Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

A VAROSRÓL felvételi különszám /wj I /íce^wTÍ 5 Best of Eger Egy Eger a sok közül ■er BALOG VIKTÓRIA __________________ El őször kisdiákként látogattam Egerbe. Akkor csak a szokásos év végi osztálykirándulások egyikét ejtettük meg a Bükk nyugati lábá­nál fekvő dombvidéki városban. Ezzel, azt hiszem, nem okoztam túl nagy meglepetést, hisz ide gya­korlatilag mindenki ellátogat diák­évei alatt. Valóban, mert ez a több száz éves történelemmel rendelke­ző hely olyan élményt tud nyújtani bárkinek, mely kétségtelenül mara­dandó. Nem hiába van tehát min­den osztályfőnök tarsolyában Eger városának neve, hisz ez a hely elénk tárja a régmúlt eseményeit, és csak mesél és mesél. A legmaradandóbb élményt szá­momra akkor a Minaret kígyózó lépcsősora és a vár ódon falai jelen­tették. Ezekre még közel tíz éves távlatból is tisztán emlékszem. Kö­zelebbi kapcsolatba akkor kerültem a várossal, mikor felvételt nyertem az Eszterházy Károly Főiskolára, és megkezdhettem felsőfokú tanulmá­nyaimat. Mára már az otthonommá is vált egyben, de még mindig olyan lelkesedéssel térek vissza a szülő­városomba való hazalátogatásból, mintha csak kirándulni jönnék. Bár már negyedik éve sétálok el rendszeresen a vár kolosszális fala mellett, változatlanul valami leírha- tatlant nyújt számomra, sugallva azt a hihetetlen erőt, ami benne lakozik. A vártól a Dobó térre vezető utcá­nak is valamiféle sajátosságot ad­nak macskakövei, melyek a mesébe illő Eger-patakot átívelő hídnál az egykori piactérbe, közismert nevén Dobó térbe torkollanak. Ez az a hely, ahol szinte biztos, hogy találkozom turistákkal, akik vagy a Dobó István- szobrot és az egri hősök emlékmű­vét kattintgatják fényképezőjükkel, vagy felemelve fejüket a várat szem­lélik, miközben lelkesen hallgatják vezetőjük végtelennek tűnő mon­dandóját. A helybeliek leginkább csak pihenni jönnek az itteni padok­ra, mielőtt rohannának tovább, vagy pedig kikapcsolódni az ilyen-olyan fesztiválnak helyt adó térre. Ha tovább indulok, és balra ve­szem az irányt, rövid séta után a Lí­ceumhoz jutok. Itt gyakran megfor­dulok, hisz az Eszterházy Károly püs­pök alapította épület már több, mint 230 éve a főiskola központi épüle­te. Az épület valóban páratlan, de időnként nem bánnám, ha főiskolás helyet turistaként léphetném át ha­talmas kapuját és nézhetném meg az ország egyik legszebb könyvtárát az első Magyarországon nyomtatott könyvvel, és az ország első csillagá­szati múzeumát, a Spekula csillag­vizsgálót. A Líceum küszöbének át­lépése előtt tekintetem akarva-aka- ratlanul a vele szemben emelkedő lépcsősor feletti Bazilikára terelődik, hisz a klasszicista emlékmű monu­mentális sárga falai impozánsan emelkednek igéit hirdetve a város fölé. Ha már a Bazilikánál járok, ak­kor már nem is vagyok olyan mesz- sze a Szépasszony-völgyhöz veze­tő elágazástól. Azt nem mondom, hogy onnan még nem kell jó dara­bot sétálni, de azt bizton állíthatom, hogy odafelé sokkal határozottabb mozdulattal lehet szelni az utcákat, mint visszafelé. A völgy egy olyan hely, amit azért nem illik kihagyni egri látogatásunk során, és ahogy el