Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-12 / 10. szám
4 2007. JANUÁR 12., PÉNTE NÓGRÁD MEGYE Meglopták a Dinamót Megyei volt, régiós lett az APEH Szurdokpüspöki. A pár éve alakult Dinamó zenekar pergó's, dallamos zenéjével, átdolgozásaival hívta fel magára a figyelmet. Megélt néhány tagcserét, átalakulást, a mostani felállásban mintegy négy hónapja zenélnek, illetve zenélnének, mert a múlt év vége felé meglopták, minden kellékétől megfosztották a csapatot Épp az óév utolsó próbájára készültek, mikor meglepődve tapasztalták, hogy a terem ajtaja előtti vasrács lakatja le van feszítve, az ajtót betörve, s minden hangszer, erősítő és kellék eltűnt. A dobfelszerelést egy az egyben elvitték, ez lett a sorsa a mikrofonoknak, az állványnak, a szólógitárnak és a kombóknak, de az erősítőnek, a hangfalaknak, sőt a törött (!) dobverőknek is. A betörők a fiókokat is kiforgatták, ellopták a óangolokat, a tartalék kábeleket, az ottfelejtett mp3 lejátszót is. Egy furulyát és pár apróságot hagytak ott. Nyomot nem is nagyon hagytak maguk után. Természetesen a rendőrséghez fordultak a károsultak, de ez sem kecsegtetett sok jóval. Úgy tűnik, a felszerelést valószínűleg soha többé nem látják viszont. S ez számukra nagyobb kár annál a - szűk- markúan számolva - 530 ezer forintnál, amit megállapítottak. A fiúk kénytelenek azzal számolni, hogy ez a zenekar végét jelentheti, amit viszont nem szeretnének. A Dinamó nem pénzért, hanem egyszerűen azért játszott, mert tagjai szeretik a zenét, örömüket lelik mások szórakoztatásában. Mindannyian keserves munkával szerezték meg a hangszereket, most pedig e tekintetben a nullán állnak. Pár napja ötvenezer forintot ajánlottak fel annak, aki a 06-703826264 os telefonszámon olyan információval szolgál, melynek segítségével megtalálják a hangszereket. Mámoros vetélkedő Mátrafüred. Az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei területi szervezetei, vadászok, vadgazdálkodók és természetvédők szövetségei, valamint a Károly Róbert Főiskola a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolával karöltve meghirdeti az Észak-magyarországi régió településein élő és tevékenykedő erdészek és vadászok második bor és pálinka versenyét. A bíráló szakemberek az egyes kategóriákban a nedűk minősítése mellett a gasztronómiai értékeket is vizsgálják és így rangsorolnak. Azt keresik, mely italok a leginkább illő- ek a szarvasból, az őzből, a vaddisznóból, nyúlból, fácánból készített ételek fogyasztásához. A versenyre saját termelésű borokkal és valódi gyümölcsből készült pálinkával lehet nevezni, a részvétel díjtalan. A résztvevők fajtánként, borból négyszer 7 deciliteres, pálinkából kétszer félliteres dugaszolt mintát nyújtanak be bírálatra. További feltétel, hogy a versenyzőnek nem kereskedelmi termék esetén a versenyeztetni kívánt borból minimum 100, pálinkából legalább 10 literrel kell rendelkeznie. A mintákat a Mátra Szakképző Iskola portáján (Mátrafüred, Erdész út 11.) január 29 és február 5 között adhatják le az indulók. A megmérettetést dr. Magda Sándor, a főiskola rektora nyitja meg február 8-án. További felvilágosításért a rendező szerkezetekhez fordulhatnak az érdeklődők. Az „összecsapás” végén az ünnepélyes eredményhirdetés, az oklevelek és díjak átadása február 15-én 14 órakor lesz a Károly Róbert Főiskolán. A legkiválóbbakat a IX. erdész-, gazdász-, vadászbálon díjazzák február 24-én a Mátra Szakképző Iskolában. Óriási évnyitó akciók a Chevroletnél Tavalyi árak, tavalyi kedvezmények a Kenderesinéi Igazán jó üzletet köt, aki az új év elején dönt autóvásárlás mellett. Most ugyanis akár félmillió forintot is megtakaríthat, ha Sparkot, Lacettit, vagy Aveot vásárol - mondta el érdeklődésünkre Kenderesi Géza salgótarjáni márkakereskedő. A modellek kipróbálására e hét végén, szombaton és vasárnap tesztvezetés keretében kerülhet sor - javasolja a cégvezető. Aki szombaton 9-15 óra, illetve vasárnap 9-14 óra között ellátogat a salgótarjáni Chevrolet márkakereskedésbe a nyílt nap keretében további meglepetésekkel találkozhat.