Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-23 / 300. szám
4 2006. DECEMBER 23., SZOMBAT KULTÚRA „Lelke csak az embernek van" A címbe kiemelt mondat „Az angyalok nem sírnak” című színműben - amelyet a Turay Ida Színház mutatott be a december 8-án, a salgótarjáni sortűz ötvenedik évfordulója tiszteletére - hangzott el, de igazán helyénvalónak tetszik a néhány nappal korábban látott Tamási Áron-játékra, a „Vitéz lélek”-re vonatkoztatva is. Ez utóbbi a Gyulai és az Esztergomi Várszínház közös produkciójaként került színre a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban. Mindkét mű elsősorban az érzelmekre akar és tud hatni, a lelki azonosulást tételezi fel. Az erdélyi Tamási Áron - akitől oly’szívesen idézzük mostanság „Ábel” szállóigévé vált gondolatát, amely szerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” - írásművészetének vannak visszatérő, jól megkülönböztető jellemzői. Ezek közé tartozik a székely lélek kissé idillisztíkus, romantizáló ábrázolása, vagy az ősi lélekvándorlás hite, a test és a lélek, a föld és az ég, az ember és a természet egységének misztikus felfogása is. Mintegy húsz színpadi művében, mesejátékában gyakran felhasználta a népszokások, a népi hiedelemvilág elemeit, ölelkeztette a líraisá- got, a kedélyt a balladai komorsággal, a valóságot a fikcióval. Az ösz- szekapcsolás művelete azonban nem öncélú metódus, a nevelő szándék, a tanító célzat hatásosabb kifejeződését szolgálja. Ezen vonások szinte mindegyike megtalálható például az 1933-ban írt „Énekes madár’-ban vagy éppen az 1941-ben papírra vetett „Vitéz lélek”-ben. Ez utóbbit bizonyára éppen e jellemzők miatt tűzte műsorára a Gyulai és az Esztergomi Várszínház és rendezte meg Eperjes Károly, akiről közismert, hogy vonzódik az efféle témák iránt. Jól tette a két színház és jól tette Eperjes is, hogy a keménységtől, durvaságtól terhes mindennapjainkba - ha csak ily módon is - becsempészett némi szeretetek bájt, humort, egy szívhez szóló kedves mesét. A darab főszereplője a szűkszavú, makacs, de szorgalmasan, céltudatosan gazdálkodó Bállá Péter (Őze Áron), aki - noha sokan becsmérlik emiatt - nagyon szereti szamarát, de igazi szerelemre is lobban Boróka (Botos Éva) iránt. A lány az ács Lázár (Szakácsi Sándor) gyermekeként ismert, akit az apja mindenkitől óv, senkit nem tűr meg mellette. Attól fél, hogy kitudódik a titok s kiderül, hogy Boróka valójában Ambrus lánya, akit - miután Lázáré odaveszett egy tűzben - ellopott édesapjától, Ambrustól. Ő viszont abban a hitben, hogy saját kislánya halt meg, a szívében tovább élteti „meghótt” gyermekét, sőt felajánlja feleségnek Bállá Péter felépült új házába. A gazda becsülettel igent mond és az adott szó okozta szomorúsága akkor válik boldogsággá, amikor tisztázódik: Boróka Ambrus életben maradt lánya. E fő vonulat értelmezéséhez Tamási Áron számos további remek figurát is felsorakoztat: így az örökké zsörtölődő, civakodó házaspárt, Nikitát (Koncz Gábor) és Sárit (Nag}' Anna), a férjvadász pimasz csúfságot, Pannát (Vasvári Emese), a bírót és a kisbírót, a fontoskodó, helyi hivatalosságokat, Csorbát (Dengyel István) és Büllents-t ((Kisfalussy Bálint), Rozálit (Ruttkay Laura) akinek nem volt türelme hazavárni Bállá Pétert és hozzáment a gépimádatában kezét vesztő Kristófhoz (Bede Fazekas Szabolcs). Eperjes Károly azontúl, hogy hiteles módon és miliőben mozgatja szereplőit, Ambrus szerepében - amelyet Horváth Sándortól vett át - is meggyőzőnek bizonyult. •k -k * Alapvetően másként akart a közönség lelkére és tudatára hatni Kiss József, aki írta és rendezte „Az angyalok nem sírnak” című drámát. Két napot idéz meg 1956 őszéről, olyan két napot, amikor minden szereplő jövője, sorsa örökre, vagy hosszú időre eldől. Amikor két fiatalember bedörömböl és be is költözik egy „stratégiailag” jó fekvésű lakásba, hogy az ablakban lőállást alakítson ki, még október végét írjuk. A forradalom felfelé ívelő szakaszában jár, a szabadságot ízlelgető pesti srácok még bizakodnak: az orosz tankok küőhetők. A családot, ahová véletlenszerűen kerültek alaposan megosztja a forradalmi helyzet: a férj - miután az ÁVH alezredese és egyébként is megrögzött híve a Ambrus (Eperjes Károly) és Bállá Péter (Őze Áron) megegyeznek a feleség dolgában Ellentétes oldalon: az AVH alezredese (Cs. Nemeth Lajos) es a pesti srác (Boros Zoltán) rendszernek, a pártnak - összekapkodva a terhelő dokumentumokat rettegve távozik otthonról, második - polgári származású - felesége örül a küszöbön álló változásnak, még a benzines üvegek, az úgynevezett Molotov-koktélok töltésében is részt vesz, majd disz- szidál, a diáklány Ilona - aki csak az apának édes gyermeke - eleinte tudatosan a családfő pártjára áll, azonban egyre inkább depressziós lesz, folyamatosan meghason- lik az egyetemen tanultakkal és önmagával szemben is. A lakást belövés éri, a Hadközegnek nevezett