Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-27 / 301. szám

12 SPORTTÜKOR 2006. DECEMBER 27., SZERt Küzdelmes vereség KOSÁRLABDA NB II, Közép-magyarországi régió B-csoport Balassagyarmati Justitia - Öreg Kaszások 55-71 (15-18,13-15,12-17,15-21) Balassagyarmati Városi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Nagy L, Dudás. Bgy. Justitia: Koltányi 5/3, Lovászi 10, Kenye­res 11/3, ZÓLYOMI 19, Simon 4. Csere: dr. Tatár-Kis, Fenyőhá­zi 4, Szabados 4, Koncsek 2. Csapatkapitány: Kenyeres Ró­bert. Az eredmény alakulása. 4. perc: 4-12, 8. perc: 8-14, 14. perc: 22-26, 18. perc: 26-33, 24. perc: 31-34, 28. perc: 38-43, 34. perc: 43-58, 38. perc: 53-63. Idei utolsó fellépésén megle­hetősen harcos találkozót vívott az Öreg Kaszások elleni derbi­re három zsinórban elszenve­dett vereséggel „melegítő” ba­lassagyarmati együttes. Ebben közrejátszott, hogy a sípmeste­rek a kisebb - sőt, olykor még a nagyobb - szabálytalanságok felett is rendre szemet hunytak, így szinte szó szerint öldöklő küzdelem jellemezte a közép­mezőnyhöz tartozó együttesek összecsapását. Ez a fajta játék­vezetői felfogás elsősorban a vendégeknek kedvezett, akik az első negyedben megszerzett pár pontos előnyüket egészen a záró felvonásig tartották, majd a mieink egyre erőtlenebbé vá­ló támadójátékát kihasználva a hajrában könnyű kosarakat sze­rezve végleg el is döntötték a két pont sorsát. Kenyeres Róbert, a Bgy. Justitia csapatkapitánya:- Nem voltunk képesek a jóval erősebb fiziku­mú fővárosiakat harminc perc­nél tovább tartani, de 55 dobott ponttal amúgy sem lehet otthon mérkőzést nyerni. Azt hiszen a legjobbkor jön a közel öthetes pi­henő, hiszen a kezdeti lendület az év végére egyre inkább kez­dett elfogyni. További eredmények: BLF Palo­ta - Kandó FSC 98-66, Kőbányai DarazsatyA - Eldorádó KE 76-80, Öreg Kaszások - Százha­lombattai KSE 87-95, Kandó FSC - Ferencvárosi SZSE 77-70, Eldorádó KE - Józsefvárosi TE 63-69, Százhalombattai KSE - Kőbányai Darazsak/A 100-74, Kobak KC - Fazekas ÖDE 54-53, Budafoki KK/B - Miklósi Kékró­kák 81-76, Budai XI. SE/A-GPS Bolt - Esztergomi KE 84-96. A bajnokság állása 1. Százhalombatta 1412 21218-1039 0.929 2. PEKDSI 10 8 2 891-7090.900 3. Fazekas ÖDE 1411 31081-8500.893 4. Józsefvárosi TE 13 9 4 920-8170.846 5. BudafokiKK/B 14 9 51100-1055 0.821 6 BLF Palota 11 7 4 854-780 0.818 7. Miklósi KR 11 6 5 855-8160.773 8. Öreg Kaszások 12 6 6 810-7710.750 9. Esztergomi KE 14 7 71071-10650750 10. Kobak KC 14 5 9 910-10180.679 11. Bgy. Justitia 14 5 91031-11510.679 11 Kandó FSC 13 4 9 947-10680.654 13. Eldorádó KE 13 4 9 901-10140.654 14. Kőbányai D./A 13 4 9 914-11130.651 15. Budai XL SE/A 13 310 956-10270.615 16. Ferencváros 13 3101001-11370.615 Teke Karácsony Kupa A Bátonyterenyei Teke Klub még az ünnepek előtt egészen szilveszter napjáig tartó „Kará­csony Kupa” tekeversenyt hir­detett meg, minden sportot és mozgást szerető, amatőr és iga­zolt versenyző részére, férfi, női, ifjúsági és serdülő korcso­portokban, melyre a továbbiak­ban is várja a résztvevőket 15 és 20 óra között az Ady Endre Művelődési Központban. Ne­vezni a verseny előtt Stuhl Jó­zsefnél, vagy