Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-06 / 235. szám
8 PANORAMA A kormány leváltásáért demonstráló Kossuth téri tüntetők mintegy százfős csoportja tegnap az Oktogontól a Hősök terére vonult Vekkerrel tüntet a Fidesz szavazás Bizalmáról biztosíthatja ma a koalíció a miniszterelnököt Megtartják a diákok a tandíj elleni tiltakozást a fővárosban Az egyetemi, főiskolai hallgatók október 19-én megtartják demonstrációjukat a fővárosban, mert továbbra sincs egyetértés a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az oktatási tárca között a tandíj kérdésében - derült ki, miután Hiller István oktatási miniszter tegnap délután megbeszélést folytatott Ekler Gergellyel, a HÖOK elnökével. A szakminiszter közölte: „a tandíj bevezetésével kapcsolatos álláspontunk nem változott, és nem is fog”. Hiller jelezte: egyéb, felső- oktatási reformmal kapcsolatos megbeszélésre nyitott. Ez azonban nem sokat jelent, hiszen a diákokat legérzékenyebben éppen a tandíj bevezetése érinti. ■ Kecskeméten állítólag ötezer forintot ajánlottak a tüntetésen való részvételért. „A magyar felsőoktatásban először van szükség strukturális és finanszírozási reformokra, s ezt követően merülhet fel, hogy ehhez a hallgatóknak milyen formában kell esetleg hozzájárulni” - indokolta Ekler Gergely álláspontjukat, aki hajthatatlannak mutatkozott, és kilátásba helyezte: amíg azt gondolják, hogy korai és helytelen a tandíj bevezetése, addig folytatják akcióikat A diákok pénztárcájának soványításával egyébként maguk az egyetemek egyetértenek, hiszen az így befolyó pénzösszeg az intézményeknél maradna. A HÖOK korábban csütörtökig adott ultimátumot a szaktárcának: tegyenek nyilvános ígéretet a felsőoktatási törvény módosítására oly módon, hogy abban már nem szerepel a tandíj, mert azt nem tartják elfogadhatónak. Az önkormányzati választások előttre tervezett diáktüntetéseket egyébként a feszült politikai légkörre való tekintettel halasztották el. Ennek fényében különleges politikai búkét ad a tervezett tüntetésnek, hogy Ekler állítása szerint a magukat „Fidesz-akti- vistáknak” kiadók Kecskeméten ötezer forintot ígértek a felső- oktatási hallgatóknak, ha részt vesznek a HÖOK tandíjellenes tüntetésén. A Fidesz kecskeméti szervezetének elnöke, Vörösmarty Attila visszautasította a vádat. ■ Bánky Bea A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök melletti bizalmi szavazással egy időben százezres tüntetés lesz ma a Parlament előtti Kossuth téren. Ezzel válaszol a Fidesz arra, hogy nem menesztette a koalíció a kormányfőt. Szakács Árpád Tegnap délután egy órakor letelt az a hetvenkét óra, amennyi időt a Fidesz hétfőn a kormánypártoknak adott, hogy menesszék a miniszterelnököt. Mivel az MSZP és az SZDSZ is kiállt a kormányfő mellett, a legnagyobb ellenzéki párt ma délután négy órakor megtartja a Gyurcsány Ferenc távozását követelő nagygyűlést a Kossuth téren - jelentette be tegnap Orbán Viktor. Indoklásában az ellenzéki vezető kifejtette: az önkormányzati választásokon az emberek Gyurcsány Ferencet és kormányát tették felelőssé a válságért, és lényegében leváltották a miniszterelnököt. Az MSZP pedig figyelmen kívül hagyta a köztársasági elnök egyértelmű és világos szavait. Magyarország így a kormányfő foglyává vált, az MSZP pedig az ország jövőjét áldozná fel egy káros politikusért - tette hozzá. Orbán szerint tavasszal egyszer már megfizette az ország Gyurcsány Ferenc hatalomban maradásának árát, 1000 milliárd forintot: éppen ennyi hitelt kellett felvenni azért, mert a kormány nem csinált semmit. Ha