felkelő meghal, később egy sérülés következtében ugyanígy jár Pelyhes nevű társa is. Csakhogy akkorra már szerelemre gyulladt Ilonával, aki - már a második, november közepi napon - hiába kérleli újra hatalomra jutott, a „rendcsinálásban”, a megtorlásban is elvszerűen következetes apját a fiúval szembeni megbocsátásra. A konfliktus úgy kiélesedik, hogy apa és lánya pisztolyt fog egymásra. A „párbaj” a lányt is Hadközeg és Pelyhes mellé, az angyalok közé juttatja, akik nem sírnak, mert sírni csak az tud, akinek lelke van. A darab tehát a végkifejlet során eljut a fennköltség szférájába, azt megelőzően azonban túl sok direkt - az évfordulós alkalom szülte - utalással, sematikus megoldással él. Furcsa ellentmondás, hogy éppen azért, mert igyekszik minden áron ernten viszonylatokban maradni, nem képes igazán ünnepélyes magaslatokba emelkedni. A forradalomról meglévő szinte minden ismeret belezsúfolódik e két felvonásba, pedig a kevesebb több lett volna. Kiss József rendezőt a szerző - aki saját maga - kényszerpályán vezeti s ennélfogva csak néhány igazán őszintének ható, katartikus jelenetet tud produkálni. Szereplői közül Cs. Németh Lajos hitelesen alakítja az erkölcsileg szétesett, eszelősen bosszúvágyó, de valószínűleg összetettebb jellemű (párt)katonát, Boros Zoltán kedvesen karakán felkelő, míg BenkőPéter az orvost formáló epizódszerepében nyújt kiemelkedőt. ■ Csongrády Béla „Kedves-versek" a Karancs aljáról tóttá át mindig is verseit. Új lakóhelyen kezdte el írni az ismeretlen, bárkit megszemélyesítő „Kedvesének címzett levélszerű töprengéseit. Ezek egyikét a következőképpen kezdte: „miért van Kedves, hogy nem tudunk / boldogok lenni hogy mindig hiányzik valami / ez a mi állandónk / nem a ne- kikeseredés mega ripityom /... ” Megengedő gondolkodásmódjára jellemző az alábbi nyilatkozata is, amelyet a két évvel ezelőtti költészet napján tett: „Manapság a költészet inkább az egyén és a költő, semmint a közösség és a költő ügye. Ez más lehetőségeket teremt, a politikai szerepvállalás helyett a lírai önmegvalósítás kerül a középpontba... A vers sokunk számára mindennapi élmény, s ha személyes is, ember voltunkból adódik, hogy érzelmeink csak közösen válnak megélhe- tővé”. Paróczai Csaba költői génjeit - mint egy olvasói hozzászólás révén szó esett róla - fiatalon elhunyt édesapjától, Paróczai Gergelytől örökölte. Noha személyes emlékei nem lehetnek róla, édesanyja elbeszélései alapján mindig úgy gondolt rá,, minthacsak elment volna valahová. Paróczai Gergelyt annak idején, a hatvanas évek elején a Palócföld körül tömörült tehetséges alkotóként tartották számon, de kiteljesedni, elmélyülni nem adatott ideje. Fiának mesz- szebbre sikerült eljutnia: költővé érett...- csébé Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Akkor nőtt meg a nézettség, amikor a portás ipari kamerájának képét adtuk be. ” Szerencsés nyertesünk: Eczet János Salgótarján, Március 15 út. 4. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését december 28-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! Baglyasalján lakott a család, amikor 1965-ben Paróczai Csaba született, aztán harmincnégy évig salgótarjáni lakosnak tudhatta magát. Itt, a Pécskő utcában eszmélt a világra, itt volt gyermek- és fiatalember, s itt lett felnőtté is. Az iskolai szüneteket rendre az alföldi Endrődön, apai nagyszüleinél töltötte és a Kőrös-part megannyi élménnyel gazdagította. Hét éve már, hogy Karancsalján él feleségével és három gyermekével. Évekig a Bolyai János Gimnázium tanára volt, jó ideje már a Hibó Tamás Művészeti Iskola igazgatója. Biográfiai adatok ezek, de - mint a Területi Művelődési Intézmények Nógrád Megyei Könyvtárában tartott felolvasó- esten kiderült - fontosak ahhoz, hogy megértsük Paróczai Csaba költészetét. Ő ugyanis a tér és idő összefüggésrendszerében értelmezte verseinek keletkezését és több vonatkozásban tartalmát-is. Sőt a verseket is ily módon csoportosítva hármas egységben - mint a mesében - tárta a közönség elé. Elsőként úgymond a születés versei kerültek terítékre, aztán az útközben levésé, majd a hazaérkezésé. Közben persze prózában is beszélt a költő, mintegy bevezetve, beengedve a közönséget saját alkotói műhelyébe. Elmondta, hogy az első versek a Rokkant-telepi Paróczai Csaba volt a sétákhoz köthe- felolvasóest-sorozatnak tők, de az erkélyről megfigyelt házsziluettek, a hunyorgó szemű lámpák, a szikrázóan tiszta téli tájak látványa, sőt az indián könyvek hatása is az „ősélmények” közé tartozik. Az abszolút igazságokat később sem próbálta megfejteni, „bizonytalanul még akkor is, ha nem” vetette fel a létproblémákat éppúgy, mint az emberi örötizedik szereplője möket, gyengéket, keserveket. A „nem tudok semmit és azt is egyre kevésbé” bevallott és tudatosan vállalt filozófiája haBOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁN MINDEN KEDVES ÜGYFELÉNEK AZ OTP BANK !
