Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-06 / 235. szám

12 2006. OKTÓBER 5., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Bíznak Vitrayban A parlament sport- és turisz­tikai bizottsága keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy ismét Vitray Tamás legyen a Nemzeti Sporttanács (NST) el­nöke. Vitray először értékelte a 2004 júliusában - az ő elnök­letével - megalakult tanácsadó testület elmúlt kétéves tevé­kenységét, amelyet a félig tele, félig üres pohár esetéhez ha­sonlított. Véleménye szerint az NST működését illetően túltel­jesítette a minimális elvárást. Megalakulása óta 61 határoza­tot hozott, ezek közül 22 teljes egészében, 4 részben megva­lósult, 7 határozat egy korábbit erősített meg, további 10 meg­valósulása pedig folyamatban van. Kiemelte: a Nemzeti Sporttanács politikailag végig kiegyensúlyozott testületként működött. A bizottság elfogad­ta a beszámolót, majd egyhan­gú szavazással úgy döntött: azt javasolja a miniszterelnöknek, hogy ismét Vitray Tamást ne­vezze ki a Nemzeti Sporttanács elnökének. A bizottság ülésén elhang­zott, hogy a Magyar Köztársa­ság 2005. évi központi költség- vetésének mérlege szerint a sport- és szabadidős tevékeny­ségekre és szolgáltatásokra fordított összes kiadás 23,1464 milliárd forint volt, ebből a tá­mogatások összege 20,8365 milliárd forintot tett ki. A költ­ségvetésből finanszírozták a nemzet sportolója-, valamint az olimpiai járadékot is. A Hé- raklész utánpótlás-nevelési programból 2005-ben 20 sport­ág versenyzői részesültek. A Sport XXL utánpótlás-fejlesz­tési programba pedig tavaly három sportág (vívás, ökölví­vás, sakk) versenyzői kapcso­lódhattak be. Az állami költségvetésből' fordítottak még pénzt a dop­pingellenes küzdelemre, vala­mint a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezésének tá­mogatására is. A bizottsági ülé­sen meghallgatták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését a Nemzeti Sporthivatal 2005. évi működéséről, melyben az ÁSZ megállapította, hogy a be­számoló megbízható és valós képet mutatott az NSH műkö­déséről. Olimpiának indult... Egy film, melyet az élet írt Legalább húsz arany­éremmel, győztesen haza­térni Melbourne-ből. Ez volt a magyar csapat cél­ja. De a történelem közbeszólt... Már nem a sport volt a legfontosabb. Ötven év telt el az 1956-os olimpia óta. Két esztendő alatt készült el az ALOHA Film Produkció Olimpiának indult... című krea­tív dokumentumfilmje, amely az 1956-os melbourne-i olimpi­ai játékok 50. évfordulójának ál­lít méltó emléket. A produkciót 2006. október 12-én, 19-én és 26-án csütörtökönként 20.05- től láthatják a nézők a Magyar Televízió 1-es csatornáján. A mű érdekessége, hogy megszólalnak az 1956-os mel- bourne-i olimpiai csapat még élő tagjai, akkori sportvezetők, szemtanúk és hozzátartozók is. Az interjúk Magyarországon, Ausztráliában, Németország­ban és az