Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-20 / 297. szám

L 2006. DECEMBER 20., SZERDA SZECSENYI NAPLÓ Tovább gyarapodott a város Régi vágya teljesült a város lakóinak azzal, hogy megépül az autóbusz-pályaudvar Szécsény. December a számvetések ideje, dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébettel, Szécsény város polgármesterével a település 2006-os évének mérlegét vontuk meg. Az ember azt látja, hogy utak épül­nek, átadásra került a felújított belváros, több park megújult, az intézmények működnek. Az új kapitány rádi Szécsény. Fürjes Béla rendőrkapitány nyugállományba vonulását követő­en Sebestyén Szilárd rendőr alezre­dest bízták meg a kapitányvezetői feladatok ellátásával. Az újdonsült kapitány eddigi rendőri „előéletéről” a következőket mondta.- A katonai főiskolát követően a szécsényi határőrségen dolgoztam. 1990-ben megkeresett dr. Havasi Zol­tán városi rendőrkapitány, s meg­kérdezte, hogy átmennék-e hozzá­juk dolgozni. A katonai őrs átszerve­zés előtt állt, így igent mondtam. A közvédelmi csoport­hoz kerültem. Rövid, civil életemben eltöl­tött idő után, 1997- ben visszakerültem a szécsényi kapitány­ságra, a bűnügyi technikusi csoportve­zetői teendőket láttam el. 2000-2004 között a megyei főkapi­tányságon dolgoztam. Majd megbíz­tak a szécsényi kapitányság bűn­ügyi csoport vezetésével, a kapitány­helyettesi teendők ellátásával.- Mit érzett akkor, amikor megtud­ta, hogy városi kapitány lesz?- Megtiszteltetésnek vettem, hogy rám gondoltak. Tudom, hogy a főkapitányság állományában sok olyan rendőr van, aki alkalmas len­ne erre a feladatra. Amikor Fürjes Béla kapitány szabadságon volt, a helyetteseként önállóan vezettem a kapitányságot. Megvolt számomra az a lehetőség, ha valamiben nem tudtam dönteni, megvártam őt. Most ez megszűnt, nekem kell a döntéseket meghozni, felvállalni. A munkába, a döntések előkészítésé­be bevonom a társakat, de a felelős­ség mindig az első számú vezetőé. Érzek magamban annyi erőt, olyan szakmai felkészültséget, hogy a fel­adatoknak megfeleljek. Azt mon­dom, ha egy olyan kiváló szakem­ber, mint dr. Ármós Sándor megyei főkapitány lát bennem fantáziát, úgy kell dolgoznom, hogy a biza­lomban megfeleljek.- A kapitányi munkába milyen ve­zetői stílust kíván megvalósítani?- Egyfelől van egy kapitány és be­osztott viszony, ugyanakkor kollé­gák vagyunk, akik ugyanazt a sze­reket toljuk. A szekér csak akkor ha­lad, ha azt mindenki teljes odaadás­sal egy irányba tolja. A célom az, hogy a munkában megerősítsem a beosztottakat. A partneri kapcsolat addig működik, még azt én is ta­pasztalom. Akinél ezt nem érzem, ott a kemény kezű parancsnok és a beosztott viszony fog működni.- A város, a térség lakóival milyen kapcsolatot szeretne megvalósítani, hogy a közbiztonság, amely jelenleg elfogadható, tovább javuljon?- Valóban jó a város közbiztonsá­ga, ezt a polgármester a rendkívüli állományülésen is elmondta. A Für­jes Béla által megkezdett jó úton kí­vánok tovább haladni. Kérem a la­kosságot, hogy az ő érdekükben se­gítsék a munkánkat, működjenek velünk együtt. A rendőr nem állhat ott minden állampolgár mellett, szükségünk van jó együttműködés­re. A mottóm: együtt a lakossággal a lakosságért. A rendőr és a lakosság kapcsolatában a partnerségre tesz- szük a hangsúlyt. Az embereknek fel kell ismerniük, ha nem segítenek abban, hogy eljussunk a bűnözőig, lehet, hogy holnap ők lesznek az ál­dozatok. Nem Szécsényben szület­tem, de pici gyermekkorom óta itt élek, szécsényinek vallom magam. Tudom, hogy mit jelent az itt élők számára a biztonság, a nyugalom, a város. Szeretnénk megóvni azokat az értékeket, amik létrehoztak, a ma­gunk módján hozzájárulni a gyara­podásához, fejlődéséhez. Az embe­rek érezzék, hogy mi is szerves része vagyunk Szécsénynek, a térségnek. Szenográdi Ferenc- Köztudott, hogy a város nehéz gazda­sági helyzetben volt és van, lyukas volt a költségvetés. Hogyan sikerült ilyen komoly fejlesztést megvalósítani?