Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-20 / 271. szám
2006. NOVEMBER 20., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE „Visszajöttem, Balassagyarmat” Szabó Andrea Balassagyarmat. Túlzás nélkül mondhatjuk, hosszú évek óta nem került sor olyan bensőséges, ugyanakkor felemelő kulturális eseményre Balassagyarmaton, mint a Markó Iván és az általa vezetett Magyar Fesztivál Balett látogatására 18-án este. A programsorozat Baranyi (Rekett) Dezső, a város híres cigányzenésze emléktáblájának megkoszorúzásával vette kezdetét. Ezt követően Nagy Angéla gyarmati származású fotóművész kiállítása nyílt meg a volt vármegyeháza galériájában. Majdán Béla, az esemény főszervezője köszöntő szavaiban arról szólt: Balassagyarmat sokféle kultúrájú település, görögök, szerbek, zsidók, muzsikus cigányok alakították évszázadokon át a város szellemi arculatát.- A zsidó kultúrát a Kertész Alapítvány, a cigány tradíciókat a Baranyi Dezső Alapítvány támogatja - emelte ki a várostörténész. Réti Zoltán festőművész megnyitószavaiban az egykoron hajdúk őrizte vármegyeháza régi rangjára, s Baranyi Dezsőre, a magyar verbunkos zene hű tol- mácsolójára emlékezett. Nagy Angéláról szólva a művész elmondta: alkotásai a fotográfia és a festészet határmezsgyéjén mozognak, s a művek előszeretettel ábrázolják az erdélyi erődtemplomokat, amelyek élelmiszer- raktárként és az üldözöttek menedékhelyeként egyként szolgáltak különleges fülkerendszerükkel. Nagy Angéla, mint a szervező Balassagyarmatért BaMarkó Iván máris beígérte a folytatást: Ravel Bolerójával kívánja meglepni a jövőben a gyarmatiakat ráti Kör tagja hozzáfűzte: a digitális fotózáson alapuló számító- gépes grafika, a pixel válfaját műveli képein - sajátos képi világot teremtve. A Baranyi Gábor vezette cigányzenekar muzsikája közepette már zsúfolásig megtelt a díszterem az egyedülálló balett estre készülve. Markó Ivánt, a világhírű táncművészt vastaps fogadta.- Szép estét, Balassagyarmat! - szólt megrendültén szülővárosa publikumához a nagyhírű táncos, aki elmondta: Majdán Béla meghívására egy éve járt Balassagyarmaton, s valóságos csoda, hogy a „semmiből”, színházterem nélkül, a város önkormányzata és vállalkozói segítségével elhozhatta társulatát az ódon falak közé.- Negyven éve vagyok táncos, a mai előadás a századik koreográfiám, hatvanéves leszek, s tízéves a Magyar Fesztivál Balett - tette hozzá a művész, aki a Thália jubileumi gálaestjét mutatta be Balassagyarmaton. Az est első részében az Angyalok üzenetét táncolták el varázslatosan a társulat fiatal tagjai. A mű a keresztre feszített Jézus iránti megértésből táplálkozik. Bach éteri zenéjére koreografálva, mintha csak az Urat magasztaló világmindenség sugározna át a színpadon. A József és testvérei című előadásból készült filmet óriási kivetítővásznon keresztül nézhette meg a közönség. Az árulás és megbocsátás ősi történetét először nagyanyjától hallotta Markó Iván gyermekkorában. Egész életében hitte: a zsidó és a keresztény kultúra közös alapon nyugszik. A Tízparancsolat értékrendje teszi az esendő embert emberré, örök erkölcsi mércét adva számára. A két mű végén állva tapsolt a hálás gyarmati közönség. A művészt egykori védőnője, a 91 éves Zmeskál Katalin és az annak idején néhány órával az ő születése után világra jött Jagyutt Péter is köszöntötte. Csíki Gáborné egy szép csángó népdallal tolmácsolta a szülőváros nagyrabecsülését a művész iránt.