Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-12 / 290. szám

2006. DECEMBER 12., KEDt SPORTTÜKÖR Lépéshátrány után itt a felzárkózás lehetősége Mikulás Kupával indulhat az új időszámítás megyénk röplabdaéletében Egyre jobban leépülő (megyei) sportéletünkben azért üdítő kivételek és jó hírek is akadnak, elég ha a hosszú Csipkerózsika-álomból felébredt, újra bein­dult vívóéletet - melyről pár nappal későbbi szá­munkban lesz szó - valamint az ugyancsak megúju­lás és remélhetőleg fellendülés előtt álló röplabdá­zást említjük. Utóbbihoz hathatós támogatást ad az, hogy immár a röplabdázás is bekerült a Sport 21- program, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI) által támogatott sportágak közé. Nagy lehetőség előtt áll me­gyénk röplabdaélete, a sportág ugyanis bekerült a kiemelten támogatott szakágak közé, a Sport 21-programba. Ez többek között azt jelenti, hogy jóval kedvezőbb anyagi körülmé­nyek közé kerülhet Nógrád me­gye röplabda-utánpótlása, ifgyanis jelentős összegekre le­het pályázni. De mik is egyál­talán a legsürgetőbb teendők? - erről kérdeztem Farkas Szabolcsot, a program észak­magyarországi régiófelelősét.- Nagyon szorít az idő, szin­te erőltetett ütemben kellett el­kezdenünk a munkát, de a megfeszített tempó már meg is hozta gyümölcsét, hisz ma, kedden délután már egy nagy­szabású tornát, a Mikulás Ku­pát rendezzük meg az Arany János Általános Iskolában, mely segít a gyerekek kiválasz­tásában. Ehhez persze kell az iskolák és szakemberek hatha­tós segítsége, de úgy néz ki, hogy régi-új partnereink ezút­tal is mindenben a röplabdázás ügye mellé állnak.- Melyik korosztályt érinti a Sport 21-program?- Az 5-8. osztályos, azaz az 1991-92 és az 1993-94-es év­folyamost fiúkat, lányokat. Me­gyénkből úgy néz ki, hogy 9 10 iskolára számíthatunk. Az Arany mellett többek között a Gagarinra, a Petőfire, a ba­lassagyarmati Dózsára, a pász­tói Gárdonyira, de Őrhalom, Szendehely és Tar is jelezte, hogy bekapcsolódna a prog­ramba. Ez körülbelül 200 gye­reket érintene Nógrádban.- A játéklehetőség és élmény mellett milyen célt szolgál még ■a mai Mikulás Kupa?- Segít elvégezni azokat a fel­méréseket, melyeket sürgősen meg kell külde­nünk a NUPI-nak, és hogy ki tudjuk alakítani az északi régió csapatait majd később válo­gatottjait. A későb­biekben lehetőség lesz árra, hogy az érintett nógrádi csapatok rendsze­resen találkozza­nak és megvívja­nak egymással, a legjobbak pedig be­kerüljenek az előbb említett régióválo­gatottba. A tornák költségeit - az uta­zás kivételével - a gyerekek étkezteté­sével együtt min­den alkalommal a Ha sikeres lesz a Sport 21-program megyénkben, NUPI biztosítja. talán újra lehetnek olyan válogatott játékosaink, ■ (satis) mint a tőlünk indult Kovács Eszter . Zátopek expressz Hat évvel halála után gyorsvo­natot neveztek el hazájában Emil Zatopekről, a „Prágai Loko- motívrór, a csehszlovák sport és az ötvenes évek atlétikájának legnagyobb alakjáról. A járat a fővárost köti össze a legendás fu­tó szülővárosával, Koprivni- cével. A 2000 novemberében, 78 éves korában elhunyt sportem- bér első olimpiai bajnokságát A németek az igazi győztesek még 1948-ban, Londonban nyer te 10 000 méteren (5000-en má Minden szempontból sikeres volt a „nyári mese”, azaz a