az alkotó, aki - Bátonyterenyéről és Salgótarjánból indulva Anglián át - igencsak messze jutott már a művészi pályán, olyannyira, hogy a tavalyi velencei bienná- lén Magyarországot képvisel hette sajátos hangvételű és mon- dandójú műveivel. Ezúttal a kiállításmegnyitó szerepe hárult rá, amely azonban több volt az ilyenkor szokásos gesztusnál. Kicsiny Balázs - akire már szin­tén felnéznek a növendékek - egykori tanárát, első mesterét tiszteli Radics Istvánban, egy olyan meghatározó személyisé­get, akitől a legtöbb útravalót kapta a jó harminc esztendővel ezelőtti nagybátonyi alkotókör­ben. Ezért nem csupán a mű­vészről, hanem a pedagógusról, az emberről is beszélt. Elmond­ta, hogy elsősorban fegyelmet, koncentrálókészséget, szakmai morált tanult idősebb pályatár­sától. Azt a szemléletet sajátítot­Radics István: Régi bányatelep (akvarell) ta el tőle, hogy a művész - s ál­tala a művészet - hiteles legyen, s a maga módján segítse az el­igazodást, a helytállást a környe­ző világ bonyolult viszonyrend- szerében, az emberi kapcsola­tokban. Kicsiny Balázs vélemé­nye szerint Radics István művé­szete mélyen gyökerezik a nógrádi talajban, innen szárma­zik lokálpatriotizmusa, a tradíci­ók iránti vonzódása. Alkotótevé­kenységének e jellemzői azon­ban kiegészülnek az egyetemes gondolkodás - és látásmód igé­nyével, a modernitás iránti fogé­konysággal. A kiállításon Radics István korábbi képei - akvarell- jei, olajfestményei, tűzzománcai, rajzai, alkalmazott grafikái stb. - mellett láthatók újabb munkái is, köztük azok az üvegablakok, amelyeket a nógrádmegyeri templomba tervezett. Különleges, mondhatni nosz­talgikus hangulata volt ennek a vasárnap délutánnak, hiszen ez alkalommal a városból már elke­rült - de oda sok szállal kapcsoló­dó - két művészember találko­zott Egy olyan galériában, amely Iványi Ödön salgótarjáni festőmű­vész nevét viseli. Egy olyan művé­szét, akihez mind Radics István, mind Kicsiny Balázs kötődött an­nak idején. Ráadásul a galéria névválasztása néhai Kicsiny Mik­lósnak - Kicsiny Balázs édesapjá­nak, a bátonyterenyei művelődé­si ház hajdani igazgatójának - kezdeményezése volt. Nem volt tehát véletlen, hogy a nagy létszá­mú közönség jó része is ismerős­ként, barátként köszöntötte a mű­vészeket és üdvözölte egymást is. ■ Cs. B. ból sajátos miliő fogadta. A falak­ról és a paravánokról Kassák konstruktivista alkotásai, meg­hökkentő és elgondolkodtató pa­rafrázisai - például „A végtelen­ség két pontja”, „Vagyunk ahol idegenek”, „Vándorolunk és ott is odahaza”, „Között egyszál kö­télen” - köszöntek vissza. Az emlékműsor Kovács Bodor Sán­dor Nagy Pál-filmjének egy rész­letével kezdődött. Az epizódból kiderült, hogy 1962-ben Kassák nem kapott útlevelet saját - Victor Vasarely által menedzselt - kiállításának párizsi megnyitó­jára. Aztán egy évvel később mégis elutazhatott a kultúra fő­városába és találkozott az ott élő magyar művészekkel. Nagy Pál visszaemlékezése szerint Kas­sák - bár nem volt széles gesztu­sokkal barátkozó ember - sze­méből sugárzott az értelem és a szeretet. Bár párizsi követői már régen túlléptek művein, változat­lanul szellemi atyjukként tiszte­lik. A filmbejátszást követően a Pódium Stúdió és a Verlieh Szín­pad tagjai mutattak be Kassák- műveket. Sándor Zoltán előadó- művész nem