Nógrád Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-27 / 227. szám

2006. SZEPTEMBER 27., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Falunap, hagyományőrzéssel Készül a gönc Vitéz Kata Érsekvadkert. A falunap egyik különös ismertetőjegye hosszú évek óta, hogy nem csak a spor­té, szórakozásé és zenéé a fő­szerep, hanem a gasztronómiáé is. A palóc vidéken közkedvelt krumpliételt, a nagygöncöt fő­zik ilyenkor hatalmas mennyi­ségben. Liszt, krumpli, hagyma, só és némi töpörtyű pirított kenyérrel „fűszerezve” - ezek egy hami­sítatlan vadkerti nagygönc hoz­závalói, ezt állítják az egyik főző­csapat résztvevői. Az ízlések, a díszletek és a tálalás módja kü­lönböztek a felső iskolával szem­beni páston felállított sátrakban. A nagy főzést lázas előkészüle­tek előzték meg a múlt héten: „ipari mennyiségben” főzték, törték a krumplit az asszonyok, hogy aztán vasárnap büszkén kínálják az ételt. Kóstolni bárki­nek lehetett, valahol sajttal és tejföllel, másutt natúr módra kí­nálták, de olyan sátor is akadt, ahol paprikás mártást adtak hozzá. A főzőverseny eredménye egyébiránt döntetlen lett: azaz minden csapat képviselője átve­hette Barák Barna alpolgármes­tertől a jól megérdemelt vásárlá­si utalványt. S ahogy egy falunapon dukál, a főzéssel párhuzamosan gye­rekprogramok is zajlottak a pás­ton, gumivárral, kirakodóvásár­ral, színházi előadással. Attól a hagyománytól idén sem tértek el, hogy valamilyen tárlat kísér­je a programot. A kézimunka szép darabjait az ifjúsági házban mutatták be a nagyérdeműnek. A Petőfi Sándor Általános Isko­la udvara adott otthont a délutá­ni rendezvényeknek, a pást pe­dig a kulturális blokknak. A sok­színű műsorban pánsípkoncert, folklórcsoportok bemutatója (a környező települések mellett ér­keztek hagyományőrzők például Kazárról is, de a helyi kórus szintén nótázott), hastáncbemu­tató és mulatós zene szerepelt. S aki netán nem lakott jól a gönc­cel, vacsorára gulyáslevest kós­tolhatott. Közben a feslő iskolá­ban Csach Gábor „Emlékművek vándorlása a XX. században” címmel hallgathattak előadást az érdeklődők. A falunapot a Dupla Kávé műsora, valamint térzene zárta. Csak azt kapják, amiért küzdenek Juhász A. Salgótarján. A Magyar Kommu­nista Munkáspárt Salgótarján­ban 12 helyen állított jelöltet az önkormányzati választásokra. Emellett Nagy’Attila Tibor, a párt városi elnöke száll majd „ring- be” a polgármesteri posztért.- Salgótarjánban élek a csalá­dommal, feleségemmel és a lá­nyommal. Vállalkozóként dolgo­zom. A Magyar Kommunista Munkáspárt, illetve a salgótarjá­ni önkormányzat tagja vagyok, ez utóbbinak 2002 óta - kezdte Nagy Attila Tibor. - Tiszteletteljes volt számomra a Munkáspárt fel­kérése, hogy legyek én a polgár­mesterjelöltjük. Miért is vállal­tam? Egyrészt azért, mert Salgó­tarjánban élek és nap, mint nap szembesülök az emberek nehéz problémáival. Másrészt, mert a Munkáspárt célja, eltökéltsége ugyanaz, mint az enyém. Magamról még annyit: társas- házkezeléssel foglalkozom. (A közelmúltban ezzel kapcsolat­ban volt is egy kezdeményezé­sünk, mégpedig az Acélgyári úti körforgalomnál lévő lakókkal, amely megoldódott.) Számtalan­szor szembesültem már én is az­zal, hogy a városlakók minden nap harcot vívnak. Azért harcol­nak, hogy