labda­rúgó-világbajnokság Németor­szágban. Erről tanúskodik az a beszámoló, amelyet a kormány közösen készített a Német Lab­darúgó Szövetséggel (DFB). Wolfgang Schäuble belügymi­niszter és Theo Zwanziger, a DFB elnök azt emelte ki, hogy a világ- bajnokságot Olaszország nyerte ugyan, de Németország több te­rületen mégis igazi győztesnek számít. A beszámoló hangsú­lyozta, hogy a németek nemcsak a 3. hellyel lehetnek elégedettek, hanem az elért gazdasági ered­ményekkel is. A vébének kö­szönhetően mintegy ötvenezer pótlólagos munkahelyet sikerült teremteni, fellendült az idegen- forgalom, természetszerűleg a fogyasztás is, és a mérkőzések zökkenőmentes, minden rend­zavarás nélküli lebonyolítása je­lentős mértékben járult hozzá a belbiztonság megszilárdításá­hoz. Mindezen túlmenően Schäuble belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a világbaj­nokságnak köszönhetően min­den szempontból pozitív kép ala­kult ki Németországról. Szavai szerint az ország bizonyította, hogy teljes mértékben elkötele­zett az integráció és a nemzetek közötti együttműködés mellett, s elítéli az idegenellenesség min­den megnyilvánulását. A nyilvá­nosságra hozott adatokból kitű­nik, hogy a június-júliusi világ- bajnokság mérkőzéseit a külön­böző stadionokban, illetve a nyil­vános közvetítések során több mint húszmillióan tekintették meg. Közülük mintegy két- millióan külföldről érkeztek, s egy felmérés szerint kilencven százalékuk pozitívan nyilatko­zott az országról. Mindennek alapján a belügyminiszter a vébé „mentális hatásával” kapcsolat­ban azt hangoztatta: a németek végre rádöbbenhettek arra, hogy milyenek is igazán. A világbaj­nokság - hangsúlyozta a minisz­ter - hatalmas ünnep volt. A „nyári mese” után most azonban ismét a hétköznapok felé kell for­dulnunk - tette hozzá, mint ahogy „nem lehet minden nap karácsony”. Németország azon­ban szerda este még a „nyári me­se” lázában élt, amikor az ARD televízió elsőként mutatta be a világbajnokságról szóló, nagy si­kerű dokumentumfilmet, ame­lyet a mozik már hetek óta vetí­tenek. A Sänke Wortmann által készített filmet csütörtöki ada­tok szerint kereken tíz és fél mil­lió néző „ülte végig” a tekinté­lyes közszolgálati tévé előtt. A film páratlan hitelességgel idéz­te fel a világbajnokság hangula­tát, azt a valóban bámulatra mél­tó eufóriát, amelyet Németor­szág ezekben a hetekben átélt. A német közönség - a kulisszák mögé betekintve - láthatta a Klinsmann-Löw edzőpáros rendkívül szuggesztív irányító tevékenységét, Ballack igazi ka­pitányi szerepvállalását, a két fi­atal tehetség, Sweinsteiger és Podolski rendkívül közvetlen és rokonszenves barátságát, a két rivális kapus, Lehmann és Kahn „történelmi” megbékélő kézfo­gását, Klose csodás góljait, s meggyőződhetett arról a határta­lan lelkesedésről, illetve össze­fogásról, amely a válogatottat a harmadik hely ellenére mégis erkölcsi győztessé tette. Amihez természetesen kellett a szurko­lók millióinak szeretete és támo­gatása, amire Németország a „nyári mese” után is joggal lehet büszke. Méltó búcsú Puskástól sodikként ért célba), majd 1952- ben Helsinkiben mindmáig egyedülálló bravúrt produkált: első lett 5000 és 10 000 méteren, valamint a maratonfutás-ban is, mindhárom számban ötkarikás csúccsal. Pályafutása során 5000 