Nógrád Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-13 / 215. szám
12 2006. SZEPTEMBER 13.. SZERDA • • •• SPORTTÜKOR a nagy csapatépítő futás Három nógrádi érem 2. ablon Business Run a Városligetben , . n.. t TT,, ,, , , , . tájfutás Rövid tavu ob, Hódmezővásárhely Idén második alkalommal kerül megrendezésre az ABLON Business Run. Az a verseny, melynek tradíciói Nyugat-Euró- pában már gyökeret vertek. Üzleti futás, vagyis cégek, vállalkozások, intézmények munkatársainak közös sportolása és szórakozása. Az aktív időtöltés garantált, a vidám hangulat szinte biztos, hiszen a szeptember közepi még kellemes időjárás, a remek futamok, az izgalmas szurkolás a kollégáknak és a csapattagoknak, majd pedig a közös szombat esti parti ezt sejteti. Tökéletes csapatépítő tréning kevesebb, mint fél nap alatt! A kétféKellemes meleg idő fogadta a Galyatetőre kilátogató több mint ötven biatlonost, hogy a tömegrajtos nyári országos bajnokságon részt vegyenek. A Salgótarjáni Petőfi DSE jól megszokott fiatal indulói mellett ezúttal az atlétaberkekből (is) ismert Kadlót Zoltán is kipróbálta magát. A félmaratoni táv országos csúcstartója bebizonyította, hogy nyári biatlonban is van keresnivalója, hiszen több mint két perccel utasította maga mögé az ezüstérmest. Kadlótnak - a normálistól eltérően - az állólövések sikerültek jobban. Mellette Papp Ildikó, Varga Bence és Telek Patrik is simán szerezte meg a bajnoki címet, mindhárman nagyszerűen lőttek és a futásban sem volt ellenfelük, hála le versenyszám közül az 5,2 km- es Fun Rím fél 4-kor rajtol, a 3 fős csapatverseny (1x5 + 2x2,5 km) pedig fél 5-kor vág neki a Városliget kacskaringós útjainak. A távok rövidsége lehetővé teszi, hogy azok is próbára tegyék edzettségüket, akik nem éppen rutinos futók, a tapasztaltabbak viszont akár mindkét futamon elindulhatnak. Mindegy, hogy férfiak és nők, főnökök és beosztottak, riválisok és üzletfelek alkotnak egy csapatot, a lényeg a cél együttes elérése, amely csak közösen sikerülhet! Minden induló egyedileg emblémázott pólót és partijegyet kap. sokoldalú felkészülésüknek. Az ifjúságiaknál Reznicsek Balázs katasztrofális lövései miatt csapattársa, Hatházi Péter diadalmaskodott. A Salgótarjáni Petőfi DSE sportolóinak eredményei. Serdülő I. fiú (5x500 méter): 1. Telek Patrik 17:43,91 (2 fekvő + 5 álló lőhiba). Serdülőn, fiú (4x500 méter): 1. Varga Bence 12:59,89 (2 fekvő lőhiba). Ifjúsági I. fiú (5x1400 méter): 1. Hatházi Péter 39:17,74 (5 fekvő + 8 álló lőhiba) 2. Reznicsek Balázs 39:40,80 (9 fekvő + 8 álló lőhiba). Felnőtt nő (5x1000 méter): 1. Papp Ildikó 27:51,37 (3 fekvő + 4 álló lőhiba). Felnőtt férfi (5x1400 méter): 1. Kadlót Zoltán 35:07,28 (8 fekvő + 6 álló lőhiba). B. L. Hódmezővásárhelyen rendezték meg a hétvégén a tájfutók idei rövid távú országos egyéni bajnokság döntőjét, ahol az előfutamokból számos nógrádi tájfutónak sikerült kiharcolni a részvételt. A tájfutók ezúttal szokatlan terepen, a belvárosban, a Hódtó és strand környékén küzdöttek meg a bajnoki címekért. Megyénk tájfutói közül a legelőkelőbb helyezést a salgótarjáni Dornyay szenior korú versenyzője, Pelyhe Dénes érte el, aki az F50 kategóriában a fővárosi dr. Szunyogh József mögött a második helyen végzett. A tarjáni válogatott kerettagok közül az előfutamból éppen csak