Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-22 / 18. szám
2 2007. JANUÁR 22., HÉ NÓGRÁD MEGYE t A szellem és alkotás ünnepe (Folytatás az 1. oldalról) könnyed, tiszta vonalvezetése, tollrajzai, rézkarcai, diópácai, linómetszetei, akvarelljei, olaj- festményei harmóniát árasztanak. A festő rendszeres szereplője a szécsényi őszi és a balassagyarmati nyári tárlatoknak. A Balassagyarmat Kultúrájá- ért-díjban Fogarasi Béla gitárművész részesült. A művész 1969 óta a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola zenepedagógusa, kamaramuzsikusként több művészeti díj tulajdonosa. Az „Élőzenét a falusi iskoláknak” mozgalom, az ifjúsági és felnőtt, valamint a filharmóniai hangversenyek állandó előadója, s az értékes gitárzene meg- szerettetőjeként tanítványaival országos eredményeket ért el. Rádiós, televíziós szereplései mellett két hangkazetta és két CD őrzi kimagasló kultúraközvetítő tevékenységét és óriási szakmai tudását. Az est fénypontja szokás szerint a Madách-ünnepség volt. Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke köszöntőszavaiban elmondta: Madách személyében azt a költőt ünnepli a közönség, akiről szinte mindent tudunk. Intézmények, utcák viselik nevét és ott van a szívünkben, mert maradandót hagyott ránk és a világra.- A Tragédia azonban folytatódik: Lucifer neve a globalizáció, s valamennyien Ádámok és Évák vagyunk, akiket beteljesült remények helyett egyre több csalódás ér. Küzdjünk hát együtt a legnemesebbekért - figyelmeztetett az elnök, akinek szavait követően a Madách és Mikszáth irodalmi pályázatra beérkezett munkák Petrőczi Éva költő által írt értékelését Dénes Diána műsorvezető olvasta fel. Az értékelő szerint valamennyi munkában megcsillan a nógrádi világ, s a művek olvasása tiszta örömöt, „aranymosást” jelentett számára. A díjakat Becsó Zsolt és dr. Praznovszky Mihály, a Palócföld főszerkesztője nyújtották át. A Madách-pályázaton a zsűri első díjat nem adott ki. Második helyezést a szegedi Máthé Zsuzsanna ért el Madách elfelejtett verseiről szóló tanulmányával, harmadik a salgótarjáni dr. Baráthi Ottó lett a salgótarjáni | Kálvária-emlékhely kiskróniká- | jával. Salgótarján különdíját | Székyné dr. Sztrémi Melinda pol- 7 gármester asszony adta át Kovács-Bodor Sándornak a salgótarjáni romák helyzetéről szóló dokumentumfilm szövegkönyvéért. Balassagyarmat, különdíját Medvácz Lajos a mátraszelei Vincze Dánielnek nyújtotta át két tanulmányáért. A Mikszáth-pályázaton a Kiscse- ri Mihály néven publikáló salgótarjáni Pál/ózse/bizonyult a legjobbnak, második a budapesti Udvardi Balázs, harmadik a szintén budapesti Szeder Katalin és a karancslapujtői Lidik Éva lett. A díjkiosztást követően Tomanek Gábor színművész osztotta meg Madáchcsal kapcsolatos gondolatait a hallgatósággal. „Ady után szabadon” kifejtette: a XIX. század három nagy csodája Arany, Madách és Magyarország volt.- A Tragédia kivetített belső lelki dráma a költő hinni akaró és hitetlen énje között. Madách az eszmék embere, aki erősebben gondolt, mint képzelt, s az emberi lét értelmét járta körül az emberi történelem egészében, a szabadsághoz és a nemzeti függetlenséghez elszántan ragaszkodva - fogalmazott a színművész, feltéve e kérdést: vajon a XXI. századnak lesznek- e Madáchhoz, Aranyhoz fogható csodái? Szász Kolumbán Olga rendezésében, a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumának és Szakközép- iskolájának Kaleidoszkóp-díjas tanárai és diákjai által előadott, újszerű megoldásokkal tarkított, a Madách-sorok értelmezési lehetőségeinek gazdag tárházát felvillantó összeállítást követően Tibay András előadóművész méltatta a szécsényi Bakos Ferenc grafikus- és festőművész művészeti tevékenységét. A Ma- dách-díjjal kitüntetett alkotó munkája eredményeképpen 1999-ben megalakult a szécsényi művészeti iskola képzőművészeti tagozata. Bakos Ferenc nevelői, tanári pályafutása mellett alkotásaival rendszeres résztvevője a salgótarjáni tavaszi tárlatnak és rajzbiennálénak, törzsvendége a ceredi nemzetközi művésztelepnek, illetve művészeti vezetője a szécsényi megyei őszi tárlatnak. Egyéni hangú, finom belső rezdüléseket tükröző műveit Budapesten és Hollandiában egyaránt bemutatta már. Dr. Andor Csaba, a Ma- dách-társaság elnöke dr. Bene Kálmán deszki irodalomtörténész, filológus laudációját mondta el. A Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőjének nevéhez fűződik Madách „Csák végnapjai” című ifjúkori drámájának megtalálása. 