- Visszajöttem, Balassagyarmat - fogalmazott elérzékenyül- ten Markó Iván, aki máris beígérte a folytatást: Ravel Bolerójával kívánja meglepni a jövőben a gyarmatiakat. A pompás est végén Baranyi Gábor cigányzenekara és Tolnai András, a száztagú cigányzene- kar szólóénekese szórakoztatta az ünneplő sokaságot. A minőség, a Fő tér, meg a garzonház tudom, nem éppen azonos fogalmak, személyes élményeim okán szólok róluk egymás mellett. Először is: a minap egyik interjúalanyom, egy sikeres helyi vállalkozó minőségigénye, szemlélete ragadott meg. A KÜLFÖLDÖN CSÚCSTECHNIKÁT, MENEDZSELÉST TANULT, haza Új technológiát, szemléletet és gondolkodást hozott beszélgetőpartnerem a megyében elsők között vezette be a minőségbiztosítási rendszert. Külföldön kupálódott - mégis lelkes lokálpatrióta. Mondja, az üzleti vállalkozás és a hely szellemének tisztelete nem zárja ki egymást. Nógrádban gondolkodik, itt kíván megfelelni az igényeknek és a minőségi követelményeknek. Diskurzusunk végkicsengése volt: sokkal nagyobb teret kell kapnia a minőségnek. Jutott eszembe: bárcsak a felújított salgótarjáni Fő téren kapott volna nagyobb teret a minőség, meg a Józsiban”, s kapna a város összes „szinergikus” fejlesztésében. Csakhogy a szinergia, az egymást erősítő hatások mifelénk mintha csak a negatív jelenségekben, teszem azt a szegénységben és a szervezetlenségben működnének. Példa erre a garzonház, ahol talán a városi átlagnál is nagyobb a szegénység. Most meg teljes felújítással beköltözött a komplex káosz, a szinte „szinergikus” szervezetlenség is. A lakók panaszkodnak az elhúzódó munkavégzésre, az összehangolatlanságra, az esetenként hanyag munkavégzésre. Fagyoskodnak, nem értik miért nem nyáron, jó időben, és miért nem csak helyi vállalkozók végzik a munkákat? Ha a kivitelezőket hallgatom - márpedig beszéltem a fővállalkozó képviselőjével is - őket is meg lehet érteni. Ők „csak” elnyerték a közbeszerzési pályázatot, összetett munkán dolgoznak, egyszerre több munkafajtán és helyszínen. Köti őket a határidő, ezért télen is dolgozniuk kell, egyébként teszik a dolgukat, a szerződés szerint. Oké, mondom, csak ez nem vigasztalja a garzon lakóit. Mert fáznak a hidegtől és a várhatóan magasabb lakbértől. Hogy a felújítási költségeket majd rájuk terhelik. A minőségi munkavégzésre meg semmi garancia, de ezt már én hallottam. Egy másik közbeszerzési pályázatot elnyert vállalkozás főmérnökétől, aki elmondta, a kiírt pályázatok lényeges eleme az ár, és ha az elég alacsony - a pályázat nyerő lehet. Aki olcsóbban vállalja, az csinálhatja. Csakhogy az olcsó árba a minőség nincs bekalkulálva - mondta a szakember - csak az ígérete. TÖBBNYIRE EZ TÖRTÉNHETETT AZ EDDIGI FELÚJÍTÁSOKNÁL IS. Mi meg a garzonban, de akár a Fő téren is kiabálhatjuk kedvünkre: teret a minőségnek! Panaszunk pusztába kiáltott szó marad. Mert a garzonház drága, a Fő tér meg hasonló a pusztához: üres és kietlen. De hol marad a meleg és megnyugtató minőség? Nem veszhet el az ügy, amelyért harcoltak Fáklyák és mécsesek világították meg a templomkerti emlékművet november 17-én Ipolytarnócon. A falu lakói csendes főhajtással emlékeztek az 1956-os forradalom hőseire. A tisztelet virágait Szabó Tibor polgármester és Juhász Attila, valamint