elérjenek valamit és csak azt kapják meg, amiért megküzdenek. Ezért kérem a Tisztelt Választópolgárokat, hogy fektessék bizalmukat a Magyar Kommunista Munkáspárt jelölt­jeibe! Mi nem kívánjuk nagymel- lényű, hangzatos, gátlástalan ígé­retekkel elkápráztatni a Salgó­tarjánban élőket. Mi is szenvedői vagyunk ások ezer rossz helyre leadott szavazatnak, amit a hatal­mon lévő párt hazugságaival megszerzett. Mi nem hazudtunk, nem voltak teljesíthetetlen ígére­teink, de a jó eredmény elérésé­hez mindez nem volt elég. Most sem ígérjük azt, hogyha bent le­szünk az önkormányzatban, ak­kor olcsóbb lesz a kenyér, a gáz, a villamos energia hopv nőm lesz fizetős az egészségügy™ Ha ilyeneket ígérnénk, minden bi­zonnyal tetszetős lenne, de ha­zudnánk. Azt viszont megígér­hetjük, hogy megválasztásunk esetén úgy fogjuk képviselni a várost, hogy elsőséget kapjon mindig az, ami a városlakók éle­tét teszi könnyebbé. Elsődleges a munkanélküliség növekedésé­nek megállítása, új munkahe­lyek teremtése, fiataloknak, új házasoknak lakás biztosítása, építése, valamint a hajléktalan­ság megszüntetése. Ez utóbbiak az építőipar fellendítését is kez­deményeznék. Ugyanilyen fon­tos a társasházak rendbehozata­la, hiszen a város felelős az itt la­kókért, az itt élők vagyonáért. Ezért különítenénk el egy bizo­nyos összeget a rászoruló társas­házak felújítására. Tisztelt Barátaink! Ne dőlje­nek be a hazugságoknak! An­nak, hogy a város jövőjének az a tétje, hogy a képviselők mögött áll-e kormányerő vagy sem? Vá­rosunk jövőjének alakulása azon múlik, hogy a képviselők csak a kormány és a párt érdekeit szolgálják, vagy azokat háttérbe szorítva a város­ban élő emberek életének jobbátétele érdekében hozzák meg döntéseiket. Ne has­sanak meg senkit a szép szavak, a szép parkok és az infrastruk­túrára költött milliárdok. Ettől még nem lesznek munkahelyek, fizetések és ettől még egyetlen anyuka sem lesz képes a gyer­mekének ruhát, felháborítóan drága tanszert vagy élelmet ven­ni. Mindezek tények és ezért ké­rem Önöket, hogy szavazzanak a Magyar Kommunista Munkás­pártjelöltjeire - zárta gondolata­it Nagy Attila Tibor. Bátonyterenyén is Munkáspárt J. A.______________________________________________ Salgotarján/Bátonyterenye. a megyeszékhely 14 körzete közül 12- ben állított önkormányzati jelöltet a Magyar Kommunista Mun­káspárt. A jelöltek között van többek között gyesen lévő anyuka, biztonsági őr, postai kézbesítő és nyugdíjas is. A kettes körzet­ben, vagyis a Beszterce-lakótelepen Miklós Gyula a jelölt, a Kemerovón Miklós Gyuláné. A négyes körzetben Gecse Tamás, az acélgyáriban pedig Csohány Tibor száll „ringbe” a Munkáspárt színeiben. A hatos körzet jelöltje Babják András, a hetesé Csank Péter, a „Rokkanté” pedig Tóth Zoltán. A Vásártéren dr. Szandainé Juhász Anita, Somlyón pedig Boksa Zoltánná a párt „delegáltja”. Felföldi István Baglyasalján, Kiss László a 12-es körzetben, míg Tóth László a 14-esben méreti meg magát. Nagy Attila Tibor, a párt polgármesterjelöltje elmondta: nem csak párttagok, hanem párton kívüliek is felvállalták, hogy a Ma­gyar Kommunista Munkáspárt támogassa őket. Nem az a lé­nyeg, hogy valaki tagja-e valamely szervezetnek, hanem az, hogy becsületes, tisztességes ember legyen és