Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-16 / 243. szám

2 2006. OKTÓBER 16., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Gyalogék a legjobbak Közlekedésbiztonsági vetélkedő, megyei döntő Autóval a szlalompályán - a gyorsaság mellett a pontosság is fontos A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a hét végén tizen­kettedik alkalommal rendezte meg a Közlekedik a csa­lád elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét. A fináléban a helyi, majd a területi verse­nyek első és második helyezettjei, összesen 12 család vett részt. A verseny célja, hogy a közlekedésrendésze­ti szabályokat minél szélesebb körben, játékos módon, a szülők segítségével sajátítsák el a gyermekek. Szabó Andrea Balesetmegelőzési Bizottság, ki­emelt támogatóként pedig a Provident Pénzügyi Zrt. és a Sírna Bútorgyártó Kft. vállalt ki­magasló szerepet. A támogatók összességében közel kétmillió forint értékben ajánlottak fel nyereményeket. Az eredményhirdetést követő­en Ponyi Béla, a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság kínaiáruház Zsezse bohóc oldotta a vetélkedő feszültségét Salgótarján. A hét végi döntő fo­lyamán az egy-egy család alkot­ta csapatok KRESZ-tesztek kitöl­tésével, személygépkocsis és ke­rékpáros ügyességi, illetve egészségügyi elméleti és gyakor­lati versenyeken való részvétel­lel bizonyíthatták ismereteiket. A versenyek után, az eredmény- hirdetést megelőzően láték a bo- g hóccal címmel rövid szórakozta- | tó műsor várta a családokat. A vetélkedőn első helyezést a % Gyalog család Balassagyarmat- f ról ért el, a második helyezést a Löffler család Rétságról szerezte meg, a harmadik helyen pedig a Pál család Bátonyterenyéről vég­zett. Az értékes díjakat dr. Nagy Károly ezredes, az mbb elnöke és a támogatók képviselői adták át a versenyzőknek. A szombati megyei döntőn - felmenő rendszerű verseny alap­ján - azok a családok indulhat­tak, amelyek tagjai a megyei rendőrkapitányságok és a városi baleset-megelőzési bizottságok által rendezett hat területi dön­tőn továbbjutottak, első vagy má­ügyvezető elnöke hozzátette: „mindannyiunk feladata, közös érdeke a közutak biztonságának fenntartása, a balesetek számá­nak csökkentése. Nagyon fontos, hogy a gyerekek már kiskoruk­ban megismerkedjenek a közúti közlekedési szabályokkal, amelyre kiváló lehetőséget bizto­sít ez a verseny, hiszen a család­dal, a szülőkkel együtt, a játék segítségével könnyebb a szabá­lyok elsajátítása.” A támogató Provident Pénz­ügyi Zrt. nevében Gergics And­rea regionális operációs vezető elmondta: „a vállalat többek kö­zött azért fektet nagy hangsúlyt a társadalmi szerepvállalásra, mert felelős tagja kíván lenni azoknak a közösségeknek, ahol ügyfelei, munkatársai, képvise­lői élnek. A rendezvény támoga­tása illeszkedik a társaság orszá­gos Társadalmi felelősségválla­lás programjába; a Provident a közösségért, a Provident a tehet­ségért, valamint a Provident a környezetért alprogramoknak köszönhetően 2005-ben a válla­lat országszerte 179 helyszínen támogatta a helyi közösségeket.” A Sínia Bútorgyártó Kft. kép­viseletében Vajda Zsuzsanna ki­fejtette: „a vállalat fontosnak tartja, hogy a régiót, a megyét fejlessze. Ennek érdekében min­den olyan rendezvényen igye­keznek megjelenni, ahol támo­gatást tudnak nyújtani. A válla­lat vezetése fontosnak tartja a közlekedés biztonságának növe­lését, ezért már harmadik éve fő­támogatója a Közlekedik a csa­lád-vetélkedőnek”. Aki figyelt a másikra, tanulhatott... Újjáéledt a hagyomány Sz. A. Szarvasgede. Harminckilenc évnyi „szünet" után rendezték meg újra a szüreti felvonulást és bált Szarvasgedén. Amint azt Tóth Jánosáé polgármester elmondta: egy híján négy évtizede, az utolsó szüreti bálon az egyik csőszpár tag­jaként ő is odajárult a bíró és bíróné elé, akik a sikeres tolvajfogás után megszabták a szőlő tolvajainak büntetését.- Fontosnak éreztük a hagyo­mány újjáélesztését, hiszen ez is mutatja az összefogás erejét, a nép­hagyományok megőrzésének fon­tosságát. Nem véletlen, hogy na­gyon sok rokon is hazajött erre a szombatra a faluba mondta az új­raválasztott polgármesternő. A pompás felvonuláson minden megvolt, ami elengedhetetlen: a sziráki kastély népviseletbe öltözött lovasai, a bíró és bíróné, a rimóci és bujáki viseletét, a szarvasgedei la­kodalmast is felelevenítő szüretelő­asszonyok, a cigányok... A zászlót apa és lánya, Posta Imre és Posta Anett vitte. A kisbíró kihirdette: „ma kötelesség másokat mulatozás­ra biztatni”. Ennek a felhívásnak mindenki eleget is tett, s hajnalig mulatott a festői falu népe. sodik helyezést értek el. A terü­leti versenyeken több mint száz család mérte össze tudását a KRESZ, elsősegélynyújtás elmé­let és a kerékpáros, valamint a gépjárművezető gyakorlat során. A nyertes Gyalogék öt éve verse­nyeznek városi, három éve pedig megyei szinten. Az autószerelő édesapa szerettette meg felesé­gével és két kitűnően kerékpá­rozó fiával a közlekedésbiztonsá­gi vetélkedőt Az ötödik helyen végzett szügyi Litavszky család immár tíz esztendeje vesz részt a versenyen, Zsófi lányuk tízéves kora óta valamennyi kerékpáros­megmérettetésen élen jár városi, megyei és országos szinten. A megyei döntő megszervezé­sében, lebonyolításában és a he­lyezettek díjazásában a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bi­zottságon túl az Országos Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet, T-Mobil '96 Autósiskola, Nóg­rád Volán Zrt., Provident Pénzügyi Zrt, EGLO Magyarország Kft., Salgó Center Coop Zrt, Kenderesi és Társa Kft., Nógrádker Zrt., Nyer­ges és Bacsa Kft., Nógrád Megyei Hírlap, Pancho Snack Palacsintá­zó, Suzuki Salgó Márkakereskedés és Szerviz, HHT Italnagy­kereskedés, Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, juhász Könyv­zenemű, TESCO Globál Áruházak Zrt., Sínia Bútorgyártó Kft., Tava­szi és Társa Árkád Kft., Tútti-Frutti Cukrászda, Szatmári Kft., Generali Providencia Biztosító Zrt., Allianz Hungária Biztosító Zrt., Háromkő Takarékszövetkezet, Jagfeld Hungária Kft., Karancs Kínai Áruház, Mitró-Méter, Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft., PAZIROL Kft., AUTÓ-TRADE ’91 Kft., Rallye Autósbolt, Petrák Biobolt, B-Vill Keres­kedelmi és Szolgáltató Kft., Kertészet (Tesconál), Palóc Nagyker Kft., Montana Burger’s, Galcsik látéknagykereskedés, McDonald's, Sipi- Supi Kft. és az ÉVA szépségszalon, Pilisi autókozmetika, Sziklai Export-Import Kereskedelmi Kft., Gajdár Zoltán, FoodSpeed Kft., Leonardo Hungary Kft., Ázsia Center Áruház, Divat Line Kft. A kü- löndíjakat a rétsági Rompos Cukrászda és Rétság polgármestere, a diósjenői Békástó Panzió, Bátonyterenye polgármestere, valamint a Szélkakas Fogadó biztosította. Szüreti felvonulást tartottak szombaton Kishartyánban, ahol több lovas kocsi járta a falu utcáit a szőlő és az új bor ünnepén Támogatók SZOLOÜNNEP KISHARTYANBAN

Next

/
Thumbnails
Contents