Gyurcsány marad, akkor ez újabb ezermilliárdokba fog kerülni, forintválság következhet be, nőni fog a munkanélküliség is, és a szociális elégedetlenségek miatt megmozdulások is lehetnek. Egyetlen hír hozhatna stabilitást, Gyurcsány leváltásának híre - hangoztatta a politikus. A Fidesznek ezért minden alkotmányos és demokratikus eszközt egyszerre kell felhasználni, hogy az ország kikerüljön a válságból - mondta Orbán Viktor. Éppen ezért a Fidesz elnöke arra kér minden embert, hogy pártállásra való tekintet nélkül menjen el pénteken 16 órára a Kossuth térre, és vigyen magával „egy nemzetiszínű zászlót, egy mécsest és egy vekkerórát”. A nagygyűlés bejelentése után koalíciós össztűz zúdult a Fidesz elnökére. Kuncze-Gábor, a liberálisok vezetője azt követelte, hogy mondjon le mandátumáról Orbán Viktor. Indoklása szerint a 2006-os országgyűlési választásokon a szavazók arra jogosították fel Orbánt, hogy ellenzékben képviselje őket. Az MSZP-frakció szerint Orbán politikájával és kijelentéseivel forintban is kifejezhető károkat okoz az országnak és a magyar embereknek: csütörtöki sajtó- tájékoztatójának hatására azonnal gyengülni kezdett a forint. Nagyjából a mai tüntetéssel egy időben kezdődik a parlamentben a kormány melletti bizalmi szavazás. A procedúrát körülbelül négyórás vita előzi meg, a hírek szerint 40 percben Gyurcsány Ferenc is felszólal. Sólyom László államfő egyéb elfoglaltságai miatt nem lesz jelen az eseményen. A szintén a kormány leváltásáért demonstráló Kossuth téri tüntetők mintegy százfős csoportja Budapest több helyszínén is Gyurcsány Ferenc lemondását követelte. A tüntetők petíciókat, felhívásokat osztogattak a gyalogosoknak. A tegnapi hárompárti megbeszélésen nem született megállapodás a Fidesz által javasolt, szakértőkből álló kormány felállítására, miután a kormány- koalíció nem jelent meg az egyeztetésen. Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője kifejtette: a kabinetnek a tervek szerint nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnöke. 2006. OKTÓBER 6., PÉNTEK MAGYARORSZÁG Költségvetés: karácsony előtt végszavazás a kormány várhatóan október 18-án tárgyal a jövő évi költségvetésről első olvasatban - jelentette be Veres János pénzügyminiszter. A büdzsé tervezete e hónap végén kerülhet a parlament elé. Az általános vitát az Országgyűlés valószínűleg november közepe felé folytatja le, és december 21-23 között lehet végszavazás róla. A pénzügyminiszter azt nyilatkozta: a költség- vetés összhangban lesz a konvergenciaprogrammal. Elbocsátások aDunaTv-nél IDÉN A KÖZSZOLGÁLATI médium dolgozóinak hetedé- től-nyolcadától válik meg - értesült a sajtó a csatorna vezetéséhez közel álló forrásokból. A néhány héten belül várható hivatalos bejelentés azért szükséges, mert a színlelt szerződések megszüntetése és az adóemelés több száz milliós többletköltséget jelent a televízió számára. Kóka: kevesebb turista érkezik Kóka János miniszter Magyarország nemzetközi tekintélye forog kockán az elmúlt időszak utcai eseményei és az ellenzék destabilizációs politikája miatt - közölte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Több potenciális külföldi befektetés megvalósulása kétségessé vált. Az utcai események hatására eddig mintegy kétezer vendégéjszakát mondtak le Budapesten, a kár értéke mintegy 1 millió euró. @ további hírek: www.reggel.hu Reformalapot hozna létre az ellenzék vezére orbán Viktor magyar reformalap létrehozását kezdeményezi, amely a reformra váró területek átalakításához szükséges forrásokat kezelné. A Fidesz elnöke