USA-ban, amíg a fik­ciós jelenetek a Magyar Televí­zió 8-as stúdiójában készültek. Magyarországon soha nem lá­tott, a NOB tulajdonát képező eredeti, a versenyekről és a helyszínről szóló archív felvéte­leket is bemutatnak az alkotók. Az akkori versenyeket pedig mai sportriporterek kommen­tálása teszi még izgalmasabbá, felejthetetlenebbé. Nagy összegzés ez a doku­mentumfilm, amely először rakja össze teljes összefüggé­sében az akkori történéseket, bemutatva azokat a perceket, órákat, napokat, ahol sorsok és életek dőltek el, amely megvá­laszolja az egyidejűségben rej­lő drámai pillanatok és titkok kérdéseit. A filmben látható személyeket, történetüket és az általuk mesélt eseményeket nem a képzelet szülte. Bármi­lyen hasonlóság a valósággal, nem a véletlen műve. Mindhárom csapatunk kikapott teke NB I, NB II, 4. forduló NB I, Keleti csoport, férfiak, felnőttek Nádújfalu - Cegléd 1-7 (3330-3393) Nádújfalu Községi SE: Bodor 1. 546, Kotroczó Cs. 581, Jankuj L. 545, Puporka K. 551, Gubán F. (Gubán P.) 590/1, Nyerges Lász­ló (Kotroczó Zoltán) 517. Ceglédi Vasutas SE: Kovács I. 579/1, Hűvös Zs. 560/1, Rimóczi Z. 582/1, Varga I. 584/1, Sápi T. 539, Randos M. 549/1.' További eredmények: Nyíregy­házi Teke Klub - Gyulai SE 5-3, Kazincbarcikai Vegyész TSE - Postás Ma táv SE-AH 6-2, Bél­apátfalvái SKE - Földeáki TC 7-1, Budapesti Erőmű SE - Fővá­rosi Vízművek SK 5-3. A bajnokság állása 1. Kazincbarcika 44 0025- 712 2. Bp. Erőmű 4301 18- 14 9 3. Fővárosi V. 421117,5-14,5 7 4. Ceglédi V. 420219- 13 6 5. Bélapátfalva 4202 17- 15 6 6. Nádújfalu 42 0214,5-17,56 7. Nyíregyháza 8. Postás Matáv 420213- 19 6 411214- 18 4 9. Gyula 410315- 17 3 10. Földeák 4 004 7- 25 0 Ifjúságiak 4. forduló: Nádújfalu Községi SE - Ceglédi Vasutas SE 3-1, Nyíregyházi Teke Klub - Gyulai SE 0-4, Kazincbarcikai Vegyész Kotroczó Csaba (Nádújfalu) TSE - Postás Matáv SE-AH 1 -3, Bélapátfalvai SKE - Földeáki TC 4-0, Budapesti Erőmű SE - Fővá­rosi Vízművek SK 1 -3. A bajnokság állása 1. Nádújfalu 440014-2 12 2. Bp. Erőmű 430 1 11- 59 3. Postás Matáv 4301 11- 59 4. Bélapátfalva 4202 8- 86 5. Földeák 4202 7- 96 6. Gyula 4202 7- 96 7. Cegléd 4103 7- 93 8. Kazincbarcika 4103 6-103 9. Nyíregyháza 10. Fővárosi V. 41 03 5-113 4 103 4-123 NBII. Közép csoport 4. forduló Sárisáp - Bátonyterenye 8-0 (2767-2565) Sárisápi Bányász SE: ifj. Honti J. A52/\, Dombóvári Cs. 519/1, Kol­lár K. (Farkas Cs.) 410/1, Zsolnay Gy. 446/1, Gurin T. 465/1, Varga G. 475/1. Bátonyterenyei TK Kecskés Á. 454, Huber 1.433, Kecskés K. 384, Csépe J. 430, Horváth S. 455, Bablena G. 409. KÖFÉM SC - Salgó-Sík 6-2 (3210-3134) KÖFÉM SC: Petrovics F. 578/1, Kertész S. 494, Tóth G. 513/1, Nagy L 531, Gelencsér A. 549/1, Boldog J. 545/1. Salgó-Sík; Molnár Z. 499, Ozsvárt 0.555/1, Kotroczó T. 480, Fancsik I. 544/1, Németh B. 521, Jakus L 535. További eredmények: Dorogi Egyetértés Sportegyesület - Gáz­művek MTE 7-1, Rákoshegyi