- A 2006-os év tervezésénél 183 mil­lió forint költségvetési hiánnyal számol­tunk. Ezt az év során kezelnünk kellett. Örömmel mondhatom, hogy év végére a hiányt 25 millió forint alá tudjuk szoríta­ni. Ez nagyrészt köszönhető a költségve­tésen felül kapott pénzösszegnek. Ápri­lisban benyújtottuk a pályázatunkat az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lé­vő önkormányzatok támogatására. A mű­ködésünkhöz 110 millió forintot nyer­tünk. Két alkalommal részesültünk a bel­ügyi keret támogatásából, ennek össze­ge megközelíti a 20 millió forintot. Ezen kívül ingatlanok értékesítésére is sor ke­rült, a pénzt a fejlesztésnél az önerő biz­tosítására és működésre fordítottuk. 2006-ban 386 millió 148 ezer forint érté­kű fejlesztést tudtunk megvalósítani. Eb­ből a támogatási összeg, amelyet pályá­zatok útján nyertünk el 284 millió 373 ezer forint. A különbözet az önerő.- Mit sikerült ebből a pénzből megvaló­sítani?- Az általános iskola tetőszerkezetének a szigetelése 16 millió forintunkba került. A teljes összeget a költségvetésből fedez­tük, nem kaptunk hozzá központi támo­gatást. Meg kellett oldanunk, tarthatat­lan volt az a helyzet, hogy az épület be­ázik. Pályázatot nyújtottunk be az iskolai ablakok cseréjére, s erre 5 millió forintot nyertünk. A csere 7 millió forintba ke­rült. A „széljárta” ablakok cseréjével a termekben megfelelő hőmérsékletet tu­dunk biztosítani. A labdarúgópálya fel­újítására előbb 4 millió, majd újabb 1 mil­lió forintot nyertünk. A munkálatok töb­be kerültek. Az önerőt Ráczjenő vállalko­zó sportbarát biztosította, amit ezúttal is szeretnék megköszönni. Komoly összeg­gel járult hozzá a pályafelújításhoz. Felújítottuk, a nyáron visszakerült a helyére városunk legrégebbi köztéri szobra, a Szentháromság-szobor. A hely­reállítási munkára az önkormányzatunk 3 millió forintot fizetett ki, a költség má­sik felét, egy korábban kötött megállapo­dásunk alapján a római katolikus egy­ház biztosította. A Bartók Béla út felújí­tása 16 millió forintunkba került. Év ele­jén pályáztunk a pösténypusztai gázbe­ruházásra, amely 58 millió forint beru­házási összeget tartalmazott. A pályáza­tunkra 30 millió forintot kaptunk. Több­szöri tárgyalás után sikerült elérnem a Tigáznál, hogy 12,8 millió forinttal ők is hozzájárulnak a pösténypusztai gáz­programhoz. A beruházás befejeződött. Megoldottuk az egészségház földszintjé­nek az akadálymentesítését. Ennek a megvalósítása 3 millió forintunkba ke­rült. Pályázunk az emeleti rész akadály- mentesítésének a megvalósítására is. Régi vágya teljesült a város lakóinak azzal, hogy megépül az autóbusz-pálya­udvar. Önkormány­zatunk 100 millió forintot nyert a pá­lyaudvar építésére. A kivitelezéshez az üzemeltető, a Nóg- rád Volán Zrt. saját forrásként 15 millió forinttal járul hoz­zá. Vállalta, hogy megvalósítja az épület működésé- Dr. Serfőzőné hez szükséges tel- dr. Fábián Erzsébet jes informatikai rendszert. A munkát