Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-12 / 240. szám
2006. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR A férfiaknál kilenc, a nőknél hét csapat indul kosárlabda Megyei bajnokság - Több gyöngyösi és egy hatvani együttes is a résztvevők között Az előző évi bajnok Mátranováki VSE együttese számára nem ígérkezik könnyű feladatnak a címvédés A címvédő Mátranováki VSE tegnap lapzártánk után véget ért balassagyarmati vendégjátékával megkezdődött a Nógrád megyei kosárlabda-bajnokság 2006/2007 évi küzdelemsorozata. A pontvadászatot a férfiaknál az idén kilenc gárda részvételével rendezik, hiszen az előző évben is rajthoz álló Mátranovák, Szécsény, St. PSZF SE (a főiskolások ezúttal a Vizslási AC-vel közösen szerepelnek), Pásztói SZSE II., Gyöngyösi KK „kvintetthez” újabb négy együttes, az NB Il-es Balassagyarmati lustitia második csapata, a frissen alakult Kisterenye BC, illetve újabb két Heves megyei alakulat, a Hatvan és a Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola csatlakozott. Az urakhoz hasonlóan a gyengébbik nem esetében is bővült az indulók száma, hiszen a már „törzstagnak” számító Salgótarjáni NKK, Szécsényi TKA, Pásztói SZSE, St. PSZF SE, Balassagyarmati Dózsa DSE ötös mellett egy év kihagyás után ismét benevezett a Balassagyarmati Vitalitás és a Gyöngyösi DSE-TSK együttese is. A résztvevők a szokásoknak megfelelően ezúttal is körmérkőzéses rendszerben döntik el az alapszakasz sorrendjét, míg a bajnokság végeredménye a négycsapatos rájátszásokat, vagyis a férfiak esetében a 13. Mosonujvári Frigyes-, míg a nőknél a 3. Básti Sándor-emlék- tornát követően alakul ki. Az őszi menetrend Férfiak 1. forduló Október 11., szerda, 17.30 óra: Bgy. lustitia II. - Mátranováki VSE. Október 12., csütörtök, 18.30 óra: Hatvan - Gyöngyösi KK. Október 15., vasárnap, 17 óra: Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola - Szécsényi TKA. Október 19., csütörtök, 17 óra: Kisterenye BC - St. PSZF SE-VAC. Szabadnapos: Pásztói SZSE- Green Devils II. 2. forduló Október 16., hétfő, 18.30 óra: Gyöngyösi KK - Kisterenye BC. Október 19., csütörtök, 18 óra: Mátranováki VSE - Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. Október 20., péntek, 18.40 óra: Szécsényi TKA - Hatvan. Október 22., vasárnap, 10 óra: Pásztói SZSE-Green Devils II. - Bgy. lustitia II. Szabadnapos: St. PSZF SE-VAC. 3. forduló Október 24., kedd, 18 óra: St. PSZF SE-VAC - Pásztói SZSE-Green Devils II. Október 26., csütörtök, 17 óra: Kisterenye BC - Szécsényi TKA. 18.30 óra: Hatvan - Mátranováki VSE. November 5., vasárnap, 17 óra: Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola - Bgy. lustitia II. Szabadnapos: Gyöngyösi KK. 4. forduló Október 30., hétfő, 18.30 óra: Gyöngyösi KK - Pásztói SZSE-Green Devils II. November 2., csütörtök, 18 óra: Mátranováki VSE - Kisterenye BC. 18.30 óra: Hatvan - Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. November 8, szerda, 17.30 óra: Bgy. lustitia II. - St. PSZF SE- VAC. Szabadnapos: Szécsényi TKA. 5. forduló November 5., vasárnap, 10 óra: Pásztói SZSE-Green Devils II. - Szécsényi TKA. November 14., kedd, 18 óra: St. PSZF SE-VAC - Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. November 