szoktam nézni, nem is felejtenek el a turisták sem belekóstolni a völgy zamataiba, időnként bíborvörös arc­cal dalolászva okozva remélhetőleg felejthetetlen élményt önmaguk szá­mára. No, de visszatérve a városköz­pontba, van még néhány hely, me­lyek nélkül számomra Eger nem lenne Eger. Ott van az általam leg­gyakrabban látogatott főiskolai épü­let mellett elterülő Érsekkert, mely városligetes hatásával számomra a nyugalom szigetének hangulatát kölcsönzi. Sétálni hatalmas fái kö­zött, hallgatni a szökőkút szakadat­lan zúgását az egyik legjobb kikap­csolódást képes nyújtani bármikor. A Minaretet, amelyet már említet­tem, egykori kalandom óta csak alulról szemlélem, mert a tériszo­nyomat valahogy még most sem sikerült annyira leküzdenem, hogy megmásszam a több száz lépcsőfo­kot a karcsú épületben. A lépcsők­ből egyébként is jut elég a városban, az esetleges látványról meg csak annyit, hogy a szintén kicsit sok lép- csőnyivel feljebb elhelyezkedő kol­légiumom ablakából is varázslatos panoráma tárul elém, és még fó­biám sem lesz az izzadságcseppet nem kímélő mászás után. Természetesen egy főiskolás éle­téhez hozzátatoznak a bulik és a szórakozás. A völgyes esték az idő hűlésével lezárulnak, bár tavasszal ismét előtérbe kerülnek, de addig is vannak helyek, amelyek időjárás­tól függetlenül is látogatottak. Ezek közé tartozik többek között a sétáló­utcaként kezdődő, hihetetlen hosz- szúnak tűnő Széchenyi utca végén megbúvó Egal Cult Club, régebbi nevén Más, ezt csak azért említet­tem meg mert ezt én is előnyben részesítem a többi dübörgő mulató­val szemben. A sokféleképpen emlegetett Eger kinek ezt, kinek azt jelenti, számom­ra elsősorban diákságom legszebb éveinek eltöltését, melyre bármikor jó emlékkel fogok visszagondolni. US DÉLCEG ANDREA __________________ Eg er a történelem városa. Eger a borok városa. Eger a hallgatók vá­rosa. Egernek nagyon sok arca van, messziföldről jött barátomnak most egyet mutatok meg ebből a renge­tegből. Jó idő lévén reggelinket az Érsek- kert egyik fényes padján fogyaszt­juk el, miközben én a napi progra­mot vázolom nagy vonalakban. A kellő mennyiségű péksüti legyűré­se után a vár felé vesszük utunkat. Megjegyzem, hogy útban oda majd megállunk egy kapunál, mert sze­retném megmutatni.- Egy kapunál? Minek?- Majd meglátod. Arckifejezésében az értetlenség és az „ez lökött"-érzések nyomait vélem felfedezni, de nem is vártam mást. Elindulunk, és rövid séta után ő maga hívja fel figyelmem egy dí­szes kovácsoltvas bejáratra.- Fazola-kapu. Ez az a kapu. Elismeréssel vegyes csodálattal állunk a kapu előtt. Azon jojózunk, hogy vajon meddig tarthatott ezt megtervezni, megcsinálni, és hogy mi ilyenre soha nem leszünk ké­pesek. Miután eleget merengtünk Fazola Henrik munkáján, tovább in­dulunk, hogy bevegyük a várat. Rö­vid jegyvásárlási hadművelet után már bent is vagyunk. A törököknek eS BÉRES MÓNIKA ____________________ A szemeszter első hetében jár­tunk. Ekkor még számos óra elma­rad. Pont egy ilyen elmaradt óra ke­retében ültem ki a Dobó térre. Gyö­nyörűen sütött a nap, az anyukák is kezdtek gyülekezni a babakocsik­kal, sok apró emberke totyogott a