Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-09 / 288. szám
FOTÓ: HÜVÖSI CSABA 4 20 06. DECEMBER 9., SZOMBAT KULTÚRA Testvérszínház Losoncról és Salgótarjánból Nem véletlen, hogy a losonci Kármán József Színház, illetve a salgótarjáni Vertich Színpad Stúdió a közelmúltban ismét egy napon szerepelt a József Attila Művelődési és Konferenciaközpont színpadán. A két színházi műhelyt ugyanis szoros munka- és baráti kapcsolatok fűzik össze. A losonciaknál - akik a Vertich Színpad szakmai irányítójának, T. Pataki Lászlónak egy darabját is műsorukra tűzték már - többször is szerepelt Patakiné Kerner Edit, a stúdió másik vezetője is. Amíg azonban tavaly tavasszal egy műsor keretében mutatkoztak be - a vertichesek Szép Ernő „Május”-ával, a losonciak pedig Czakó Gábor „Disznójáték”-ával - ezúttal délelőtt, illetve este léptek a közönség elé. A terveket is ismerve a két társulatot jogosan nevezte Sándor Zoltán előadóművész, főtanácsos testvérszínháznak. Bár különböző ünnepségeken, alkalmi összeállítások, kamaraelőadások keretében az elmúlt bő egy esztendőben is folyamatosan láttuk-hallottuk a 2004-ben alakult Vertich Színpad Stúdió ifjú színjátszóit, már nagyon vártuk, hogy újra egy nagyszínházi produkcióban mutassák meg magukat, méressék meg tehetségüket. Ennek az ideje érkezett most el, am i kor Marschalkó Zsolt „Zsarnokölők” című komédiáját - ősbemutatóként, mint Sándor Zoltán köszöntőjében mondta, városi színháztörténeti eseményként - tűzték műsorukra. A darabválasztás azért is volt fontos, mert a szerző ugyancsak salgótarjáni, „Kaméleonidász” című művét 1994-ben profi társulat, az Újpesti Színház is bemutatta, később pedig szécsényi művészeti iskolások is színpadra állították. A „Zsarnokölők” szintén egy huncut „csavarra” épülő történetet mesél el, az emberi jellem kétszínűségén, a köpönyegforgatás korábban sem ismeretlen jelena darab szerint egy lakosztályban - ahová a császár is várható volt - rejtőzködő hat különféle foglalkozású (vívómester, kémnő, diák, hentes és mészáros, szabó, betörő) és svádájú ember egymást túllicitálva vár arra, hogy bosszút álljon rajta 1848/49 áldozataiért. A második felvonás 1894-ben - már jócskán túl az 1867-es kiegyezésen - játszódik. Az eltelt negyvenkét év során a főszereplők nemcsak külsejükben, élethelyzetükben, de az uralkodóhoz fűződő viszonyukban is alaposan megváltoztak: most már azért „tülekednek” - amennyire koruktól, egészségi állapotuktól telik - hogy köszöntA megöregedett, joviális „Zsarnokölők”: a Vertich Színpad Stúdió előadása ségén ironizál. I. Ferenc József - aki 1848 decemberében lépett trónra és uralkodása kezdetén, akarva-akaratlanul „asszisztálva” Haynau rémtetteihez, kiérdemelte a zsarnokok közé sorolást - első látogatását 1852-ben tette Magyarországon. Balassagyarmatot is útjába ejtette, ahol hessék az újra a városba látogató őfelségét. A Vertich Stúdió színjátszói látható élvezettel komédiáznak a többszörösen is különleges szituációkban. Az első részben érzik jobban magukat, hiszen akkor életkorukhoz közelebbi karaktereket kell megformálniuk. Susán Pont, vonal és folt. A rajzbiennálé fontos a hazai művészetei élet szereplőinek, hiszen egy országos szintű rendezvényen mutatkoznak be, de fontos azoknak is, akik megtekintenek egy ilyen jellegű kiállítást, mert képet kaphatnak a hazai képzőművészeti tendenciákról, betekintést nyerhetnek az aktuális művészeti irányzatok, elképzelések, törekvések szférájába az adott műfajon belül. A salgótarjáni kiállításmegnyitó előtt, a Nógrádi Történeti Múzeum klubtermében Lóska Lajos művészettörténész, művészeti író, valamint Buták András grafikusművész, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének elnöke a pilseni nemzetközi rajz- biennálén szerzett tapasztalataikat osztották meg a hallgatósággal. A beszámoló számos tanulsággal szolgálhat a hazai művészeti élet szervezői számára. A rajzbiennáléval kapcsolatban érdemes megszívlelni, hogy az ottani, különböző nációk képviselőiből álló zsűri csak szigorúan a klasszikus, szabadkézi rajzokat fogadja el. A tarjáni kiállítás a témagazdagsága mellett műfaji sokféleséget is mutat, s erre Szemadám György író, képzőművész is felhívta a figyelmet megnyitóbeszédében. Ez az eklektikába hajló sokszínűség elkerülhető lett volna. A szakmai zsűri szűkíthette volna a keretet. A kevesebb néha több... A zsúfoltság és a koncepciótól való néhány eltérés azonban nem ment a tárlat minőségének rovására! A nemzetközi biennálé nagydíjasa, Madácsy István is megmutatkozik Salgótarjánban, mellette pedig találkozhatunk Gallusz Gyöngyi, Nagy Gábor György, Kótai Tamás, Kovács Péter Balázs, Sóváradi Valéria, Zsankó László és Stroe Krisztián egyedi rajzaival, akik mind képviselték hazánkat Csehországban. A salgótarjáni rajzbiennálé képei kiérdemlik a közönség érdeklődését... A helyi, vagy a megyéből elszármazó alkotók szintén szép számmal jelentek meg az