Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-13 / 291. szám

4 2006. DECEMBER 13., SZERDA NÓGRÁD MEGYE A ROMA KULTÚRA HORDOZOI S Bátonyterenye. A Nógrád megyei cigány fiatalok X. művészeti fesztiválját rendezték meg december 12-én az Ady Endre Művelődési Központban. Az eseményen közel 120 általános és középiskolás ta­nuló várta izgatottan, hogy előadhassa tudományát és reménykedett abban, hogy az általa választott kategóriában dobogós helyen végez. Mínuszok, követelmények és drágulás Hatalmas a hiány, a saját bevétel növelése korlátozott. Ezek ismeretében hogyan tervezzék meg a jövő évi költ­ségvetést? Erre a kérdésre vita során kerestek választ a képviselők a salgótarjáni közgyűlés tegnapi ülésén. Boszorkányos Luca-nap Adventi hangverseny Romhány. A település művelődé­si otthonában december ló-án szombaton 14 órától adventi hangversenyt rendeznek a helyi zeneiskola volt és jelenlegi nö­vendékei Hajdú István és Hajdú Éva tanárok segítségével. 18 órá­tól pedig a községi polgárőrség tartja meg évzáró rendezvényét. Pedagógussztrájk Nógrád megye. A Pedagógusok Demokratikus Szakszerveze­tének országos választmánya december 15-re figyelmeztető sztrájkot szervez, amelynek okaként több indokot is felso­rolnak: a kormány nem hajlan­dó tárgyalni a szakszervezetek­kel, két évre befagyasztották a béreket és csökken a normatív támogatás. Nehezményezik azt is, hogy ingyen munkát kell vé­gezni, emelik a kötelező óraszá­mot, késve fizetik ki a túlórát és felesleges adminisztrációra kötelezik őket. Végül azt is kifo­gásolják, hogy a kormány 10-15 ezer pedagógus elbocsá­tását tervezi. Kovács József - a PDSZ megyei képviselője - el­mondta, hogy a balassagyarma­ti Kiss Árpád Általános Iskolá­ban megalakították a 3 fős sztrájkbizottságot, és az intéz­mény dolgozóinak 85 százaléka részt vesz a megmozdulásban. Akadálymentesítés RimÓC. Több mint 9 millió forint­ba kerül a művelődési ház és könyvtár akadálymentesítése. A kivitelezés pályázati pénzből és önerőből valósul meg. Egyszerre előztek Ipolyszög-Balassagyarmat. Egy 32 éves érsekvadkerti férfi ha­ladt személygépkocsival a 22-es számú úton, Ipolyszög és Balas­sagyarmat között hétfőn tíz óra körül. Szerette volna megelőzni az előtte haladó járművet, de amikor megkezdte a manővert és áttért a bal oldali forgalmi sávba, észlelte, hogy már az ő autóját is előzni kezdték. Az érsekvadkerti férfi járművét elő­ző személygépkocsi 33 éves ve­zetője elrántotta a kormányt an­nak érdekében, hogy az ütkö­zést elkerülje, ezért autója a bal oldali meredek part alján felbo­rult. A baleset következtében a sofőr súlyos sérülést szenvedett. M. J. Salgótarján. Az előzetes számítá­sok szerint a rendelkezésre álló források nem elégségesek a fel­adatok finanszírozásához, a költ­ségvetési úgynevezett modellszá­mítás pedig jelentős hiányt jelez. Ugyanakkor az idevonatkozó köz­ponti törvénytervezet szerint fi­gyelembe vehető saját bevétel nö­velésére korlátozottan van mód. Mindezek miatt ésszerűbb, taka­rékosabb gazdálkodásra kénysze­rül az önkormányzat. Az említett jogszabálytervezet úgy rendelke­zik, a kötelezők ellátásában is a működés biztonságának kell hangsúlyosnak lenni, s amint az államinak, az önkormányzati költségvetésnek is csökkentenie szükséges közfeladatait. Számos