közbeszerzés útján helyi vállalkozó nyerte el, a Kelemen Ti­bor által vezetett Lakóházépítő Kft. A szerződést szeptemberben aláírtuk, a munkák elkezdődtek, és a lakosság lát­hatja, hogy az jó ütemben halad. Decem­ber közepén ott járt a városfejlesztési, műemléki és idegenforgalmi bizottsá­gunk és elismerően nyilatkoztak a látot­takról. A műszaki átadásra április 30-án kerül sor. A szélessávú internet megva­lósítására 150 millió forintot nyertünk. Túl vagyunk a közbeszerzési pályázaton. A munkák kora tavasszal elkezdődnek. A hálózat lehetővé teszi a korszerű, gyors internetezést, a telefonrácsatlakozást - a szolgáltató a hálózaton belül ingyenes te­lefonhasználatot ígér - megvalósul egy olyan városi televíziózási rendszer, amely élő adásokra is alkalmas lesz. Ter­mészetesen mind két társtelepülésün­kön, Pösténypusztán és Benczúrfalván is kiépül a hálózat. Május 27-én ünnepélyes keretek kö­zött átadtuk a felújított, megszépült tör­ténelmi belvárost. Nem a város tulajdo­na, nem mi üzemeltetjük, de büszkék va­gyunk a külsejében, belsejében megszé­pült Kubinyi Ferenc Múzeumra, amely a nyári hónapoktól ismét fogadja a látoga­tókat. A múzeum igazgatójától tudom, hogy a nyitástól eltelt pár hónap alatt, több mint 11 ezer látogatójuk volt. Váro­sunk egyik gyöngyszeme lett a várkert.- A város életéhez hozzátartoznak olyan rendezvények, amelyek erősítik a hovatar­tozás érzését, ismertebbé teszi a települést, ahol a szécsényiek és az odalátogatók jól érzik magukat. 2006-ban milyen, a város határain is túlmutató rendezvényekre ke­rül sor?- Több ilyen rendezvényünk is volt. Elsőként megemlítem a Szécsényi Város­napért Egyesület által szervezett 15. jó hangulatú városnapot. Május l-jén Euró- pa-napok elnevezéssel jó hangulatú ren­dezvényre került sor. A Nógrád Megyei Európai Információs Pont, a helyi alpont­tal, önkormányzatunkkal közösen, má­jus 9-én Szécsényben rendezte meg a megyei európai napot. Júniusban az Ipoly két oldalán élő fiatalok találkozójá­ra került sor. Szeptemberben volt az el­ső Ipoly vidéki szlovák-magyar kiállítás, ahol városunk üzemei mellett szlovák gazdasági egységek is bemutatkoztak. A helyi ünnepeink közül megemlítem au­gusztus 20-át. Az idén először egész na­pos rendezvényre került sor, amelyen több százan vettek részt. A rendezvé­nyeknek csak egy részét említettem, úgy gondolom, hogy a város életéhez ezek az események is szervesen hozzátartoznak.- Úgy tudom, hogy2006-ban a város két rangos elismerésben is részesült.- így van. Önkormányzati kategóriá­ban megkaptuk az Észak-magyarorszá­gi Regionális Idegenforgalmi Bizottság „Észak-Magyarország Turizmusáért” ní­vódíjat. Úgy gondolom, hogy ebben mindazok az erőfeszítések, amelyet a tu­rizmus fejlesztéséért tettünk benne van. Megkaptuk a Valódi civil partnerségért díjat, amellyel a civil szervezeteinkre va­ló odafigyelést, törődést ismerték el. Sok mindenről lehetne még szólnom. Töb­bek között arról, hogy a szeptembertől Nagylóccal -Nógrádszakállal közösen kistérségi társulással működtetjük az óvodánkat, iskolánkat. Azt mondhatom, hogy eredményes évet zártunk. Ebben az eredményben benne van az önkor­mányzat, a hivatal dolgozóinak, az intéz­ményeinknek, a civil szervezeteknek, városunkat szerető, azért tenni akaró ál­lampolgároknak a munkája, amit ezút­tal is szeretnék mindenkinek megkö­szönni. Bizakodva várjuk a 2007-es esz­tendőt. Mindenkinek békés boldog kará­csonyt és eredményes boldog új évet kí­vánok! Nyugállományban szeno Szécsény. Fürjes Béla rendőr alezredes, rendőrségi tanácsnok, Szécsény város rendőrkapitánya nyugdíjaztatását kér­te és december 15-i hatállyal nyugállo­mányba vonult. A sorkatonai szolgálat után 1971-ben került a balassagyarma­ti rendőrség állományába. Rendőri pá­lyafutását járőrként kezdte, kapitány­ként fejezi be.