Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-06 / 235. szám
2 2006. OKTÓBER 6., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Tündérmesével kezdődött... Górcső alatt a főtér Salgótarján. A megújult József Attila Művelődési és Konferencia- központ 2006-2007-es gyermekszínházi évada a Budapest Tánc- együttes műsorával tegnap megnyitotta kapuit. A nézők három előadáson - 10,13 és 15 órától - kísérhették figyelemmel Jánoska kalandjait, akit a jó tündér vett pártfogásába. A darabot a Haran- gozó-díjas érdemes művész, Zsuráfszki Zoltán rendezte és ko- reografálta, a zenét Rossa László szerezte. A hét színházi produkcióból álló évad következő eseménye november 23-án lesz, akkor a kassai Thália Színház társulata Csukás István Ágacska, című zenés mesejátékot mutatja be. Az ezt követő időszakban a Bartók Kamaraszínház és a Művészetek Háza, a Pelikán, az Ár- gyélus, a Forrás Színház zenés, illetve bábos darabjait tűzi majd műsorra a sorozat, amely a Kaláka együttes koncertjeivel fog zárni a jövő év tavaszán. Szüreti nap hagyományőizéssel Buják. Felvonulással, szórakoztató műsorral, bállal és egyéb programokkal várja a felvonulókat az október 7-i, szombati szüreti nap a faluban. A menet délután kettőtől vonul majd az utcákon, a műsoros összeállítás pedig 16 órakor kezdődik a művelődési házban. Fellépnek a helyi óvodások és általános iskolások, a hagyományőrzők, valamint az Őszirózsa nyugdíjas baráti kör tagjai. Szerepelni fog a varsányi Muskátli népdalkor, a mátraszőlősi Gyöngyvirág népdalkor, a Vitalitás sporttánckör és TabakÁgi népdalénekes is. A rendezvényt az esti bál zárja. MfllN mattéi Imhl A megbeszélés résztvevői Balassi könyvtár mindnyájunkért Salgótarján felújított főterét és a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontot vette górcső alá szerdai összejövetelén a Salgótarjáni Polgári Kör. Salgótarján. Bizalommal lehet iránta mindenki, sőt egyre többet kérhet tőle, mert újabbnál újabb „képességeit” mutatja meg. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárról van szó, amely intézménytársaival együtt változatos lehetőségeket, eszközöket kínál ahhoz, hogy ki-ki szorosabbra fűzze kapcsolatát a könyvek házával. Az október 4-én kezdődött országos könyvtári napok alapja az összefogás, címzettje pedig az egész társadalom. Tagjainak a hasznos, sokoldalú tájékozódás lehetőségét nyújtja akkor is, ha az egészségről, ennek megtartásáról vagy visszaszerzéséről van szó. Mindenfajta tanuláshoz, így például a távoktatásban, a digitális írás-olvasásban is segítenek, információkkal látják el a mozgásukban akadályozott, vagy csökkent munkaképességűeket. Az eseménysorozat palettáján szintén kiemelt témakör a játékosság, a kultúrák sokszínűsége és az újító törekvések, eredmények megismertetése. A Balassi könyvtár az összefogás keretében pár napja az egészségért indított rendezvényeket azzal a céllal, hogy elősegítse, elmélyítse a tájékozódást. Beszéljünk róla! címmel elsőként Szalamanov Zsuzsának, a transzplantációs alapítvány kuratóriumi elnökének a szervátültetésről tartott előadásával - és az ezt megelőző fotókiállítással - járult az ismeretszerzéshez. Az előadás résztvevői filmvetítésen döbbenetes képet kaptak arról, hogyan élik meg a szervátültetésre való várakozást, és a műtétet a gyermekek. Az érintettek egy-egy mondattal igyekeztek azt is kifejezni, miért jó az új szerv és milyen azzal élni. A Szent Lázár Nógrád Megyei Kórház orvosi könyvtárának ide kapcsolódó dokumentumait mutatta be a rendezvényen. A sorozat október 9-én hétfőn elsősegélynyújtó-tanfolyammal folytatódik a Balassiban. A Lukács György alelnök vezette összejövetelre meghívták a város illetékeseit is, így Fancsik Mária főépítészt, S. Horváth Zsuzsa városfejlesztési és üzemeltetési osztályvezetőt, Timmer Zoltánt, a Nomber Kft. ügyvezetőjét, bonyolítót és Bodnár Benedeket, a főteret üzemeltető VGÜ Kft. ügyvezető igazgatóját. A főtér bejárása kapcsán elhangzott, hogy a kivitelezés a terveknek megfelelően történt, a határidőcsúszást a nem várt fejlemények indokolták. így a kivitelező nem fizetett kötbért. A mintegy 350 milliós beruházás kapcsán egy sor kritika fogalmazódott meg a kör tagjaiban. Néhányan úgy vélték, hogy a főtér középső része kínosan üres, holott ma már nagy rendezvényeknek nem ad otthont. Hiányzik a szolgáltatás, így például a Karancs oldalán elképzelt kávézó, söröző, teraszos étterem, vagy fagyizó. A JAMKK bal oldali szárnyában kialakított