a fináléba került sprint specialista Fehérvári Zsolt most alaposan megemberelte magát. Döntőbeli futása után eredményhirdetéskor teljesítményéért bronzérmet vehetett át. Ifjúsági lányoknál klubtársa, a szintén válogatott kerettag, Koós Diána négy átmenetben is legjobb szakaszidőt futotta, végül kategóriájában ő is országos bajnokság harmadik helyén végzett. Érdekesség, hogy a döntőben a balassagyarmati Kovács Boldizsár és Jakubecz Andrea, a salgótarjáni Ozsvárt Dóra és Pelyhe Dániel versenyszámában egyeüen helyezéssel maradt el a még bajnoki pontot eredményező hatodik helyezéstől. Az elődöntőből a legelőkelőbb helyen továbbjutott fiatal balassagyarmati tehetség, Kovalcsik Anna sokáig a döntőben is az élen állt, majd a harmadik legjobb Pelyhe Dénes ezüstérmes lett idővel ért célba. Ezt követően nála az ellenőrző pontokat rögzítő elektronikus mikrocsip hibát jelzett. Mint kiderült, a félpálya egyik pontjánál Anna nem regisztrálta átfutását, így a nógrádiak legnagyobb bánatára remek időeredményét a küzdelmekből törölni kellett. Eredmények. F14 Elit kategória: 1. Baumholczer Máté (Pécsi VSK) 9:56 perc... -19. Kovács Domonkos 13:55 ... 21. Kovács Sebestyén 14:18 (mindkettő Balassagyarmati Medosz). F16E: 1. Bereczki Máté (Veszprémi Honvéd SE) 13:06 ... -3. Fehérvári Zsolt 13:20 ... 7. Kovács Boldizsár (Bgy. Medosz) 14:25. F20E: 1. Kovács Róbert (PVSK) 15:40... •15. Nagy László 20:39. F21E: 1. Kovács Ádám (Egri TC) 14:44 ... •7. Pelyhe Dániel 15:50. F35A: 1. Borbás Nándor (MEAFC) 16:09 ■... 13 Kovács Péter 19:29,14. Kovács Gábor 19:45 (mindkettő Bgy. Medosz), 15. Goldmann Róbert 20:03 ... 22. Nagy Ákos 22:53. F40A: 1. Varga lózsef (Nagykanizsa) 13:40 ... -14. Kovalcsik István (Bgy. Medosz) 16:29, 15. Koós István 16:37. F50A: 1. dr. Szúnyog József (Kőbányai Tájfutó Klub) 12:33, 2. Pelyhe Dénes 13:20. N14E: 1. Zempléni Réka (Hegyvidék SE Bp.) 10:23 ... 7. Ozsvárt Dóra 12:23... 10. Goldmann Dóra 13:18. N16E: 1. Tibay Ilona (Tabáni Spartacus) 10:24 ... •11. Koós Brigitta 13:28- ... 16. Kovács Anett 14:30. N18E: 1. Őry Eszter (Hegyvidék MOM Bp.) 16:28 ... •3. Koós Diána 17:15 ... -15. Kovalcsik Bernadett (Bgy. Medosz) 20:55. N35A: 1. Balogh Piroska (Szegedi Vasutas SE) 17:30 ... -7. Jakubecz Andrea (Bgy. Medosz) 21:01 ... -11. Koósné Nagy Judit 21:44 perc. Az egyesület nélkül felsoroltak mindannyian a salgótarjáni Dornyay versenyzői. Zentai SPORTTURMIX Nagykövet lett Labdarúgás. Az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek a nagykövete lett Gianfranco Zola, az U21-es olasz labdarúgó-válogatott edzője, korábbi válogatott futballista. A kitűnő csatár tavaly nyáron jelentette be visszavonulását A Squadra Azzurra mezét 35 alkalommal ölthette magára, játékosként megfordult a Napoliban, a Pannában, amellyel megnyerte az UEFA Kupát, valamint a Chelseaben, végül a Cagliariban fejezte be pályafutását Hosszabbított Labdarúgás. Simone Perrotta 2010-ig meghosszabbította szerződését az AS Roma labdarúgócsapatával. A 29. születésnapját vasárnap ünneplő világbajnok középpályás eredeti kontraktusa 2008 nyarán járt volna le. Az új megállapodás értelmében idényenként 3 millió euró üti a markát. Nagy az érdeklődés Olimpia. Alig két hete kezdődött el az önkéntesek toborzása a 2008- as pekingi olimpiára, illetve paralimpiára és máris