jó cél vezérelje. Nagy Attila Tibor „kiváló csapatnak” nevezte a párt jelöltjeit és azt mondta, hogy ők valóban szívvel, lélekkel képviselnék a város­ban élő embereket, ugyanúgy, mint a párt bátonyterenyei képvi­selőjelöltjei. Itt a hármas számú körzetben Kun Tamás, a hatos­ban Balogh János, a hetesben Galgóczy Csaba Miklós, a nyolcas­ban Oldal Oszkár és a tízes választókörzetben Erdei Gyula kép­viseli a Magyar Kommunista Munkáspártot. Bioerőmű az ipari parkban Schveiczer Krisztián Ötven megawattos, biomassza-tüzelésű erőmű épülhet a bátonyterenyei ipari parkban - az újabb ingatlanér­tékesítés egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag a befektetőknek szánt terület egésze elkelt. _________________________ nák a működés során keletkezett fah amut: a természetes trágya, a pelyhesített hamu elszórásával ugyanis - az értékes ásványi anyagok bejuttatásán túl - felja­vítható a talaj PH-értéke. A társa­ság a megtermelt elektromos energiát a helyi áramszolgáltató részére fogja átadni, de a képző­dő hulladék-hőt az önkormányza­ti intézmények - s kiemelten a tanuszoda - fűtési költségeinek minimalizálására szeretnék for­dítani. A cég a jelenlegi energiaárak­hoz viszonyítva 30-50 százalékos Bátonyterenye. a képviselő-tes­tület az elmúlt héten döntött ar­ról, hogy hozzájárul az ipari park hátsó, öt hektáros ingatlanrészé­nek értékesítéséhez a jelenlegi Ökoelektric Zrt. (a volt Aquaelektric Kft.) részére. A tár­saság egy 50 megawattos, telje­sen zárt rendszerű, biomassza­tüzelésű erőmű megépítését ter­vezi - ezzel az ipari park teljes egésze elkelt. A tegnap aláírt szerződés értelmében a cég vál­lalta, hogy 2009 áprilisáig meg­valósítja a beruházást, majd fo­lyamatos felfutással 100-120 ember alkalmazását biztosítja. Az erőmű megújuló energiafor­rások eltüzelésére lesz alkalmas, egy Németországban már műkö­dő létesítmény mintájára épül, s mezőgazdasági és fahulladékkal, illetve energiafűvel táplálnák. Az elképzelések szerint felhasznál­kedvezményt biztosítana a város- vezetés részére a hulladékhő hasz­nosítása érdekében. Vanya Gábor polgármester szerint Bátony­terenye ezzel jelentős, több tízmil­lió forintos megtakarítást érhetne el, már csak abban az esetben is, ha kizárólag az ipari park közelé­ben található intézmények - a Bar­tók Béla Általános Iskola, az Őzike óvoda, a Fáy András szakközépis­kola és a nagybátonyi bölcsőde - fűtési rendszerét állítanák át rész­legesen erre az eljárásra.- A cél nem az, hogy megszün­tessük a jelenlegi fűtési rendszere­ket, de az erőmű által kínált alter­natív és jelentős költségcsökken­téssel járó fűtési lehetőségen el kell gondolkodni - fogalmazott Vanya Gábor. „Napfűtötte” tanuszoda? Napkollektoros fűtési rendszer megvalósítására nyújt be pályá­zatot a Bátonyterenyei Tanuszoda és Létesítményüzemeltető Kht. Sikeres elbírálás esetén közel 80 millió forintos beruházás való­sulhat meg, amely éves szinten 30-40 százalékos, azaz 3-4 mil­lió forintos fűtésiköltség-megtakarítást eredményezhetne. S ha emellett a bioerőmű által kínált fűtési lehetőséget is figyelembe vesszük, akár évi 6 millió forintot is megspórolhat az uszoda. Végigtáncolták a felvonulást Vitéz Kata Bércéi. A nyugat-nógrádi településen hagyomány, hogy a falunapot