egyéb megállapítása mellett ezt tartalmazza a Salgótarján jövő évi gazdálkodásának terveit, a részle­tek kidolgozásának követelmé­nyeit összefoglaló előterjesztés, melyet tegnapi ülésén vitatott meg a közgyűlés. Ezzel kapcsolatban az MSZP- frakció részéről Czene Gyula egyebek mellett annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy a ter­vezet nem foglalkozik rangjának megfelelően az iskolai és diák­sporttal. Huszár Máté egyrészt a becsült vagy tényleges források megjelölését, illetve azt is hiá­nyolta, hogy a korábbi ígéretek­kel ellentétben a város kulturális életének színesítését, és a fiatalok helyzetének javítását sem helye­zik előtérbe a vázoltak. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester az elhangzottak kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a kon­cepció irányt mutat a kidolgozás­hoz, a számokat és más tényeket a részletes tervezet tartalmazza majd. Juhász Tibor alpolgármes­ter azt hangsúlyozta: az előter­jesztés a központi költségvetés­ről kapott anyagra épül, s nem feladata számadatok közlése. Dóra Ottó (MSZP) a fejlesztés irányait tudakolta. ErcsényiFerenc (SZDSZ) arról beszélt, „egyáltalán nem jó” a frakciók visszamutoga- tása. A szóban forgó tervezetet „korrekt hivatali munkának” ne­vezte, hozzátette azonban, a vá­lasztási program elemeiből ebben semmi nem jelenik meg, ez azon­ban annak számlájára írható, hogy viszonylag rövid idő állt ren­delkezésre a téma, illetve feladat előkészítésére. A Fidesz-KDNP-frakció tagjai közül Szalai Erika többek közt elmondta, az MSZP-sek olyan fel­adatokat kérnek számon, ame­lyek megoldására tizenkét éve volt a korábbi, szocialista város- vezetésnek. Skuczi Nándor hoz­zászólásában azokat a helyi gaz­dasági, munkaerő-piaci, a fiata­lok elvándorlásával kapcsolatos problémákat ecsetelte, melyek is­meretében „egy percig sem gon­dolták, hogy könnyű dolguk lesz, illetve hogy tiszta lappal indul­hatnak.” Nem helyénvaló a négy évre vagy hosszabb távra szóló ígére­teket a jövő évi gazdálkodásra vo­natkozó elképzelésektől számon kérni. A hiány hatalmas, a várost pedig működtetni kell. Ennek fi­gyelembevételét kérte végül a sza­vazást megelőzően a polgármes­ter. Tizenhárom igen, kilenc nem és egy tartózkodás mellett a köz­gyűlés elfogadta a tervezetet. A továbbiakban több más téma mellett közüzemi díjak emelésé­ről tárgyalt és döntött a testület: eszerint a jövő évtől átlagosan ki­lenc százalékkal emelkedik a he­lyi járati közlekedés tarifája Salgó­tarjánban. Többet kell fizetni az ivóvízért is. Ezt az indokolja, hogy a kormány várhatóan tizennégy százalékkal csökkenti a lakossági szolgáltatás támogatását. Az ivó­vízzel kapcsolatban felvetésre, a polgármester részéről elhangzott: tárgyalásokat kezdtek annak ér­dekében, hogy olcsóbb alap­anyagból, nyersvízből állítsák ezt elő. Drágul a kéményseprés és a távhőszolgáltatás is. * * * Nem volt mentes a vitától az a szintén tegnap, zárt ajtók mögött tárgyalt javaslat sem, amely elis­merések adományozásával fog­lalkozott. Huszár Máté, az ügy­rendi és jogi bizottság vezetője azzal kereste meg lapunkat, hogy a bizottságok nem vitatták ezt meg, holott az előző közgyű­lésen megegyeztek erről, ezért az MSZP-frakció elhagyta az üléstermet. Dr. Fenyvesi Gaűor al­polgármester