idei bi- ennálén. (Róluk szó volt a Nóg- rád Megyei Hírlap 2006. december 2-i számában - A szerk.) A művészeknek köszönhetően megelevenednek előttünk a hétköznapi élet helyszínei, kiszabadulnak a tudatalattiból az álomvilág jelenetei. Szürreális látomásokkal, bibliai szereplőkkel, művészsorsokkal, játékokkal és játszmákkal, a természet elemeinek képi transzplantációival, népi motívumokkal, burkolt vagy kevésbé rejtett politikai tartalmakkal, illusztrációk egész sorával találja szembe magát az érdeklődő. Gesztusok, naturalista szemléletű, vagy nonfiguratív alkotások, geometrikus és lírai absztrakciók, „minimal ártok”... A pont, a vonal és a folt egymás mellé rendelve, avagy egymáson győzedelmeskedve, több esetben a kolorit segítségével juttatja kifejezésre a szerzők érzéseit, gondolatait. Értékes műalkotások hívják föl a figyelmet a mindennapi élet szépségeire, kérdéseire, a modern világ által közvetített technokrata szemlélet veszélyeire, segítenek felfedezni saját belső világunkat és egy másfajta, láthatatlan valóságat, mintegy hangsúlyozván a primer örömforrások, az emberi érzelmek és a környező tárgykultúra minőségének fontosságát... A salgótarjáni rajzbiennálé a korszerűség tekintetében mindenképpen a nemzetközi törekvések méltó képviselőjének tekinthető! ■ Debreceni Boglárka Ferenc rendező munkáját, a hosz- szú próbafolyamat eredményességét dicséri, hogy hangulatban és egy-egy jelenetben profiszintű előadást sikerül produkálniuk. Nagyjában-egészében valameny- nyi szereplő a helyén van, de név szerint is kiemelendő Müller Zsófia, Kovács Gábor és Sándor Zsombor azonosulása Bata Mari, Kőszeghy Ákos és Szipka Jónás figurájával. A Bolyai János Gimnázium diáksága nagy tetszéssel, mondhatni ovációval fogadta az előadást és ez többet mond majd minden kritikai méltatásnál. Remélhetően így lesz ez más középiskolák esetében is, amennyiben sikerül az újabb bemutató feltételeit megteremteni. * * * Ennél jóval ellentmondásosabb fogadtatásban részesült az esti, felnőtt közönség részéről a Kármán József Színház produkciója. Többtucatnyi néző ugyanis eltávozott az előadás szünetében. Nem azért, mert a losonciak játékával volt elégedetlen, hanem mert nem volt képes elviselni a rengeteg káromkodást, a sok-sok csúnya szót, ami a három alkalmi munkából tengődő férfiember száját elhagyta. Egy kicsit h'ason- ló volt a helyzet, mint annak idején Spiró György „Csirkefej”-e esetében, amelyet ugyancsak sokan fogadtak fanyalogva a hemzsegő illetlen szavak, kifejezések miatt. Pedig Háy János „A Herner Ferike faterja” című „istendráma” napjaink igencsak reflektorfényben lévő, elismert szerzője így érzi hitelesnek a falu határában árkot ásó - de inkább csak kapirgá- ló - közmunkások beszédét, egymás közti kapcsolatát. Erre telik IQ-szintjükből, a rendszeres alkoA szabadszájú közmunkások vitája: jelenet a Kármán József Színház előadásából holizálástól még tompább észjárásukból. Pedig őket is - mint mindenki mást - érdekli, hogy miért élünk, miért halunk, hogyan lesz majd „odaát”, s egyáltalán, van-e értelme az emberi létezésnek. De végletesen kiszolgáltatottak saját korlátáiknak és nem utolsósorban a polgármester közmunkakeretének. Valósággal vergődnek abban a hálóban, amelyet a társadalom font ugyan köréjük, de azért génjeik és ők maguk is felelősök, hogy kelepcébe jutottak. Egy-egy tiszta pillanatukban íql is rémlik bennük, hogy valamit tenniük kéne, de aztán minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Drámájuknak van egy másik vetülete, idősíkja is. Krekács Bélát ugyanis nem hagyja nyugodni egy gyermekkori történet, azaz Herner Ferike családjának tragédiája. Iskolatársának apja rendőr volt, akit - egyrészt ezért, másrészt mert idegennek érezték - kinéztek a faluból és ezt legkevésbé az anya tudta elviselni. A férj a házasságot és a családot egy másik helységbe költözéssel próbálta megmenteni, de hiába... A nyelvi megformáltság durvasága egy nem kevésbé kemény világot takar és ilyen értelemben szinkronban van tartalom és a forma, nem szabad csak az utóbbi alapján ítélkezni. Önfeledt kikapcsolódással, felhőtlen szórakozással persze a gagyiságot karikírozó, megmosolyogtató jelenetek ellenére sem jár Háy János darabja, hiszen a túlontúl hétköznapinak, földközelinek tetsző szituációk mögött mély gondolatiság rejtőzik. Az előadást magyarországi rendező, Krizsik Alfonz állította színre olyannyira sikeresen, hogy megnyerték a révkomáromi fesztivál díját, ő maga és a három főszereplő - Csák István, Erdélyi Gábor és Erdélyi Attila - szintén díjazásban részesült. Nem méltatlanul... ■ Csongrády Béla Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ha azt mondod a suliban, hogy járunk, mindennap viszem a cuccod." Szerencsés nyertesünk: Zsély Gyuláné Mihálygerge, Rákóczi u. 87. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését december 14-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