15., szerda, 17 óra: Bgy. lustitia II. - Gyöngyösi KK. November 16., csütörtök, 17 óra: Kisterenye BC - Hatvan. Szabadnapos: Mátranováki VSE. 6. forduló November 16., csütörtök, 18 óra: Mátranováki VSE - Pásztói SZSE-Green Devils II. November 17., péntek, 18.40 óra: Szécsényi TKA - Bgy. Justitia II. November 19., vasárnap, 17 óra: Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola - Gyöngyösi KK. November 23., csütörtök, 18.30 óra: Hatvan - St. PSZF SE-VAC. Szabadnapos: Kisterenye BC. 7. forduló November 26., vasárnap, 10 óra: Pásztói SZSE-Green Devils II. - Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. November 27., hétfő, 18.30 óra: Gyöngyösi KK - Szécsényi TKA. November 28., kedd, 18 óra: St. PSZF SE-VAC - Mátranováki VSE. November 29., szerda, 17.30 óra: Bgy. Justitia II. - Kisterenye BC. Szabadnapos: Hatvan. 8. forduló December 7., csütörtök, 17 óra: Kisterenye BC - Pásztói SZSE-Green Devils II. 18 óra: Mátranováki VSE - Gyöngyösi KK. 18.30 óra: Hatvan - Bgy. Justitia II. December 8., péntek, 18.40 óra: Szécsényi TKA - St. PSZF SE-VAC. Szabadnapos: Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. 9. forduló December 10., vasárnap, 17 óra: Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola - Kisterenye BC. December 11., hétfő, 18.30 óra: Gyöngyösi KK - St. PSZF SE- VAC. December 15., péntek, 18.40 óra: Szécsényi TKA - Mátranováki VSE. December 17., vasárnap, 10 óra: Pásztó SZSE-Green Devils II. - Hatvan. Szabadnapos: Bgy. Justitia II. Nők 1. forduló Október 14., szombat, 16.30 óra: Pásztói SZSE - St. PSZF SE. Október 15., vasárnap, 15 óra: Gyöngyösi DSE- TSK - Salgótarjáni NKK. Október 16., hétfő, 16.30 óra: Bgy. Vitalitás - Szécsényi TKA. Szabadnapos: Bgy. Dózsa DSE. 2. forduló Október 16., hétfő, 16.30 óra: Bgy. Dózsa DSE - Gyöngyösi DSE-TSK. Október 20., péntek, 19 óra: Salgótarjáni NKK - Pásztói SZSE. November 6., hétfő, 18 óra: St. PSZF SE - Bgy. Vitalitás. Szabadnapos; Szécsényi TKA. 3. forduló Október 30., hétfő, 16.30 óra: Bgy. Vitalitás - Salgótarjáni NKK. November 4., szombat, 16 óra: Pásztói SZSE- Bgy. Dózsa DSE. November 5., vasárnap, 15 óra: Gyöngyösi DSE-TSK - Szécsényi TKA. Szabadnapos: St. PSZF SE. 4. forduló November 10., péntek, 18.40 óra: Szécsényi TKA - Pásztói SZSE. November 13., hétfő, 16.30 óra: Bgy. Dózsa DSE- Bgy. Vitalitás. December 5., kedd, 18 óra: St. PSZF SE - Gyöngyösi DSE-TSK. Szabadnapos: Salgótarjáni NKK. 5. forduló November 20., hétfő, 16.30 óra: Bgy. Dózsa DSE - Salgótarjáni NKK. 18 óra: St. PSZF SE - Szécsényi TKA. November 25., szombat, 16.30: Pásztói SZSE - Bgy. Vitalitás. Szabadnapos: Gyöngyösi DSE-TSK. 6. forduló November 19., vasárnap, 15 óra: Gyöngyösi DSE-TSK - Bgy. Vitalitás. November 24., péntek, 18.40 óra: Szécsényi TKA - Salgótarjáni NKK. November 27., hétfő, 16.30 óra: Bgy. Dózsa DSE - St. PSZF SE. Szabadnapos: Pásztói SZSE. 7. forduló December 1., péntek, 18.40 óra: Szécsényi TKA - Bgy. Dózsa DSE. December 8., péntek, 19 óra: Salgótarjáni NKK - St. PSZF SE. December 17., vasárnap, 15 óra: Gyöngyösi DSE-TSK- Pásztói SZSE. Szabadnapos: Bgy. Vitalitás. Bajnokságok, eredmények, táblázatok Labdarúgás II. osztályú ifjúsági bajnokság Közép, C-csoport U19 8. forduló Balassagyarmati Dózsa DSE - Bp. Erőmű-Budatétény 7-1 (3-0) Bgy. Dózsa: Pince G. - Nándori, Kuris, Aigner, Balga - Nagy Á., Vereczki, Brezovszki, Gyurovics - Nagy Z., Puruczki. Csere: Cibulya, Kertész, Márton. Edző: Kalácska Ferenc. A Dózsa gólszerzői: Nagy Z. (3), Puruczki (2), Vereczki, Balga. Jók: Kuris, Puruczki, Nagy Z., Gyurovics, Balga. Kalácska Ferenc: - Ezen a napon végre a lehető legjobb ösz- szeállításban léptünk pályára. Remek, gólratörő játékunk akár nagyobb különbségű győzelmet is eredményezhetett volna. További eredmények: BKV Előre - Budafok 2-4, Budakalász - Túra 1-4, Kőbányai ISE-MAC Népstadion - Soroksár 2-2, Gyöngyös - Veresegyház 1-2, III. Kerületi TUE II. - Bp. Diákok 5-3, Pénzügyőr - Dunakeszi Vasutas 6-0, REAC-Sportiskola II. - Láng SK1-1 .A2. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Dunakeszi Vasutas - Bp. Erőmű- Budatétény 8-1. A bajnokság állása 1. Pénzügyőr 8 7 0 1 26- 9 21 2. III. Kér. TUE 862 037-1420 3. Budafok 843 1 27-1315 4. Soroksár 842 227-15 14 5. Kőbánya 742 1 15-7 14 6. Gyöngyös 84 1 3 32-17 13 7. Láng SK 7322 16-15 11 8. REACH. 7322 15-14 11 9. B.-gyarmat 83 1420-2010 10. BKV Előre 831414-1710 11. Veresegyház 12. Túra 83 1 4 15-20 10 72 1 4 12-22 7 13. Bp. Diákok 611412-20 4 14. Dunakeszi 7 1 06 14-30 3 15. Budakalász 8 1 0710-36 3 16. Bp. Erőmű 7007 6-37 0 U17 8. forduló Balassagyarmati Dózsa DSE - Bp. Erőmű-Budatétény 0-4 (0-2) Bgy. Dózsa DSE: Barna - Cseman, Pincze D., Tóth J., Kökény - Gombár, Kovács Á., Kanyó, Taskó - Csernyi B., Pifka. Csere: Nagy T., Szemerédi, Tóth. Edző: Taskó András. Taskó András: - ló képességű ellenféllel szemben kritikán aluli teljesítményt nyújtott csapatom. További eredmények: BKV Előre - Budafok 3-1, Budakalász - Túra 11-0, Kőbányai ISE-MAC Népstadion - Soroksár 1-2, Gyöngyös - Veresegyház 4-1, III. Kerületi TUE II. - Bp. Diákok 5-0, Pénzügyőr - Dunakeszi Vasutas 7-2, REAC-Sportiskola II. - Láng SK 2-2. A 2 fordulóból elhalasztott mérkőzés: Dunakeszi Vasutas - Bp. Erőmű- Budatétény 0-17. A bajnokság állása 1.Budakalász 8701 30- 921 2.III.Kér.TUE 861 144- 619 3. Bp. Erőmű 75 1 1 52- 5 16 4. Gyöngyös 85 1 2 35-13 16 5. Soroksár 750225-1015 6. Kőbánya 8 5 03 26-14 15 7. Láng SK 74 1 2 39-20 13 8. Budafok 8404 38-1812 9. BKV Előre 840424-4012 10. Pénzügyőr 83 1 4 26-31 10 11. REACH. 83 1 4 18-3710 12. B.-gyarmat 82 1 525-23 7 13. Veresegyház 14. Bp. Diákok 811616-38 4 40 1 3 4-17 1 15. Dunakeszi 601 5 5-60 1 16. Túra 7007 4-68 0 Kiemelt korosztályos serdülőbajnokság Közép, B-csoport U15 8. forduló REAC-Sportiskola fi. - Balassagyarmati Dózsa DSE 1-6 (0-3) Bgy. Dózsa DSE: Bérezi - Regé- nyi, Béres, Kovács T., Csókás - Sipos, Varga T., Bódis, Tátrai - Pásztor, Komjáti. Csere: Nagy G., Hegedűs, Kemper. Edző: Csemi István. A Dózsa gólszerzőt Nagy G. (3), Komjáti (2), Varga T.Jók: Béres, Varga, Komjáti, Bódis, Nagy G. Csemi István: - A hazai pályán még veretlen, igen lelkes fővárosiaknak a mai napon fejet kellett hajtaniuk csapatom igen szellemes és gólratörő játékával szemben. További eredmények Bp. Diákok - Nagykőrös-Kőrisfa 3-1, Esztergom - Csepel 9-2, Budafok - Budaörs 0-4, Vecsés - Soroksár 1 -8, Felcsút - Kalocsa-Kaloméh 0-3, Budakalász - Bp. Honvéd II. 2-7, BKV Előre - Kecskemét D. 1 -3. Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Nagykőrös-Kőrisfa - Kecskemét II. 2-1. A bajnokság állása 1. Esztergom 8 8 0 0 64- 5 24 2. B.-gyarmat 8 70132- 921 3. Budaörs 760 1 33- 2 18 4. Kecskemét 860222-13 18 5. Bp. Honvéd 7 5 0223-16 15 6. Felcsút 832326-1011 7. Budafok 73 1 342-1810 8. REACH. 6 312 16-2110 9. Bp. Diákok 8 3 1417-2610 10. Nagykőrös 8 3 14 17-36 10 11. Soroksár 730419-19 9 12. Kalocsa 620413-15 6 13. Budakalász 611412-26 4 14. Csepel 711516-31 4 15. BKV Előre 7007 8-29 0 16. Vecsés 8008 5-89 0 U13 8. forduló REAC-Sportiskola II. - Balassagyarmati Dózsa DSE 0-9 (0-4) Bgy. Dózsa DSE: Csányi - Magos M., Ponyi, Farkas, Jónás - Farkas, Szalánszki, Rados - Rónási, Rózsa, Litavszki. Csere: Széles, Gordos, Karkusz, Katulin. Edző: Bérczy József. GL: Rónási (6), Litavszki (2), Jónás. Jók Ponyi, Szalánszki, Rónási, Jónás, Litavszki. Bérczy József: - Egy jó mérkőzéshez két csapat kell, de ezúttal az egyik hiányzott. Erre szokták mondani: inkább egy jót edzettünk volna. Az eredmény a hazaiakra nézve hízelgő. További eredmények Bp. Diákok - Nagykőrös-Kőrisfa 5-1, Esztergom - Csepel 7-2, Budafok - Budaörs 2-3, Vecsés - Soroksár 6-3, Felcsút - Kalocsa-Kaloméh 2-2, Budakalász - Bp. Honvéd II. 1 -12, BKV Előre - Kecskemét n. 2-0. Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Nagykőrös-Kőrisfa - Kecskemét II. 0-9. A bajnokság állása 1. B.-gyarmat 2. Felcsút 871036- 622 8 6 1 1 47-12 19 3. Bp. Diákok 861 149-15 19 4. BKV Előre 751 144- 9 16 5. Budaörs 75 1 1 33- 8 16 6. Esztergom 8 50349-10 15 7. Csepel 741217-1413 8. Bp. Honvéd 7403 36-15 12 9. Kalocsa 623 1 13- 7 9 10. Vecsés 8305 19-30 9 11. Kecskemét 821519-31 7 12. Budafok 7205 12-30 6 13. Soroksár 710619-51 3 14. Budakalász 60 1 5 10-46 1 15. Nagykőrös 16. REACH. 801711-51 1 6006 3-81 0 Északkeleti csoport U15 8. forduló: Eger - Bocs 4-1, Debreceni USE II. - Debreceni VSC II. 1-8, Nyíregyháza- Nyírsuli II. - Diósgyőri VTKIII. 0-2, Diósgyőri VTK II. - Mezőkövesd 1-0, Jászberény - Jászapáti 11-0, Salgótarjáni Sportiskola - Baktalórántháza 6-1. Szabadnapos: Tuzsér. A bajnokság állása l.DVSCII. 760 1 38- 5 18 2. Mezőkövesd 750228- 6 15 3. Eger 641121-13 13 4. Bocs 7403 28-19 12 5. Salgótarján 6. DVTKIH. 6402 17- 912 73 1 320-13 10 7.DVTKH. 631216- 910 8. Baktalóránth. 731316-2110 9. Jászberény 10. Nyírsuli 11. 630328-12 9 630322-12 9 11. Tuzsér 6105 14-25 3 12. DUSE11. 6 10 5 8-47 3 13.Jászapáü 7007 0-65 0 U13 8. forduló: Eger - Bocs 14-0, Debreceni USE II. - Debreceni VSC II. 3-3, Nyíregyháza- Nyírsuli II. - Diósgyőri VTK III. 10-0, Diósgyőri VTK II. - Mezőkövesd 1-2, Jászberény - Jászapáti 0-2, Salgótarjáni Sportiskola - Baktalórántháza 13-1. Szabadnapos: Tuzsér. A bajnokság állása 1. Jászapáti 770041- 321 2. Eger 6 6 0 0 54- 418 3. Salgótarján 4. Nyírsuli II. 650 1 55- 8 15 650 1 53- 9 15 5. Mezőkövesd 740341-1012 6.Jászberény 640230- 512 7. DUSE II. 63 1 2 33-16 10 8.DVSCII. 72 1 4 27-16 7 9.DVTKI1.620417-20 6 10.DVTKIII. 71.0 6 4-57 3 11. Baktalóránth. 7 1 0611-66 3 12. Bocs 7106 9-82 3 13. Tuzsér 6 0 0 6 4-83 0