több mint 150 ezer jelentkezőt regisztráltak a szervezők. Az előbbi eseményen hetvenezer, utóbbin harmincezer segédkező közreműködésére számítanak az illetékesek. Az elmúlt hét végéig lajstromba vett 157 867 önkéntes többsége, 76,1 százaléka egyetemi, főiskolai hallgató, illetve oktató. A már ténylegesen jelentkezettek mellett további 350 ezren jelezték, vállalnának valamilyen szerepet a lebonyolításban. Nem hagytak kétséget nyári biatlon - Tömegrajtos bajnokság A nógrádi válogatott kerettagok közül Koós Diána és Fehérvári Zsolt a harmadik helyen végzett Pásztón a rutin diadalmaskodott a lelkesedés fölött kosárlabda Magyar Kupa, előselejtező, 1. forduló - centerei nélkül szenvedett a Justitia Pásztói SZSE-Green Devils - St Beszterce KK 72-86 (19-21,17-14,17-31,19-20) Pásztó, Dózsa György Általános iskola, 40 néző, vezette: Szlota, Szabó V. Pásztó: MARKÓ I. 15/6, Mohácsik, Szeles 7, MARKÓ A. 15/3, Szőllősi 4. Cse re: Lukács 12/6, Koós 6/6, ZEKE 6, Kocsis 4, Pataki 3/3. Csapat- kapitány: Markó István. Beszterce KK: Kovács P. 2, SZABÓ Z. 46/6, Ispán, MORAVSZKI 13, PAPP 14. Csere: Horváth T. 11/9, Wejwár. Csapatvezető: Dávid Krisztián. Az eredmény alakulása. 3. perc: 9-2, 8. perc: 13-16, 14. perc: 26-27,18. perc: 33-31, 24. perc: 42-41,27. perc: 48-59, 32. perc: 58-76,38. perc: 65-78. Az előjelek nem a papíron esélyesebb vendégcsapat sikerét vetítették előre, hiszen a mindösz- sze hét emberrel érkező tarjániak magas posztokon számításba vehető játékosai közül különböző okokból az „újonc” Murányi, illetve Klug is hiányzott, s átigazolási bonyodalmak miatt nem szerepelhetett a MAFC-nál nevelkedő fiatal Zsivera sem. A vendéglátóknak is volt ugyanakkor egy nagy hiányzójuk a tavaly játékos-edzőként tevékenykedő Chikán István személyében, aki külföldi munkavállalása miatt várhatóan hosszabb ideig nem állhat csapata rendelkezésére. A feldobás után ugyan az „ördögök” Markó Attila vezetésével gyorsan 9-2-es vezetésre tettek szert, a vendégek időkérése, az azt követően bevetett zónavédekezés és a kivételes formában játszó - négy perc alatt 15 pontot szerző - Szabó Zoltán „ébredése” a folytatásban egy 16-4- es vendégrohamot eredményezett. A pásztóiak lelkesedése a második felvonásban sem csökkent, s bár Szabóval továbbra sem igazán boldogultak, a látogatók hátvédjének ebben időszakban nem igen akadtak segítői. Ebben közrejátszott a BKK első számú irányítójának, Ke vács Péternek a sérülése is, akinek elárvult posztjára az ezen a szinten még kevés rutinnal rendelkező Wejwámak kellett beug- rania. Ráadásul a házigazdák megtalálták a rivális addig jól működő zónavédekezésnek ellenszerét is, s ugyan minden kosarukra érkezett válasz, de köny- nyű hárompontosaiknak köszönhetően előbb egyenlítettek, majd a félidő végére a vezetést is átvették (36-35). Fordulás után eleinte továbbra is váltott kosárszerzéssel haladtak a felek, a negyed derekén azonban a fiatal és cserejátékosaiknak is lehetőséget adó hazaiak pár perces rövidzárlatát kihasználva a Moravszki-Horváth- Szabó trió által levezényelt 13-0- ás száguldással a Beszterce gyakorlatilag eldöntötte ’ a mérkőzést. Innentől kezdve a csata már nem produkált idegőrlő izgalmakat, a vendégek csak a kialakult 14-15 pontos különbség tartására törekedtek, ami a fáradni látszó házigazdák