- Kérem, hogy röviden tekintse át az elmúlt 36 évet?- A balassagyarmati rendőrkapi­tányságon 6 hónapi próbaidő után vizsgát tettem és őrmesterként a köz- rendvédelmi osztályra kerültem, ahol járőr­ként kezdtem a pályafu­tásom. Később voltam körzeti megbízott, váltó­parancsnok. Nappali ta­gozaton 1974-1977 kö­zött elvégeztem a rend­őrtiszti főiskolát. Ezt követően Balassa­gyarmaton a bűnügyi osztály állomá­nyába kerültem, ahol nyomozó, majd főnyomozó beosztásban teljesítettem szolgálatot. 1984-ben kineveztek az ak­kor alakult körzeti megbízott alosztály élére. Már akkor kapcsolatba kerültem Szécsény és térségével, mert az itteni rendőrség hozzánk tartozott. Később a bűnügyi osztály vezetője lettem, s egyben kapitányhelyettes. 2004. feb­ruár elsejével megbíztak a szécsényi rendőrkapitányság vezetésével, ké­sőbb kineveztek rendőrkapitánynak. Flarminchat éves rendőri szolgálato­mat itt fejeztem be.- Rendőri munkája utolsó évei Szécsényhez kapcsolják. Hogyan fog visszaemlékezni ezekre az évekre?- Amikor felkértek, sokáig gondol­kodtam, hiszen 33 évig egy helyen dol­goztam. Nem volt könnyű kimondani az igent. Utólag úgy ítélem meg, hogy életem egyik legjobb döntését akkor hoztam meg. Jó kollektívába kerültem, megszerettem ezt a várost, úgy érzem, hogy befogadott az önkormányzat, a lakosság. A képviselő-testület messze­menőkig támogatta a munkámat. Alig pár hét kapitánykodásomat követően be kellett számolnom az önkormány­zatnak a rendőrség előző évi munká­járól. Akkor ott elmondtam, hogy mit szeretnék megvalósítani a munkám során, mit tartok fontosnak. Úgy ér­zem, hogy az ott elmondottakat sike­rült megvalósítani. Kialakítottunk egy olyan kapitányságot, ami a városért, a kistérségért tevékenykedik, az itt élő emberek biztonságáért dolgozik. Sike­rült a „védünk és szolgálunk” szloge­nünket tartalommal megtölteni. Jó úton haladunk annak az irányába, hogy az önkormányzat, a lakosság sa­játjának tekintse a rendőrséget. Több újítást vezettünk be, ami meghozta a gyümölcsét A rendőrség csapatmun­kájának köszönhetően az emberek közbiztonsági érzete Szécsényben és a környékén elfogadható. Aminek külön örülök, hogy kapitányságom ideje alatt megkaptuk az IYSA SIBA-díjat, ame­lyet 2006. november 6-án vettünk át a Parlamentben. Az elismerést a minő­ségbiztosításban elért eredményes munkánkért kaptuk. Az ország rend­őrkapitánysága közül elsőként nekünk ítélték oda a díjat.- Mivel tölti nyugdíjaséveit?- Sokan megkérdezték tőlem. A rendőri szolgálatban 36 évet töltöttem el. Egy kicsit pihenni szeretnék. A hát­ralévő éveimet jó lenne erőben, egész­ségben leélni. Ezek után több időm jut a hobbimra a horgászása, és a sportra, amit már csak, mint néző művelek. Számomra mindig fontos volt a család. Az ő megértésük nélkül nem tudtam volna teljes odaadással a hivatásom­nak élni. Ezek után több időt szeretnék velük eltölteni, élni a boldog nagyapa életet. Végezetül szeretném megkö­szönni a főkapitánynak, a szécsényi ál­lománynak a támogató munkáját, Szécsény és térsége önkormányzatai­nak az együttműködését, a lakosság bizalmát.

Next

/
Thumbnails
Contents