m-től 30 km-ig összesen 18 világ­rekordot állított fel, 1948 és 1954 között kedvenc távján, 10 000 in­én 38-szor nem talált legyőzőre. Három Eb-aranyat nyert (1950- ben kettőt, 1954-ben egyet), s há­romszor (1949, 1951, 1952) vá­lasztották az év sportolójává. Brazíliától Tajvanig rengeteg külföldi hírportál és honlap szá­molt be Puskás Ferenc szomba­ti búcsúztatásáról. A Real Mad­ridnak a honlapja terjedelmes cikket közöl történetének egyik legjobb játékosáról, idézve a klub elnökének, Ramón Calderónnak budapesti beszé­dét, amelyben megköszöni Panchónak, árúit a királyi gár­dáért tett. Az angol BBC képek­kel iUusztrált anyagot közöl, eb­ben felidéz a legendás 10-es pá­lyafutásának legfontosabb pilla­natait. A Sao Pauló-i estadao.com nevű brazil oldal is a stadionbeli ceremónia képével indít, a délkelet-ázsiai Taiwan News a nemzeti gyásznap jelen­tőségét emeli ki. A madridi As napilap internetes változata szintén a gyászbeszédeket idé­zi, s a nagyszabású búcsúztatás­ról azt írja, hogy méltó volt Pus­kás Ferenc emlékéhez. 49. Sportcsillagok gálája Kik kapják idén a magyar sport Oscar-díjat? A Magyar Sportújság- írók Szövet- s é g é n e k (M S,Ű S Z) tagjai 49. al­kalommal szavaznak arról, hogy öt kategóriá- Balczó szinte be- ban-férfi és hozhatatlan női egyéni, csapat, edzők, szövetségi kapitá­nyok - kik voltak ebben az esz­tendőben a leg- sikeresebbek- legkiválóbbak. Ugyancsak dí­jazzák a Fogya­tékosok Nemze­ti Sportszövet­ségének (FO- NESZ) legjobb­jait. A majd fél évszázados sza- Akinél már eldö,t: vazás során ed- életműdíjas dig Balczó András vezeti az örök­ranglistát, 90 ponttal, öttusázó­társa dr. Török Ferenc (60 pont) és Egerszegi Krisztina (58) előtt, és persze folytathatnák hosszan világhírű sportolóinkat, edzőin­ket, szövetségi kapitányainkat, mint például Szécsi Tamás (57), Kiss László (55), Faragó Tamás (53), Angyal Zoltán (49 vagy Fábiánná Rozsnyói Katalin (4 pont) Utóbbi ketten minden bi­zonnyal idén is megnyerik kate­góriájukat, hisz a szavazatok be­Anemzet .Egérkeje” ()scar-díjak mintájára csak a december 18-i gálán, a kamerák kereszttüzé­ben tudhatjuk meg. íme a dobo­gósok, ábécésorrend­ben: Női egyéni: Bene­dek Dalma (kajakozó), Kovács Ágnes (úszó), Nagy Tímea (vívó). Fér­fi egyéni: Cseh László (úszó), Lőrincz Tamás (birkózó), Zs ivoczky At­tila (atléta). Csapat Ka­jak (Kovács, Janics ket­tős), női kézilabda vá­logatott, férfi öttusa­válogatott. Szövetségi kapitány. Angyal Zoltán (ka­jak-kenu), Kiss László (úszás), Pál- völgyi Miklós (öttu­sa). Egyesületi (fel­készítő) edző: Fá­biánná Rozsnyói Katalin (kajak-ke­nu), Kulcsár Győző (vívás), Túri György (úszás). Ami már viszont biztos, hogy a különdíjak közül Benedek Dalma Vitray Ta­Akit könnyű győztesnek megtip­pelni: Fábiánná Rozsnyói Katalin Vitray Tamás a Magyar Sportúj­ságírók Szövetségének életműdí­ját, míg Lipcsei Péter az MSÚSZ elnökének különdíját veheti át a látványosnak ígérkező betétprog­ramok közepette. Lapunk a sportcsillagok gálája apropóján a tavalyihoz hasonlóan ismét nyereményjátékra invitálja olva­sóit: Tippeljenek és nyerjenek előfizetést azok, akik eltalálják a győztesek nevét! A szavazatok­nak legkésőbb december 18-án 18 óráig kell megérkezni szer­kesztőségünkbe levélben, levele­zőlapon, vagy e-mail-ben