egy- egy felvillanásától eltekintve nem is okozott gondot a Papp Gábor és Moravszki András centerkosaraival araszolgató megye- székhelyiek számára. A győzelmével a sorozat közép-magyarországi előselejtezőjének második körébe lépő Beszterce KK ellenfele a folytatásban az „ősi” rivális Malév együttese lesz. Markó István, a PSZSE csapat- kapitánya: - Gratulálok a Besztercének a továbbjutáshoz és kívánom nekik, hogy eredményesen szerepeljenek a bajnokságban. Úgy érzem ugyanakkor, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet a régió legerősebb csoportjában szereplő salgótarjániak ellen, sőt egy negyed kivételével teljesen partiban voltunk magasabban rangsorolt ellenfelünkkel szemben. A maihoz hasonlójátékkal sok pokoli pillanatot szerezhetünk bajnoki ellenfeleinknek és kellemes perceket támogatóinknak és népes szurkolótáborunknak. Dávid Krisztián, a Beszterce KK elnöke: - Ahogyan arra előre számítottunk, a rendkívül motivált és lelkes hazai csapat sokáig izgalmassá tudta tenni a meccset. A szünet után azonban kiütközött a két csapat közötti fizikális és egyéni tudásbeli különbség, ezzel a küzdőszellemmel azonban a pásztóiak szép eredményeket érhetnek el a bajnokságban. Nekünk főként védekezésben kell még sokat fejlődnünk, de Szabó tarthatatlansága és az a tény, hogy Moravszki majd' minden pásztóinak kiosztott egy-egy „sapkát”, kicsit azért bizakodásra is okot adhat. Nagytétényi Kohász KE Balassagyarmati Justitia 68-61 (18-19,6-12,20-11,24-19) Budapest, Promontor u., 50 néző, vezette: Kis B., Hegedűs. Bgy. Justitia: Koltányi 2, Lovászi 23/6, Kenyeres 16/9, Koncsek 6/3, Szabados 12. Csere: Fenyőházi 2, Tatár-Kis. Csapatkapitány: Kenyeres Róbert. Az eredmény alakulása. 4. perc: 10-2, 8. perc: 14-11, 14. perc: 20-22,18. perc: 22-27,24. perc: 27-36,28. perc: 40-40,34. perc: 54-50,38. perc: 61-56. Kiponte zódott: Szabados a 36. percben. A Közép-magyarországi régió második vonalába visszacsúszott Balassagyarmati Justitia együttese két kezdő centere, a mérkőzés előtti napon térdsérülést szenvedő Simon Mihály és a munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzó Tőzsér Tamás nélkül is esélyesként érkezett a C- csoportos Nagytétényi KKE otthonában. Ennek megfelelően gyengébb kezdés után a nagyszünetre hétpontos előnyre tettek szert az elsősorban védekezésben jeleskedő Ipoly-partiak. Fordulás után azonban feljavult a házigazdák teljesítménye, s Koltányiék gyenge dobóformáját kihasználva a „kohászok” a maguk javára fordították a mérkőzést, elbúcsúztatva ezzel a sorozat további küzdelmeitől a zsinórban harmincegyedik (!) tétmeccsüket is elbukó gyarmatiakat. Kenyeres Róbert, a Justitia csapatkapitánya: - Kulcsembereket kellett nélkülöznünk, ennek ellenére a győzelem reményében utaztunk a mérkőzésre. Ezért bosszantó, hogy egy verhető csapat ellen nem sikerült nyernünk. A vereség fő oka, hogy még nem állt össze a csa-* patjátékunk, illetve a mezőnyből nagyon rossz százalékkal dobtunk. Mindezek ellenére nem aggódom a szezonbeli teljesítményünk miatt, mert biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra jó formában tudunk játszani. H. P. Bár az eleve tartalékosán kiálló tarjániak (sötét mezben) a képünkön a mezőny fölé magasodó Kovács Pétert is hamar elveszítették, győzelmük összességében nem forgott veszélyben