- Elsősorban természetesen a vásárlókra gondoltunk - mondja Kenderesi Géza -, hiszen lehettek olyan vevőjelöltek, akiket az elmúlt év végi hajrá esetleg elriasztott, vagy a pénzük nem jött meg időben, esetleg szándékosan döntöttek úgy, hogy az új év nyugodtabb időszakában lepik meg magukat az új autóval. Bárhogy is történt, jól döntöttek, hiszen a tavalyi akcióink tovább élnek, persze sietniük kell, mert csak a készlet erejéig. A Chevrolet Kenderesi telephelyén jelenleg mintegy félszáz modell közül válogathatnak. Érdemes az árcédulákat is megtekinteni, hiszen most például a Spark, az ötszemélyes városi kisautó 2 millió forint helyett már 1 799 000 forintért elvihető. A Sparkról egyre többen tudják, hogy rendkívül gazdaságos autó, amely kiváló manőverező képességgel rendelkezik városi környezetben. Ráadásul ez az ár tartalmazza a légzsákot, a blokkolásgátlót (ABS) és erre a járműre köthető a legolcsóbb kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás. Az Aveo sokak által választott változata most csak 2 487 000 forint, s ezért a tulajdonos egy kényelmes családi autót vihet haza, amelyben két légzsák, ABS, klíma, szervokormány és MP3as lejátszó is található, hogy csak a fontosabbakat emeljük ki. Remek áron kínálják a közép- kategóriás Lacettit, hiszen a 3 249 000 forintos vételárból most 450 ezer forintot enged el a márkakereskedés. A Lacetti alapcsomagjába befért a légkondi, a szervokormány, a fékrásegítős ABS, a két légzsák, s valamennyi ablak és tükör elektromos vezérlése. Már a nógrádi utakon is fut a szépívű Epica, a Chevrolet luxuslimuzinja, amelyet hathengeres motor röpít hihetetlen kényelmet és biztonságot nyújtva utasainak. Sokan várták már a GM csoport új terepjáróját is, a hétszemélyesre bővíthető Captívát, amely dízel erőforrással 7 499 000 forinttól kapható. Kenderesi Géza a finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy a 3,3 millió forint alatti Chevrolet modellek már 0 forint önrésszel, akár 10 év futamidőre is elvihetők. Valamennyi most vásárolt Chevrolethez jár a négy téli gumiköpeny is. Emellett a szerviz szakemberei vállalják, hogy az érdeklődők gépkocsiját ingyen átvizsgálják egy „kis műszaki” keretében. S hogy a család többi tagja se unatkozzon, amíg a szülők a megfelelő színt és felszereltséget mustrálják, a Chevrolet Kenderesi kifestő és rajzversenyt hirdet a gyermekeknek értékes nyereményekért. PR-TNL CHEVROLET! (Folytatás az 1. oldalról) viszont növekedett az adószakmai feladatokat ellátók száma. Dr. Nagy László az átalakítás előnyeit a szakmaiság erősítésében, az egységesebb irányításban nevezte meg. A régióban 12- vel csökkent a vezetői helyek száma, az ügyfélkapcsolati munkát viszont átcsoportosítással, létszámnöveléssel megerősítették. Az új felállás ugyanakkor egységesebb jogalkalmazást, az együttműködés erősítését, rugalmasabb, hatékonyabb gazdálkodást is lehetővé tesz. Az idei tervekről szólva azt hangsúlyozta: az államháztartási bevételek beszedése érdekében legfontosabb cél az önadózási rendszer korszerű módszerekkel való működtetése, az adózási hajlandóság erősítése, az adókikerülő magatartások minél Dr. Nagy László szélesebb körű feltárása. A társadalombiztosítási alapok megrövidítésének megelőzése és feltárása érdekében január 1-jétől jelentősen kibővül az elektronikus úton történő járulékbevallás és megvalósul az egyéni járulékszámla-kötelezettség oldal: nak kiépítése. 