a nogradweb@axels.hu címre. ■ (satis) A hazai sportélet minden évben legrangosabb ünnepe a magyar sportújságírók j azaz a „szakma” - szavaza­tai alapján az év sportolóinak megválasztása é$ díjáta­dója, melyre a Budapest Congress &World Trade Cen­ter ad otthont idén is, és melyet december 18-án élő­ben közvetít a Magyar Televízió is. SPORTTURMIX Olimpikonok segélykiáltása A Magyar Olimpiai Bajnokol Klubja nyílt levélben kértí Gyurcsány Ferenc miniszterelnö köt, hogy biztosítsa az Országo; Sportegészségügyi Intézet továb bi zavartalan működését. „Ön mint korábbi sportminiszter, bi zonyára emlékezik arra, hogy as Országos Sportegészségügyi In tézet milyen nélkülözhetetlen fel adatokat lát el az olimpiai felké szülés során, az egykori olimpia aranyérmesek, világ- és olimpia bajnokok gyógykezelése, vala mint az országos sportorvosi há lózat működtetésében” - olvasha tó levelükben. Az aláírók hang súlyozzák, hogy megfelelő sport orvosi háttér hiányában az utó dók képtelenek felvenni s versenyt a világ legjobbjaival akiknek felkészülését nagyrészl a magyar mintára megszervezeti ellátás és tudományos háttér se gíti. Múlt kedden 13 országgyűlé si képviselő, köztük Bakonyi Ti bor, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke módosító indít­ványt nyújtott be a parlamentben a Sportkórház további működé sével kapcsolatosan. Az indítvány értelmében szükség van Magyar- országon egy kiemelt egészség- ügyi intézményként funkcionálc mozgásszervi gyógyító központ ra, ahol hasznosítani lehet mind­azt a Sportkórházban felhalmo zódott tudást, amely az elmúlt év­tizedekben világhírűvé tette a hi­vatalos nevén Országos Sport­egészségügyi Intézetet. Erdei készülhet Erdei Zsolt január 27-én, Düssel­dorfban védheti meg a Boksz Vi­lágszervezet (WBO) félnehézsú­lyú világbajnoki címét - jelentet­te be a magyar öklöző klubja, az Universum Box-Promotion. A százszázalékos mérleggel (25 győzelemmel) büszkélkedő Er­dei kihívója - a monokli.com szaklap szerint - néhány nap múlva lesz ismert. Korábban több román újság arról cikkezett, hogy Adrian Diaconu (23 győzelem/ 0 vereség) lehet a kö­vetkező ellenfél, de ezt az értesü­lést a német istálló nem kom­mentálta. A düsseldorfi gálán fel­lépő bokszolok teljes névsora még nem került nyilvánosságra, de az már most biztosra vehető, hogy Erdei vívja a főmérkőzést, és kesztyűt húz a Spotlight Boxing két magyarja, Balzsay Károly és Bedák Zsolt is. Feleződő aggodalom Rolf Schumacher, a hétszeres vi­lágbajnok Michael édesapja na­gyon örült annak, hogy fia az idén búcsút mondott a Forma-1-nek és többé nem versenyez. „így leg­alább már nem kell aggódnom ér­te” - nyilatkozta az idősebb Schumacher az RTL tv-csatorná­nak. „Persze Ralf fiam továbbra is ott lesz a viadalokon, ezért lesz min izgulnom jövőre is.” Roll Schumacher elmesélte, hogy idő­sebbik fia szeme előtt két cél lebe­gett: vagy Fl-es pilóta vagy közle­kedési rendőr szeretett volna len­ni: „Mindkét foglalkozás esetében lehet száguldozni” - mondta mo­solyogva. Huszti kidőlt Harcképtelenné vált Huszti Sza­bolcs, a német Bundesligában szereplő Hannover 96 magyar labdarúgója. A 23 éves váloga­tott középpályás edzés közben részleges térdszalagszakadást szenvedett, így idén már nem léphet pályára.

Next

/
Thumbnails
Contents