Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-05 / 234. szám
2 2006. OKTÓBER 5., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Kővel dobálták a tűzoltókat „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” - mondja a Biblia, mégsem helyénvaló most ezt a mondást használni. Mert a kövek ezúttal a salgótarjáni tűzoltókra hullottak, akik tüzet oltani siettek a Hársfa útra. Miközben a tűzzel voltak elfoglalva, csak azt vették észre, hogy az egyik ház mögül köveket dobnak rájuk. A tűzoltóknak éppen elég a tűzesetekkel foglalkozni, munka közben nincs idejük védeni magukat Hegedűs E. Vasárnap 22.30 órakor riasztották a tűzoltókat Salgótarjánban Hársfa útra konténertűz- höz. A tarjáni egység egy fecskendővel ment ki a káresethez, haladéktalanul megkezdték az oltást. Arra lettek figyelmesek, hogy a ház mögül több személy kővel dobálja őket, egy tűzoltót el is találtak. Az oltást nem hagyták abba, az esetet jelentették tűzoltóságra és a parancsnokoknak is: azt az utasítást kapták, hogy az oltást ne hagyják abba, hívják ki a rendőrséget. Mire azonban a rendőrök kiértek, a kődobálók természetesen elszaladtak.- Elkeserítő és egyben felháborító ez a tény - mondja Garami István ezredes, a salgótarjáni hivatásos önkormányzati tűzoltóság városparancsnoka.- Ezek a tűzoltók arra esküdtek fel, hogy mások életét, vagyontárgyait megmentsék. Ezzel az erővel mire lehet számítani? Megdobálják a mentősöket, a körzeti orvost, mindenkit, aki az állampolgárokon segíteni akar? Hozzá kell tenni, nem ez az első eset ezen a környéken: két évvel ezelőtt szintén megdobálták a tűzoltókat, ott anyagi kár is keletkezett, a tűzoltófecskendőn kővel betörték a lámpát, és megsérült az autó karosszériája is. Hétfőn éjszaka ugyanott szándékosan meggyújtották a kukát, de ezúttal nem dobálták meg a tűzoltóinkat. Az ezredes hozzátette: nem tudnak semmilyen óvintézkedést tenni, mert a kint lévő csapatot annyira elfoglalja a munkája, hogy nincs idejük saját biztosításukra figyelni. Ehhez nincs is felszerelésük és nem erre vannak kiképezve sem. A rendőrség az ügyben ismeretlen tettesek ellen indított eljárást. Valóban, a tűzoltóknak nem az a feladatuk, hogy egy-egy káreset helyszínére érve azzal foglalkozzanak, éri-e őket támadás valahonnan. Őket hívjuk, ha valahol tűz ütött ki, ha tömegszerencsétlenség történt, ha összetört autóból kell kimenekíteni a bent rekedteket, ha az időjárás okozott rendkívüli helyzetet és még sorolhatnánk Es a tűzoltók mennek, akár saját életük árán is mentik a segítségre szorulókat De ez az eset mindenképpen elgondolkodtató: vajon mi visz rá embereket arra, hogy a segítő szándékkal érkezőket bántsák? Netán személyes indulatok fűtik őket, vagy csak jó heccnek tekintik? Azt hiszem, inkább ez utóbbiról van szó, de most szólok ez egyáltalán nem jó vicc. Abban viszont biztos vagyok, hogy minden jóérzésű embernek keményen fel kell lépnie az ilyen jelenség ellen, még pedig idejekorán. Addig, amíg tendencia nem lesz belőle. Nyertes óvodai pályázat KarancslapiljtŐ. Négymillió forint támogatást nyert uniós pályázaton, a helyi Kastélykert óvoda. A nyertes pályázat úgynevezett kompetenciaalapú programcsomag, amely a következő szempontok figyelembevételével készült: az óvodai nevelés országos alapelvein túl a XXI. század szellemiségének megfelelően mint központi elem, a kompetencia hatja át. A fogalommal kapcsolatban eligazít az Európai Unió 2000-ben elfogadott lisszaboni határozata, mely követelményként fogalmazza meg a tagállamok oktatási és képzési rendszerének átalakítását, a foglalkoztatás növelése és a tudásalapú társadalom megteremtése céljából. Nem folytatható például az a több évtizedes gyakorlat, miszerint a tanulási folyamat lezárul az iskolai tanulmányok befejezésével. A jövőben az életpálya bármely szakaszában szükségessé