szüreti felvonulás és bál is kísé­ri. Vasárnap sem volt ez másképp, a szüreti felvo­nulók színes csoportja és az őket kísérő zenekar járták az utcákat és végigtáncolták a települést. A falunapi program azzal folytatódott, hogy a ta­valy felújított utakat jelképesen Borenszki Ervin or­szággyűlési képviselő átadta a lakosságnak. Ez­után a hagyományőrző műsorblokk következett, felléptek a helyi óvodások, iskolások és vendégcso­portok. A nógrádsápi zeneiskola berceli tagintéz­ményének hallgatói szintén zenéltek. A faluköz­pontban megtartott rendezvényen volt minden, aminek egy falunapon lennie kell: kirakodóvásár, este pedig tűzijáték. A szervezők kérését, misze­rint ahányan csak tudnak, öltözzenek népviseltbe, sokan megfogadták a helyiek közül. A napot jó hangulatú bál zárta a művelődési házban. Alapkőletétel: bővül az óvoda B. M. É. KállÓ. A település önkormányza­ta fontos eseményre hívta pénte­ken késő délután a község lakó­it: a Napraforgó óvoda bővítésé­nek megkezdését jelképező ün­nepélyes alapkőletételre. Az ün­nepségen megjelent Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke, a tele­pülés vezetői, a kivitelezésben és lebonyolításban résztvevő szakemberek, az óvoda és part­nerintézményeinek képviselői, az óvodás gyermekek és szüleik. A Himnusz után Babecz Jánosné polgármester köszöntöt­te a vendégeket, majd tájékoz­tatta a megjelenteket az Napra­forgó óvoda bővítésének pályá­zati sikeréről. Elmondta, hogy a helyi óvoda, fennállásának 39 éve alatt több alkalommal bő­vült, az óvodás gyermekek elhe­lyezési igényei nyomán. Leg­utóbb 2004-ben, a felvételi eljá­rás során regisztrált rendkívül magas igénylői létszám miatt, az óvoda kezdeményezésére tör­tént bővítéssel összefüggő intéz­kedés. Közel háromszor annyi gyermek felvételét kérték a szü­lők 2004 szeptemberére, mint azt a felvehető létszám lehetővé tette. Ezzel egy időben, pályáza­tot nyújtott be a regionális ope­ratív program keretein belül, „Az óvodai és alapfokú nevelési és oktatási intézmények infrast­ruktúrájának fejlesztése” céljá­ból meghirdetett pályázati felhí­vásra. A pályázaton való részvé­tel célja, hogy teljes körűvé tegye az óvodáskorú gyermekek óvo­dai ellátását, megteremtve a hoz­zá szükséges feltételeket. Dóra Ottó, akit gyökerei Kálióhoz kötnek és szívén viseli szülőfaluja fejlődését, beszédé ben hangsúlyozta: büszke a tele­pülés sikereire, az óvoda bővíté sével is épülő, szépülő, infrast­ruktúrájában ideális, elismerés­re méltó nógrádi községre. Ford Fusion a rendőrségnek Sz. A. Balassagyarmat. A Balassagyar­mati Többcélú Kistérségi Társu­lás és vállalkozók összefogásá­val több mint hárommillió forint értékű Ford gépkocsit kapott adománykánt a balassagyarma­ti rendőrkapitányság Homor Jó­zsef százados hathatós közbenjá­rására, aki az akciót kezdemé nyezte. Az ünnepélyes átadáson Lom­bos István, a társulás elnöke pél­daértékűnek nevezte a kapi­tányság bűnmegelőzési és rend- fenntartó munkáját és a megje­lent települési polgármesterek előtt reményét fejezte ki: az űrroc7 lzicfnrcarrKQn ír» Vioo'7náf veszik majd a gépkocsinak. Ré- sáról biztosította az egybegyűl- vész Ákos kapitányságvezető a teket, megköszönve a nemes közrend további szinten tartá- gesztust.

Next

/
Thumbnails
Contents