Pilinyi Sándor - a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád megyei szervezetének képviseletében - helyezték el az emlékműnél. Gulyás Edina IpolytarnÓC. A koszorúzást követően az emlékezők gyertyalánggal a kezükben járták végig a falut - a laktanyát is érintve - majd megérkeztek a Kossuth Lajos nevét viselő művelődési házhoz, ahol ünnepi műsor kezdődött. Szabó Tibor polgármester beszédében elmondta; belső kötelességének érzi, hogy tényszerűen, objektiven összerakja a múlt apró morzsáit. Felhívására egyetlen írásos anyag sem érkezett, így lehetetlen küldetésnek tűnik kideríteni, mi történt Ipolytarnócon 1956-ban. Hiszen az eseményeket megélő generáció féltve őrzött titkait, emlékeit magával vitte a sírba, s a fiatalabb korosztály elmulasztotta feltárni a forradalom történéseit akkor, amikor még éltek a résztvevők. A megemlékezésen a falu első embere igyekezett a jelenlévők elé tárni mindazt, ami az ötven évvel ezelőtti eseményekről írásos formában fennmaradt. Kifejtette, hogy az ipolytarnóci fiatalság az önmaga által választott, a mások által tanácsolt tettekkel és cselekedetekkel, a helyi, földrajzi, határ menti, laktanyával rendelkező sajátos helyzethez igazodva a fővárosi forradalom eszmeisége és követelései mellé állt. Esténként összegyűlve, lélegzetvisszafojtva hallgatták a budapesti eseményekről érkező híradásokat a Kossuth rádió és a Szabad Európa Rádió hullámhosszán. „Tenni kéne valamit!” - hangzott fel innen is, onnan is. Tettek is. A tanácsháza épületében - amelynek homlokzatáról egy fiatalember leverte a vörös csillagot - megalakult a helyi nemzetőrség. Valaki kitűzte a nemzeti zászlót a római katolikus templom tornyára. Október 29-én népgyűlésen választották meg a forradalmi bizottság 17 tagját. Szabó Tibor két nézőpontból is felidézte a múltat. Segítségül hívta Varga Tibor ipolytarnóci lakos 1997-ben megírt emlékeit. A forradalmat ellenforradalomnak minősítő hatalom szemszögéből Bozsik Valéria 1957. évi írását idézte. A felolvasott dokumentumokból világossá vált, hogy az ipolytarnóci polgárok 1956-ban a forradalom eszméi mellé álltak, hittek benne, hogy nem veszhet el az ügy, amelyért harcoltak. Az ötven évvel ezelőtti események szomorú mérlege: egy ember meghalt, 14 fő kapott börtönbüntetést, 3 évtől életfogytiglanig terjedőt. Az ügyész 3 vádlottra halálbüntetést kért, de nem végezték ki őket.- Az utókor óhaja az, hogy Ipolytarnócon soha többé ne kelljen egy embernek meghalnia, tizennégynek börtönbe kerülnie, mert egykoron más-más elveket vallva, nem egy ügyért küzdöttek - zárta beszédét a polgármester. Ezt követően Juhász Attila, a Pofosz megyei elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.- Az 1956-os forradalom és szabadságharc máig sem került méltó helyére a magyar köztudatban - mondta, majd hozzátette, hogy bár október 23-át kö- telességszerűen minden évben megünnepeljük, de a forradalom eseményei nem válnak ugyanúgy nemzeti öntudatunk részé- vé, mint például az 1848-asé. A szabadságharc hőseinek és mártírjainak nevét is alig ismerik a fiatalok, pedig kevés olyan eseménye van a XX. századi történelmünknek, amelyre fenntartás nélkül büszkék lehetnénk. Az ünnepség végén a megemlékezek megtekinthették Presics Antal kiállítását a magyar forradalom és szabadságharc országos, illetve Nógrád megyei eseményeiről.