1999-ben egy kétkötetes Tragédia-kiadást mutatott be, a szövegváltozásokat bőséges jegyzetappará tussal magyarázva, s megkezdte egy 12 kötetes, minden korábbinál teljesebb Madách-összkiadás szerkesztését. 1993 óta szervezője és rendszeres résztvevője az évenkénti Madách-szimpóziumok- nak, kimagasló tevékenységet folytatva a Madách-kutatásban. Erdei Sándor szobrász- és üvegművész a harmadik díjazott, a balassagyarmati származású és a városban élő Csemniczky Zoltán szobrászművész tevékenységéről mondott elismerő szavakat. A művész a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban vizuális előadóként kezdte meg munkáját. Jelenleg az intézmény megbízott igazgatója. Gyermekés felnőttrajzszakkörei mellett 1979 óta szervezi - a megyében évtizedeken át egyedülálló - Horváth Endre Galéria nívós kiállításait. Több mint húsz éve működteti a képzőművészeti szabadiskolát, s a szerb templom galéria tárlatait 1989-től menedzseli. A gyarmati képtár kiállításait szintén ő felügyeli. A fiatal képzőművészek stúdiójának tagjaként a leghaladóbb legitim művészeti csoporthoz csatlakozott 1986-ban. Elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat, s a képző- művészeti szövetség nívódíjában is részesült. Olaszországban szobrászati dekorációkat ké tett, alkotásaival a megyén ki Ankarában, Párizsban, Zsoh és Prágában is bemutatkoz Alapítója a Komjáthy Jenő dalmi és Művészeti Társaság! és az Arttéka Művészeti és 1 gyományőrző Egyesületnek tereket szinte magába szívó r vei varázslatos formavilágról briliáns technikáról tanúsk nak. A Nógrád Megye Közgyük és Balassagyarmat önkormá: zata által támogatott, sáli dách Imre Városi Könyvtár r dezésében szervezett ünnep: emelkedett hangulatát Horn Péter klarinétjátéka, Laci Boglárka éneke, Banos Brigi hegedűjátéka és Csíki Gál népi tánca fokozta és színe tette. Fogarasi Béla gitárművész, zenetanár (balra) Balassagyarmat Kultúrájáért-díjat vehetett át Medvácz Lajos polgármestertől A csábítás nagy, a készlet egyre kisebb! 2006-os Peugeot modellek kivételes kedvezménnyel, de csak a készlet erejéig! Egy Peugeot-nak nehéz ellenállni. Különösen most, amikor 2006-os modellévű autóinkat korlátozott darabszámban, csábítóan kedvező áron kínáljuk február végéig! Éppen ezért érdemes minél előbb ellátogatni az Önhöz legközelebbi Peugeot- márkakereskedésbe, ahol naprakész információkkal szolgáinak a még elérhető modellekről. PEUGEOT. VEZETNI MINDIG ÉLVEZET. • Peugeot » Total-hma Az akció január 2-tól február 28-ig, Sietve a raktárkészlet erejéig érvényes, az akcióban résztvevő Márkakereskedésekben. Vegyes átlagfogyasztás: 4,6-10,2 1/100 km, CO.-kibocsátás: 109-242 g/km. modelltípustól függően. Ponyi Family Kft. 3100 Salgótarján, Hősök útja 2., T.: 32/512-200 PEUGEOT Verssel, dallal tisztelegte! Sz. F. Szécsény. Szombaton a művelődési ház szervezésében a város és térsége tanulói, román és szlovák magyar nyelvű diákokkal, közösen tisztelegetek a magyar kultúra napja előtt. Katona Kálmán ország- gyűlési képviselő nyitotta meg a rendezvényt, aki felhívta a figyelmet a hagyományaink, a népdalok ápolására, őrzésére, a nemzedékeknek való átadására. A hagyományokhoz híven a fiatalok az idén is versmondó- és népdaléneklő-versennyel köszöntötték az ünnepet. Egyszerre több helyszínen zajlottak az események. A verseny befejezését követően, míg a zsűri értékelt, a nagyteremben a füleki gimnázium Forrás éneklő csoportja, az őrhalmi Varga Viktória és Kászoniné Fejős Gabriella szórakoztatták a közönséget. A versmondók versenyében a kisdiákoknál: 1. Bocsó Blanka (Szécsény), 2. Vizoviczki Lolitta (Rimóc), 3. Barna Dóra (Szécsény). A felső tagozatosoknál: 1. Ferenc Alexand (Fülek), 2. Rácz Kálm (Endrefalva), 3. Nyizsn> Benjamin (Nógrádmegyer). középiskolások közül: 1. B hály Kornél (Fülek), 2. Jak Zsófia (Szécsény, Körösi), Benko Júlia Tünde (Fülek), népdaléneklő verseny dobog helyezettjei, az alsó tagozat! 1. Danyik Viktória (Fülek), Ferenc Vivien (Fülek), 3. Ki Luca (Szécsény). A felső táj zatosak: 1. Oláh ív (Szécsény, Körösi), 2. Var Ivett (Szécsény, Körösi), Vaculciak Ágnes (Fülek). B zépiskolások: 1. Kelemen Bi nadett (Fülek), Madaras Gí riella (Székelyudvarhely), Jusztin Anikó (Ludányhaláss Különdíját Galcsik Nikof (Nógrádmegyer), Soós Verő: ka (Fülek), Jaszik Jú (Szécsény), Andrási Han (Székelyudvarhely), Görcsi C orgina (Nógrádmegyer), nógrádszakáli iskola, Varga I kolett (Őrhalom), Gyetvai Z: fia (Fülek), Kosa Lőri (Székelyudvarhely), Oláh E: tér (Szécsény), Rácz Rozá (Nógrádszakál) és Magyar F nor (Székelyudvarhely) vet tett át.