galambok után. A nap szikrázóan sütött le rájuk, és ők kacagva üldöz­ték az egri galambokat. Jó volt ott ücsörögni, van valami hangulata a térnek. Vonzza az embereket. Dobó minden áldott nap kivont karddal áll a tér közepén, talán ez olyan va­rázslatos? Vagy a harangjáték? Nem tudom, de szeretek ott ücsörögni és nézni az embereket. A Dobó térről a várat is látni. Szép emlékeim közé tartozik, mikor először ott jártam. Borzasztó idő tuti nem volt ilyen egyszerű dolguk - vigyorgunk nagyot. Körbe-körbe mászkálunk a várban, és azon vitá­zunk, hogy honnan lett volna érde­mesebb támadni, milyen stratégiát alkalmaztunk volna, aztán megál­lunk, és csak élvezzük az elénk tá­ruló látványt. Az élő képeslapon el­kezdem mutogatni, hogy mi merre található, melyik torony mihez tar­tozik, és hogy hol bújkál következő úticélunk.- Azt se tudom, hova figyeljek, annyi minden van itt - jegyzi meg útközben.- Javasolnám, hogy a lábad elé, különben közelebbről fogod szem­ügyre venni a kopott macskaköve­ket, mint szeretnéd. Felnevet, de azért tanácsomat megfogadva lépked tovább mellet­tem. A zsúfolásig megtelt kávézók mellett haladunk a Minaret felé. Hiszi ő. Még nem tudja, hogy iga­zi célunk más. Egy külön kis világ, ahol semmi sem az, aminek látszik.- Marcipánja. Megérkeztünk. Ezt látnod kell! Tiltakozás nélkül követ Kopcsik Lajos mestercukrász múzeumába. Hihetetlen, minden annyira igazi­nak látszik, pedig nem az. Szótla­nul tisztelgünk a remekművek és alkotójuk előtt. Persze, ezek után mindenki megkívánja a marcipánt, volt. Orkánszerű széllel megküzd- ve kapaszkodtam fel Gárdonyi Géza sírjához. Olyan szinten fújt, hogy kapaszkodnom kellett, különben el­lökött volna. Egyik fényképen sem látszik igazán az arcom, a hajam­mal megküzdve próbáltam moso­lyogni, de a szél győzött, csak egy nagy szőrcsomót lehet látni az ar­com helyén. No meg a panoptikum. Hát az valami csoda! Én itt Egerben láttam először viaszszobrokat. Min­den fényképen próbáltunk valamit alakítani. Van, aki az éppen szurkot öntő nőnek segít fölemelni a vödröt szenvedő arckifejezéssel, van, aki Sárközi háta mögül kukucskál. Na­gyon mókás egy ilyen kiállítás. És ha valaki Egerben jár, sosem hagyhatja ki a borospincéket. Más és más a hangulat és a bor mind­mi is, és milyen meglepő, hogy az ember ezt a vágyát ott helyben ki is tudja elégíteni. Mi is jól bevásá­rolunk. A Minaretet csak kívülről csodál­juk meg és egyértelműen hiányol­juk a klausztrofóbiásoknak nem ajánlott karikát a sarokból. Lép­csőmászás helyett inkább leülünk a Dobó téren, hogy elfogyasszuk frissen szerzett zsákmányunk egy részét. Közben a serényen kattint­gató túristákat seregét szemlézzük, melynek létszáma erősen nap- és évszakfüggő. Kisebb összehasonlító kultúra- elmezés után tovább is állunk. A kürtőskalácstól illatozó utcát köve­tően a Széchenyi végén vagy elején- attól függ hogy honnan nézzük- álló Líceumba térünk be. Kisebb körséta után felmászunk a torony­ba, hogy onnan is körbenézzünk. Sok a lépcső, lift sincsen végig de megéri. Az ajtón kilépve ismét lép­csők hadával küzdünk meg majd megvizsgáljuk a Bazilikát. Beállunk egy olasz csoporthoz, egy szót se