pedig arról tájékoz­tatott, hogy a hatból négy bizott­ság szerepeltette napirendjén a szóban forgó témát. S volt olyan bizottsági ülés, ahol a Huszár Máté vezetésével működő testü­let tagjai is jelen voltak, de onnan is idő előtt távoztak. (Folytatás az 1. oldalról) úgy tartja: aki Luca napján varr, az bevarrja a tyúk fenekét, s majd nem tojik. Mivel ekkor bő­ven volt ideje a fiataloknak, ezért szokás volt Kazáron a viccelődés: ilyentájt a lányok szépen felöl­tözve járták a falut és alaposan megtréfálták a legényeket. „Sze­méttel beraktuk az ajtót, majd a kapuból hangosan kiabáltuk a legény nevét, hogy az ajtót ki­nyitva ráessen a piszok, vagy ami szemetet éppen odatettünk. De mire kijöttek, mi már elisz- koltunk, mert lett volna nemu­lass”! Ez időre tehető a malomka­lács, vagy molnárkalács sütése is, amiből a csínyre készülő leá­nyok egy-egy összejövetel előtt, vagy után falatoztak. „Boszorkánynézőben" Csak a bátrabb legények pró­bálkoztak a Luca-székkészítés- sel - állítják a kazári asszonyok. A karácsonyi éjféli misén a Luca- székre állva ugyanis megláthat­ták, hogy melyik asszony bo­szorkány. Aki félre tartja a fejét, s úgy megy ki a templomajtón az bizony boszorkány, hatalmas .szarvai nem engedik ugyanis, hogy egyenesen távozzon Isten házából. Ha valaki meglátja a bo­szorkányt, mákot szórva maga után iszkolnia kell haza, s amíg azt a banya felszedi mind egy szemig, talán menekülhet tő­lük”. „Ismertünk olyanokat, akiket egy teljes éjszakán át kergetett a boszorka, azt azonban nem mondhatták el a legények, hogy melyik asszony az, mert alapo­san meg lettek fenyítve. Ha ki­mondták volna a nevét, a boszor­ka nagyon megbünteti az illetőt.” „Valamikor úgy mesélték, hogy amikor Jézus Krisztus a föl­dön járt, s bekéredzkedett há­zakhoz - közöttük a kikapós me­nyecskékhez - azok kódusnak nézték és nem engedték be. A boszorkányok azonban beenged­ték, s ekkor az Úr megígérte ne­kik, nem fog kiderülni, hogy ők boszorkák!” - így hallottuk mi is a nagyszüleinktől, mesélték az asszonyok. A malomkalácssütés szinte hozzátartozott a kazári Luca-naphoz A jóslást a legénynevek papírra vetésével kezdték: „Lucától karácsony estig egy-egy nevet kell 13 papírcetlire írni, majd az éjféli mise előtt gombócba téve ki kell főzni, s amelyiket előbb felveti a víz, olyan nevű lesz a férjünk” Sikeres bűnmegelőzési programsorozat Az Országos Bűnmegelőzési Központ által kiírt „ Bűnmegelőzés átfogóan” című pályázat keretében megvalósuló programsorozat értékelésére, zárókon­ferenciájára került sor november 30-án országos, megyei és helyi szakemberek részvételével. Szabó Andrea Balassagyarmat. Bevezetőként a Dózsa György Általános Iskola ta­nulói adtak elő szellemes, ötletes műsort az iskolás élet minden­napjairól Nyíregyházi Ágnes ta­nárnő vezetésével. Beszámolójá­ban Vitézné Mészáros Krisztina rendőr főhadnagy, bűnmegelőzé­si főelőadó elsőként Lombos Ist­ván országgyűlési képviselőnek, volt polgármesternek mondott köszönetét a pályázati önrész biz­tosításáért, s azt is kiemelte: a projekt Kelemen Antal nyugalma­zott rendőr alezredes, Vass Mik­lós, a bűnmegelőzési kistérségi központ vezetője, a polgárőrszö­vetség megyei elnöke, Révész Ákos jelenlegi rendőrkapitány, Medve Judit rendőr alezredes, Juhászáé Gáspár