telefonon a 060-20/ 978 3007 számon le­het. A lebonyolítás rendje: 60 vegyes gurítás, váltócipő hasz­nálata kötelező! Teher alatt nő az... úszó gyöngyös-mezőkövesd Hét végén újabb „kettős forduló” Egyik nap itt, másikon ott - és közben rövidebb, de gyilkosabb sprinttávokon, vagy pedig éppen állóké­pességet (is) megkövetelő középtávon kell helytállni. Mindezt munkából, és nem rápihenésből, hisz bár fontos versenyek, amikre elmennek, de mégsem pél­dául országos bajnokságok. így néz ki mostanában a salgótarjáni úszók „csendélete.” Versenyről versenyre. Akár egyik napról a másikra. marum, verseny versenyt követ csak itt a régiónkban is, hogy a távolabbiakat most ne említsük. Akadt már hét vége, amikor szombaton és vasárnap is ver­senyeztek a tarjániak, de olyan is, amikor a csapat egyik fele itt, a másik ott állt rajtkőre. Leg­utóbb az említett Ózd-Salgótar­ján szombat-vasárnap „dupla forduló” után a hasonló Mező- kövesd-Gyöngyös következett. És ennek ellenére az eredmé­nyekre sem lehet panasz. íme, csak a legjobbak: Gyöngyös Egy „úszóvagány”, akiben több is rejtőzik, mind mostani eredmé­nyei: Gedőczi Miska Sosem panaszkodhattak külö­nösebben versenyhiányra a sal­gótarjáni GDSE úszói, de az év végi hajrá most aztán maximáli­san sűrűre sikeredett. Ebben nem csak az utóbbi években új­ra felmelegített besztercebányai testvérvárosi és egyesületi kap­csolatok és az azzal járó kölcsö­nös meghívások, hanem az észa­ki régió örvendetesen fellendülő­ben lévő úszósportja is közreját­szott. Hatvanban például nem­rég alakult úszószakosztály, Jászapátiban, Jászberényben és - hogy közvetlenül a házunk tá­ján maradjunk - Bátonytere- nyén sincsenek egyáltalán ha­gyományai az úszósportnak, utóbbiban mitől is lennének, hisz jó egy éve nyitották csak meg az uszodát. Summa sum­Gyorsúszás (200 m), fiúk, 1993 és idősebbek: 1. Visnyai Dani 2:16,8 perc, 3. . Gordos Péter '■ 2:25,4. 1995: 3. Gedőczi Miska 2:52,5.100 m, lányok, 1997:1. Tóth Zsófi Zsa­nett 1:21,0. Hátúszás (100 m) Fiúk, 1993 és id& sebbek: 1. Visnyai Dani 1:16,8, 3. Benyus Marcell 1:18,1. 1995: 2. Gedőczi Miska 1:29,2. Lányok, 1996: 3. Handó Klári 1:34,2. 1997:1. Tóth Zsófi Zsanett 1:31,8. Mellúszás (100 m), fiúk, 1993 és idősebbek: 2. Gordos Pé­ter 1:19,4. 1995:1. Gedőczi Mis­ka 1:43,5. Lányok, 1995:3. Nagy Szilvi Virág 1:38,4. Pillangó (100 m) 1993 és id& sebbek, fiúk: 2. Visnyai Dani 1:14,9,3. Benyus Marcell 1:15,3. 1995: 2. Gedőczi Miska 1:53,2. 1997: 1. Tóth Zsófi Zsanett 1:47,3. Vegyes úszás (133,1/3 m ) fi­úk, 1993 és idősebbek: 3. Gordos Péter 1:43,0, 1995:3. Gedőczi Miska 2:07,0. Lányok, 1993 és idősebbek: 3. Mátyus Dóra 1:53,6. 1997: 1. Tóth Zsófi Zsa­nett 2:15,2. Mezőkövesd Gyorsúszás, 331/3 m, lányok, (1998): 10. Danyi Donáta 29,26 mp, 1997-ben születettek: 1. Tóth Zsófi Zsanett 21,40. Hátúszás, 33 1/3 m, (1998): 8. Danyi Donáta 33,28.1997: 1. Tóth Zsó­fi Zsanett 24:76. Mellúszás, 33 1/3 m, (1998): 7. Danyi Donáta 35,00 1997: 1. Tóth Zsófi Zsa­nett 32,14. Pillangó, 33 1/3 m, (1998): 1. Tóth Zsófi Zsanett 24:77. ■ (sts) Hárman a feltörekvő tehetségek közül: Handó Klári, Danyi Donáta és Tóth Zsófi Zsanett (balról jobbra) SPORTTURMIX Az AP szerint golf. Az AP amerikai hírügynöl ség szokásos év végi szavazásé Tiger Woodsot, a golfozók viláj ranglista-vezetőjét választották a év férfi sportolójának. A 31 éve amerikai világklasszis, aki ebbe; a szezonban 12 tornán diadalmas kodott, honfitársát, az amerika futball-ligában (NFL) touchdowr rekordot felállító LaDainiai Tomlinsont, valamint a háron Grand Slam-tomán diadaimaskc dó svájci Roger Federer teniszező előzte meg a voksoláson. □méleti határok sporttudomány. Egy holland ma tematikus szerint több mint fél másodpercet lehet még faragni e 100 méteres férfi síkfutás jelenleg érvényes 9,77 másodperces világ­csúcsán. John Einmahl, a tilbergi egyetem professzora 14 atlétikai versenyszámban tanulmányozta a rekordfejlődési lehetőségeket, és megállapította, hogy Asafa Powell ideje még jócskán elmarad a 9,29- es elméleti határtól. Maraton- fútásban Paul Tergat 2:04:55 órás csúcsán elvüeg már csak 49 má­sodpercet lehet javítani, azaz nem tűnik valószínűnek, hogy a férfiak valaha átlépik a 2 órás álomhatárt. A nők azonban még bizakodhat­nak, hiszen Paula Radcliffe 2:15:25 órás rekordja 8:50 perccel is rövidülhet A Michael Johnson által tartott 200 m-es csúcs 19.32- ről legfeljebb 18.63 mp-re, Liu Hszinag (Liu Xiang) 110 m-es gát­rekordja pedig 12.88-ról maxi­mum fél másodperccel csökken­het A holland tudós 1546 férfi és 1024 női atléta legjobb eredmé­nyeit táplálta be számítógépébe, és ezek alapján dolgozta ki tanul­mányát Sydney-Hobart vitorlázás. Idén 78 vitorlás vágott neki a 630 tengeri mérfóldes via­dalnak, tavaly a Wüd Oats 1 nap 18 óra 40 perc alatt teljesítette a tá­vot, s azzal új rekordot állított fel, és jelenleg is ők állnak az élen. Totó eredmények 1. Ascoli - Chieva 3-01 2. Catania -Sampdoria 4-21 3. Fiorentina -Messina 4-01 4. Internazionale -Atalanta 2-11 5. Livitno - Torino 1-1 X 6. Parma - Lazio 1-32 7. Reggiana - Empoli 4-11 8. Roma - Cagliari 2-01 9. Siena - Palermo 1-1 X 10. Udinese - Milan 0-3 2 11. Arsenal - Blackburn 6-21 12. Aston Villa - Manchester U. 0-3 2 13. Manchester City - Bolton 0-22 14. Newcastle - Tottenham 3-11 Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 51. fogadási heti totó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 107 db, nyereményük egyenként 60 591 forint. 13 találatos szelvény 117 da­rab, nyereményük egyenként 16 753 Ft. 12 találatos szelvény 3482 da­rab, nyereményük egyenként 808 Ft. 11 találatos szelvény 22 162 darab, nyereményük egyenként 127 Ft. 10 találatos szelvény 80 818 darab, nyereményük egyenként 58 forint. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Ozsvárt Imre somoskői la­kosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 10 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban meg­jelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mér­kőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk cí­mére az adott hét péntek déli 12 óráig eljut­tatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények kö­zött. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvé­nyek közül minden héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játéko­sok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejá­ték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos ne­vét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a fel­adott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer fo­rint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvé­nyen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! N0GRADJ, HÍRLAP hét Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Blackburn Middlesbrough Premier Liga 2. Bolton Portsmouth 3 Charlton Aston Villa 4. Chelsea Fullham 5. Everton Newcastle 6. Manchester United Reading 7. Sheffield United Arsenal 8 Tottenham Liverpool 9. Watford Wigan 10. Cardiff Crystal Palace Angol uga 11 Derby County Plymouth 12. Sunderland Preston 13. West Bromwich Ipswich +1 mérkőzés 14. West Ham Manheser City Premier Liga PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Norwich - QPR Angol Liga 2. Stoke - Leeds 3. Hull City - Burnley 4. Southampton - Leicester __________ 10 16171 I A pótmérkőzésekre bajnokság j tippelni nem kell, ‘ ! törlés esetén ered- * j ménymegállapításra . I szolgálnak. 1 M. db Név:. Cím:. Királyok az Ászok ellen E.ON Kézilabdagála a Ismét megrendezik a hazai sportélet egyik legnépsze­rűbb és a kézilabda kiemel­kedő eseményét, az E.ON kézilabdagálát. December 30-án Budapesten, az új Syma csarnokban találkoz­hat a közönség a kézi-labdá- zás olyan örök hazai klasz- szisaival, mint például a sal­gótarjáni kötődéssel is ren­delkező Kökény Beatrix, és a kézilabda mai legnagyobb sztárjaival. Idén sem marad el az All Star- mérkőzés, azaz a Kirá­lyok - Ászok összecsapás, amelynek résztvevőit idén is a szurkolók szavazhatják meg a gála honlap­ján. A legtöbb szavazatot kapó All Star-jelölt egyben elnyeri az „Év kézilabdázója - közönségdíj”- elismerést is. Az idei gála egyik különlegessége, hogy a Média sztárjai (közöttük Bárdos András, Csiszár Jenő, Ganxsta Zolee, Gyu­Kökény Bea Syma csarnokban lai Miklós, Nacsa Olivér, Till Atti­la), az E.ON Olimpiai csapat név alatt olyan népszerű olimpiko­nokkal mérhetik össze kézilab­datudásukat, mint például Ba­logh Gábor, Benedek Tibor, Deák Bárdos Mihály, Éles József, Erdei Zsolt, Marosi László, Noszály Sán­dor, Sárfalvi Péter, Szuper Levente, Zsivoczky Attila, a női nosztalgia­mérkőzésen pedig megmérkőzik egymással az 1993-as bajnoki döntő két résztvevője, az FTC és a Vasas. A15 órakor kezdődő ese­mény támogatója és szervezői az idén is fontosnak tartják, hogy a csillogásából azok is részesülhes­senek, akik nem mindig az élet napos oldalát tapasztalják meg. Az rendezvényen ugyan is jóté­konysági tombola lesz, ahol a je­gyekből befolyt összeget a szerve­zők és az E.ON a Bátor Tábor Ala­pítványnak ajánlják fel, valamint a főszponzor jóvoltából 100 bátor táboros gyermek és családtagja ingyen belépőt kap a nagy ese­ményre. A gála jelentőségét és a magyar kézilabda népszerűségét fémjelzi, hogy az eseményt teljes hosszában élőben közvetíti a Sport TV, valamint a kézilabda honi történetében először a TV2 jóvoltából országos kereskedelmi csatornán is képernyőre kerül a sportág.

Next

/
Thumbnails
Contents