irodalmi kávéház üzemeltetésére pedig nem volt jelentkező. A főépítész maga is elismerte, hogy a bazaltkő csíkok - mint díszítőelemek - nem szerencsés módon kerültek a tér burkolatába, gondolkodnak a kiváltásán. A téli üzemeltetést nem fogja zavarni a rusztikus burkolat, lévén, hogy nem hóekével, hanem kézi kisgépekkel takarítják majd. Emellett állandó parkőri felügyeletet szerveznek a főtér tisztán tartására. Összességében a teret mindenki esztétikusnak nevezte, az apró, de bosszantó problémáktól eltekintve. Nem így a JAMKK esetében, ahol a beépített 400 millió forint gyakorlatilag nem látszik, noha ott van! Az épület bal szárnyában konferenciatermet alakítottak ki, tolmácsstúdiókkal, a színházi bejárónál fedett raktárt építettek, új a hűtő- rendszer, s persze valamennyi nyílászárót és a fűtési rendszert is kicserélték. A körtagok legnagyobb sajnálatára maradt viszont a csúnya szürke burkolat szinte minden szinten, amit maratással próbáltak szalonképessé tenni - kevés sikerrel. Megoldották viszonyt a járásukban korlátozottak bejutását, számukra egy új lift is épült. A színházterem gyakorlatilag a régi, mindössze az ülések huzatának cseréjére futotta. A kultúrház esetében is felvetődött, hogy a csúszás miatt indokolt lett volna a kivitelező kötbéreztetése. A körtagok kérték a jelenlévőket, hogy a burkolat későbbi cseréje érdekében tegyenek meg mindent, s ugyancsak lesz egy tábla, amely a nyilvános Pécskő- WC-t jelzi majd a főtérre érkező számára. Ugyancsak felvetődött, hogy közelíteni kellene az álláspontokat a Karancs Szálló új tulajdonosával, annak érdekében, hogy a főteret nem egy „kísértetkastély” szegélyezze. Sokan azt is észrevették, hogy már kimozdult néhány kockakő, a hideg padokon, köveken pedig egyre kevesebben töltik az időt így októberben. A Pécskő utcai kereszteződésben pedig legalább 3 felesleges oszlop van, amit a főtéri rekonstrukció folytatása esetén célszerű lenne eltávolítani. TNL Gyarmaton 130 éves a tűzoltóság Október 6-án 13 órakor látványos főutcai felvo- ünnepi műsor keretében a város nevében nulással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját Medvácz Lajos, az újonnan megválasztott polgár- a balassagyarmati tűzoltóság. 13.45-től a Mik- mester, illetve Kertész Ferenc parancsnok köszön- száth Kálmán Művelődési Központban kezdődő ti az egybegyűlteket. Egyéves a tanuszoda - Családi programok a hét végére Szépségversennyel, sportrendezvényekkel és kirakodóvásárral ünnepli első születésnapját a bátonyterenyei tanuszoda október 7-én és 8-án. Bátonyterenye. Kirakodóvásárral és sportprogramokkal várják a bátonyterenyei uszodához a megye lakosait. Mindkét nap - 10 és 18 óra között - lesz almavásár és kiállítás, kecskesajtárus, kürtőskalácsos, lángossütő, borvásár és kiállítás, valamint méz- és mangalicatermékek vására. Különösen a gyerekek érdeklődésére tarthat számot a díszállatkiállítás és -vásár, valamint az ásványgyűjtemény. A hölgyek figyelmébe a szalvé- tateclinika remekeit felvonultató budapesti kisiparost ajánlják. Lesz kozmetikai tanácsadás és fizioterápiás tanácsadás (helyszíni kezelési lehetőséggel), valamint ingyenes vérnyomásmérés. A kisebbeknek lovagoltatást és ugrálót szerveztek, de játszóház is várja a gyermekeket. Szombaton 11 órától a „Berekgáti utcai kosárkupán” több megyei csapat méri össze tudását, de még a helyszínen is lehet nevezni 3-4 fős csapatokkal. A vízben egy különleges verseny veszi kezdetét ló órától: először a megyében vízicsopper-bajnok- ságot szerveznek a 3 év feletti gyerekek számára, ezután pedig kezdetét veszi a „Berekgáti csocsóbajnokság”. Vasárnap kerékpáros és kocogó felvonulásra várják az érdeklődőket fél 9-re. Az aznapi játszóház idején, 14 órától horgászversenyt szerveznek, ahol az ügyesebbek jutalma egy-egy zsebpeca. A kisterenyei Magyar- országi Német Juhászkutya Klub kutyaiskolájának bemutatóját 11 órakor tartják. Igazán különleges eseménynek számít az „Uszoda szépe” vasárnap délutáni megválasztása (belépők a helyszínen válthatók). A műsor 15 órától kezdődik az uszodában működő klubok ingyenes óráival, bemutatóival. Egy fergeteges divatbemutatót követően először estélyiben, majd egy kis zenés-táncos programmal színesített szünetet követően kétrészes fürdőruhában lépnek fel a térség bájos hölgyei. Ä műsort a Def Jam Dance Scool fellépése követi. A háromórás műsorban a helyi iskolák aerobic- és színjátszó csoportjai mellett több salgótarjáni fellépő is közreműködik.