kisebb feladatot vállalt és oldott meg kivételes ké­pességgel és mély empátiával, mint „A ló meghal, a madarak ki­repülnek” című, nagyigényű szabad vers adekvát tolmácsolá­sával. A bécsi emigrációban 1924-ben papírra vetett mű a köl­tő 1909-es gyalogos európai ván- dorútját eleveníti meg egyéni né­zőpontból és stílusban, epikai tartalom nélküli lírai reflexió­ként. A műsor szerkesztése is Sándor Zoltán nevéhez fűződik, az ötletes megoldásokkal teli - Kassák szellemiségével össze­A színpadon a Pódium Stúdió versmondói, a harmonikás Bácskái Balázs csengő - rendezés pedig T. Pata­ki László munkáját dicséri. Az est meghívott vendége Csap­iár Ferenc, a Kassák Múzeum igazgatója volt, aki a húsz évvel ezelőtti salgótarjáni konferencián is tartott előadást. A Kassák-élet- mű szakértője élményszerűen be­szélt a társadalom mélyéről in­dult autodidakta költőről, a képző­művészről, a reneszánsz ember­ről, s mutatta be sokoldalú művé­szetének, különleges élmények­ben gazdag pályaképének, jól el­különíthető - a lázadó korszaktól a mellőzöttség évtizedein át az öregkori meditációkig, az elisme­résig terjedő - életszakaszainak néhány jellemzőjét. Kiemelte, hogy baloldali meggyőződésű művészként - akárcsak József At­tila - mintegy belső emigrációba kényszerült a huszadik század el­ső évtizedeiben éppúgy, mint a második vüágháborút követően. Csapiár Ferenc azt a Kassákot idézte meg, aki 1947-ben a követ­kezőket írta önmagáról: „Azt hi­szem, a modem magyar irodalom­ban az első voltam, aki komoly mélyreható kontaktust tartott a külßld művészeti irányzataival, anélkül, hogy bármelyikhez csatla­koztam volna... Korszerűen vetőd­tek fel bennem a kétségek a múlt hagyományaival szemben és kor­szerűen, egy belső törvényszerűség szerint csatlakoztam azokhoz az újítókhoz, akikkel rokonságot érez­tem lélekben, s az ő mozgalmaik­hoz hasonlóak voltak önmagam­bái merített formai törekvéseim... ” A program további részében a Tarjáni Kassák Kör jelen volt nyolc tagja mondta el Kassákkal kapcsolatos érzéseit, benyomása­it és fejtette ki, hogy mit remél a kör működésétől. Szinte általános mottóként fogalmazódott meg a kassáki „Éljünk a mi időnkben" gondolat. De mit jelent ez ma? Kik vagyunk, miben hiszünk, hová tartunk, mit tehetünk? - sorjáz tak a kérdések, amelyek éppúgy súlyos dilemmát okoznak a hu szonegyedik század eleji igénye sen, felelősen gondolkodó ember nek, mint ahogyan Kassák is egy életen át igyekezett újszerű, ere deti, s hite szerint adekvát vála szokat adni a huszadik század sa játos problémáira. Abban azonban mindenk egyetértett - s bizonyára a klubo megtöltő jelentős létszámú közön ség is - hogy az ezen írás címéber is feltett kérdésre - azazhogy „Kell e nekünk Kassák?” - érdé mes, sőt szükséges igennel felel ni. A róla, a vele való gondolkodó: ugyanis termékenyítő hatású le hét a folyamatos, újabb és újabl kihívások közepette... ■Csongrády Béli JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Megszökött a papagájunk, mert anyu sosem hagyta szóho jutni. ” Szerencsés nyertesünk: Jeney Péterné Balassagyarmat, Hársfa u. 210. Kérjük, mai rejtvényünl megfejtését február 1-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásár lási utalvány szintén itt vehető át!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents