Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-02 / 231. szám

2 2006. OKTÓBER 2., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Izek utcája a rónai ünnepen Mintegy kétszáz vendég láto­gatott el a nemrégiben Rónafa­lun megtartott vendégségi nap­ra, melyet gazdag programmal töltött meg a rendező Rónafalu­ért Baráti Társaság. Az esemé­nyek sorát a fennállása 10. évfor­dulóját ünneplő civil szervezet délelőtti gyűlése nyitotta meg. Ez alkalomból Puszta Béla, Sal­gótarján polgármestere Salgó­tarján Emlékéremmel ismerte el a társaság vezetője, Molnár Imréné magas színvonalon vég­zett közösségi, kulturális mun­káját. Szintén az évforduló je­gyében fotókiállítás nyílt a lel­kes csapat eddigi, a városrészért kifejtett tevékenységéről a helyi művelődési házban, ahol erre a napra elkészült a teljes vizes­blokk. Méhes András alpolgár­mester is vendége volt a rendez­vénynek: köszöntőjében méltat­ta az összefogást, a hagyomány- ápolást. Minderre emlékezteti majd a helyieket a falu kilátójánál a vendégségi napon elültetett em­lékfa, egy hárs, melyet Puszta Béla helyezett földbe. Ebédidő­re megnyitotta képzeletbeli ka­puit az ízek utcája, ahol jelleg­zetes rónai ételeket lehetett fo­gyasztani. Azok, akik részt vet­tek a bortúrán, díszes poharat kaptak ajándékba, mindenki­nek szóló ajándék volt viszont a műsor a Nógrád táncegyüttes tagjaival és Kubinyi Júlia ének­számaival. A vigalom élőzenés bállal ért véget. A 2005-ös rendezvényen páncélos vitézek csaptak össze Rónafaluban ­nagy sikert aratva Résztvevők a tavalyi rendezvényen, közöttük a szlovákiai Almágyról érkezett kórus tagjai Gyerekek öröme: játszóteret avattak Romhány. Nógrád jellegzetes, er­dővel borított lankásai között, kisvárosi sajátosságaival húzó­dik meg Romhány község. Ide érkeztünk néhány napja egy bo­rongás délutánon - mosolygós emberek közé! Nemcsak a kép­viselő-testület tagjain látszott az öröm, hanem az óvodások arcá­ról is az sugárzott: mienk a tér! Van is miért, hiszen elég szét­nézni a gondosan tervezett játé­kokon, a szépen kivitelezett fa­elemeken, parkon és máris jól­eső érzés tölt el: Európában va­gyunk, még itt, Nógrád megye egyik zugában is... Az ünneplők számára első­ként Tolnai János polgármester úr méltatta az Ipoly Erdő Zrt. áll­hatatos munkáját a játszótér lét­rehozásában. Haraszti Gyula vezérigazgató­helyettes ünnepi beszédében el­mondta, hogy ez a szép játszótér egy olyan nagy fejlesztés része, amely az erdészek erőfeszítése­in alapszik és a társaság munká­jának eredményeként vonzó lé­tesítményekben testesül meg. Az erdészek, erdőmérnökök - ahogyan mindig is - a helyi kö­zösségekért tenni akaró szakem­berek, így élethivatásuknak nemcsak az erdő fenntartását, hanem a civil szféra, a köz szol­gálatát is tekintik. Már épültek, épülnek máshol is játszóterek, kiállítások, erdei iskolák, tanös­vények szerte a megyében sőt a cég gazdálkodási területének Pest megyei részén is. Salgótar­jánban, Szécsényben, Balassa­gyarmaton, Kemencén, Király­réten, hogy csak néhányat említ­sünk közülük. Haraszti Gyula beszédében méltatta az ötletgazdákat, a romhányi erdészet vezetőit, Szekán Györgyöt és Szabó Zol­Tolnai János (balra) és Haraszti Gyula az átadáson tánt, Mikié Tibort, a műszaki munkák irányítóját és a kivite­lező Acer Kft.-t, akik nélkül nem lehetett volna megtartani az avatást. A megnyitóünnepségre a ko­ronát a gyermekek játékos mű­sora és klasszikus furulyazene tette fel, ami után az addig fe­gyelmezetten toporgó gyerme­kek végre birtokba vehették ját­szóterüket. Kívánjuk, hogy sok örömük legyen benne! L L. Z. Izgalmas kor volt az ötvenes évek eleje „A fél(t) múlt építészete”, avagy a szocreál építészet Magyarországon címmel az ötvenes évek elevenedtek meg a minap a megyeházán, amelynek épülete egyik legjobb példája az ötvenes évek szocreáljának. Juhász A. Salgótarján. Múltját hordozza a megyeszékhely. Elevenen él az 1950-es évek, elsősorban a Vá­sártéren. Valamennyi épület­ben visszaköszön a szocreál építészet, az akkoriban virágzó gazdaság, a fejlődő Salgótarján. Az ember szinte maga előtt lát­ja az építkezéseket, a több száz dolgos kezet, a szocializmus vívmányait és a benépesülő la­kóházakat, irodákat, tereket. A témával kapcsolatban az építés- tudományi egyesület tagjai a minap előadást tartottak és az ötvenes évekbe kalauzolták a hallgatóságot. Botka Miklós beszélt arról, hogy 1948-tól tervgazdálkodás folyt hazánkban. Bizonyára so­kan emlékeznek még a három­vagy ötéves tervekre, amelyek­ről meg utcákat is neveztek el. (Bujákon például még a mai na­pig van Ötéves terv utca.) Meg­határozták az építészeti stílust is, méghozzá külön bizottság döntött arról, hogy szocreál stí­lusban épül Magyarország és ez­zel együtt gyarapodik a nemze­ti vagyon. Salgótarjánban 1950- re olyan városrendezési tervvel álltak elő, amely már tartalmaz­ta a most épülő elkerülő utat. Persze, nem teljesen ugyanígy, ahogy most épül. Gyarapodott a város, benépesült, egyre több la­kás kellett, hivatalok, rendőrség, tűzoltóság...- Izgalmas kor volt az '50-es évek eleje. Óriási fények és óriá­si árnyak voltak. Hazánkban a nemzeti jövedelem 25 százalékát fordítottuk építkezésekre, vagyis a nemzeti vagyon gyarapítására - mondta Szarvas Béla, majd hozzátette: rengeteg szakember kellett, akiket meg is becsültek. A gyáraknak, öltözőknek, étke­zőknek olyan helynek kellett len­nie, ahol jól érezte magát a mun­kás. Szarvas Béla szerint a szoc­reál egyik legjellegzetesebb épü­lete Salgótarjánban a gépipari technikum, amelynek már a be­járata is árulkodik az akkori stí­lusról. Persze a tűzoltóság és a megyei rendőrkapitányság is hordozza stílusjegyeit, a megye­háza pedig az országos nyilván­tartásokban is úgy szerepel, A „Gépipari” az 1950-es évek stílusában épült mint az akkori korszak egyik leg­jobban sikerült alkotása. Luda László szerint a huszadik század közepén „minden más volt, mint most”. Ezt értette több­nyire arra, hogy manapság már gépek dolgoznak, a munkások kezében mobiltelefonok és egyéb távirányítók vannak, nem pedig ásók, lapátok. Az új technológiák­nak köszönhetően felgyorsultak az építkezések, kevesebb ember­re van szükség, mégis alig van­nak szakemberek. Luda László úgy véli, legalább 15 év kell ah­hoz, hogy minden helyreálljon és a fiatalok rájöjjenek nem csak az építészt, az igazgatót becsüli meg a társadalom. A kőművesek, cső­szerelők, ácsok, esztergályosok is köztiszteletnek örvendenek, hi­szen az ő munkájukat más nem tudja elvégezni. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy az ipari szak­munkásképzőkben sorra szűn­nek meg a képzések, hiszen sen­ki nem akar kőműves, csőszere­lő, ács vagy esztergályos lenni. Szakemberek nélkül pedig csak tervek maradnak az építkezések.

Next

/
Thumbnails
Contents