2007-ben az e lenőrzések között még nagyob hangsúlyt kapnak a foglalkozt: tási viszonyokkal, valamint a j: rulékokkal kapcsolatos különbi ző vizsgálatok. Szó volt a sajtót: jékoztatón arról is, hogy a APEH idén tízezer (a régióba kétszáznál több) vagyonosodá: vizsgálat elvégzését tervezi, els< sorban a jelentős ingó és inga lan vagyonnal rendelkezők, nagy összegű tagi kölcsönt nyú tó cégtulajdonosok több bevall; si időszakban tartósan vesztes; gesnek jelzett vállalkozások k; rében. A magánszemélyek viz: gálatai során, az adóhivatal rendelkezésére álló eszközök fe használásával elő fogja segíter a gázártámogatások ellenőrzi sét is. (M.J Hogyan tovább, Fő tér? Továbbra is izgatja a Salgótarjáni Polgári Kör tagjait, miként folytatódik a város főterének rekonstrukciója. Ezt a témát is felvették idei első félévi munkatervükbe. A civil szervezet idei első ösz- szejövetelén, szerdán a munkatervet beszélték meg a Brunda Gusztáv vezette kör tagjai. Az elnök sikeresnek ítélte a múlt esztendőt, már csak azért is, mivel a szervezet jelentős mértékben hozzájárult Salgótarján középtávú fejlesztési elképzeléseinek kimunkálásához. A tagság továbbra is szívesen vállal hasonló feladatot, amennyiben a város vezetése igényt tart rá - hangzott el. A munkaterv sorában elsőként februárban a zagyva- pálfalvai civilekkel találkoznak a Z. Pontban, Losonczi Tamás javaslatát elfogadva. Márciusban az egészségügy helyi átalakításáról hallgatják meg az illetékeseket: dr. Bercsényi Lajos kórház- igazgatót és gazdasági helyettesét, Kaszás Erikát. Áprilisban a Fő téri rekonstrukció II. ütemét veszik górcső alá, bízva abban, hogy ezúttal több javaslatukat is befogadja az előkészítő team. Ugyancsak áprilisban ünnepli 110+11. születésnapját a civil közösség. Májusban az egykori Salgótarjánt ismerhetik meg a körhöz ellátogatok, Póczos Sándor diáin keresztül. Az estnek várhatóan a 40-es, 50-es éveket jól ismer; tarjániak is vendégei lesznek. A kör ülésén - egyebek mel lett - felvetődött, hogy mi lett; sorsa a tanuszoda üvegzománc díszeinek, amelyet az azóta el hunyt grafikusművész, Szatmá rí Béla tervezett. A Nógrád 1981 szeptember 2-i számában, az uszoda avatásakor a következők ről tudósítottak: Bállá Árpád, a Létesítmény és Sport Kht. ügy vezető igazgatója kérésünkre elmondta, hogy a szóban forge műalkotás már a felújítást meg előzőén is hiányos volt, leszedő sekor pedig - a technikából következően - újabb hat darab robbant szét. Mivel az üvegzománcok nem estek védettség alá, véglegesen eltávolították azokat. TNL Telkek festői környezetben Apartmanházak építésére alkalmas telkeket alakított ki nemrég Salgótarjánban, a Tóstrand szomszédságában a KRF Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt. A telkek igen előnyös feltételekkel vásárolhatók meg - tudtuk meg Mihályné Balázs Melindától, a társaság vezérigazgatójától. A Tóstrand Motel szomszédságában, erdős környezetben található telkeket teljes közművel kínálja a KRF Zrt. Az általános rendezési terv szerint apartman-jelle- gű házak építhetők a lankás hegyoldalba. A festői környezetben négy, egyenként 1500-2000 négyzetméteres lakótelek alakítható ki.- A városban ma már megjelent az igény a minőségi telkek vásárlására is - mondja a vezér- igazgató asszony. - Ezért is gondoljuk, hogy lesz rá igény, különösen a menedzser életvitelt folytató emberek körében. Az építési terület a lakóövezeten belül, de elkülönülten található, ami áltatóban azok számára fontos, akik a nyugalmat szeretik. Emellett a környezet igazán festői, déli tájolású, s még így télvíz idején is jelentős napsütést kap. A leendő lakásoktól pár méter csak a tóstrand, amelynek tervezett fejlesztése ugyancsak fokozza majd a telkek iránti érdeklődést. Mihályné Balázs Melinda elmondta még, hogy az érdeklődők a KRF Zrt. központjában, Salgótarjánban, az Alkotmány úti Kálvária Házban lévő irodájukban részletes felvilágosítást kaphatnak. TNL