válhat annak módosítása, vagyis szembe kell nézni az erőteljes alkalmazkodás követelményével az egyénnek, s a kisgyermekkortól ifjúkorig tartó oktatási-nevelési folyamatnak is. A községben az első, az Európai Unió által is támogatott pályázat szerződését augusztusban írták alá. A benne foglaltak bevezetésében részt vevő óvodapedagógusok módszertani felkészítése már elkezdődött, s szintén folyamatban van a megvalósításhoz szükséges korszerű, digitális eszközök beszerzése. KIÁLLÍTÁS A KÉZMŰVESHÁZBAN Szécsény. A kézművesházban az elmúlt hétvégén a szécsényi Tourinform-iroda szervezésében kettős állandó kiállítás megnyitójára került sor. A kiállított tárgyak hangulatához kapcsolódott a varsányi Muskátli hagyományőrző csoport, valamint a rimóci Holecz Istvánná a Gyöngyösbokréta hagyományőrző csoport vezetője és Rigó Ferencnének a szép énekük, Skrabák Antal citerazenéje. Szécsény régen és ma fotókiállítást dr. Serfőzőnédr. Fábián Erzsébet, Szécsény város polgármester nyitotta meg. Azt mondta, a jelen csak a múlton keresztül érthető meg. Szólt a város egyre növekvő turisztikai forgalmáról. Számtalan írott és íratlan emlék őrzi a múltat, elődeink, nagyszüleink életét. Ezek közé tartoznak a falvédők. A falvédőből rendezett kiállítást, PintéméKanyó Judit, a Tourinform-iroda vezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az ünnepélyes megnyitó befejezéseként Varga Ivett, a helyi gimnázium 5-dikes tanulója népdallal köszöntötte a megjelenteket „Senkiföldjén": holokauszt Nógrádban Sokáig magát a szót is alig ismertük, jó ideje azonban már egyre jobban tudjuk - elsősorban a történelemtudomány jóvoltából - hogy mit jelent(ett) a holokauszt, az a tömeges népirtás, amely az európai zsidóság soraiban a múlt század negyvenes éveiben, a német fasizmus tobzódása idején végbement. Minél többet tudunk e „tűzáldozatról”, annál felfoghatatlanabb, annál irracionálisabb, ami ártatlan és védtelen emberek ezreivel történt a gettókban, a halálvonatokon, a lágerekben, a gázkamrákban. Annak azonban, hogy a vészkorszak e rémtettsorozata még egyszer ne ismétlődhessék meg, nincs más módja, mint őszintén szembenézni a tragikus tényekkel. Salgótarján. Ezért üdvözlendő az a tudatos törekvés, amely a Nóg- rád Megyei Levéltár tevékenységében immár évek óta fellelhető. Kiállításokat, szakmai konferenciákat rendeznek e tárgykörben azt a negyedszázadot bemutatandó, amely során a zsidók Magyarországon befogadottakból kitaszítottakká váltak. A kutatásaik során felszínre kerülő újabb és újabb ismereteket, összefüggéseket rendre a nyilvánosság elé tárják publikációk formájában is. A minap e folyamat kiemelkedő állomásához érkezett: bemutatták ugyanis Szederjesi Cecília és Tyekvicska Árpád „Senkiföldjén” című, „Adatok, források és dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról” alcímű könyvét, amely imponáló - több mint hétszáz oldalnyi - terjedelemben, az eddigi legteljesebb kifejtését, összefoglalását adja a múlt e szomorú fejezete feltárásának, az emlékállításnak. A premieren Szederjesi Cecília - aki leánykori néven, Pásztor Cecíliaként három évvel ezelőtt már közzétett egy jelentős, nagy figyelmet keltő oktatási segédkönyvet „Salgótarjáni zsidótörténet” címmel - elmondta, hogy eredetileg 2004-re tervezték e kötet megjelentetését, de a tervezettnél is több, nagyobb munka hárult rájuk, nem is beszélve arról a lelki teherről, amely nagyon megviseli a borzalmakkal szembekényszerülő kutatót. A kötet előszavát a külföldön élő - de a bemutatóra is eljött - Hidasi József korábban itt elmondott előadása képezi. A borító a sokadik variáció után nyerte el végleges formáját, a címen viszont nem nagyon gondolkodtak: egy losonci kamasz fiú fogalmazott úgy, hogy saját hazájukban a senki földjére száműzték őket. Nem véletlenül lett ez a találó címe az általa írt, a