tegnap üzletemberek előtt arról beszélt, hogy a pártok felett álló szakértői, nemzeti egységkormány megalakulása mellett négy területen - államigazgatás, oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer - reformkerekasztal létrehozására is szükség lenne, amelyben a pártok és a társadalmi szervezetek képviselői vennének részt. A testületek a Fidesz elnökének elképzelései szerint a rendszerváltozás idején létrejött Nemzeti Kerekasztal mintájára működnének, akár a köz- társasági elnök vagy az MTA szervezésében. Gergényi: a rendőrség áll a vizsgálat elé ostrom Összevesztek a magyar képviselők az Európai Parlamentben Merénylettől tartanak Orbán Viktor testőrei A főkapitány szerint mindenkinek szíve joga vizsgálódni Mindenkinek szíve joga, hogy vizsgálatot kezdeményezzen arról, jogszerű volt-e a rendőrség beavatkozása az MTV-székház ostromakor - mondta Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány arra reagálva, hogy a Fidesz az Európai Parlamentben (EP) bírálta a magyar rendőröket. Gál Kinga néppárti képviselő szerdán Brüsszelben, az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának ülésén tájékoztatást adott a szeptember 18-ai eseményekről. Itt kifejtette, hogy szerinte a jogállamiság kerül veszélybe, ha a rendőrség brutális eljárást, aránytalan retorziót alkalmaz. A néppárti képviselő' levélben- fordult Petrétei József rendészeti miniszterhez a rendőrségi túlkapások kivizsgálása érdekében. Gál Kinga szerint akár még a Strasbourg! ' Európai Emberi Jogi Bíróság elé is lehetne vinni a túlzó rendőri intézkedések ügyét A bizottsági tájékoztató után vita alakult ki, amelyben Lévai Katalin szocialista képviselő hangulatkeltőnek nevezte a fideszes politikust Szerinte a rendőrség fellépése a bíróság joggyakorlata alapján megalapozottnak minősülne Stras- bourgban. A testület úgy döntött, levélben tájékoztatást kér a magyar hatóságoktól. „A rendőrség áll a vizsgálat elé” - közölte Gergényi Péter. • • • ■ Sz. Sz. Elengedték tegnap az önfeljelentőket nem indul eljárás azzal a három személlyel szemben, akik tegnap feljelentették magukat a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK), mert a Magyar Televízió székházának szeptember 18-ai ostroma idején állításuk szerint részt vettek a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásában. A rendőrség adatai szerint sem követtek el bűncselekményt - közölte Schön Péter, a BRFK szóvivője. Két páncélozott autó szállítja az utóbbi napokban megerősített védelem alatt álló Orbán Viktort és kíséretét. Hajdú János, pártelnök biztonsági főnöke az Indexnek elmondta: megbízható információt kaptak a Fidesz elnöke ellen készülő merényletről. Hozzátette: még nem működnek együtt a rendőrséggel, de nem is zárják ki ennek lehetőségét. A biztonsági főnök állítása szerint a német rendszámú páncélozott BMW 7- es limuzint és az X5-ös terepjárót egy külföldi magánszemély adományaként kapta a párt. Hajdú .János elmondta azt is* hogy vasárnap a Kossuth téri tüntetésen a Fidesztől kapott információ alapján jelentette be Melocco Miklós szobrász, a rendezvény egyik szónoka, hogy Orbán Viktort halálosan megfenyegették, aki ezért nem ment el a tüntetés helyszínére. Úgy fogalmazott: feszült helyzet van, s biztosan sok az olyan fenyegetés is, amely nem valós, de ezt előre megmondani ritkán lehet. Hajdú János biztonsági szempontból speciális helyzetnek nevezte a Fidesz pénteki nagygyűlését, amelyen a tervek szerint Orbán Viktor is felszólal •majd............... '•■Sz.'Sz. ■ Külföldi magán- személy adománya a páncélozott limuzin.