Vasutas SE - Dunaújvárosi AC 6- 2, Rákoskerti Tekézők BKE - Vegyterv Szabadidősport TK 7- 1. A bajnokság állása 1. Rákoskert 43 0123-99 2. Sárisáp 430 1 22-109 3. Dunaújváros 4. Vegyterv 420218-146 420216-166 5. Rákoshegy 6. KÖFÉM SC 420215-176 420215-176 7. Dorog 420215-176 8. Gázművek 4202 14-186 9. Salgó-Sík 410314-183 10. Bátonyterenye 4103 8-243 ■ Balogh Labdarúgó megyei III. osztály Balassagyarmati csoport 6. forduló Nagylóc - Szanda 2-7 (1-4) Nagylóc, 50 néző, vezette: Kato­na L. Nagylóc: Szeles G. - Oláh L, Lászlók, Horváth, Makkai, Annus, Oláh T., Oláh L, Kádár, Molnár Á Edző: Strehó István. Szanda: Koplányi N. - Grenyó, Ivanics, Molnár G., Csonka, Déska, Tóth L, Koplányi ]., Belányi, Mizera, Sza­bó G. Cs.: Potholeczki, Koplányi Sz., Varga V. GL: Molnár Á., Hor­váth, ill. Mizera (4), Déska (2), Tóth I. Sárga lap: Lászlók, Molnár Á., ill. Mizera. Kiállítva: Molnár Á. A Nagylóc 10 emberrel játszott Ipolytamóc - Csesztve 1-2 (1-1) Ipolytamóc, 7 5 néző, vezette: Ká­poszta. Ipolytamóc: Toldi T. ­Bolyós, Berki, Kálmán, Donkó, Molnár, Gordos, Varga, Gál, Tőrinesi, Szabó B. Cs.: Kiss, Török, Gál I., Rácz, Petik. Csesztve: Né­meth P. - Korbeiy, Gulyás, Pálmán Z., Németh Z., Karaba T., Tolnai, Ferencz, Lőrincz, Bozány, Molnár Cs. Cs.: Kükkel, Hoffer, Mócz, Dovicsin. Edző: Palánki János. Herencsény - Mohora 0-0 Herencsény, 75 néző, vezette: Rácz E. Herencsény: Baranyi Z. - Balázs, Jusztin Sz., Jusztin P., Magos, Kiss, Holes, Bobák, Tácsik, Bucsánszki, Szabó M. Cs.: Gyurovics, Kalmár. Edző: Pifka Vencel. Unicum FC Mohora: Dudás R. - Gál, Pálok, Antóni, Czibulya, Szűcs, Tóth J., Gyurovics, Mikus A., Bendik, Tományi. Cs.: Mikus V., Nagy Z. Doboskút SK Nógrádsipek - Galgaguta mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem érke­zett. A bajnokság állása 1. Csesztve 6 6 0 0 26-2 18 2. Csitár 5 4 0 1 15-5 12 3.Ipolyvece 5 3 0 2 13-8 9 4. Nógrádsipek 5 3 0 2 7-5 9 5. Herencsény 5 2 12 10-6 7 6. Nógrádmarcal 5 2 12 11-11 7 7. Mohora 5 2 12 9-12 7 8. Galgaguta 5 2 0 3 9-11 6 9. Szanda 6 2 0 4 10-18 6 10. Ipolytamóc 5 10 4 5-11 3 11. Naevlóc 6 0 15 6-32 1 Megjegyzés: 4. forduló: Galgaguta - Szanda 3-0 (játék nélkül). SPORTTURMIX Öregfiúk nem vén fiúk labdarúgás. A helyi búcsú al­kalmából Karancskesziben lé­pett pályára az elmúlt hét vé­gén az SBTC öregfiúkesapata. A tarjáni örökifjú labdarúgók szombaton, a szlovák kisebbsé­gi önkormányzat tagjaival kie­gészülve, kispályán mérkőztek meg a mihálygergeiekkel, majd vasárnap immár nagypályán csaptak össze a házigazdák együttesével. A gárda tagjai im­már sokadszorra is bizonyságát adták, hogy az öregfiúk nem vén fiúk, hiszen például az 1970-es évek sikeredzője, az im­már hetvenkettedik évét taposó Szabó Géza mindkét találkozón bevette az ellenfél hálóját. Ered­mények. Kispályás mérkőzés: Mihálygerge - Szlovák Kisebb­ségi Önkormányzat 3-5. Nagy­pályás öregfiúk-mérkőzés: Karancskeszi - SBTC 3-9 (1-5). GL: Zsldai, Máté, Simon L, ill. Garai (4), Sági (2), Tóth F., Földi, Szabó G. Kismaraton ob ATLÉTIKA. Október 7-én, szom­baton rendezik az idei - összes­ségében a 28. - kismaratoni or­szágos bajnokságot. A helyszín a szokásos székesfehérvári Bregyó-köz. A junioroknak, ifjú­ságiaknak és serdülőknek kiírt versenyen minden korosztály­nak más-más távot kell teljesíte­ni. Megyénket balassagyarmati Egri Balázs fogja képviselni, a juniorkorú versenyzőnek húsz kilométert kell majd teljesíte­nie. Egy kör 2455 méter, Egrire így 8 kör és 360 méter vár. Új csapata van LABDARÚGÁS. Két nappal azu­tán, hogy lemondta a váloga­tottságot, és egy nappal azt kö­vetően, hogy távozott a CFR Cluj labdarúgócsapatának ve­zetőedzői posztjáról, az Arges Pitesti trénere lett Dorinel Munteanu. A 38 éves játékos­edző - akinek irányításával a kolozsvári alakulat jelenleg ne­gyedik a román élvonalban - a sereghajtó klubnál vállalt mun­kát, amely 10 forduló alatt mindössze 3 pontot gyűjtött. A 131-szeres válogatott középpá­lyás korábban a nemzeti együt­tesben való szereplést azzal há­rította el, hogy edzői teendői miatt nem tudna a legjobb tu­dása szerint játszani. A szegedi Tubák Róbert nagy csatában megvédte címét XIX. Ipoly gyaloglógála, Balassagyarmat - Szenioroknál Major Ferenc nyert A gyaloglógála elmúlt szomba­ti megnyitóján Lombos István pol­gármester országgyűlési képvi­selő öt ország - Szlovákia, Szer­bia, Lengyelország, Olaszország és Magyarország - képviseleté­ben megjelent 170 versenyzőt kö­szönthetett, akik között idén a magyarok voltak többen. A ver­senyzők mellett köszöntötte a pol­gármester Rábold Gusztávot, a Magyar Atlétikai Szövetség elnö­két és Répássy Lászlót, a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség ügyvezető igazgatóját. Balassa­gyarmat főutcáját fél egyre már teljesen birtokukba vették a gya­loglók, elsőként a legfiatalabb korosztály. Aztán következtek a sorban a juniorok és az ifjúsági­ak, akik az Ipoly-partján döntöt­ték el az idei csapatbajnoki cí­meket is. A főszám, a férfi 20 km és a női 10 km indulóit fél három után indították. Természetesen először a női gála győztes szemé­lyét tudhattuk meg, a beszterce­bányai Galikova Maria huszon­négy másodperccel előzte meg a tavalyi győztes Gerendási Esztert (BEAC), aki ha hozza tavalyi for­máját, akkor megvédhette volna elsőségét. A dobogó harmadik fo­kára a honvédos Kernács Kriszti­na léphetett fel. A férfiak mező­nye másfél óra alatt teljesítette a húsz kilométeres távot. A hazai válogatott hármasnak Czukor Zoltán, Tubák Róbert, Fülöp Atti­la szlovák, szerb és lengyel ellen­felekkel kellett nagy csatát vívni­uk a végső helyezésekért. A táv második fele a tavalyi bajnok, szegedi Tubák Róbertnek sikerült a legjobban, végül majdnem há­rom percet vert szerb, négy per­cet a honvédos ellenfelére, Novák Lászlóra. A komlói Czukor Zoltán