zsidókat zárt területre tömörítő gettókkal foglalkozó fejezetnek is. Molnár Judit, a Szegedi Tudományegyetem docense bő húsz éve tanulmányozza e témakört, ezért e könyvet is szélesebb, általánosabb összefüggés- rendszerben helyezte el. Szólt arról, hogy tapasztalatai szerint meglehetősen felszínes a fiatalok, jelesül még az egyetemi hallgatók tudása is a magyar ho- lokausztról. Nem tudják például, hogy Auschwitz-Birkenaut egyértelműen megsemmisítőtáborként kell számon tartani. Nem ismerik Sztójay Döme kormányfő és más személyek (belügyminiszter, államtitkárok stb.) nevét, akiknek nagy szere1 pük és felelősségük volt a deportálásokban. A szakirodalom sem tisztázott még minden vitás kérdést. Nincs egyetértés többek között abban, hogy honnan, mikortól számítható Magyarországon az antiszemitizmus, a faji megkülönböztetés folyamata. Nem világos, hogy Horthy Miklós és politikustársai, valamint a helyi államhatalmi, közigazgatási szervek vezetői mikor tudták meg, hogy mit kell tenniük a zsidókkal. Mindenesetre viharos gyorsasággal, mintegy három hónap alatt végrehajtották a németek kérését, ha úgy tetszik parancsát. S vajon mit tudtak az áldozatok maguk várható sorsukról? Molnár ludit szerint azért is jelentős, hiánypótló ez az új kötet, mert az eddigi kiadványok viszonylag keveset írtak a nógrádi - hétezer ember sorsát megpecsételő - történésekről. Szederjesi Cecília tanulmányaiban jól nyomon követhetők a gettóélet mindennapjai, a bajba jutottak mellett feltűnnek azok arcai is, akik igyekeztek valamelyest könnyíteni a szenvedők helyzetén. Az eseményeket alapvetően a történész szemével láttatja a könyv, de az ismeretnyújtásban nagy szerephez jutnak a dokumentumok, a deportálásokat, a táborok szörnyűségeit, a kifosztásukat túlélők visszaemlékezései is. A könyv nagy értéke a hatalmas- településenkénti - adattár, a dokumentumok, a tematikusán szerkesztett fotók sokasága és ide sorolandó a CD-melléklet is, amely lehetővé teszi a kifejezések és nevek visszakeresését. Minderről a legilletékesebb, Tyekvicska Árpád, a levéltár igazgatója, a kötetet jegyző másik szerző beszélt. Mondandójából kiderült, hogy bár levelükre csak a községek egyharmadából érkezett érdemi válasz, kaptak segítséget a szlovákiai kollégáktól és az izraeli Jad Vasem Intézettől is. Pozitív élményként említette, hogy e munka sok embert - megannyi polgármestert, jegyzőt, helytörténészt, levéltári munkatársat és másokat - mozgatott meg. Ezért nagyon hosszú - mintegy nyolcvan tételt tartalmaz - a köszönetnyilvánítás. Arra törekedtek, hogy valamennyi, a történelmi megyéhez tartozó község - ahol 1944-ben zsidók éltek - adatait feldolgozzák, s összeállítsák a holokausztban érintett ötezren felüli nógrádi polgár névsorát is. Ezek a listák esetenként pontatlanok, hiányosak, s a zsidó közösségek történetét felvillantó szócikkek kiegészítése is további kutatásokat igényel. Noha ez az eddigi legnagyobb vállalkozásuk a magyar történelem fontos korszakait feldolgozó sorozatban, e kötet igazi érdeme a munka elindításában rejlik. A folyta- | tás a jövőre vár. | Addig is van azonban teendő, | amely túlmutat a levéltár falain, s Éppen a bevezetőben említett cél érdekében kell minél szélesebb körben megismertetni a „Senkiföldjén”-t, amely beszédesen dokumentálja a sajnálatos realitásokat. „História est magistra vitae”, azaz „a történelem az élet tanítómestere” - tartották az ókori bölcsek. Ennek alapján remélhető, hogy az emberiség jót akaró józan többsége egyszer s mindenkorra levonja a holokauszt tanulságait, s igaza lesz a nagy humanista Albert Schweitzernek is, aki szerint: „Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes. ” Csongrády Béla Molnár Judit egyetemi docens (középen), valamint a könyv szerzőpárosa: Szederjesi Cecília és Tyekvicska Árpád a levéltári bemutatón