értünk, de örömmel nyugtázzuk, hogy jól beszélt. Már csak egy cé­lunk maradt. Igen, a Völgy. Hosz- szú napunk méltó befejezéseként leülünk a Völgyben, és jó pár pohár bor mellett nem csak megbeszéljük a napot, de a világot is megváltjuk. egyikben, így tehát az összesét vé­gig kell járni. Egy igazi borkedvelő a túra végére kicsit spiccesen tér a felszínre és elkönyveli, hogy ez is megérte. És akkor a begyűjtött bo­rokról még nem is beszéltem... És e kis városka gyöngyszeme számomra az érsekkerti szökőkút. Egyszerűen lenyűgöző. Csodála­tos. A kis park, a fák, a virágok. Oda nem hallatszik be a város zaja, ma­gával ragad a víz csobogása. Nyu­godt emberek üldögélnek a pado­kon, játékos kutyák szaladgálnak a fűben és minden olyan idilli. Ez a kedvenc helyem. Ha valami nincs rendben a fejemben, csak kiülök egy padra, nézem a szökőkutat és minden rendeződik odabenn. Szeretem Egert. Jó, hogy a sok előadás és gyakorlat után van hová elsétálni, üldögélni egy pádon, be­járni a tereket és végül fáradtan, de élményekkel teli visszatérni a kollé­giumba. Egertől Egerig eS TEJES ZSOLT ___________________________________________ Eg ert látni kell. Érezni kell, és meg kell hallgatni. Figyel­mesnek kell lenni vele, akár egy gyönyörű hölggyel. Az el­múlt három évben igyekeztem megismerni, és megpróbál­tam hallgatni rá. Ha figyelmesen és lassan sétálunk hangu­latos utcáin, magától mutatja meg a nagy múltú épületeit, múzeumait, mint az előbb említett hölgy a drága ékszereit. Az első pillanat mindig nehéz. Az ismeretlen mindig meg­rettent, és bizony az első napokban örülünk, ha a buszpá­lyától, vasútállomástól eltalálunk az „A", „B", „C", „D", „E", „F" jelzésű épületekbe, és vissza. Négy év azért mégis csak négy év. Van elég idő arra, hogy ne mindig a rohanót lássa bennünk a város. Néha lassan, és nyugodtan kell men­ni utcáin, hogy Eger figyeljen fel ránk. Ekkor megszólít, és megmutatja magát. Olyan helyet is, amelyet lehet, hogy nem fog neonfény megvilágítani, mégis gyönyörű, érdekes, izgalmas perceket tölthetünk el társaságában. Ilyen hely a közismertebb nevén hívott Ráctemplom is. E templom oltá­rát mindenkinek látni kell, aki szereti a gyönyörű történel­mi emlékeket. A templom szentképei, több évszázados mű­tárgyai és kódexei felejthetetlen élményt nyújtanak az oda látogatónak. A sport iránt rajongókat sem hagyja magára Eger. Érde­kes és izgalmas dolgokat az olimpia történetéről a magyar sportmúltban elért eseményeiről, sőt magyar élsportolók által ajándékozott sporteszközökről bővebb felvilágosítást a Sporttörténeti Múzeumtól kaphatunk. Nein beszélve az érsekkert Gárdonyi-szobráról, Fazola Henrik kovácsoltvas műtárgyairól, és természetesen az egri várról. Aki a jó bo­rok, és cigányzene társaságában akar eltölteni pár boldog órát, annak le kell sétálni a városközponttól félórányi gya­logúira lévő Szépasszony-völgybe. Kihagyhatatlan élmé­nyeket szerezhet az ott mulató. Lassan járva nem csak to­vább érünk, hanem sok élménnyel, érdekes, fontos ismere­tekkel térhetünk haza, közben arra gondolva, mit hoz majd a következő „randevú" Eger városával. Szeretem Egert

Next

/
Thumbnails
Contents