hetedik, a balassagyarmati Fülöp Attila nyolcadik lett. A veteránok 5 km es versenyszámában a ba­lassagyarmati Major Ferenc első­ként haladt át a célvonalon. Összességében a tizenhat ver­senyszámból tizenkettőt nyertek a magyarok - négy számban a BEAC, kettőben hunyadis, egy- egy számban szegedi, nyíregy­házi, békéscsabai, székesfehér­vári, balassagyarmati és honvé­dos siker született - négy szám­ban szlovákok, egy-egy verseny­számban a románok és a bolgárok nyertek. Eredmények. Gyermek fiú. 1 km: 1. Horváth Balázs (BEAC) 5:21 perc, 2. Mihal Rusnak (Kas­sa) 6.00, 3. Sebes Balázs (Bp. Honvéd SE). Leány 1 km: 1. Stremenova Katarina (Beszterce­bánya) 4:51,2. Piliarova Zuzanna (Besztercebánya) 4:58,3. Kovács Rebeka (BEAC) 5:44. Leány ser­dülő. 1993-as korosztály. 3 km (19 induló): 1. Lemáth Kamilla (BEAC) 16:30, 2. Bajka Eszter (BEAC) 17:06,3. Kovács Barbara (Békéscsaba) 17:10 ... 16. Péter Alexandra (Ipoly Walking Klub) 21:46.1991-es korosztály. 3 km (6): 1. Kriván Berta (BEAC) 14:56, 2. Hadnagy Viktória (BEAC) 15:29, 3. Budavári Kata (BEAC) 16:13. 1992-es korosztály. 3 km (15): 1. Privalincova Veronika (Nyitra) 15:00,2. Kágyi Bea (BEAC) 15:50, 3. Lacaze Emilie (BEAC) 17:19. Serdülő fiú. 1993-es korosztály. 5 km (17): 1. Géresi Áron (BEAC) 28:40, 2. Szekercés István (Bé­késcsaba) 29:29, 3. Lalik Máté MISI SC 31:20. 1991-es korosz­tály. 5 km (9): 1. Mészáros Ben­jámin (Békéscsaba) 25:47, 2. László Dániel (Békéscsaba) 26:30,3. Tokodi Dávid (Bp. Hon­véd SE) 28:07. 1992-es korosz­tály. 5 lan (16): 1. Horváth Attila (Hunyadi DSE) 26:23, 2. László Dániel (Békéscsaba) 26:30,3. Se­bes Ádám (Bp. Honvéd SE) 29:14. Férfi junior. 1987-88-as korosz­tály. 10 km (7): 1. Dániel Balázs (Hunyadi DSE) 53:08, 2. Mladenovic Daniel (Szerbia) 54:14, 3. Marinka Zsolt (Szeged Lelkesedés) 57:01. Férfi ifjúsági. 1989-90-es korosztály. 10 km (18): 1. Helebrandt Máté (Nyírsuli) 48:24,2. Havasi Balázs (Békéscsaba) 50:08, 3. Varga Krisztián (Tatabánya SC) 50:45. Női junior. 1987-88-as korosz­tály. 5 km (6): 1. Czakova Maria (Nyitra) 25:33,2. Mészáros Ani­ta (Bp. Honvéd SE) 25:57, 3. Burdzinska Aleksandra (Len­gyelország) 27:03. Női ifjúsági. 1989-90-es korosztály. 5 km (17): 1. Bajnai Eszter (Bp. Honvéd SE) 26:28, 2. Kiss Eszter (Bp. Honvéd SE) 26:41, 3. Bakcsi An­namária (BEAC) 28:51. Férfiak 20 km (13): 1. Tubák Róbert (Sze­gedi Vasutas SE) 1.29:53, 2. Filipovic Nenad (Szerbia) 1 32:48,3. Novák László (Bp. Hon­véd SE) 1.32:58... 8. Fülöp Attila (Ipoly Walking Club) 1.45:06 ó. Nők. 10 km (8): 1. Galikova Maria (Besztercebánya) 51:34, 2. Gerendási Eszter (BEAC) 51:59, 3. Kernács Krisztina (Bp. Honvéd SE) 52:35. Veterán férfi­ak 5 km: 1. Major Ferenc (Ipoly Walking Club) 23:16, 2. Csaba István (Bp. Honvéd) 25:50, 3. Sgardello Valter (Centro Lazio Roma) 27:03. Veterán nők 3 km: 1. Ilyés Anikó (ARAK Székesfe­hérvár) 16:09. ■ (káef)

Next

/
Thumbnails
Contents