Judit rendőr fő­hadnagy, Kalcsó István az önkor­mányzat humánszolgáltatási szakembere és Markó József gaz­dasági osztályvezető segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg. A bűnmegelőzési szakem­berképzést célul kitűző pályázat két és fél millió forint támogatást nyert, melyhez 650 ezer forintos önrészt biztosított a város önkor­mányzata az előző ciklusban. Az első rendezvény keretében, má­jus 17-én Révész Ákos rendőrka­pitány megnyitóját követően Vitézné Mészáros Krisztina fő­hadnagy szólt a balassagyarmati rendőrkapitányság drogmegelő­zési tevékenységéről és az „Ellen­szer” elnevezésű biztonságra ne­velő középiskolai programról. Dr. Zacher Gábor, az ismert toxi- kológus főorvos tartott érdekfe­szítő előadást „Droghelyzet van” címmel a meghívott drogkoordi­nátor pedagógusok valamint rendőrök, határőrök számára, s a Hibó Tamás Művészeti Iskola drogprevenciós színi előadását tekinthették meg az általános és középiskolások. Június 14-én a balassagyarmati diákjuniálissal összekapcsolódóan a drogpre­vencióról szóló előadásra, tanács­adásra, filmvetítésre, stúdióbe­szélgetésre került sor Medve Ju­dit alezredes, Kaszab Gézáné addiktológiai konzultáns, Kovács Rózsa pszichológus, Demusné dr. Bakalár Anna városi vezető ügyész és Nemszilaj Katalin peda­gógus részvételével. Szeptember 21-én az oktatási intézínények- ben megvalósuló jellemző bűn- cselekmények megelőzési lehe­tőségeiről, a diákok esetenkénti agresszivitásáról esett szó. Az elő­adásokat és a kötetlen beszélge­tést Révész Ákos, Vitézné Mészá­ros Krisztina és Diósi László isko­laigazgató koordinálták. Október 19-én Kaposi László drámapeda­gógus vezetésével szituációs já­tékok segítették elő a fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok áldozattá vagy elkövetővé válásának meg­előzését. November 16-án a csalá­don belüli erőszak visszaszorítá­sáról szólt a kerekasztal-beszél- getés Medve Judit és dr. Mituk Ju­lianna ügyész részvételével. Vitézné Mészáros Krisztina hangsúlyozta: a minőségbiztosí­tás keretén belül értékelték a programsorozatot, mely kiváló szervezettségével igen jó megíté­lést kapott. A pályázat révén érté­kes számítástechnikai eszközö­ket állíthattak a szervezők a bűn- megelőzés szolgálatába. A beszámoló után számosán szóltak hozzá a megvalósult programhoz. Vass Miklós az or­szágosan is egyedülálló, nemzet­közivé vált bűnmegelőzési kis­térségi központ munkáját mutat­ta be, dr. Diószegi Gábor rendőr alezredes, az Országos Rendőr­főkapitányság rendészeti meg­előzési osztályának munkatársa arról szólt: a kormányzat a bűn- megelőzést nem csak pályázati rendszerben, hanem céltámoga­tással is szeretné segíteni a jövő­ben. Diósi László a pedagógiai szemléletváltás szükségességé­re és az együttműködés fontossá­gára hívta fel a figyelmet. Kaszás Ottó, a megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője elítélően szólt a bulvársajtó bűnügyekben is megnyilvánuló szenzációhajhá­szásáról, s a rhegelőzés prioritá­sáról beszélt. Lombos István a prevenció, a párbeszéd és a gon­dolatcsere elengedhetetlenségét hangsúlyozta. A sikeres prog­ramsorozat lebonyolításában oroszlánrészt vállaló gyarmati te­levízió bűnmegelőzési kisfilmjét tekinthették meg zárásként az érdeklődők.

Next

/
Thumbnails
Contents